Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-01-26 / 4. szám
Evangélikus Élet 1997. január 26.--------NAPRÓL NAPRA„Nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket.” Dániel 9,18. VASÁRNAP Ezt mondja megváltód, az Úr, aki az anyaméhben formált: Én, az Úr alkottam mindent, egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet. Ézs 44,24 (Zsid 11,3; Zsolt 18,1-20 és 31,20-25; Mt 20,1-16; lKor 9,24-27). Olyan nagy dolog az, hogy: MINDEN. Mégis könnyen kimondjuk sokszor. Pl. a szülő: „mindent megtettem a gyermekemért, mégis...”, Félő, hogy ez a „minden” igencsak kevés, még emberileg is, hát még Isten előtt. A Mindenek Teremtője, a Te Alkotód, valóban megtett és megtesz MINDENT, ma is - Érettünk. H.ÍTFÍŐ Isten az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Zsolt 62,7 (IThessz 2,2; lSám 15,35-16,13; Lk 7,11-17). A szabadító Istenbe vetett reménységről szól a zsoltáríró. Ujjong annak megtapasztalásán, amit mi - Luther nyomán - így vallunk: ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK! Ma is erős, ma is Szabadító, ma is „Menedék Vár”-os, hozzá szaladhat a bajban lévő. Aki Dávidot felkente, a naini ifjút feltámasztotta, annak veled is terve van. Csak Hozzá menj és nem ingadozol. KEDD Örüljön az ég, örvendjen a föld, és mondják el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! IKrón 16,31 (Jel 15,4; Fii 1,27-30; Lk 7,18-23). Dávid hálaadó éneke ujjongva szól és szólít mindeneket: Ég és Föld, ti is örüljetek, és mondjátok el a népeknek, hogyan uralkodik az Úr! Mi, akik már alig tudunk, alig merünk örülni, hadd bátorodjunk az Úrban való örömre, látva a ti örömötöket Isten uralkodásán! SZERDA Miért mondod ezt Jákób, miért beszélsz így Izrael: Rejtve van a sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé? Ézs 40,27 (Zsid 4,13; lMóz 6,9-22; Lk 7,24—35). A Rejtőzködő Isten Rejtőzködő Gyermekei vagyunk. Ő fenségében, mi bűneinkben, a „bűn-álarc” mögé rejtőzünk. El is hisszük - Ádám -, hogy elbújhatunk Isten elől. Amikor aztán napfényre kerülnek a dolgok, Istent „vádoljuk”, hogy nem törődik velünk. Ódakerül Isten elé ügyünk, régen is: özönvíz; ma is: „...minden gyermekében igazolódott az ő bölcsessége” (Lk 7,35) CSÜTÖRTÖK Olyan dolgot látnak, amiről senki sem beszélt nekik. Ézs 52,15 (ApCsel 1,8; lKor 3,5-10; Lk 7,36-8,3). Ki tárhat elénk olyasmit, amiről senki sem beszélhetett? Ki ejthet ámulatba minden népet, elnémítva mindenkit, még a nagyszájú- akat is? Csakis a Mindenható, Erős Isten - a Megváltó Krisztusban. Aki tudott a „bűnös nőnek” és a „farizeusnak” olyasmit a szeme elé tárni, amiről azelőtt senki sem beszélhetett nekik, eléd is oda tudja tárni titkát, mindazt, amire igazán szükséged van, a Róla való tanúskodáshoz. PÉNTEK a te nevedért, ó Uram, bocsásd meg bűneimet, mert sok van! Zsolt 25,11 (Lk 18,13; Mt 10,40-42; Lk 8,4-15). Bűneink eltorlaszolják az Istenhez vezető utat. Dávid Isten vezetéséért könyörög ebben a zsoltárában, hogy bűn-börtönéből Hozzá juthasson. Ehhez a vezetéshez,^ bűnismeret, bűnbánat és bűnbocsánat szükséges. Úgy lássuk magunkat, mint a „vámszedő” a „farizeussal” szemben a templomban! Minél alaposabb a bűnismeret és bűnbánat, annál nagyobb a szabadítás öröme, kegyelem áradása (lásd bűnös nő Jézus lábánál). SZOMBAT Vésd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Zsolt 55,23 (Lk 12,24; Mai 3,13-20a; Lk 8,16-21). Mindenkinek megvan a maga keresztje - szokták mondani. Teherhordozásunk csak Krisztusban kereszthordozás - „Úrra vetés - gondviselés” - a Tőle fogadott „nehéz” lesz könnyűvé és az „iga” kedvessé. Az Úrra vesd terhedet, tedd az Úr oltárára, és csak azt vidd, hordozd, amit Ő ad, és megnyugvást találsz. Kapi Zoltán Ismered? Jn 17,1-5 Ami számomra fontos, csak arról érdeklődöm másoktól: ismered? Attól függően persze, hogy az érdeklődés kire vagy mire vonatkozik, a kérdés elhangozhat másképpen is: Láttad? Hallottad? Észrevetted? Érdekes, hogyha azt kérdezem: Ismered-e Istent?, akkor tulajdonképpen bármelyik másik kérdést is használhatnám a felsoroltak közül.' Meg még többet is. Mert ennyire sok szempontból figyelhető Isten - mert ennyire sokfelől közelít hozzánk. Jelenléte, valósága mindannyiunkat körülölel, hogy legyen alkalmunk, lehetőségünk Róla, létezéséről és cselekedeteiről tudomást szereznünk. Ha valaki kételkedik ebben, jelöljön ki önmaga számára egy napot, amikor figyeli Istent önmaga körül. Meg fog lepődni! Istennek ugyanis célja az, hogy megismertesse az emberekkel Önmagát. Önmagát mint Létrehozót, Önmagát mint Megőrzőt, Önmagát mint Vonzót... Csak így fordíthatja az önálló akarattal rendelkező embert az örökéletre vezető út felé. így győzheti meg arról, hogy lehet élni szeretetben, örömben, békességben, gondoktól mentesen Isten közelében, idői korlátok nélkül. Saját erőnkből e földi létben mindez csak elérhetetlen, vagy ideig-óráig megvalósítható álom. De tudjuk, hogy létezik, és tudjuk, hogy hiányzik, csak máshol és máshogyan keressük és véljük megtalálni. Azért van szükség az Atya és a Fiú megdicsőülésére ebben a világban, hogy ez világítson bele életünkbe, szívünkbe. Isten adni akatja dicsőségét és örök életét ma is. Ezért jön elénk olyan sokféleképpen. A legegyértelműbben Jézus Krisztusban, saját Fiában. Ha az Atya megismerése számodra túlságosan bonyolultnak, mesterkéltnek tűnik, ismerkedj meg Jézussal! Az Ő szavai, tettei, jelenléte megmutatják neked az Atyát is. A Fiú segít abban, hogy megláthasd Isten jóságát, vezető szeretetét a mindennapjaidban. Rámutat, hogy tudta nélkül SEMMI nem történik sem veled, sem körülötted, hanem MINDÉN azt a célt szolgálja, hogy megismerd az Atyát és a Fiút, és eljuss Hozzá. Ismered? - tettem fel a kérdést. A szavak azonban csak szavak maradnak, ha nem jelenik meg a Szentlélek, hogy mindebbe életet lehelve valósággá tegye számunkra. S talán akkor ujjongva örülhetsz, mert megérzed, már most elkezdődött örök életed: tyAz örök élet pedig azt jelenti, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és azt, akit te küldtél, a Jézus Krisztust. ” Koczor Györgyné „Valami közbejött?” Jó dolog tervezgetni. Szükséges és fontos is sokszor, hogy tervet készítsünk magunknak. Meg kell fontolnunk: mit szeretnénk tenni, müyen feladat vár ránk, mit kell elrendeznünk. Aztán, amikor nem sikerül az, amit elképzeltünk, elgondoltunk, hamar megállapítjuk: „Valami közbejött!” De én azt mondom: nem valami jön közbe, hanem Valaki szól közbe! Nem a véletlen, a jószerencse vagy a pech - hanem Isten. Számolsz-e Vele? Gondolsz-e Reá is tervezgetéseid közben? Bölcs Salamon rájött erre, s így fogalmazta meg: „Az embernek az értelme terveli ki útját, de az Úr irányítja járását!” (Péld 16,9) Nem sikerült, amit elgondoltál? Nem úgy történtek a dolgok, ahogy szeretted volna? Talán bosszankodtál, dühösködtél és megharagudtál. Pedig az, Aki közbeszólt - javadat akatja. A példázatbeli fiú nagy álma volt az önállóság. (Lk 15) Nyugtalanul várta azt a napot, amikor szabad lesz az otthoni kötöttségtől, s az apai szem elől elszabadul. De belebukott a vállalkozásába. Terve nem sikerült. Bizony, nem véletlen játéka volt mindez. Valaki .közbelépett. Nem sikerült a terve. És hála Istennek, hogy nem sikerült neki. Éppen a kudarc volt a menekvése. Éppen a csalódása mentette meg a végső bukástól. Valaki közbeszólt. Az apja gondolt reá a messziről is. S láthatatlanul, de biztos, erős szeretettel hazavonzotta. Aztán magához ölelte. Valami mindig közbejön! - Nem feltétlenül az a jó, amit magad kívánsz önmagadnak. Ne bosszankodj és mérgelődj az első pillanatban. Figyeld csak meg, nem javadra válik-e a fordulat? Számolj Azzal, aki közbelép, s hidd el, hogy Ő igazán a jót, az üdvözítő jót, örök javadat akarja. Bencze Imre FELVÉTELI HIRDETÉS „Felvétel a nyíregyházi evangélikus hittanárképzésre! Az 1997/98-as tanévben a következő szakokkal lehet párosítani AZ EVANGÉLIKUS HITTANÁRI SZAKOT a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán: magyar, történelem, ének, német, angol, rajz. Megfelelő jegyek és érettségi esetén hittanból is lehet felvételi mentességet kérni! Részletes tájékoztató: az Evangélikus Teológiai Akadémián (Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Tel.: 363-64- 51), a Nyíregyházi Evangélikus Lelkészi Hivatalban (Nyíregyháza, Luther tér 14. tel./fax: 42/410-027), a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Tanulmányi Osztályán (Nyíregyháza, Sóstói u. 30/a. Tel.: 42/402-488). Felvételi követelmény: 1. Biblikum: A Biblia világának (kortörténet, kialakulás) alapvető ismerete, a bibliai könyvek tartalmának vázlatos ismerete. Irodalom: Ferenczy Erzsébet-Ferenczy Zoltán: Az élet könyve 2. Rendszeres teológia (Az egyház tanítása): Az evangélikus egyház tanítása a legalapvetőbb dogmatikai, etikai, szociáletikai kérdésekben. Irodalom: dr. Luther Márton: Kis káté; dr. Pröhle Károly: Az evangélium igazsága . 3. Gyakorlati teológia (Egyházi ének): Az Evangélikus Énekeskönyv ismerete (A páratlan számú liturgiák éneklése) Irodalom: Evangélikus Énekeskönyv 4. Egyháztörténet: A keresztyénség története Magyarországon. Irodalom: dr. Sólyom Jenő: Hazai egyháztörténelem. MISSZIÓI PÁLYÁZAT Az előző évhez hasonlóan az idén is pályázat útján kí- vánja szétosztani a Missziói Bizottság a missziói offer- tóriumból befolyt összeget. Cél: gyülekezetek missziói munkájának támogatása. A pályázatnak tartalmaznia kell a konkrét missziói munka részletes tervét, költségvetését, valamint a pályázó gyülekezet költség- vetésében missziói célra tervezett összeg nagyságát A pályázatokat március 1-jéig kell beküldeni a Missziói Iroda címére: 1085 Bp., Üllői ót 24. HAZAI ESEMÉNY E A VASARNAP IGEJE ÉBREDÉS 2Tim 1,3-7 ...a szó hallatán sokak szeme felcsillan. Végre, ébredés! - erre van szükség, erre vár a vüág. Vannak, akik komolyan várták a megújulást, de csalódtak, mert ébresztő igehirdetés helyett „egyháziasí- tott show-műsort” kaptak, máskor meg „nosztalgiát rég volt, sose volt egyházról”. Pál apostol igazi ébredésre hívja „szeretett gyermekét”: „...gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát... ” Az eredeti kifejezés a tűz élesztősét is jelenti. Ébredésre, evangé- lizációra hívunk! Országosra, nemzetközire! Ez az egyházi esztendő, amely nagyon tudatos, folyamatos „evangélizáció” ádvent- től az egyházi esztendő utolsó vasárnapjáig bezárólag. Igaz ugyan, hogy nem kihív a közösségből, hanem meg akar erősíteni a hitben, hogy gyülekezeted építő tagja légy. Ezért gondoltatja át Jézus életének eseményeit újra és újra az egyház népével. így Hetvened vasárnapját úgy is értelmezhetjük, mint ami világméretű evangélizációt készít elő: böjtre készít, Jézus szenvedésére és halálára emlékeztet. Éleszd „a benned lévő tüzet”! Nem a félelem „leikével”! - mert mi nem ezt kaptuk! Éppen ezért nem hirdethetjük a félelmet, mert ha ezt tesszük, nem a Krisztus lelke lakozik bennünk. Jaj nekünk, ha félnek tőlünk családtagjaink, mert a „nagymama olyan szigorú, ott nem szabad csak komoly dolgokról beszélni...” Timóteusnak sok oka lett volna félni, az apostolnak még több, hiszen fogoly és számít esetleges halálára: „Mert én nemsokára felál- döfctatöínl” (2Tiíft 4,6) Ennek elle- nére nem fél' Pál apostol hiszi, hogy a félelem fagyos, merev légkörét éppen a képmutatás nélküli Krisztus-hit melegsége oldhatja fel, ezért nem szabad Krisztus nevében félelmet gerjeszteni. Nem ezt kaptuk! Mi a józanság lelkét kaptuk! Higgadtan át kell gondolni mindazt, ami történt és történhet. Böjtelő vasárnapokon nem lehet elhallgatni azt a tényt, hogy milyen kevesen tudták józanul látni azt, ami Jézussal történt. Pedig „minden meg volt írva...”, mindezt a próféták megígérték; mégis: - Péter sírva fakadt..., Júdás felakasztotta magát..., - mások elfutottak... Készülni kell Jézus szenvedésének igazi megértésére, és ezt csak józanul lehet. Az egyház ügyét nem a lelkes emberek, hanem a józanok viszik előre! A szeretet lelkét kaptuk! A népi hagyomány szerint ez az időszak a báli időszak, mert ez után már hamarosan jön a böjt, amikor már nem illik bált tartani, sem esküvőt - vége a vigadalmaknak. Mi a szeretet lelkét kaptuk - gondoljunk így bálba készülő családtagjainkra! lüdjunk velük örülni még akkor is, ha zenéjük túl hangos nekünk. Ne felejtsük el, hogy akit magára hagyunk örömében, azt magára hagyjuk bánatában is. Az első böjt nagy tanulsága éppen ez! Jézust nem csak a szenvedésében hagyták magára, de az „örömében” is. Mennyire nem tudtak örülni gyógyításainak éppen azok, akik magukat „elhívottaknak, igazaknak” gondolták. Vajon a mai „igazak” tudnak-e örülni a szeretet leikével? Tudunk-e együtt érezni a szenvedőkkel? Ifegyük össze csendben kezünket, és az ismert énekverset együtt imádkozzuk: „Ha elhamvad hitem mécsvilága, Szentlelkedet, Uram, fiivalld rája! Lobogjon újra, Hogy e hideg szivet lángra gyiytsa.” Ámen. (383 6. v.) Kertész Géza ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. Január 26. I„ Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Baücza Iván; de. 10. (német) Dietrich Tiggemaim; de. 11. (úrv.) Balicza Iván; du. 6. dr. Zsigmondy Árpád; n., Modort u. 6. de. fél 10....; Pesthidegkút, n„ Ördögárok u. 9. de. fél 11. Csizmazia Sándor; Békásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. 9. ...; Csillaghegy, ID., Mátyás kir. u. 31. de. 10. ...; Óbuda, ÜL, Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálint László; Újpest, IV, Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) dr. Harmati Béla; du. 6. Pintér Károly; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. (ökumenikus) Spányi Antal rk.; VIII., Üllői út 24. de fél 11. Kertész Géza; VHL, Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; Vm., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vüf.J Vajda P. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tamás; IX,' Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X„ Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tintás; du. 4 .szeretetvendégség;X, Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Ferenczy Erzsébet; du. 6. (ifjúsági) Szeverényi János; XI., Né-i metvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budagyöngye, XH„ Szilágyi E. fasor 24. de.j 9. Hafenscher Károly; Budahegyvidék, XH.y Daresay V. u. 11. de. 9. (úrv.) dr. Széchey Béla; de. 11. (úrv.) Takács József; XDL, Kassák L. u. 22. de. 10. ifi. Kendeh György; XIII., FVangepán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György; XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Thmásy Tintás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Thmásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Rafael József; Rákospalota, XV, Juhos u. 28. (Kis templom) de. 10. Szabó István; Rákosszentmihály, XVI., Hősök terq 11. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cin. kola, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatt niczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Péter Attila; Ráj koscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Mar- schalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Péter Attila; Rákosliget, XVII., Gázon Gy. u. de. 11. Marschalkó Gyula; Festszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVm., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XDL, Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XDL, Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. D. Szebik Imre; Budafok, XXH., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza. HETVENED VASARNAPJAN a liturgikus szín: zöld. A délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: Mk 7,15-16; az igehirdetés alapigéje: 2Tim 1,3-7. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán január 27-én, hétfőn 1330 órakor. Előtte evangélikus korális- mertetés lesz 13.20-kor. Evangélikus Rádiómisszió: 17.00-tól a 49 m-es rövidhullámon, 6235 kHz. január 25., szombat: Jézus életútja - rádiós hittan. január 26., vasárnap: „Elő vízcsep- pék” - igemeditációk Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. ORGONAZENES ÁHÍTAT január 26-án, vasárnap 18 órakor a Deák téri templomban BARÓTI ISTVÁN Bach-műveket orgonái. BUDAPEST-KELENFOLD Február 1-jén, szombaton du. fél 6 órakor szeretetvendégség lesz a gyülekezet tanácstermében (XI., Bocskai út 10.). Előadást Csepregi Márta finnugor nyelvész tart „Szibériai nyelvrokonaink” címmel. Szeretettel várják az érdeklődőket. A Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet „Hogyan evangélizáljunk a mai sokszínű világban?” című tanfolyamának befejező alkalma február 1-jén, szombaton 10 órakor lesz. (IX., Kálvin tér 7. II.) Téma: Misszionárius szeretnék lenni! Előadója dr. Anna-Marie Kool, az intézet igazgatója. Kérik, ebédet hozzanak magukkal. Jelentkezés: 216-2054-es telefonon. Templomtornyok villámhárító rendszerének elkészítését, tornyok javítását, festését vállalom. Török Lajos kisiparos, 8800 Nagykanizsa, Vasasdi u. 45. A Békéscsabai Evangélikus Gyülekezet Eizsébethelyi templomába kántor-adminisztrátort keres. Felvüágosítás a 06(66)328- 890-es telefonon. TELEFONSZAM-VALTOZASOK A veszprémi lelkészi hivatal új telefonszáma: (88) 421-618. A nyírszőlősi lelkészi hivatal új telefonszáma: (42) 470-433. HALÁLOZÁS Özv. Vargha Sándorné Erdélyi Olga, volt tanítóképző intézeti igazgatónő 1997. január 3-án, 92 éves korában Genfben elhunyt. Felesége volt a 7 éve elhunyt Vargha Sándor, egykori egyetemes főtitkárnak. Földi maradványait a genfi Szent György-temetőben, félje mellé helyezték nyugalomra. A temetés szolgálatát Pósfay György genfi lelkész végezte. Apróhirdetés KONKOLY MŰVEK Toronyóra és harangjáték, harangvillamosítás, elektronikus vezérlőóra készítése. 5 éves teljes körű GARANCIA. 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel.: 260-7065; 06-30-492-915 BÖRTÖNSZOLGALAT Imádkozzunk az egyházi sajtóért, a lapok fennmaradásáért és terjedéséért, hogy üdvös feladataik betöltésével továbbra is elősegítsék a szeretet társadalmának kifejlődését. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 őrbottyán, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 330-6394 CD A Budapesti Evangélikus Gimnázium (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21., telefon: 321-1200) felvételt hirdet a 8 évfolyamos gimnáziumi képzésre jelenleg 4. osztályos, elsősorban evangélikus, jó képességű, szorgalmas és jó magaviseletű, vallásukat gyakorló gyermekek részére. Jelentkezési lap a gimnázium portáján átvehető. A jelentkezés beadásának határideje: 1997. január 31. BUDAPEST-CSEPEL Hálaadó istentisztelet lesz a csepeli templomban január 26-án, vasárnap de. fél 11 órakor a harangvillamosítás befejezése alkalmából. Igét hirdet D. Szebik Imre püspök. Az érdeklődőket szeretettel hívják és várják. A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület összejövetelén január 28- án, kedden du. 5 órakor Jancsó Adriennel beszélget Albert Zsuzsa és a közönség. (VIH., Múzeum u. 17. OMIKK- klub.) MESTER MÜ A DIGITÁLIS ORGONÁK KÖZÖTT JOHANNÜS Mesterségünk .titkai”: • csak a valódi sípok hangjához mérhető hangminőség- egyedülálló megbízhatóság- Intonálhatóság a helyszín akusztikája és a felhasználó ízlése szerint - páratlan típusválaszték- templomi Idépítettségű hangsugárzás a legkisebb modelleknél Is- ellenőrizhető, felkereshető hazai referenciák • egyedi szolgáltatások, ingyenes akusztikai felmérés- 5 éves garancia- kedvező árak és fizetési feltételek Váijuk érdeklődőinket a holland Johannus Orgonagyár magyarországi képviselő*' SPEED-EX Kft 1056 Budapest Irányi u. 17.10.1. Itt/fax: 118-0768 vagy 118-0191 Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TOTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (970004/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SZABADOS TIBOR mb. vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: fél évre 1040 Ft, egész évre 2080 Ft Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 4500 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 45 USD (68 DEM) légipostával: 66 USD (99 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza! [ I