Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)

1996-10-06 / 40. szám

,udapesti evangélikus templomok 21. A pesthidegkúti evangélikus templom Története A pesthidegkúti evangélikus yülekezet az óbudai anyaegyház- ;özséghez tartozó szórványból- 935-ben lett annak fiókegyházá- ,á. 1945-től közvetlenül a buda- jesti egyházmegye, majd 1951. ok- óber 19-én Dezséry László püspök •endelkezésére a szeretetotthon- íal együtt (melytől a 60-as évek­en vált el) a Budahegyvidéki egy- lázközség ffliája lett. A híveket 1930-tól a Fébé Evangélikus Dia­konissza Egyesület igazgató lelké­sze, Zulauf Henrik gondozta. A templom alapkőletételét 1941. október 5-én ünnepelték, a Bányakerület részéről Raffay Sán­dor püspök és dr. Pesthy Pál bá­nyakerületi felügyelő részvételé­vel, Kemény Lajos esperes szolgá­latával. Istentiszteleteiket 1944 liúsvétjáig havonta kétszer a még 1929-ben megvásárolt s átalakított Márványmenyasszonyhoz vendéglő helyiségében tartották (kezdetben sz volt a gyülekezeti terem, ebédlő ás templom is), utána a templom alagsorában. 1948. december 4-én a Fébé, bogy gondozottait mentse, „vagyo­ni átruházással” minden tulajdo­nát az Evangélikus Egyetemes Egy­házmik. adta, azzal a feltétellel, hogy azt csak az eredeti céljának megfelelően használhatják. 1952- ben Sztehlo Gábor a II. világhábo­rú „gyermekmentő lelkésze” lett a szeretetotthon és a fogyatékos gyermekek otthonának igazgatója. A Fébé erőszakos feloszlatása után (1951. december 10.) annak utódaként a templomépítést a pesthidegkúti fQia a Budahegy­vidéki gyülekezettel együtt fejezte be, Danhauser László és Ruttkai Elemér szervezésében. A kicsiny gyülekezet az Öregotthon, a Gyer­mekotthon és a környék családjai­nak tagjaiból áll. A templomot 1955. június 19-én Vető Lajos püs­pök szentelte fel. A 90-es években az 1953-ban a II. kerületi Thnács által államosí­tott teljes épületkomplexumot te­rületeivel együtt az Országos Egy­ház kapta vissza. Az újraszervező­dött Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület félbehagyott anyaházi épületét 1991-ben fejezte Be a Sze­retetotthon, Csizmazia Sándor igazgatása alatt: ebből lett az idő­sek otthona. Ekkor vette fel az egész intézmény a Sarepta Evangé­likus Szeretetotthon nevet. Erőfor­rása a hite, hogy „aki a sareptai őz- ve%y hsztjét-olaját nem engedte ki- togyni, hordozza az Otthonok la­kóinak testi-lelki gondját ezután is...” Ma (1996) a volt államosított telkek és épületek ismét a Fébé és egyéb evangélikus egyházi szervek tulajdonában vannak, s a régi-új gyülekezet ez évben missziós gyüle­kezetté válik. Leírása Az épületet Sándy Gyula, leg­több (különösen Pest környéki) evangélikus templomunk építésze tervezte. Keleti szárnyát a FEBÉ, a nyugatit 1991-ben a templom mai kétlépcsős feljáratával együtt a Szeretetotthon építtette. Középen helyezkedik el a téglalap alapú templom. Tornya nem épült fel. Oltárterét két lépcsőfok veszi körül. Dr. Radvánszky Albert ajándéka az oltár és rajta a hatal­mas fakereszt, melyre a fölötte levő színes ablakon át árad be a fény. A karzaton harmónium. A fala­kon körbe és az oltár két oldalán id. Holl Ferenc lakatosmester szép kovácsoltvas gyertyatartói keresz­tyén szimbólumokat hordoznak. Négy másolatukat a karzat alatt a 90-es évek elején Batta Imre díszműkovács mester készítette a pesthidegkúti gyülekezet részére. Az udvaron áll a Szeretetott­hontól kapott harangláb. Harang­ja, melyet 1995. október 15-én ava­tott fel Bálint László esperes, az Ózdi Evangélikus Egyházközség­ből, Somsály bányatelep lebontott templomából került ide, a sekres­tyében beállított négy ajtóval együtt. Kovács1 Mária Séta bölcsőhelyünk körül A gödöllői evangélikus gyülekezet szokásos augusztusi kirándulásán idén Ópusztaszerre vezetett az út. Rozsnyó, Besztercebánya, Zólyom, Siófok, Sárospatak után nem volt vé­letlen az idei választás, hiszen a mil- lecentenáriumi megemlékezésekhez is kívántunk kapcsolódni ezzel az eseménnyel. A gödöllőiek mellett veresegyházi, isaszegi, erdőkertesi testvérek is a résztvevők között voltak, s karonülő kisgyerek és nyolcvanéves idős néni is volt a meghitt útitársaságban. Út­közben a lelkész felesége tartott reg­geli áhítatot az Útmutató aznapi igéi alapján. Jó volt látni a Történelmi Emlék­park óriási forgalmát.. Előzetes beje­lentkezés nélkül nem lehet ide bejut­ni. A gyülekezet lelkésze, Blázy Ár­pád már májusban lekötötte azt a húszperces időt, amikor az Emlék­park fénypontjának számító Feszty- körképet megnézhettük. Ez a műal­kotás versenyre kel bármely mai - érzékeinket eltompító, értelmünket fogvatartó - médiával, s megszólít minkét: Mért VéreCke' Hír'éS' útján együtt jövünk mi is a drága régiekkel. A hajrázd vad, bozoíitós férfiak' kö­zött? Vagy egy négyökrös szekéren? Vagy épp a Hetumogerok valamelyi­kével tálálkozik pillantásunk? Nem, már lobog, ropog az áldozati máglya, kövér, hibátlan harci lovat vezetnek a tűzhalom felé. Együtt győzünk a honfoglalókkal, de nem járunk örömittas diadaltáncot, mert a meg­hódoltak kínja is meggyötör bennün­ket. Látta már valaki saját szemeivel Kárpát szent bérceit? Ráismer. De ha éppen a sűrű Bakonyerdőt, a köd­ellő Mátrát vagy bármely más vidé­künket látta, és bárhol van honja e hazában, otthonosan érezheti magát. Magyar táj ez, magyar ecsettel. Ez az otthonosság vonzerejének egyik tit­ka, s Feszty földijei, akik modellül szolgáltak, az ógyallai atyafiak arcai sem idegen arcok. S kilépve a nyájas, szép zöld hegyormok, lobogós hadi- kopják közül az alföldi szép nagy ró- naságra, jobban észrevesszük, hogy születésünk helyén járunk. Mi ma­gyar? Mi a magyar? Honnan jön, s hova megy ez élet? Erről beszél itt minden az Emlékparkban. A régi, ős sűrűből ittrekedt hatalmas fatörzs (- belőle nőttünk, mint fatörzsből gyönge ága), a nomád idők térszer­kezetét őrző modem jurták, amelyek egy környezetbarát, gyakorlatias épí­tészet lehetőségére is utalnak. A ha­lastó, a halászélet kellékeivel s a skanzen nagyon is élő. világa. Tanya, falu, mezőváros fér meg itt egy gyé­kényen; az ősi mesterségek s a tisztes ipar. Szeged Alsó-tanya, Csongrád, Szentes, Makó emlékei a kerek ég alatt. Megmarad különböző karakte­rük, de ugyanaz a magyarság van minden látvány, minden fölébredt gondolat alján. Nem próbálom felso­rolni a kiállítások, programlehetősé­gek sokaságát, a sok: jót és szépet, amely itt pazar fénnyel csillog. Ez a hely el.'Elő'hely. Becsüljük' meg megálmodóikat, megalkotói­kat, mert valahol az irántunk: szegé­nyek, árvák, magyarok iránt érzett nagy-nagy szeretet vezethette őket. Bárki, áld eljön ide húsz percre, két órára, fél napra, vagy szállást kivéve hosszabb időre, rátalál a maga fel­üdülésére, szellemi táplálékára, s emlékeztetés által ébresztgetve tá­vozik. 2Pt 1,13. Mi is ezzel az élménnyel gazdagodva tértünk haza. Ajánljuk másoknak is, minden magyarnak, lá­togasson el oda. Heltai Bálint gimnáziumi tanár KAPOSVÁR - ÚJ GYÜLEKEZETI KÖZPONT / f Evangélikus Elet 1996. október 6. Nyolcvanéves a gyülekezet. Év­tizedek óta készültek arra, hogy a nagyon szép templomuk mellé egyéb gyülekezeti alkalmakra, gyermek- és ifjúsági munka végzé­sére alkalmas helyük legyen. Saj­nos, a telek, melyre a templom és a lelkészlakás épült, nem túlságo­san nagy, a beépítési feltételek sem engedtek meg különösebb megoldást, maradt tehát az - amit meg is valósítottak -, hogy a meg­lévő lakásból alakítanak ki gyüle­kezeti házat és mögötte „fölfelé” építkeznek, vagyis emeletes lakás­részt alakítanak ki. Merész vállal­kozás volt - Szemerei János lelkész szavai szerint is. A gyülekezet lé- lekszáma nem túlságosan nagy. Van azért szépszámú gyermekse­reg és fiatalok is vonzódnak a gyü­lekezethez. Fontos szempont, hogy a Pedagógiai Főiskolán töb­ben készülnek az evangélikus hit­oktatói—hittantanári szakon jöven­dő szolgálatukra. Mindenképpen szükség volt egy gyülekezeti ház megoldásra, hogy legyen otthona a gyülekezet minden rétegének. Augusztus 25-én a régi álom megvalósulását láthattuk, amikor is nagy gyülekezet részvételével megtörtént a házszentelés és bir­tokba vette a gyülekezet és a lel­készcsalád is új otthonát. Az ünnepi istentiszteletre a gyü­lekezetbe érkezett az egyházkerü­let püspöke, D. dr. Harmati Béla, aki Smidéliusz Zoltán esperes és Szemerei János lelkész segítésével megtartotta az istentiszteletet és felszentelte az épületegyüttest. A 127. zsoltár 1. verse alapján prédikált a püspök. Isten színe előtt állva ez a zsoltár »felveti ne­künk a tulajdon kérdését. Isten megszégyenítette reménységün­ket, de most a tulajdon újabb kér­dés elé állít: tovább fejlődhet-e a gyülekezet? Két dologra hív fel a zsoltár: építeni és őrizni! Az építés meg­történt, hogyan őrizhetjük meg? Használni kell! Ez az épület min­denkinek szolgálni akar. A gyüle­kezeti központ erre való: Emeljé­tek fel fejeteket! Közelebb Isten­hez és közelebb egymáshoz! Er­kölcsi, szellemi és spirituális vona­lon is legalább a „létminimumot” elérni, de lehet többet is. A lelkész beszámolójából ki­tűnt, hogy a valamivel több, mint 9 millió forintból 3,5 milliót teljesí­tett a gyülekezet. Ehhez járult köz­egyházi segítség és külföldit is vár­nak. (Megjegyeztem: Volt egy gyü­lekezeti tag, aki egymaga 36 ezer forintot adott.) Számos köszöntés hangzott el, akik valamennyien az épület funk­ciójáról szóltak. Smidéliusz Zoltán esperes szerint szép körülmények között lehet gyülekezetét építeni. Legyen családias ez a gyülekezet. Frenkl Róbert országos felügyelő kívánta, hogy a ház töltse be hiva­tását abban, hogy minőségileg ja­vul az egyházi szolgálat és járuljon hozzá a helyi társadalom megúju­lásához, mert ez hozhatja meg az ország megújulását is. Dr. Szabó Lajos professzor is részt vett az ünnepi alkalmon és örömét fejez­te ki, hogy amit elméletben taní­tanak, az itt gyakorlattá lehet. Kü­lönösen azért, mert hitoktatókép­zés is folyik itt Kaposváron. Kö­szöntött még dr. Péter Pál kanonok és Tisza Attila baptista lelkipász­tor, majd a sort Nagybocskai Ta­más egyházmegyei felügyelő zár­ta, aki azt kívánta, hogy a meg­növekedett alkalmak vonzzanak megnövekedett számú munkatár­sat is. A felszentelés szertartása az is­tentisztelet után a bejárat előtt történt, majd a gyülekezet bejárta az új épületet. A szép gyülekezeti központtal az egyházmegye is gya­rapodott, mert most már a Dél- Dunántúlon van egy olyan összejö- veteli lehetőség, ahol időnként konferenciákat tudnak tartani fia­taloknak, presbitereknek, a gyüle­kezetek minden rétegének. Le­gyen Isten áldása rajta! tszm TAKACS JÁNOS hódmezővásárhelyi lelkészt köszöntjük Október 3-án töltötte be 85. évét lelkésztestvérünk. Bonyhádon született, az evangélikus gimnáziumban érettségizett és á soproni Hittudományi Karon végezte tanulmányait. Kapi Béla püspök a székesfehérvári templomban avatta lelkésszé 1934-ben, majd Kör­mendre helyezte segédlelkészként. További állomásai voltak: Pestszentlőrincen, Budapest-Kelenföldön segédlelkész, Tótkomló­son vallástanár volt. 1941-ben választották meg Hódmezővásárhe­lyen lelkésznek, ahol mai napig is aktívan szolgál. 1982 óta Makó gyülekezetét is gondozza. Ismeretes egyházi irodalmi munkássága is. Több Luther-művet fordított le és adott ki. Egyik legidősebb lelkésztársként szolgál most is. Kívánunk neki jó egészséget és szolgálatához a Lélek ere­jét. VÉRTANÚK EMLÉKEZETE Az aradi tizenhárom Vértanúk. A hitükért életüket áldozók. A halállal szembenézők. A hazáért meghatók. Hol van a régi fényük? Hol az emlékezetük? Elmos­ta nevüket a közel százötven év vihara? Vagy az utób­bi évtizedek nemzeti érzéseket elfojtó akarata? Az utcák táblái még őrzik a neveiket. Még tanús­kodnak róla, hogy voltak De az arrajárók közül vajon hányán tudják ma már, kik voltak ők? A gyerekeink közül hányán hallottak róluk az otthonaikban? Kik voltak az aradi vértanúk? Akik nem folytathat­ták egyszeri, megismételhetetlen életüket? Akik a haza szabadságába vetett hitükért vállalták a halált? Piros vérük barna földre hullott. Cseppjeit beitta az anya­föld. Elfogadta, mint egy felajánlást. De ma már nem anyaföld az a hely, ahol az emlékművük áll! Lelkűnkből azonban ne hagyjuk kitörölni őket! A tizenhárom férfit. Akik között voltak fiatalok és kö­zépkorúak Arisztokraták és polgárok Származásuk­ra nézve volt köztük magyar, osztrák, német, hazai ör­mény, szerb és horvát. De riiindnyájan egyet akartak: a haza szabadságát. Egyet szerettek a nemzetüket. Egy zászló alatt harcoltak, melyen egy volt a felirat: „Istennel, a hazáért és a szabadságért!” Meghaltak Ki golyó általi halállal. Ki a bitófán. Vállalták a sorsot. Olyan is volt közöttük, aki önfelál­dozó vértanúságra a menedéket nyújtó határról tért vissza. Mi, akik itt élünk ebben a hazában, ne feledjük őket! Mindennapi harcaink közepette, pénzért, meg­élhetésért, tenyérért folytatott, zaklatott futásaink perceiben, gondoljunk rájuk! Legalább ma, október 6-án. Életünk, létünk, megmaradásunk zálogai ők! A rájuk való emlékezés minket éltet tovább. Minket gazdagít. És az utódainkat, akiknek mi adunk gyö­kereket. Mélyen betáplálva hazaszeretetüket a múl­tunkba. Ezzel biztosítjuk nekik a szabadságot. És lelkűknek a szabadság igényét! Hogy ne váljanak soha szolga­néppé! A szabadság nagy dolog. Élni benne jó! A nagy amerikai költő írja róla: „...nem olyan fá­ból faragták azt, hogy megfojthatná egy-két ku­darc, vagy akárhány kudarc is, vagy a nép közönye vagy hálátlansága vagy bár­miféle hűtlenség...” Vigyázzunk! Figyelmeztet a költő: „Ha a szabadság távozik valahonnan, nem elsőül távozik, nem is másodikul, nem is harmadikul, megvárja, míg mindenki más elmegy, s ő lesz az utolsó. Csak ha már emléke is elillant a hősöknek és mártíroknak, ha már a férfiak és nők élete-lelke mindenestül eltűnt a föld valamely pontjáról, csak akkor távozik a szabadság vagy a szabadság eszméje onnan...” (Walt Whitman: Egy elbukott európai forradalmárnak. Kardos László fordí­tása) Lenhardtné Bertalan Emma ,;Őszi napnak mosolygása, Őszirózsa hervadása, Őszi szélnek bús keserve Egy-egy könny a szentelt helyre, Hol megváltott - hősi áron - Becsületet, dicsőséget Az aradi tizenhárom.” (Ady Endre: Október 6. - részlet -) * És Magyarország újra csendes, Nem kelti zaj, nem nyonya had, A fecske újra bátran repdes S megszáll ahonnan elriadt; A holtakat mind eltemették, Az élő hallgat biztosan, Kit elfogtak, börtönbe tették, Egy szóval: rend és béke van. Csak a szív zqjg és fel-feltámad A le nem győzött, s hosszú bánat, (...) (Gyulai Pál: Forradalom után - részlet -) Sáfár vagy sófár? Egy betű, és micsoda különbség! Igaz, a „sáfár” szó ismerő­sebb; olyasvalakit jelent, akinek gazdasági, pénzügyi, gondnoki megbízása van, és elszámolással tartozik feljebbvalójának. A „sófár” kevésbé ismert, ez annak a kosszarvból készült kürt­nek a héber neve, amelyet a régi Izraelben ünnepi, istentiszteleti alkalmakkor (3Móz 25,9), királyok trónralépési ünnepélyén (lKir 1,34) vagy pl. Jerikó elfoglaláskor (Józs 6,4) használtak. A zsidó gyülekezetekben ünnepi istentiszteletek alkalmával mindmáig,.megfújják a sófárt”, jelezve az ünnep, vagy ünnepély kezdetét. így történt ez most szeptember 5-én a Dohány utcai zsinagóga újjáavatásának ünnepén. Lapunk is beszámolt erről legutóbbi simában. De az egyik kép felirata szerint a „sáfárt fújták meg”, ami a pesti szólás szerint azt jelentené, hogy ellop­ták a templomgondnokot. Megnyugtatásul közöljük: nem ez történt, hanem csak egy betűt rosszul nyomtattak. M. „Az Úr az én pásztorom” A Révfülöpi Evangélikus Gyülekezet június 9-én meg­tartott közgyűlésén egyhangúlag tiszteletbeli felügyelőjé­nek választotta dr. Galli István budapesti ügyvédet, Egy­házunk országos ügyészét, aki egyben a most ülésező Zsi­nat nem lelkészi elnökhelyettese. A megválasztott tiszte­letbeli felügyelő beiktatására július 14-én került sor ün­nepi istentiszteleten. Az iktató igehirdetésben a gyülekezet lelkésze Mt 20,25-28 alapján Krisztusra mutatott, aki példát adott va­lamennyiünknek, hogy mi is hozzá hasonlóan cseleked­jünk életünk odaáldozásával és szétosztogatásával - kö­vessük Őt a szolgáló szeretet útján. Aki ezt az életet éli, az sok terhet vállal ugyan magára, de mégis megtapasz­talja, hogy ez az út az örömteli élet forrása. Az iktatás után köszöntő szavakat mondott Kiss Attila egyházmegyei felügyelő és Piri József gyülekezeti felügye­lő. A gyülekezet részéről még Borovszky Jánosné és Pus­kás Istvánná gyülekezeti elöljárók köszöntötték megha­tott szavakkal és virágcsokorral a megválasztott tisztelet­beli felügyelőt. A gyülekezet lelkésze ezt követően külön is megköszönte dr. Galli Istvánnak a gyülekezeti életben való aktív részvételét, és hogy eddig is igyekezett sokat tenni a mindennapi gondok megoldásában csakúgy, mint a templom renoválásában. Végezetül a megválasztott tiszteletbeli felügyelő kö­szönte meg a gyülekezet bizalmát, és az Egyház Ura és a gyülekezet iránti szeretete jeléül átadta ajándékát, az úr­vacsorái patenát és kelyhet. Az ajándékozó a patenára a címként idézett zsoltár-verset vésette. Ezzel kapcsolat­ban elmondta, hogy ez az ige azért olyan kedves számá­ra, mert ez konfirmációs áldó igéje. Meghatottan és hálás szavakkal emlékezett meg ezért külön is szeretve tisztelt és nagyrabecsült konfirmáló lelkészéről, id. Kendeh Györgyről. Az ünnepi istentisztelet keretében ezt követően a lel­kész megáldotta a kegyszereket, a gyülekezet tagjai a tisz­teletbeli felügyelővel és családtagjaival együtt részesültek az Úrvacsora szentségében. Riczinger József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom