Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-02-02 / 5. szám
Evangélikus Élet" 62. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 1997. FEBRUÁR 2. HATVANAD VASÁRNAPJA ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ARA: 40 FT Atyámfiái! Vegyetek, míg ajtó előtt áll a vásár. Takarjatok, míg süt a nap és jó idő van. Mert tudjátok meg, hogy Isten igéje és kegyelme olyan, mint a futó zápor: Nem tér oda vissza, ahol egyszer volt már. Luther KÉSZÜLÜNK AIX. EVANGÉLIKUS VILÁGGYŰLÉSRE Hongkong, 1997. július 8-16 — A TARTALOMBÓL“ 60 ÉVES A BICSKEI TEMPLOM Ml DŐLT A „NYITOTT SZÁJÁBÓL? NYILATKOZAT AZ SZJA 1%-OS TÖRVÉNYRŐL FELVÉTEL AZ EVANGÉLIKUS TEOLÓGIAI AKADÉMIÁRA Salvador város - ahol ökumenikus konferencián vettem részt - 1763-ig a brazil gyarmat fővárosa volt. A bahiai polgári építészet sok XVII. század elején épült jelentős alkotását ma is láthatjuk itt. A város nagyon szép fekvésű, sokak szerint ez az igazi Brazília, minden színével, hangulatával, ízével. A jezsuiták máj alapítása évében megjelentek és megkezdték a hittérítés, sajnos, eszközeiben megkérdőjelezhető munkáját. Most is itt van Brazíliában a legtöbb, színpompájában és hangulatában egyedülálló vallási ünnep. A négerek, fehérek, indiánok ünnepem, a keresztyén szokásokon lépten-nyomon átüt az egykori rabszolgák Afrikából magukkal hozott kultúrája. Nem ritkaság, hogy az Urnapi körmenetben szamba üteme vagy valamilyen más afrikai ritmus is felhangzik és a nádpálinkás üveg is körbejár. Hétvégén, amikor egy délutáni városnézésen vehettünk részt, a több száz templom közül megnéztük a Szent Ferenc nevét viselő „arany templomot”, amit a portugál barokk legszebb építészeti emlékének tekintenek. Az aranyporral bevont fafaragások lenyűgöző látványt nyújtanak. Abban a korban épült, amikor még a rabszolgalányok haját is aranyporral szórták be. A város legszebb részén áll a Pelourinho, a szégyenoszlop, amelyhez kötözve valaha nyilvánosan megkorbácsolták a rabszolgákat. A lejtős, keskeny utcák, a népművészeti tárgyakat áruló sok kis bolt, a helyi ételkülönlegességeket kínáló fehér bahiai népviseletbe öltözött asszonyok az egykori gyarmati főváros hangulatát idézik. Egyik reggel korán indult velünk a busz ahhoz a tengerparti részhez, ahol először kötöttek ki rabszolgaszállító hajók 1550-ben. 300 éven keresztül kb. 6-12 milliónyi feketét hoztak a rabszolgakereskedők Nyugat-Afrikából (Guineából, Angolából, Mozam- bikból és az egykori Kongóból), hogy a bennszülött indiánok helyett - akik alkalmatlanok voltak a földművelő munkára - a cukomádültetvényeken dolgozzanak. Általában az emberek 40%-a halt meg a hajó- úton. Aki megmaradt, itt osztályozták, adták el és keresztelték meg, majd elszakítottak gyermeket szülőtől, férjet feleségtől. Utódaik ma is itt élnek, Salvador város lakóinak több mint 60%-a néger leszármazott. A világgyűlés plakátja: Krisztus tanúiul hív minden keresztyént A kép ajján az úrvacsora szimbóluma. (Dr. He Qi kínai művész alkotása) A tengerparton tartott istentiszteleten kétoldalú bűnvallás hangzott el. A fehér ember bűnbeismerése a rabszolgasággal kapcsolatban már régóta ismert. Most a másik, a fekete ember vallomása is megrendítő volt. így hangzott: Akik a rabszolgákat idehozták, nem egyedül voltak felelősek a tragédiáért. Az afrikaiak is vétkeztek azzal, hogy eladták testvéreiket, mint árukat. Ez még ma is több helyen így folytatódik és mert nem éreztek eddig magukban elég erőt ahhoz, hogy ezt beismerjék, ezért is olyan tragikus a helyzet Afrikában. A plenáris üléseken is tükröződött a különböző világrészek régi és mai problémája. Az elhangzott előadásokból csak néhány gondolatot szeretnék kiemelni. A brazíliai dr. Robinson Cavalcanti „Evangélizáció és kultúra” című előadásában arra a szomorú tényre mutatott rá, hogy Brazíliában az evangélium először szorosan a portugál római katolikus gyarmatosítók kultúrájához kötődött és a misszionáriusok munkája része volt a gyarmatosításnak. Ezért az evangélium rossz hímek tűnt vagy kétértelműnek, megszabadító és elnyomó volt egyszerre. Ez a tehertétel nehezíti meg ma is szolgálatukat. A protestáns történelmi egyházak pedig túlságosan puritánok és európai gondolkozásmódúak, így evangéliumhirdetésük itt nem átütő erejű. Ezért lett a szekták pogánysággal ötvözött paradicsoma Brazília. Ugyanebben a témakörben hallottuk Kirill metro- polita előadását. Miután Oroszország mai nehéz helyzetéről beszélt, az emberek nyomoráról, aláhúzta, hogy Jézus Krisztus mégsem szociálreformer volt, hanem az ember megváltója. Ezért Jézus nem a Római Birodalmat akarta ledönteni, a rabszolgaságot eltörölni, anyagi egyenlőséget biztosítani, hanem megtérést, újjászületést. „Nem azt akarom ezzel mondani - mondta -, hogy az egyházak ne törődjenek a szociális igazságtalanságokkal, az emberi jogokkal, de alá akarom húzni, hogy az emberiség lelki és erkölcsi újjászületése az egyházak számára a legfontosabb feladat kell legyen, ha Jézus evangéliumához tartják magukat.” Egyik este 1/2 10 felé mindenki nagyon fáradt volt, amikor Kristin Ofstad előadására került sor. Felment az emelvényre és ledobott egy doboz Puzzle játékot. A zajtól, meglepetéstől azonnal felébredtünk és nyitott füllel és szívvel figyeltünk rá. A világ olyan, mint egy óriási Supermarket, ahol mindenki kikeresheti magának a neki tetsző identitást, világnézetet és saját istenét. Olyan ez, mintha különböző Puzzle játék darabjait összekevernénk és ebből az összekevert halomból vásárolnánk egy zacskóval. Az össze nem illő darabkákat ollóval egymáshoz illesztenénk, így kapunk egy zavaros, értelmetlen, erőszakkal összeállított képet. A Bibliát is ilyen módon lehet magyarázni, mindig azt kikeresni, ami éppen akkor tetszik. A különböző történeteket tetszés szerint más képekhez illeszteni, de ezzel megcsonkítjuk az egészet. A konferencia során többször felvetődött a kérdés: mi igazán a mi reménységünk? Amikor a bibliakörök beszámolói hangzottak el, a mi körünk nevében én olvashattam fel az igét magyarul. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, mert így a világ sok nyelve között az én hazám nyelve is felhangozhatott. ApCsel 16,30b-31: „Mit keU cselekednem, hogy üdvözöljek? Higgy az Úr Jézusban, és üdvözölsz mind te, mind a te házad népe. ” ő a mi igazi reménységünk! Bolla Árpádné 4. KERESZTYÉN TANÚSÁGTÉTEL A VALLÁSOK ES KULTÚRÁK VILÁGÁBAN A nyári világgyűlés harmadik és ötödik - tartalmuk szerint rokon - altémái ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak: hogyan végezzük Krisztus tanúinak reánk bízott, mai szolgálatát a vallások és a kultúrák sokszínű világában? 1. Harmadik altéma: Keresztyén tanúságtétel a vallások pluralista világában 1. Az egyházak és a keresztyének ma egy 70 százalékában nemkeresztyén - más vallásokat vagy világnézeteket követő - világban élnek. Ebben a világban láthatatlanul Isten maga végzi a megváltás, a bűn és halál hatalmából való szabadítás nagy művét Szentlelke által. De ebbe a minden kort és minden népet átfogó, megváltó művébe mindig embereket, egyházakat hív el. „Tegyetek tanítvánnyá minden népet”, Mt 18,29. A misszió (latin szó: küldetés) Krisztus hívása, megbízása ezzel a szolgálattal. 2. A misszió egyszerre szóval és élettel való tanúskodás Jézus Krisztusról, Isten megbocsátó-újjáteremtő szeretetéről. Lényeges tartalma minden korban és mindenütt a világon ugyanaz: az evangélium. Ezt az evangéliumot azonban más-más módon, „minden ,népnek a maga nyelvén”, kell továbbadnunk. Másként Izrael népe között, akikkel az Ószövetség kinyilatkoztatása, szent törvénye és ígéretei kötnek össze. Másként az egyisten-hívő vallások - például az iszlám - követői között. Másként a sokisten-imádó vagy az etikai vallások világában (hinduizmus, buddhizmus, a sinto és modem etikai változatai). És nyilván más tanúságtételt kíván Jézus evangéliuma a vallások iránt közömbös, az észt és emberi tudást imádó vagy a materialista világnézetű, vagy a vallásellenes, ateista gondolkodású emberek között. 3. A Krisztusról való tanúskodás, az igazi misszió első fontos követelménye: ismerjük meg minél teljesebben, minden hiányosság, torzítás vagy félremagyarázás nélkül, ezeknek a vallásoknak vagy világnézeteknek a tanítását és abból fakadó életfolytatásukat. A második fontos követelmény: keressük elsősorban a minket egymással összekötő, közös igazságokat egymás hitében és életében, s ezeket tartsuk tiszteletben, mint Isten rejtett művét más vallásokban és filozófiákban is (vö. Pál apostol az Aeropáguson, ApCsel 17,22). A harmadik: keressük a másokért és másokkal való közös szeretetszolgálat, a közös etikai célokért cselekvés lehetőségeit a szenvedő felebarátért és az emberi közösségekért. Összefoglalóan: keressük a dialógus útját, de a reánk bízott teljes isteni ige elhallgatása vagy legkisebb sérelme nélkül; az igazságot szeretet- ben. 4. Hozzátartozik mindehhez: bűnbánattal ismerjük el és igyekezzünk jóvátenni mindazt a vétket, amiben a történelem során az egyházak missziói munkája nem követte Jézus missziói parancsát, nem „szeretet- ben hirdette az igazságot”. Gondoljunk itt a tömeges kényszerkeresztségekre, Amerika meghódításának tragikus történetére, vagy a rabszolga-kereskedelem és az amerikai missziótörténet háromszáz éves, tragikus összefonódására az újkorban (vö. a XI. Világ- missziói Konferencia bűnvalló nyilatkozatát a múlt év őszén Brazíliában). 5. Ide tartozik még két fontos kérdés. Egyfelől, szolgálata közben a keresztyén missziónak vallania és védelmeznie kell a hit- és lelkiismereti szabadság jogát. Csak úgy van jogos igényünk hitünk szabad megvallá- sára és gyakorlására, ha ugyanezt a lelkiismereti szabadságot mások - a nem-keresztyén vallások vagy világnézetek követői - számára is elismerjük és megvédelmezzük. Másfelől, a misszió semmiképpen sem jelenthet „prozelitizmust”: azt, hogy egyes egyházak vagy keresztyén vallási mozgalmak - nyílt vagy rejtett módszerekkel, érdek vagy lelki kényszer útján - egymástól próbáljanak elhódítani követőket a saját közösségüknek. Á jézusi keresztyén missziót az egyházaknak ökumenikus módon, egymást szeretve és megbecsülve kell végezniük a mai világban! 2. Ötödik altéma: Az egyházak, mint különböző kulturális környezetekben élő közösségek 1. Míg a múltban főleg a „keresztyén kultúra” és az öt világrész másfajta kultúráinak ellentéteivel vagy feszültségeivel foglalkoztunk, az utóbbi évtizedekben - amikor a keresztyénség már mind az öt földrészen otthonra talált - inkább a keresztyénségnek a másfajta kultúrákkal való találkozása, a Krisztus-hit és a másfajta kulturális vagy vallási háttér kapcsolatai foglalkoztatják világszerte az egyházakat. 2. Elmondunk egy példát. Az egyik LVSZ-teológiai konferencián egy afrikai evangélikus asszony így mondta el a saját keresztsége történetét. „Amikor megszülettem, a nagyszüleim kivittek az otthonuk elé, háromszor fölemeltek karjukban az ég felé, imádságban megköszönték a napnak, a holdnak és a csillagoknak, hogy a világra jöttem. Ezután vizet öntöttek a földre és imádságban kérték, hogy az ég adjon elegendő esőt a földnek, hogy élelem lehessen belőle számomra is. Ezután - mesélte el nagyanyám - visszatértek a házba és átadtak engem szüleimnek, együtt imádkoztak velük Istenhez az én életemért. Nagyanyám ezután a saját nevét adta nekem. Mindezt követte megkeresztelésem a templomban. Szüleim csak erről szóltak később nekem, es csak a keresztségben kapott nevemet használtam. Csak fiatalon tudtam meg nagyszüleimtől, ami azelőtt történt. Azóta a nagyszüleimtől kapott nevet is használom, amely összeköt velük és a nagy közösséggel, amelyben születtem.” Ezt a történetet sokféleképpen lehet értelmezni. Vajon az a régi, nemkeresztyén és az új, keresztyén kultúra összeütközése? Kizárják egymást, vagy kiegészítették egymást abban a környezetben? A keresztyénség kizárja vagy átalakítja, újjáteremti azt a hagyományos környezetet, amelyben ez a Krisztus-hívő asszony született? Gondoljunk a karácsonyi ünnep történetére: ez a nagy keresztyén ünnep kétezer éve még a téli napforduló, a „legyőzhetetlen Nap” római ünnepe volt. 3. H. R. Niebuhr neves amerikai teológus egyik világhírű könyvében (Christ and Culture - Krisztus és a kultúra, 1951) ír az evangélium és a különféle kultúrák bonyolult kérdéséről. Úgy látja, hogy Krisztus evangéliuma alapjában ötféle viszonyban állhat az évezredek és világrészek egymástól annyira különböző kultúráival, tradícióival. Ezek a változatok: (1) Krisztus a kultúra ellen. (2) Krisztus a kultúrában. (3) Krisztus a kultúra fölött. (4) Krisztus és a kultúra egymást kihívó feszültségben. (5). Krisztus mint a kultúra újjáteremtője, újjáformálója. Ezek a változatok minden korban és a világ minden részében jelentkezhetnek. Ma a világ egyházaiban, az evangélikus egyházak világcsaládjában is, az ötödik variáció áll előtérben. A különféle nemkeresztyén kultúrák és tradíciók nem függetlenek az embertől, hanem az őket létrehozó emberhez hasonlóan megváltásra, megújulásra van szükségük! Krisztus és az evangélium átformálja a korok és népek különféle kultúráit: belép, „testet ölt” azokban és Isten megbocsátó szerete- tével újjáteremti őket. 4. Á világgyűlésen várható, legfontosabb megvitatandó kérdések itt a következők lesznek. Milyen viszonyban van egymással a gyülekezet mai istentisztelete és a kultúra, a tradíciók, amelyekben élünk? Hogyan érvényesül az említett „ötödik változat” azokban a teológiai irányzatokban, amelyek ma a világkeresztyén- ségben jelentkeznek? Hogyan viszonyulnak egymáshoz a nyugati világ kultúrájában kétezer éven át kialakult teológia és a mai latin-amerikai, afrikai és ázsiai jellegzetes teológiai irányzatok? Mi az álláspontunk az úgynevezett „kontextuális teológia” kérdésében? Végül: hogyan érvényesüljön az említett új értékelése a történelmi tradícióknak és a különféle népek, világrészek ősi kultúráinak (az „ötödik változat”) a lelkészképzésben és a keresztyén nevelés egész területén? Mit tudnánk mondani mi, magyar evangélikus keresztyének, ezekről a kérdésekről az ázsiai, afrikai vagy a nyugati egyházak delegátusainak és mit tanulhatunk mi tőlük mai egyházi életünkben? Dr. Nagy Gyula „Felszentelték a békesség házát" adta hírül képpel is illusztrált vezércikkben a Békés Megyei Hírlap 1996. december 17-én az előző nap eseményét, miután két és fél millió forintos költséggel befejezték a Békéscsaba-Erzsébethelyi templomnak még a múlt évben megkezdett elektromos fűtésszerelését, majd belülről teljesen felújították a 120 éves templomot és kicserélték ablakait. A gyülekezet pedig buzgón énekelte a kétnyelvű szlovák-magyar istentiszteleten az ősi liturgikus éneket: A menny Urának tisztelet, Dicsőség hála zengjen, Mert nagy kegyelme véd, vezet, Óv ártó vészek ellen! ő minket irgalmába vett. Elnémul harc és gyűlölet: 0 ád minékünk békét. (Ev. Ékv. 431,1.) A felszentelést D. dr. Harmati Béla püspök-elnök végezte a helyi és környékbeli lelkészek segédletével és zengett a könyörgés: „Erősítsd meg Istenünk, amit cselekedtél értünk, és ne hagyd el népedet, kezeid alkotását!” Isten utat készített, hogy eljöjjön hozzánk, elérjen minket, hirdette a püspök az akkori heti ige Ézs 40,3.10 alapján. Jézus belépett Zákeus házába, helyet készített Zákeus szívében, hogy az elmondhassa: amit gonosz módon elvettem, vissza fogom adni! Tbdunk-e ma utat építeni? - tette fel az ige alapján a kérdést az igehirdető. Van-e utunk egymáshoz az embertelenség pusztaságában? Lehet, hogy ez ma sokkal hosszabb, mint eljutni messzi városokba. Olykor az egy fedél alatt élők sem találnak egymáshoz. Az ige arról az útról beszél, amelyhez hozzátartozik a templom, itt békességet találnak emberek, Istenhez és egymáshoz találnak, mert az Úr jön hatalommal. Ez a hatalom a spirituális erő, az Isten szava, amely megújítja az embert és az úttalan sivatagon keresztül is odatalál a másikhoz szeretetben, megbékélésben, a közösség vállalásában. A köszöntések során a gyülekezet két szülötte vallott arról, hogy (Folytatás a 3. oldalon) A Mindszentek öblénél jártam n.
