Evangélikus Élet, 1996 (61. évfolyam, 1-52. szám)
1996-10-06 / 40. szám
Evangélikus Élet 1996. október 6. , —NAPRÓL NAPRA---------N Az t a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a testvérét is ljn 4,21 VASÁRNAP Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. Rom 15,7 (Mk 12,28-34: Rőm 14,17-19; Zsolt 65). íme Krisztusban testvér lett mindenki, aki hozzá foidult. Isten népének hatalmas feladata van, amit, ha közöttük széthúzás, békétlenség, viszály uralkodik, nem tud betölteni: egy szívvel és egy szájjal az Istent dicsőíteni. Ugyanis minket, akik Isten nélkül éltünk, befogadott az Ő irgalma, és új életre szült az Ő kegyelme. Nincs többé zsidó vagy görög, magyar vagy nemzetiségi, hiszen mindannyian Isten által befogadott méltatlanok vagyunk, akiknek az Isten dicsőségére kell élni. HÉTFŐ Taníts engem utaidra, hogy igazságod szerint jáijak, és teljes szívemmel féljem nevedet. Zsolt 86,11 (2Tim 2,19; Ef 5,15-21; Jer 43,1-13). Utak mindenhol. Meghatározzák az életünket. Összekötik az indulást és a megérkezést, a tervet és a végrehajtást, vagy a kudarcot. Az utak nem jók, vagy rosszak, az utak „semlegesek”. Az irányok már lehetnek jók és rosszak, sőt a szándékok is, amellyel útnak indulunk és járunk azon. Azok az utak, amik Isten előtt kedvesek, különleges utak. Olyanok, amiken önmagától nem járna soha senki. Olyanok, amiken az Isten kegyelméből mégis sokan, ugyan sokszor botladozva, elesve, de mindig újra felegyenesedve haladnak az igazi cél felé. KEDD Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik hozzáértéssel és okosan legeltetnek benneteket. Jer 3,15 (lPt 5,1-3; IThessz 4,9-12; Jer 44,1-14). Csordaszellem? Széthúzás? Csavargó birkák? Kicsit bántó, hogy nyájhoz hasonlítanak minket. Azonban látva egy nagygyűlés, koncert, drogos társaság, elveszett gyerekek képeit, találónak kell éreznünk a hasonlatot, és reménykedhetünk abban, hogy az Istennek tetsző pásztorok valóban odafigyelnek ránk. Jézus, mint a jó pásztor, igazi példa - igen, ilyenre van szükségünk -, aki csendes, halk szavú, Lélekkel teljes, aki hozzáértéssel és okosan „terelget minket”. SZERDA Ha valakinek nincsen bölcsessége, kéijen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek. Jak 1,5 (Mt 5,23-26; JSir 1,1-11.17-22). Ha valamihez igazán szükség van alázatra a keresztyén életben, az annak az elismerése, hogy híján vagyunk bölcsességnek. Nem hiszem, hogy Salamon király, mielőtt bölcsességet kért volna Istentől, ostobább lett volna, mint bármelyikünk. Azonban ő tudta, hogy az Istentől kapott bölcsesség valódi, életet segítő erő, amire valóban szüksége van. Nekünk is nélkülözhetetlen az, az emberi ésszel fel nem fogható, meg nem ragadható bölcsesség, amit az Isten ajándékoz. CSÜTÖRTÖK Jézus sok embert meggyógyított, úgyhogy akinek valami baja volt, megrohanta őt. Mk 3,10 (Jak 2,1-8; JSir 3,1-33). Pillanatkép Jézus és az emberek viszonyáról. Jézus sok embert gyógyít, az emberek pedig megrohanják őt. Határozottan negatív érzést kelt bennünk ez a megrohanás. Önzés, pillanatnyi lelkesedés, múló rajongás. Mégis azt hiszem, tanulnunk kellene tőlük, nem az előbb felsorolt rosszat, hanem azt, hogy ha felismerjük Jézusban azt, aki segíthet nekünk, mindent félretéve rohanjuk meg őt. Minden erőnkkel törekedjünk arra, hogy az ő gyógyító közelében lehessünk, és ott meg is maradjunk. PÉNTEK Pál írja; a mi alkalmasságunk Istentől van. 2Kor| 3,5 (Mt 22,34-46; JSir 3,34-44,53-59). Az ember egyedül semmire nem jutna. Keresi az Istent, azonban rossz úton jár, még Isten igéjét is elferdíti, magához hajlítja, önerejéből Isten evangéliumából is törvényt gyárt. Isten Szentlelke tesz minket minden visszahúzó erő ellenére az evangélium követeivé, az új szövetség szolgáivá. Az Isten Lelkének nem számít, mik voltunk korábban, 0 mindent megújít, élővé, gazdagítóvá tesz, hogy általa mindannyian az evangélium, Isten örömhírének szolgáivá legyünk, nem a saját erőnkből vagy akaratunkból, hanem az Ő szándéka szerint. SZOMBAT Vátjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését. Tit 2,13 (Jak 2,8-13; JSir 5,1-5.16-22). A kezdő autóvezetőknek szokták mondatni az oktatók, hogy bár figyeljenek alaposan maguk elé, közvetlenül az útra is, ha egyenesen akarnak menni, akkor messze előre tekintsenek. A keresztyén embernek hasonló a feladata. Itt kell élni a világban, figyelni a környezetére, de ha egyenesen akarnak haladni az Úton, akkor messze előre kell nézniük, várva Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését. Ez ugyanis az az erőforrás, amiből mindig meríthetünk, ami távlatot és célt ad keresztyén életünknek. Rihay Szabolcs Ha megszólal a vészcsengő. Róm 2,14-15 A mindennapi életben találkozunk a vészcsengővel. Jelzi, ha valami veszély van. Megállt a lift, valaki rosszul lett a buszon, rabló követeli a pénzt a postán... Riaszt. Közbe kell lépni, talán emberek élete van veszélyben. Ilyen riasztócsengő van minden ember lelkében is, ezt úgy hívjuk: a lelkiismeret. Ha valamit teszünk, vagy tenni készülünk, figyelmeztet, hogy a bűn az ajtó előtt leselkedik... A lelkiismeret tehát a „lelkiismeretes” embert visszatartja a bűntől. A bűneset előtt .nem volt lelkiismeret. Mivel az ember még nem evett a jó és rossz tudás fájáról, fel sem merült a bűn lehetősége. De azután... Adám lelkiismerete megszólalt, és emiatt félt. Elrejtőzködött Isten elől. A lelkiismeret riasztócsengő. Feltárja a bűnt, amit már elkövettünk, vagy ami csábít. Önismeretre vezet. De vigyázzunk! Mert a lelki- ismeret soha nem vezet el Istenhez. Kétségbeejt bűnös állapotom miatt és jön a menekülés Isten elől, és jön a bűn takargatása. A finn ébredés elindítójának, Ruotsalainen Pálnak életrajzában olvassuk, hogy fiatalon megszólalt a lelkiismerete, vagyis „felébredt” a bűn álmából. Olvasta az igét és egyre nyugtalanabb lett. Erezte Isten haragját bűnös állapota miatt, menekülni akart, még az öngyilkosság is kísértette... Mikor az öreg kovácsmester előtt feltárta szívét, az volt a válasz: Egy hiányzik neked, és ezért nincs és nem is lehet békességed. Hiányzik Krisztus benső ismerete. Nem ismered még Jézust, aki lehajol a rettegő bűnöshöz és felemeli. Az ébredésben fontos a lelkiismeret szerepe, de a lelkiismeret nem segít rajtunk. Isten igazi arcát, a bűnösért lehajtó szeretetét nem is- meijük meg belőle. Ezt csak egy helyen, a golgotái kereszt alatt láthatjuk meg. Ezért a megfeszített Jézust kell keresnünk a Bibliában is. „Ismerd meg magadat” - ezt már a régi görögök is tanították. De ennél sokkal fontosabb: ismerd meg Jézust! A békesség alapja soha nem lehet az úgynevezett „jó lelkiismeret”. A halálos ágyon olykor elhangzik: nincs nagy bűnöm, nem öltem, nem loptam, jó anya voltam, családomnak éltem, fizettem az egyházi adót, mindig ott ültem a templomban... De ez hamis út, mert mindez nem tudja elnémítani a szívben lévő önvádat. Az ítélet közelében sokkal szilárdabb védelem kell. Ha „megszólal a vészcsengő”, a döntő kérdés, hogy mit teszel akkor. Tudod-e, hogy van hova fordulnod? Egyetlen hely, ahol a bűn vádló terhétől megszabadulhatsz, a kereszt, ahol Jézus érted is kiom- ló vére tisztára moshat. Gáncs Aladár Hálaadás Vasason Nagy öröme volt a maroknyi vasasi evangélikusságnak szeptember 7-én. Hálaadásra gyűltek össze, mint évek óta minden szeptemberben, megemlékezve az 1938. szeptemberi harangláb felállításáról, az 1950-es templomalapkő. letételről és az 1963-as felszentelésről. A hálaadásra eljöttek az egyházi lelkészek - Balikó Zoltán, Missura Tibor, Reisch György és Johann Gyula. Varsányi Ferenc betegsége miatt a pécsieket Sefcsik Zoltán s. lelkész képviselte, és a gyülekezetből többen elkísérték. Megtisztelte az ünnepséget jelenlétével Tóth Miháfyné polgármester is. Hathónapos bejárásos tanfolyamra hirdetünk felvételt. A tanfolyam 1996. október 12-től 1997. április 12-ig tart. Az oktatás szombati napokon történik ’ a fóti Mandák Otthonban. Tantárgyak: harmonium- és orgonajáték, egyházi ének, szolfézs, összhangzattan, partitúraolvasás, valamint kellő számú jelentkező esetén egyházzene-történet és gregorián ének. E tanév végén nyílik először mód arra, hogy a záróvizsgán a Művelődési Minisztérium által meghatározott módon az új tantárgyakból is vizsgázók államilag is elismert középfokú bizonyítványt kapjanak. A tanfolyam teljes díja 7000 Ft, amely magában foglalja az ebédtérítést is. A tandíj két részletben is fizethető (okt.; jan.). Várjuk szolgálatra készülő fiataljainkat, kezdőket és haladókat egyaránt; már végzett testvéreinket is hívogatjuk továbbképzésre.. A felvételi kérelmet az Evangélikus Kántorképző Intézet címére (2151 A gyermekek verssel, énekkel szolgáltak, a lelkészek igével. „Közeledjetek Istenhez, és Ó közeledni fog hozzátok” (Jak 4,8). Ezzel az Igével hívogattunk és erről szólt a megrázó erejű igehirdetés is. A mindenkori hálaadásra figyelmeztetett az oltáron a nemzetiszínű szalaggal összefogott kalászcsomó és a falu közeli múltjára emlékeztető csillogó szén. Istentisztelet és úrvacsoraosztás után az ünnepség szeretetvendégség- gel fejeződött be. Korcsmár Istvánná Fót, Berda József u. 3.) kérjük küldeni 1996. október 10-ig. Uj hallgatóinktól lelkészi ajánlólevelet, rövid életrajzot is kérünk, ami tájékoztat a jelentkező eddigi zenei végzettségéről s a gyülekezeti életben való részvételéről. A tanfolyam megnyitója október 12-én fél 11 órakor lesz a Mandák Otthonban. * Felhívjuk gyülekezeteink vezetőinek figyelmét arra, hogy a Kántorképző Intézet Mandák Otthona a munkaév folyamán igénybe vehető csendesnapok, konferenciák, ifjúsági táborok’rendezésére. Fót és a főváros közelsége miatt az épület alkalmas a Budapestre látogató csoportok elszállásolására is. 40-45 fő kényelmes elhelyezésére van lehetőség, de kisebb csoportokat is szeretettel fogadunk. Egynapi szállásdíj háromszori étkezéssel: 600 Ft. Jelentkezni lehet Gulyás Erzsébetnél: 2151 Fót, Berda J. u. 3., tel.: (27) 358-060. D. Szebik Imre püspök 1996. október 13-án, vasárnap, 16 órakor a Buda- pest-Keieniöldi templomban avatja lelkésszé Endreffy Géza végzett teológust. Japán Keresztyén Együttes Koncertje Egyházi Iskolákért A Csillogó Gyöngy (Bright Gem) elnevezésű, hagyományos japán zenét játszó, keresztyén tagokból álló együttes október 10-én, este 6 órakor koncertet ad a Bp. Pozsonyi úti református templomban (XIII. Pozsonyi út 58.). A különleges zenei élményt és egyben látványt nyújtó műsorban több, ősi japán zenemű és várhatólag néhány magyar egyházi dallam, népdal is felcsendül. E ritka alkalomra mindenkit szeretettel hívnak és várnak a rendezők. Belépődíj helyett adományokat köszönettel fogadnak, amelyek - a japán művészek kívánsága szerint - egyházi iskolák céljait szolgálják. Jelentkezés a téli kántorképző tanfolyamra A VASÁRNAP IGÉJE NE NYOMD EL A SZERTETET! Mk 2,23-3,6 A jó és a rossz cselekvését mindig bizonyos törvényszerűség mozgatja. A jót a szív, a rosszát a bűn, a vágy motiválja, és érdekes, hogy az utóbbi a jó cselekvésébe is képes befészkelődni, hamissá téve azt. Ez az- ember ítélőképességét könnyen megzavarhatja. így volt ez azokkal a szegény gyerekekkel, akiket egy ugyancsak szegény szerzetes gondozott, akit egyszer felsőbb utasításra bíborosi köntösbe öltöztettek. A gyerekek megrettentek, mert a törvény szigorú képviselőjét látták meg benne, és keresték az egyszerű, szakadt csuhában járó gazdájukat, akitől mindig szeretetet kaptak. A gyerekek megérezték a felsőbbség jónak látszó tettét, de hamis volt ez a tett, mert meg akarták vonni azt a reális emberi értéket, amely szerette őket. Meg kell tanulnunk, nekünk, az embernek az embert méltó helyére, értékére emelni (vagy azon elismerni) a teremtett világban, az adott helyen, adott szituációban, a tudatunkban-lelkünkben. Az ember emberi értékét mindig „tompítja” különböző törvényekkel, szabályzatokkal, ezáltal „leértékeli” eredeti rendeltetését. Ráadásul azt gondolja, hogy ez jó s ezzel olyan folyamatok sorozatát indítja el, melyek képesek gúzsba kötni lelki, társadalmi életet egyaránt, gondolkodás- és mozgásszabadságával együtt. Ezt igeszakaszunk is kifejezi. „Félelmetes” dolog a törvény, a legveszélyesebb oldala a manipulálhatósága. Különösen Nehemiás óta (Neh 13,17) tapasztalható ez a jelenség Izrael életében, napjainkban is érezzük ezt a „fertőzöttsé- get”. Kétségtelen az összetartó ereje, de túlfűtötten már nem Isten akaratát fejezi ki, hanem a törvényre felügyelőkét. Olyan ez, amikor az öreg néni fel akar szállni a buszra, de a fejét a sofőr az ajtóval „összenyomja”. A néni sikí- tására a válasz egyszerű: tartani kell az előírt menetidőt, a többi nem számít. Hol van az ember értéke? Egyáltalán hol az egyensúly az emberi kapcsolatokban, melyekben elismexjük egymást és kibontakozhatnánk az egymásért való cselekvésben? Hol van az emberszeretetünk? Jézus emberszeretete mutatkozik meg, amikor az írástudókkal vitába bocsátkozik. A teremtés céljára, az emberre irányítja a figyelmet. Az intézményesített hagyomány alárendelő, agyonlihegett módszerei ellen emel szót. Mint Emberfia nyilatkozik meg (28. vers), ő a szombatnak is ura. Nem törvénykritikát, hanem helyes értelmezést ad. Maga a szombat a parancsolatokkal együtt Isten rendje, de nem önmagáért. Értelmére és céljára mutat rá Jézus, hogy az az ember javáért, szolgálatára adatott. Az intézményesített hagyomány is lehet jó, ha a hagyomány törvénye nem „embertipró”, hanem lelket, embert felemelő segítség. Azzal, hogy ura a szombatnak Jézus, és ezt kijelenti, messiási mivoltáról tanúskodik. Nem elég csak az írástudókkal történő vita, a sokaságnak is tudnia kell a történtekről. A zsinagógában az előző feszültség (25-26. vers) folytatódik (3,3-4). Jézus szembesít. Mi fontosabb, törvényeskedésünk vaksága, vagy hallgatni Jézus szavára? E történet szembesítés önmagunkkal és embertársunkkal. Ki tudunk-e lépni a törvény „fogságából”, hogy őt követve, felismerjük feladatainkat, és ezeket szabadon meg is cselekedjük? Ha igen, akkor parancsolata szerint gondolkodunk és élünk. Mi is életet (lelket) menthetünk, emberszereteté- ből merítve erőt ehhez a jósághoz. Jézus nemcsak a zsinagógában igazolta emberszeretetét, hanem a kereszten is. Ezzel életmentő küldetését bizonyította. Ebben a mentésben bűnbocsánat van, azt szeretné, ha meglátnánk a törvény hamis kegyességének halálával történő legyőzését. Hogy szabad jót tenni bármikor, mert nem időhöz, nem törvényhez kötött, hanem az adott körülményhez. Ámen. Halasi László IMÁDKOZZUNK! Atyánk, egy parancsolatod van: a szeretet. Add, hogy tetszésedre éljünk ebben a Krisztus által. Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1996. október 6. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Szüas Atti- la; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de 11. (úrv.) Madocsai Miklós; du. 6. <jj Zsigmondy Árpád; n., Modori u. 6. de. fcj 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, n., ör. dögárok u. 9. de. fél 11. Rihay Szabolcs; Bé. kásmegyer, DL, Víziorgona u. 1. de. 9 Missura Tibor; Csillaghegy, m., Mátyás Will. 31. de. 10. Görög Tibor; Óbuda, m., Dé. val Bíró M. tér de. 10. Bálint László; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy La- jós; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) (családi) Pintér Károly; de. 11. (úrv.) dr. Hafenschej Károly; du. 6. dr. Hafenscher Károly; vn„ Városligeti fasor 17. de. fél 10 (családi) Mun tag Andomé; de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Nagy Zoltán; VÜK, Ü1161 út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; Vili., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; Vffl., Vtgda p. u. 33. de. fél 10. Fabiny Tkmás; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál; KSbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Fabiny Tkmás; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tkmás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Fodor Viktor; de. fél 10 (családi) Ferenczy Erzsébet; de. 11. (úrv.) Fodor Viktor; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Madocsai Miklós; Budahegyvidék, XII., Tkrcsay V. u. 11. de. 9. (úrv.) Thkács József; de. 11. (úrv.) Thkács József; du. fél 7, Kőszeghy Tkmás; XIII., Kassák L. u. 22. de. 10. ifi. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. 8. ifi. Kendeh György; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tkmásy Tkmás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tkmásy Tkmás; Pestúj. hely, XV, Templom tér de. 10. Rafael József; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (nagytemplom) (úrv.) de. 10. Veperdi Zoltán; Rá- kosszentmihály, XVI., Hősök tere 11 de. 10. dr. Karner Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tfessedik tér de. 9. (úrv.) Kósa László; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Péter Attila; Rákoskeresztúr, XVH., Pesti út 111. de. fél 11. (úrv.) Kósa László; Rákosliget, XVH., Gózon Gy. u. de. 11. (úrv.) Péter Attila; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Havasi Kálmán; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX„ Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Mezősi György; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁNI 18. VASÁRNAPON a liturgi- kus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: 2Jn 4-6: Az igehirdetés alapigéje: Mk 2,23-3,6. „ERŐS VÁR A MI ISTENÜNK!” címmel evangélikus félórát közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán október 7-én, hétfőn 13.30 órakor. Előtte evangélikus korális- mertetés lesz 13.20 órakor. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tól a 41 m -es rövidhullámon, 7355 kHz. október 5., szombat: Missziótörténet — Ferenczy Zoltán. október 6., vasárnap: „Élő vízcsep- pek” - dr. Szabóné Mátray Marianna. Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. HAZAI ESEMÉNYEK Meghívó A Győri és Börcsi Szeretetház, valamint a Diakonissza Anyaház Baráti Körének Csendesnapját 1996. október 12-én, szombaton de. 9 órai kezdettel tartjuk a Győri Szeretetházban (9025 Győr, Péterfy Sándor u. 5., tel.: (96) 320-440), melyre Testvérünket szeretettel hívjuk, családjával együtt A csendesnap szolgálatát Madocsai Miklós lelkész végzi. A közös ebédre október 8-ig, keddig lehet jelentkezni. A Vallások és Béke Világkonferencia 1996. évi európai gyűlését 1996. október 10-13. között Magyarországon, Dobogókőn a Manréza Konferencia Központban tartja. A konferencia rendezői hívják a „Vallások imádsága a jövőért” nyilvános imaestre az érdeklődőket. Időpont: 1996. október 12., 20 óra. Helyszín: Deák téri Evangélikus Gimnázium díszterme, 1052 Budapest, Sütő u. 1. TELEFONSZÁM-VÁLTOZÁS A Balassagyarmati Lelkészi Hivatal és az Esperesi Hivatal új száma; (35) 301-518. A Fóti Lelkészi Hivatal száma: (27) 362-350. CSENDESNAPOT tart az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) Kispesten az evangélikus templomban. Időpont; 1996. október 5. szombaton 10-16 óráig. Téma: Maradjatok énbennem és én is tibennetek! Jn 15,1-8. Szeretettel vátjuk testvérünket. BIBLIAISKOLAI HÉTVÉGÉT tart az EKE okt. 18-20. és okt. 25-27. között Piliscsabán a Bétel Otthonban fiatalok és felnőttek részére. A két hétvége összefügg, de csak az egyikre is lehet jelentkezni a Bétel Belmissziói Otthon címén. Részvételi díj 1400,- Ft/hétvé- ge. A bibliai látást segítő tanfolyamra szeretettel várunk mindenkit. A Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet a Christian Witness to Israel angliai szervezettel együttműködésben pályázatot hirdet a John Duncan Ph. D. ösztöndíj támogatásának elnyerésére. Az ösztöndíj elnyerésére egyetemi fokú teológián utolsó éves vagy végzett magyar anyanyelvű személyek pályázhatnak egy 5000 szavas angol nyelvű esszé megírásával a magyarországi zsidó misszió történetével kapcsolatos témában. A pályázatokat 1997. január 31-ig lehet benyújtani a PMTT-nél (1461 Budapest, Kálvin tér 7. Pf. 150). Elbírálásukra 1997 februáijában kerül sor. Érdeklődni, szakmai segítséget kérni a 216-2054-es telefonszámon lehet. „Országos Ökumenikus Egyházzene-Pedagógiai Konferenciát rendez Kecskeméten 1996. november 8-10. között egyházi iskolákban és főiskolákon működő ének-zene tanárok részére a Magyar Egyházzenei Társaság pedagógus tagozata és a Kecskeméti Piarista Gimnázium. Jelentkezés levélben október 10-ig a Magyar Egyházzenei Társaság levelezési címén: 1064 Budapest, Vörösmarty u. 35. Ezt követően a jelentkezők részletes tájékoztatót kapnak. Részvételi hozzájárulás: 500,- Ft/fő.” A keresztyén célokra való pénzgyűjtés alapelveiről tart előadást Jacques O. Beney, aki az IFES-nek (Nemzetközi Evangéliumi Diákszövetség) volt 30 évig pénztárosa, 1996. október 8-án, kedd este 18.00 órától a PMTI (Protestáns Missziói Tcuiulmányi Intézet) és a KEVE (Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága) szervezésében. A vitaindító bevezetést Tomka János a KEVE elnöke tartja. Különösen lelkészek és missziói szervezetek vezetői számára ajánljuk. Az alkalomra a PMTI konferenciatermében kerül sor (Budapest IX., Kálvin tér 7. II. emelet). Érdeklődni lehet a 216-2054-es telefonszámon. Evangélikus óvónők országos találkozóját tartjuk 1996. október 18-20- Vf'rPa,otól1- Érkezés pénteken du. 17 órától a várpalotai evangélikus gyülekezeti teremhez (Thud Gy tér 1) elutazás vasárnap kora délután. Jelentkezés: Lassú Tamásné óvónőnél: Evangélikus Keresztyén Óvoda, 8100 3H 204ta’JÓka* U‘10- Telefon: 06 (88) HALÁLOZÁS Giczi Ferenc 78 éves korában szeptember 18-án csendben elhunyt. Tfeme- tése, umaelhelyezése gyászistentisztelet keretében lesz október 8-án fél 12 órakor a Kelenföldi templomban. Áz elhunytban Giczi Ferencné az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalának dolgozója férjét gyászolja. „A szeretet soha el nem múlik” (lKor 13,8). Apróhirdetés GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 őrbotty án, Rákóczi út Í19. Pf. 3. Telefon: 06/27/360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 06/60-332-522. | Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TOTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (960010/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 92002-220053. Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető; SEBESVÁRI LÁSZLÓ vezérigazgató postautalványon. Előfizetési díj belföldön: félévre910 Ft, egész évre 1í Előfizetési díj külföldön; szomszédos országokban; e évre 3800 Ft (postázással eg mas országokban (nyugaton Mész évre 42 USD (63 DEM légipostával: 58 USD (87 DEÍ Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őr meg és nem adunk vissza! (ti