Evangélikus Élet, 1992 (57. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-26 / 4. szám

Evangélikus Élet 1992. január 26. A 3 jfls GYERMEKEKNEK 0 K N K A NÉP SORSA ROSSZRA FORDUL IMÁDSÁG Sok-sok év telt el József halála óta. A zsidó nép még mindig Egyiptomban lakott. A nemzedékek során egy­re többen és többen lettek. Akkor történt, hogy Egyip­tomban új fáraó került a trónra. Gósen utcáit lovak patájának dobogása töltötte be. Az emberek nem féltek. Miért is féltek volna, hiszen a fáraó udvarában mindig nagy tisztelettel beszéltek népük vezetőjéről, Józsefről. Ezek a lovasok pedig onnan jöttek. Látszott az előkelő ruhájukon. A lova­sok megálltak és a vezetőjük hangosan kiáltott, hogy az összegyülekezők mindegyike hallhassa: - Izráel népe! Holnaptól kezdve a fáraó parancsára munka­felügyelők irányítják a munkátokat. Készüljetek ösz- sze, mert a férfiaknak Pitómba és Ramszesz városába kell menniük. Ott fogtok dolgozni. Hosszú útra ké­szüljetek, mert az építkezések végéig ott kell marad­notok! Aki ellenáll, azt hazaárulonak fogjuk tekinte­ni. A fáraó maga parancsolta így. Az emberek döbbenten néztek össze. Mi akar ez lenni? A félelem még a szavukat is elvette. Lehet, hogy rabszolgák lettek? A fáraó eközben a palotájában hallgatta tanács­adóit. Arra próbálták rávenni, hogy legyen méltányo- sabb József népével. Az uralkodó egyre dühösebb lett:- Nem akarom hallani többet ezt a nevet itt! Vilá­gos? A tanácsadók sápadtan húzták meg masukat.- A hébereknek a legkeményebb munkát kell ad­nunk az építkezéseknél - folytatta a fáraó. - Ti sem akarhatjátok azt, hogy ez a jól megszervezett nép itt éljen közöttünk. Elég egy háború és az ellenséghez pártolnak. Még az is lehet, hogy egy napon át akarják venni majd Egyiptom uralmát. Jobb elejét venni a bajnak. Most mehettek! Hívatom azokat a bábákat, akik a héberek népe között segítenek a szüléseknél! A tanácsadók elhagyták a termet. Egyikük sem merte mondani, hogy a zsidó néptől ugyan nincs mit félni, hiszen jámborak és csendesen élnek. Remény­kedtek abban, hogy a fáraó rosszindulata nem tart soká. A bábákat nem volt könnyű megtalálni. Folyton dolgozniuk kellett. A zsidók között sok gyermek szü­letett. Ezek az asszonyok azonban még így is szívesen dolgoztak, hiszen a héber gyerekek egészségesek és erősek voltak. A bábákat is szerették. Néhány pra múlva azonban ott kellett állniuk a fáraó előtt.- Mi a nevetek? - kérdezte a fáraó. J- Az enyém Sifrá, a társamé Púá - válaszolt az egyik asszony.- Sifrá és Púá, gazdaggá teszlek titeket - szólt a fáraó. Országotok érdekében azonban meg kell tennetek valamit. Amikor a héberek szüléseinél segédkeztek, figyeljétek a szülést, és ha fiú születik, öljétek meg a gyereket, ha lány, életben tarthatjátok. Sifrá és Púá alig találtak ki a palotából. Maguk sem hitték a gonoszságnak ezt a mélységét. Gyerekeket megölni? Hiszen egész életükben azon fáradoztak, hogy gyerekek életét mentsék. Amikor hazaértek, hosszasan megtárgyalták a dolgot. Az ajtót és az ablakokat bezárták, hogy senki ne hallhassa őket. Teltek-múltak a hetek, a héber fiúk életben marad­tak. A fáraónak is hamarosan a fülébe jutott ez. Hí­vatta a bábákat.- Miért nem ölitek meg a fiúkat a parancsom sze­rint?- Uram, mi mindent megpróbáltunk! Szerettünk volna a kedvedbe járni - válaszolták a bábák rava­szul. - A zsidó asszonyok azonban nem olyanok, mint mi. Hiába szaladunk, amire odaértünk már régen megszülettek a kölykök. Az elmúlt héten alig tudtunk egy-két helyen dolgozni, azok is mind lányok voltak. A fáraó hiába érezte, hogy valami nincs rendben, a szülésekhez nem értett. Elküldte a bábákat és új rendeletet adott ki:- Bárki megölheti büntetlenül a héber fiúgyereke­ket. Aki megteszi jutalmat kap. Izráel népe rettegéssel gondolt a holnapra. ORSZÁG - VAROS VÍZBEN MÁRTÓZÓ EMBEREK Keressetek ki olyan embereket a Bibliából, akik valamilyen módon vízbe mártóztak. írjátok fel az ige­helyet is. Minden jó válasz három pontot ér. Beküldési határidő: február 6. A- levelezőlapra írjátok rá: VÍZ­BEN MÁRTÓZÓK Cím: Koczor Tamás 2373 Dabas- Gyón, Luther u. 14. A BIBLIAI-TOTO második fordulójá­nak helyes megoldása: 1. Adómnak mondta ezt Isten - IMóz 3,9 2. Jézusnak mondták tanítványai - Mk 4,38 3. Egy szolgálólány mondta Péternek - Mt 26,69 4. Elizeusnak kiabálták ezt a gyerekek - 2Kir 2,23 3. József mondta testvéreinek - IMóz 42,9 6. Szatírának szólt ez a mondat - ApCsel 3,9 7. Ábrahám mondja Istennek - 1 Móz 18,23 8. A zsinagógában kérdezik Jézustól - Mt 12,10 9. Jézusnak mondják ezt a mondatot - Jn 8,37 10. Fesztusz mondja Pálnak - Csel 26,24 11. Ezékielnek mondja Isten - Ez 3,1 12. Jónás történetében van ez a mondat - Jón 1,7 13. A farizeusok mondják Pál perében a szadduceu- soknak - ApCsel 23,9 13 +1..Gedeon mondja a katonáinak - Bír 7,3 A jó megoldás jelei sorrendben: 21x 211 x21 121 xl A második forduló után a pontok így alakultak: 28 pontos: Kollár Gábor és Tamás - Dunaegyháza Galambos Ádám - Györköny Wurm Tamás - Györköny Zalán Eszter - Bp. VIII. Soltvadkerti Ifjúsági Kör Gerlai Pál - Aszód Kohuth Jolán - Dabas-Gyón Zimmermann Erna - Szügy Sinkó Laura - Tét Illés Adél - Egyházasdengeleg Hegyi Emőke - Soltvadkert Tóth Kálmán és Katica - Bp. XIV. 27 pontos:.. Krämer Róbert - Györköny Gombái Éva - Kiskörös "Pityer Gabriella - Sopron Bánki Renáta - Várpalota Oberling Zsanett - Bököd Szemenyei Krisztina - Nádasd Forgács Gábor - Györköny Torgyik János - Kiskőrös Lukács Lívia - Galgaguta Fancsali GyBK Mersva Ildikó - Vácegres Styecz István - Szarvas 26 pontos: Donáth Ferkó - ózd Erős Attila - Albertirsa Kisberkes Emmi és Vera - Inke Krausz Márton - Györköny Kónya Éva - Harta 24 pontos: Váncsodi József - Györköny 23 pontos: Benkő Szabolcs - Pápa Gyimesi Péter és Mihály - Bp.-Cinkota Butki Endre - Beled 22 pontos: Csordás Zsuzsanna - Terény Csordás Mária - Terény *' Pathó Gyula és Mihály - Csabacsűd Benke Zsuzsanna - Ajka Mészáros Szilvia - Homokbödöge 21 pontos: Csillag Gábor - Molnaszecsód Brozsó Gábor - Terény Plazzeriano Ervin - Pécs Sárvári Melinda - Györköny Bősz Helga - Györköny 20 pontos: Buják Ilona - Györköny 19 pontos: Gomola Imre - Dabas-Gyón Megyes Ilona - Akasztó 18 pontos: , .. jtajki Hortenzia.- .Györköny, ti, 16 pontos: Szlobodnyik Győző - Terény 15 pontos: Szabados Zsuzsanna - Terény 14 pontos: Smidéliusz Örs - Surd 13 pontos: Osztrider Ilona - Györköny Hugyecz Kornél - Patvarc 12 pontos: Csordás János - Terény Koch Rita és Klaudia - Györköny 11 pontos: Bükkösdi Zsanett - Gyékényes Nemecz Julianna - Ácsa 10 pontos: Jansik Balázs - Pilis Pámer Zsuzsanna - Györköny 9 pontos: Bajczi Andrea - Györköny Bock Anita - Györköny Kulik Csaba - Terény Rummer Attila - Györköny 8 pontos: Oczot Katalin - Terény Uhrspringer Erika - Györköny 7 pontos: Szabados János - Terény 6 pontos: Hahn János - Györköny URAM! Csak néhány rövid percet szakítok Rád a napjaim­ból. Tovatűnő pillanatok próbálnak összefűzni Veled. Rohan az idő, a napok, hetek és évek, és én még mindig nem látom be, hogy hiányzol, hogy több kell Belőled! A szavaidból, üzenetedből. A csendből, amin keresztül megérezhetem a közelséged, és ami összeköt Téged velem. Ez a csend más, mint az elromlott telefo­nok süket némasága, vagy mint a hosszúra nyúlt, kínos szünet két ember beszélgetésében, amikor már nincs mondanivalójuk egymás számára. Nem, Uram a Te csended más: nagybetűs Csend, mély, nyugodt, Téged rejtő és Belőled áradó. A Csend ideje a belső hangok, a nyugvó világmindenség, a hangtalan csírázó mag és a sarjadó vetés ideje, a bevilágló örökkévalóság ideje. A Te csended az érzé­sek, a hallgatások, a tekintetek egymásra találásának a csendje. Szeretem ezt a belső békét, Uram, amikor csak a Te hangod hallom, halkan, mint a szellőzúgást, amibe belerezdülnek a falevelek. Te így szólítasz, és én újra és újra megpróbálom elnyomni magamban ezt a csendes hangot. Nem tudom, miért van ez bennem! Hallásomat lassan tönkreteszik életem zajai, a lárma és nyüzsgés, amely minden pillanatban körülvesz... És bár vágyakozom a csendedre, a megnyugvásra, a találkozásra Veled, mégis én magam akadályozom, hogy beszűrődjenek szívembe a Csend hangjai. Uram, Te tudod azt is, hogy korlátok vesznek kö­rül, erős falak, áthághatatlan akadályok választanak el embertársaimtól, de sokszor Tőled is. Egyre újabb falak nőnek, és én is segítek a korlátok állításánál, ahelyett, hogy inkább rombolnám, és lebontanám azokat. Pedig kapuk és hidak kellenének, amik egy­máshoz vezetnek és összekötnek! Azt hiszem, Uram, a legnehezebb mégis a bennem, a magamban lévő akadályoktól és korlátoktól megszabadulni. Te segíts, hiszen senki másra nem számíthatok! Szeretnék szabad lenni, Uram! Te határtalan és végtelen vagy, nem korlátoznak terek, idők. Teljesen szabad vagy. De azt is tudod, milyen az élet, hiszen végigjártad az ember útját. Láttad és hiszem, hogy át is élted az erő határát, a szavak határát... De Te legyőztél korlátot, még a legnagyobb, legerősebb sem állhatott ellen. Halálod és feltámadásod megtörte a halál erejét. Szabad szeretnék lenni, teret, helyet szeretnék, hogy megtaláljam az igazi helyem. Engedj szabaddá len­nem, határtalan Istenem, aki a kezeden érezted a kötél szorítását, inaid és húsod tépték a golgotái ke­reszted szögei. Győzd le bennem magamban és körü­löttem a korlátokat: szorongásaim, kérdéseim és két­ségeim, gyengeségemet és hibáimat. Hadd halljam ezentúl egyedül csak a Te hangod, hiszen egyedül a Te szavaid adnak igazi válaszokat, békességet és gyógyu­lást. És mert Te olyan szabadságra hívsz, amelynek jövője van, ami átvezet a világ minden nyomorúsá­gán, bezártságán, minden rabságon és megkötözöttsé- gen, nyisd meg a szívem a Csend előtt, a szavaid előtt. Aztán induljunk. Újra. Együtt. Arrafelé, ahol a véges látóhatár egybemosódik a határtalannal, az igazi cél, az Otthon felé. V. Gy. Közösségünk Őbenne - egymással Mit is jelent számomra az Ifi? Min­denek előtt egy helyet, ahová mindig szívesen megyek. Az egész heti megter­helő tanulás után szinte felüdülést je­lent ez a pár óra. Örülök, hogy hallgat­hatom az Igét, közösen beszélgetünk, gondolkodunk róla, és azért is, mert azokkal lehetek együtt, akik igazán so­kat jelentenek nekem. Itt úgy érzem magam, mint egy nagy családban. Kö­zösek a gondolataink, a kérdéseink, a kétségeink, és persze az örömeink is, amiket egymással megosztunk. Na­gyon jó dolog vidáman együtt énekelni, fontosak a pár mondatos áhítatok, az imádságok, a csendek, a ki nem mon­dott szavak. Hiszen így érezzük át azt a csodát, hogy Ő közöttünk van, és mindig újra szélit minket. Ő formál bennünket igazi közösséggé. Minden pénteken újra és újra megajándékozot­tak leszünk, és olyan jó ezt a Tőle ka­pott szeretetet továbbadni egymásnak. És jó érzés viszontlátni péntekről pén­tekre az ismerős arcokat, ilyenkor min­dig eszembe jutnak a közösen eltöltött órák, napok emlékei. Most egy pár mondatban ezekről az élményekről sze­retnék írni, amik mind felejthetetlenek számunkra. Elsőként a nyári börzsönyi kirándulásunk jut eszembe. Ennyire jól még egyik nyaralásom alatt sem érez­tem magam. De azt hiszem, ebben nem vagyok egyedül. És abban is biztos va­gyok, hogy egymáshoz sem éreztük magunkat még ennyire közel, mint a alatt az egy hét alatt. Emlékszem, egy júliusi reggel kicsit félve indultunk. Kétségeink voltak a szállásunkkal kap­csolatban, hiszen nem volt ebben a kós- pallagi kulcsosházban se viz, se villany. Nem tudtuk, hogyan fogjuk kibírni egy hétig különösebb tisztálkodás nélkül. Mikor odaértünk, néhányan meg is je­gyezték: „Itt fogunk egy hétig lakni?” De hamar megbarátkoztunk a nomád körülményekkkel. Sőt, különösen él­veztük a forrás adta fürdési lehetősé­get, amire a jéghideg vizet felduzzasztó „betonmedence” szolgált, a petróleum- lámpa, ami inkább füstölt, mint világí­tott, nagyszerű ötleteket sugallt a szo- tyola héjának további felhasználásá­hoz. Ebből, gyertya-viasz hozzáadásá­val, állt elő egy konzerves dobozban kedvelt világítóeszközünk, amit mi csak „szotyivax”-nak hívtunk. Éjszakába nyúló beszélgetések és já­tékok zajlottak a minden este újra megy gyújtott tábortűz mellett. Sokat énekeltünk, és egy-két zsidó táncot is megtanultunk, amit nagy örömmel lej­tettünk el a tűz körül. Minden este a nap lezárásaként elcsendesedést és áhí­tatot tartottunk, napközben pedig fel­fedeztük a vidék szépségét. Nagy túrá­kat tettünk a Királyrétre, Nagyirtásra s a többi szép kirándulóhelyre. Egyik túránk során a térképen feltüntetett há­rom tó felkutatására indultunk. Úgy gondoltuk, valamelyikben biztosan tu­dunk majd fürdeni. De mindegyik tó­nál csalódás ért bennünket, mivel mind halastavak voltak. Ennek ellenére azért cseppet sem keseredtünk el. Végül, utolsó nap, már nem bírtuk elviselni magunkon a hét „porát”, így hát felke­rekedtünk, és kikötöttünk a váci stran­don. Csak azt sajnáltuk, hogy olyan hamar véget ért ez az egy hét. Ezt a kirándulást követte még szá­mos együttlétünk: jó hangulatú kür- tőskalács-sütés a csónakázótónál, sza­lonnasütés és barangolások a kőszegi hegyekben. Most, legutóbb, pár napra a téliszünetben voltunk együtt egy kis faluban „előszilveszterezni" és- közösen végiggondolni a mögöttünk hagyott évet. Erre az esztendőre is vannak már terveink. A nyári szünet egy részét, ha­sonlóan a tavalyihoz, szeretnénk ismét együtt tölteni, de talán még előbb, a tavaszi szünetben is sor kerülhet egy rövidebb kirándulásra. Ti, akik most et a cikket olvassátok, talán azt gondolhatjátok rólunk, hogy mi nagyon el vagyunk telve magunk­kal. Lehet, hogy egy kicsit igazatok van, de nem ez volt a szándékom, ami­kor ezeket a sorokat írtam. Tudom, hogy ez a közösség cak azért létezhet, mert Valakinek fontos volt, hogy le­gyen, és azért érezzük jól magunkat, mert ő közöttünk van és vezet minket. Tőle kapunk erőt a szolgálathoz, szere­tetet, amit továbbadhatunk, és csak egyedül őbenne találhatunk igazán egymásra. V. M. Naptárunkat olvasgatom Megtorpantam a 102. oldalon. Az elmúlt év elhunyt lelkészeiről ír Pásztor Pál barátom. Én is emlékezem. Gondolatban elzarándokolok a temetőkbe, megsimoga­tom keresztfájukat, nevüket olvasva sok kedves emlék ébred bennem. Rátok gondolok, akik már porladtok. Szomjas Károly. Hős kor társam! 44 év Nemespát- rón! Az 1960-as évek elején történt, amikor még hét­köznapokon is lehetett gyülekezetei kapni, hétfőn reg­gel indultam Surdra. Akkor még Kapernaumnak nem volt autója, így hol vonattal, busszal, vagy gyalog tet­tem meg az utakat egyik helyről a másikba. Hétfőn Surdon prédikáltam. Másnap reggel dr. Pusztay Lász­ló kollégám elkísért a szőlőhegy tetejéig s ott rámuta­tott a pátrói parókiára. November volt, sár és sár. Szerencsére csizmában voltam s így is majdnem beszi­várgott a sár és víz a csizmaszár tetején. Leértem a völgybe, az „utcára", s megálltam. Olyan sűrű és mély latyak fogadott, hogy nem mertem továbblépni. Az emberek, akik már készülőben voltak a templomba, segítségemre jöttek. Két portáról kihoztak sok lerágott kukoricaszár kévét. Hidat csináltak nekem s így jutot­tam át a túlsó oldalra s jutottam el a parókiára. Az udvarra nyíló konyhaajtó előtt megálltam s kiáltásom­ra előjött a felesége, aki köszöntésem után bátorító hangon biztatott, csak menjek be, már elő van készítve a lavór víz. Ezzel várja férjét is, valahányszor megjárja a falut. Parancsszóra beleálltam a lavórba s a kedves papné lemosta a csizmámat. Közben megérkezett Károly barátom. Megbeszéltük az esti istentisztelet dolgát, közben elkészült az ebéd. Finom kacsasültet kaptam. Most is érzem ízét. Ebéd után kezembe került sok pátrói, kutyabőrre írt nemesi oklevél. Utána kimentünk az udvarra s akkor jött a nagy attrakció. Károly nagyon szeretett fényképezni. Én voltam a segítője, tanácsadója ebben a későbbi szenvedélyében. Nagy volt a szomorúsága, hogy nem tud labort készíte­ni, mert Pátrón akkor még nem volt villany. A tyúkól egy részét elkerítette, beállította az öreg kerékpárját. Felült rá s verejtékes munkával hajtotta, tekerte a pe­dált s így készítette a képeket. Persze a képek messze voltak a mai technikával készültektől, de mégis sok eseményt és embert örökített meg. Másnap továbbmen­tem Sandra. Teke Zsigmond bajszos komám arcát megsimogatom s könnyeit letörlöm, mert nem olyan régen temette el kedves feleségét. Kapernaumnak nem volt még autója. A hívek által összehordott természet­beni adományokat utam végén, a Diakóniai Osztály kocsija szállította Kapernaumba. Egy pesti kollégám Megtettem mindent, amit megtehettem, kinek tartoz­tam, mindent megfizettem. Elengedem mindenki tarto­zását, felejtsd el arcom romló földi mását. A fenti sorokat két évtizeddel ezelőtt -, egyik erdé­lyi utam alkalmával a házsongárdi temetőben jegyez­tem le a költő siremlékéről. Sírfeliratát még maga fogalmazta meg, korán tette, hiszen 31 éves korában hunyt el. A Győrben megjelent értékes kis könyv az erdélyi emlékeket kutató Csiszér Alajos munkája. Ér­téket mentő összeállítás, korrajz is az 1928-38-as évekből. A karácsony és Újév közötti viszonylag csendesebb napokra mindig elteszek két-három könyvet, amit nyugodtabban szeretnék elolvasni. Idén ezek közé került Csiszér Alajos nagy gonddal, szeretettel írt, válogatott összeállítása az erdélyi költészet 1938-ban elhunyt fiatal értékének leveleiből. A szerző a költő halála óta gyűjti leveleit, verseit, sok kiadatlan versét adta már közre és még mindig kerülnek elő újabbak: 1930-ban írt fájdalmas magyar zsoltára, a Psalmus Hungaricus is csak halála után két évvel, 1940-ben volt a sofőr. Megraktuk a kocsit s indultunk Gyenes felé. Megszólal az én kollégám: „Ilyen nyomortanyán se jártam még." Válaszom röviden csak ennyi volt: „Te csak egy órát töltöttél itt, Somogy-Zála papjai pedig 30-40-50 évet szolgálnak ilyen helyeken." Együttérzek veletek s Istentől sok testi és lelki erőt kérek néktek. Továbbmegyek a nekrológok során s megállók egy kedves névnél: Danhauser László. Fóton voltam a har­cok alatt káplán. 1945. szept. 1-én bőröndömmel gya­log elindultam a következő szolgálati helyemre: Buda- hegyvidékre. Szuszogva értem fel az Istenhegyi út tete­jére, principálisom lakására. Röviddel előtte érkezett meg kétnapos vonattetőn való utazás után Orosházáról. jelent meg nyomtatásban. Csiszér Alajos több ezer darabra tehető gyűjteményéből most 99-et ad közre, részben családi leveleket, melyekből ma már erdélyi mindennapok gondjai, apró örömei bontakoznak ki, de elsősorban a költő hétköznapjainak, gondjainak, vágyainak, magyarságának hű képe tárul elénk. „Szűkre szabott élete alatt nagy energiával próbált szervi szívbaja miatt állandóan fáradó, gyönge szerve­zetén erőt venni, dolgozni... Keveset kapott az élettől anyagi javakban és milyen lobogó hittel remélte örök­ké sorsa jobbra fordulását” - hja a szerző, élete jó ismerője. Dsida Jenő elemista korában kezdett versel- getni, édesanyjához írt soraira Benedek Elek figyelt fel és a Cimbora c. gyermekújság munkatársai közé fo­gadta. Első verseskötete 1928-ban, 21 éves korában jelent meg. Tudatos költő, érzi hivatása felelősségét, erre utalnak 1936-ban írt sorai is: „tiszteld a költőket, akik veled vannak, bármerre mennél. S több életet adnak néked tulajdon ember-életednél." Sebeiken Pálma Csereberével megtöltött csomagjaiban volt egy élő anyanyúl is. A kert aljában ennek próbált ketrecet csinálni. Segítettem neki. Munkánk közben lekiáltott felesége, Éva asszony: „Gyere fel!" Rohanva jött le Laci a kert aljába, mond­ván „Gyere átmegyünk a szomszédba egy kétkerekű lapos kocsiért, mert megindult a szülés." Évát matracra fektetve levittük a Kékgolyó utcába, akkor az volt a szülőkórház. Menet közben háromszor is behúzódtunk kapualjak védelmébe, mert ropogtak a géppisztolyok s hangzott a kiáltás: „Patruly! Patruly!” Hála Istennek szerencsésen leértünk vele. Az éjszakát a kórház folyo­sóján töltöttük izgalmak között. Hát ez volt az első kápláni szolgálatom. Megszületett negyedik gyerme­kük, Éva. A mindig vidám, állandóan rohanó ember mellett végeztem munkámat. Az ostrom idején parkok­ban, udvarokban, kertekben eltemetett halottakat szed­ték fel s így naponta 2-3 temetésünk volt. Kit szekrény­ből készült ládában, kit lepedőbe csavartan, vagy papír- zsákban temettünk. Nagy munka volt a megmaradt hívek felkutatása s a gyülekezeti élet beindítása. Nagy, de szép munka volt. Lakásom Tátraynénál volt Böször­ményi u. 5. alatt. A szobában fűtés nem volt. Erkélyaj­tós szobámban a nyolc ablakszemből csak 3 volt üveges, a többi pedig papírral volt beragasztva. Hála Istennek kibírtam. Az 1956-os forradalom után mintegy száműzték Bu­dapestről s Bakonycsernyére került. A levelét mindig így írta alá: „Laci, a bakonyi betyár.” Egy alkalommal vendégszolgálatot végeztem nála. Úgy élt ott, mint egy remete. Felesége csak vasárnapokon jelent meg, mert még tanított. A faluban egyetlen füstöskonyhás ház volt. Ennek sánta, özvegy öregasszonya főzött neki s hordta a parókiára az ebédet. Bablevest és túrós tésztát ettem akkor. A tészta olyan füstös volt, hogy csak nagy nehezen tudtam lenyelni. így élt ő. Ti halott társak! Emlékeim között éltek! S tudom, hiszem, hogy örökké éltek! Hernád Tibor DSIDA JENŐ LEVELESLÁDÁJA (1907-1938)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom