Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)
1990-11-04 / 44. szám
UIII«M»*KIHOT-'' V.'M I SS IIIl1II Il iit ti' i 9 l’.l iiÍKlV Ev angélikus Élet 1990. november 4. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat ! a jóval. Rom 12,21 VASÁRNAP Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr. Zsolt 34,20 (Róm 8,28 Mt 5,38-48 Zsolt 58,1-10.12) A hívő embert, az Isten gyermekét sem kerüli I el a rossz. A betegség ugyanúgy rátalál, mint ahogyan I gyötrik a gondok. A kísértés sem kerüli el, sőt még a vétkek I is utolérik és elbuktatják. Mindezek közepette sem szabad I elcsüggedni. Tudnunk kell, hogy az Isten minden baj, gyöt- I relem, gond és aggodalom között is velünk van, nem enge- I di, hogy a kísértés nagyobb legyen, mint amit el tudunk I hordozni. Végül pedig erejét is adja, Hogy mindezekből I kimenekedjünk és mi győzzünk ezeken. HÉTFŐ Népemmé fogadlak titeket, és a ti Istenetek le- I szék. 2Móz 6,7 (Ef 1,22-23 Mt 15,1-1 la. 18-20 Jel 15,14) I Jó tudni azt, hogy mi itt a földön is Isten népe vagyunk. I Jézus az egyház feje, mi pedig az ő teste vagyunk. Ebben I a szoros összekötöttségben, szerves kapcsolatban vagyunk I Krisztussal. Mint élő organizmus az ő erejében részese- I dünk, s így az ő élete valósulhat meg bennünk. Nem szabad tehát, hogy saját testünk kívánsága győzzön és legyen úrrá rajtunk. Tanuljuk meg, hogy Isten népének Isten népéhez méltóan kell élnie. KEDD Pál írja: Hálát adok értetek az Istennek mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. 1 Kor 1,4 (Zsolt 35,18 2Kor 10,1-6 Jel 15,5-8) Pál hálát tud adni Istennek a korinthusiakért is, ahol a sok bűn és gonoszság ellenére megmutatkozott az Istennel való közösség áldása és a Szentlélek ereje is. Ez lehet a mi hálaadásunk alapja is. Sok bűnünk ellenére nagy az Isten- j nek ereje. Nem is lehet mást tennünk, mint ragaszkodni ahhoz a Krisztushoz, akivel közösségben maradva legyőzhetjük az óember gonoszságát, s mi is hálát adhatunk az ö kegyelme gazdagságáért. SZERDA Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk kérkedők, egymást ingerlők, egymásra irigykedök. Gál 5,25-26 (Zsolt 138,6 lMóz 13,7-18 Jel 16,1-9) Csak a Lélek vezetése alatt lehet az embernek önmagát legyőznie. A közösségellenes bűnöktől csak úgy szabadulhatunk meg, ha az a Lélek irányit, vezet minket, amely a Jézus Krisztusban is volt. Egyébként önteltek, haragtartók, irigyek vagyunk. Csak Jézus Krisztus lelke vezethet el bennünket a másik emberhez, tehet bennünket igazi felebaráttá. Kérjük Isten Lelkét! CSÜTÖRTÖK Ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen r'indenható Isten az Úr, és a tetteket ő méri le. lSám 2,3 (IJn 3,18 lKor 12,12-14.26-27 Jel 16,10-16) Beszédünk és tetteink legyenek összhangban! A szemtől-szembe nyájas, de a hátunk mögött ellenünk cselekvő embert nehezen szíveljük. Isten sem szereti ezt a kettősséget, ezt a belső meghasonlottságot. Vigyázzunk arra, hogy tetteink ne legyenek ellentétben szavainkkal. Az egy Lélekkel átitatott emberek közösségében válik igazán valóra a szives szó és a szeretetteljes tettek egysége. PÉNTEK Az Úr majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait. lKor 4,5 (lMóz 16,13 Lk 22,31-38 Jel 16,17-21) Isten előtt nyilvánvalóak a szív szándékai. Előtte nem lehetnek titkaink. Mások előtt - úgy gondoljuk, - elrejthetjük legbensőbb önmagunkat. Isten azonban nyilvánosságra hozhatja eltitkolt gondolatainkat, leleplezhet bennünket embertársaink előtt is. Ez ugyan szégyent hozhat ránk, de még mindig jobb, ha ez most történik, mintha az ítélet napján. Most még van idő megtérésre, megújulásra. SZOMBAT Most azért távolítsátok el az idegen isteneket, amelyek köztetek vannak, és adjátok oda sziveteket az Úrnak, Izráel Istenének! Józs 24,23 (lPt 3,15 2Tim 4,5-8 Jel 17,1-6) A bennünk levő gonosz elleni harc komoly küzdelem. Nem lehet félvállról venni. A célja ennek a I harcnak az, hogy miután megüresedett a szívünk, benne I helyet találjon az Úr. így lesz szivünk Isten templomává, I így foglalhat benne helyet a minket vezérlő Szentlélek. I Csak üresen ne maradjon a szívünk, mert akkor újra elfog- I lalja azt a gonosz. Jöjj Úr Jézus, légy életem ura! Szívembe I jöjj, szívembe jöjj! Jöjj szívembe most Úr Jézus! Vető Béla I A MAGYAR EVANGÉLIKUS ÉBREDÉS TÖRTÉNETÉHEZ A Baráti Mozgalom alapokmánya (2.) Mozgalmunk és a meglevő 'evangelizációs mozgalmak. Ez a mozgalom a lelki ébredést nem tekinti úgy, mint aminek csak ezután kellene megindulnia. Hálásan ismeri el mindazt, amit e téren Isten lelke egyesületeken keresztül tett. Szükségesnek tartja, ezután is az ő munkájukat. S váija, hogy a jelenleg egyesületi tengelyek körül folyó evangélizációs és közösségi munkák még több áldást jelenthetnek egyházunk számára, ha egyházi tengely körül is jobban kiépülhet az evangélizációs és közösségi munka. Várja felismerését annak, hogy elérkezett az idő, amikor az egyesületi munkák nem tudják mindazt nyújtani, amit az egész egyház áthatására törekvő, egyesületi szempontoktól szabadabb ébredési mozgalom nyújthat. Várja ezt a megértést annál inkább, mert nyilvánvaló, hogy az egyesületi mozgalmak nem tudták magukhoz vonni mindazokat a lelkészeket, egyházi munkásokat és tagokat, akiket az ébredés vágya szintén foglalkoztatott, s viszont, akiket magukhoz vontak, azokat sem tudták egy táborba tömöríteni, lévén ők maguk is külön-külön táborban. Számít a mozgalom arra, hogy megtalálja a módot bizonyos területeken az egyesületekkel való kooperációra: sajtó, evangéli- záció, szélesebb körű vagy speciális konferenciák rendezése, evangéliumi munkásképzés, szeretetinA SZENT BIBLIA DÍSZES KÉPEKBEN A 19. SZÁZAD EGYEDÜLÁLLÓ 14 NYELVŰ KÖNYVREMEKE FAKSZIMILE KIADÁSBAN KÉTSZÁZ OLDALON SZÁZ METSZET ÉS BIBLIAI IDÉZET ÁRA: 920-, FT. Megjelentette a KÉPZŐMŰVÉSZETI KIADÓ Megvásárolható a KÉNSBOIT °*ban Budapest, Deák tér 6.1061 Győr, Arany János u. 18. 9021 Miskolc, Arany János u. 10. 3530 Szeged, Aradi vértanúk tere 4. 6720 és a POSZTÍRHÁZ ban Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 62.1054 valamint a KÖNYVESBOLTOKBAN Postán megrendelhető utánvéttel a DISZKONT ÁRUHÁZBÓL Budapest, Kerepesi út 26.1148 A postaköltséget a Képzőművészeti Kiadó vállalja tekintik. E célból minden tag megkapja az imaszövetségi vezérfonalat, mely negyedévenként hozza a közös hálaadási és könyörgési témák jegyzékét, s azonkívül az imaszövetségi napként megállapított napra, minden hétfőre egy bibliai helyet s az azzal kapcsolatos gondolatot, mely az imatárgyakról való megemlékezést bevezeti. .. 2. A mozgalom tagjai minden évben tartanak egy konferenciát, melyen az Isten igéjében való elmélyedés mellett megtárgyalják a mozgalom szolgálatának kérdéseit, s kijelölik a legközelebbi teendőket. 3. A mozgalom minden két- három évben rendez egy általános országos evangélizáló konferenciát, melyen csoportos bibliaköri épülés mellett ébresztő előadások hangzanak el a megtérés és az Úrnak odaszentelt élet kérdéseiről, mindenütt tekintetbe véve az egyházi ébredés szempontjait. 4. A mozgalom szükség szerint rendez speciális körre tekintő konferenciákat. Mivel lelkészi és tanítói konferenciák már vannak, ezek körét kiterjesztenék presbiterekre, felügyelőkre, intelligenciára, stb. 5. A mozgalom különösen szívére óhajtja venni a gyülekezeti evan- gélizációt és népmissziót. E célból evangélizációs heteket rendez, s ilyenek rendezését előadássorozatok tartásával támogatja. ( Folytatása következik ) KEDVES SZÜLŐK, NAGYSZÜLŐK ÉS GYÜLEKEZETEK! A gyermekek és unokák számára a legszebb, leghasznosabb karácsonyi ajándék a könyv. Különösen ha az a kisgyermekek vallásos nevelését is elősegíti, hitbeli ismereteit is gyarapítja. November elején jelenik meg 4-10 éves gyermekek számára „Megszületett a kis Jézus” című képes kemény táblájú leporelló, mely Jézus születésének bibliai történetét mutatja be 12 jelenetet ábrázoló nagyon szép színes képben és a bibliai történet feldolgozását gyermekek számára könnyen érthető versekben. A verseket evangélikus.egyházunk lelkésze, a neves egyházi költő: Bodrog Miklós írta, a 12 kép Szyksznian Wanda ismert grafikusművész alkotása. A szép kiállítású könyv hittankönyvet is pótol és elindíthatja a kisgyermeket a Biblia megismerésében, Jézus követésében. A könyv a Zrínyi Nyomda Kiadójának gondozásában jelent meg. Megfelelő igény esetén a Kiadó jövőre tervezi Jézus életének hasonló jellegű további feldolgozását is, több kötetben. A színes képeskönyv ára: 188,- Ft. Megrendelhető: 1990 november 30-ig az Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályán (1088 Budapest, Puskin u. 12.) Gyülekezeti iratterjesztéseknek 50 példányon felüli megrendelés esetén terjesztési kedvezményt adunk. Szállítás utánvéttel történik. tézmények létesítése, külmisszió terén. Boldog lesz, ha mozgalmaiban ott látja az egyesületek tagjait, s főként vezetőit, akiknek egyrészt karizmáik nagyobb mértéke, másrészt annak tudata, hogy mily sokat köszönhetnek magának az egyháznak, arra kötelez, hogy azzal egyesületük körén túl is szolgáljanak. Mozgalmunk és a közegyház. Hálásan ismeri el a mozgalom azt is, hogy a közegyház részéről eddig is sok történt a megújulás és az ébredés jegyében. Bár egyházi orientációját úgy értelmezi, hogy ebbe az egész egyházat beleérti, mégsem olvadhat fel annak meglevő szervezeteiben. Isten országa története igazolja, hogy a közegyház szervezetein belül szükség van az egyház belső szükségleteit szolgáló, karizmatikus alapon tömörülő mozgalmakra. Várhatja a mozgalom az egész egyház bizalmát azért is, mert egyik fő feladatának tartja, hogy alkalmat adjon az egyház minden elhívott munkásának, hogy elhívatása lelki természetével és bibliai jelentőségével megismerkedjék, s hogy ki-ki a földi egyházban való szolgálatát mindjobban a Krisztus szerelmétől megragadott szív szolgálatává tehesse. A cél elérésére szolgáló eszközök 1. A mozgalom tagjai át lévén hatva a közös imatárgyakért való imádkozás fontosságától, első eszköznek a rendszeres imádkozást „ÖLTÖZZETEK Ef 6,10-18 Harcba, nem dísszemlére hív- I nak! Harcra gonosz erők, a „sötét- I ség világának urai ellen”. Egy lan- I gyos, minden-mindegy korban, I ahol elég ha „hiszünk”, hiszen I úgyis „egy Istenünk van” ... Pál I apostol harcra hív! Fegyverbe! I ,;Öltsétek magatokra az Isten fegy- I verzetét,”... mindenkinek szól a ■ hívás. Az otthon maradónak, aki- I nek ez az egyetlen igehirdetés, és az I örökmozgónak aki már reggel hét I órakor meghallgatta a vallásos fél- I órát, és este hatkor még szeretet- I vendégségre készül, és számon tartja az összes vallásos adást az éterben. Mert ez a harc egy életen át tart. Mi szivesen áltatjuk ma- I gunkat azzal, hogy ez a harc csak a gonoszok harca és mi távolmaradhatunk ettől. Az élet, a hívő ember élete is harc, kemény küzdelem és ezt csak felkészülten, felöltözve lehet eredményesen megharcolni. Öltözzetek! „Legyen mindig jól öltözött!” - Ostoba reklám, nem hallatlan fontos tanács. „Az erdő esőben a legszebb” - mondta nekem valaki; de ehhez fel kell öltözni. Féltelek, nem vagy jól „felöltözve”, az alkalomhoz illően. A harcban minden rosszra számíthatsz, ezért kell tetőtől talpig „felöltözni”. Erős hatalom ellen - a sötétség és gonoszság lelkei - ellen küzdünk. Ez a hatalom egészen közel van, mindig szembenéz veled, elég ha tükörbe nézel. Amíg másban keresed az ellenséget, lehet köny- nyen győzöl. A győzelem azonban operett-győzelem lesz; lehet, hogy sokan megtapsolnak, de nem győztél, az ellenség benned van! Az ellenség kétoldalról támad. Egyszer elhiteti: te vagy az egyetlen igaz, a többiek Semmit nem érnek, kerüld őket. Másszor azt • • • • sugallja: semmit nem ér már életed, mozdulni is alig tudsz, szellemi erőd sem a régi már. Ezért kell magunkra ölteni a „megigazulás páncélját.” Krisztusért vagy igaz, Krisztus haláláért leszel elviselhető „önmagad előtt”. Krisztus haláláért, Isten szeretetében leszel meg- igazult, békességet talált ember. Ez a páncél kikezdhetetlen. Nem kezdi ki a hízelgés, a kívülállók dicsérete, de az önmarcangolás mindent szétmaró rozsdája sem: ér még valamit az életem, kellek még valakinek? - Igen, sokat ér még életed, annyit, hogy ezért az életért valakinek érdemes volt meghalni. Az életharcban a megigazulás páncélja nélkül csak veszíteni lehet... Vigyázz a lábadra: hova lép, mibe lép, mi mindent hurcol szerte szét. Fertőzést, szennyet könnyű vinni. Az apostol azt mondja: kösd lábadra a „békesség evangéliumát”. Ahova belépsz, oda vigyél valami jót is. A rosszhírnek, a békétlenségnek miért olyan sebes a „szárnya”? Hát igen, elfelejtjük megtörölni a lábunkat. Elfelejtjük felkötni a békesség evangéliumát. Valahányszor cipőt húzol és indulni készülsz valahova, gondold meg: viszi-e lábad a békesség evangéliumát? Mert ne feledd, várják, nagyon várják a békesség jó hírét, a „minden értelmet meghaladó” isteni békességet, amit csak Krisztus követe vihet. Vigyed! Fegyverbe, fegyverbe! Harcra hív, indít a mai igénk. Ebben a harcban lehet, kell győznöd, csak a ruhád ne feledd! Jól „öltözz fel”! Kertész Géza Imádkozzunk! Lelki próbáimban, Jézus légy velem. El ne tántorodjék tőled életem! Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled élszákadnóm ne hagyj semmiért. (451. É.) Ámen. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1990. november 4-én I. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Madocsai Miklós, de. 10. német istentisztelet, de. 11. (úrv.) Balicza Iván, du. 6. (úrv.) Balicza Iván. D. Torockó tér de. fél 9. Szilas Attila. □. Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor. Pesthidegkút, II. Báthory u. 7. de. fél 11. Kőszeghy Tamás. Csillaghegy, III. Mátyás király u. 31. de. fél 10. Donáth László. Óbuda, III. Dévai Bíró Mátyás tér 1. de. 10. Nagy István. Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos. V. Deák tér de. 9. (úrv.) j Pintér Károly, de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter, du. 6. Pintér Károly. VII. Gorkij faosr 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán, du. 6. orgo- nazenés áhítat Gáncs Aladár. VIH. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. VIII. | Rákóczi út 57/b. de. 9. szlovák istentisztelet: ! Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar istentisz- | telet: Kertész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. ! de. fél 12. Fabiny Tamás. IX. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 14. de. fél 10. Fabiny Tamás. X. Kerepe- , sí út 69. de. 8. Szabóné Mátrai Marianna. Kelenföld, XI. Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) I Ferenczy erzsébet, de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Missura Tibor. XI. Németvölgyi . út 138. de. 9. Missura Tibor. Budahegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. II. de. 9. Takács I József, de. 11. Takács József, du. fél 7. Kőszeghy Tamás. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 11. ifj. Kendeh György. XIII. Váci út 129. de. negyed 10. ifj. Kendeh György.XIII. Frange- pán u. 43. de. 8. ifj. Kendeh György. Zugló, XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátrai Marianna. XIV. Gyarmat u. 14. de. ; fél 10. Szabóné Mátrai Marianna. Pestúj-I hely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik ! László. Rákospalota, Nagytemplom, Régifóti■ űt 73. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszemtmi-1 hály, XVI. Hősök tere 11. de. 10. Cinkota, XVI. Kultúrház u. 53-55. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyásföld, XVI. Prod ám u. 24. de. | 9. Szalay Tamás. Rákoshegy, XVII. Tessedik tér de. 9. Kósa László. Rákoscsaba, XVII. | Péceli út 146. de. 9. Detre János. Rákoskeresztúr, XVII. Pesti út 111. de. fél 11. Kósa I László. Rákosliget, XVII. Gózon Gyula u. de. ; 11. Detre János. Pestszentlőrinc, XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán. Pestszent- ■ Imre, XVIII. Rákóczi út 81. (Református { templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán. Kispest, XIX. Bajcsy-Zsilinszky tér de. > 10. Széli Bulcsú. XIX. Kispest Wekerle-telep de. 8. Széli Bulcsú. Pesterzsébet, XX. Ady ) Endre u. 89. de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. ; Csepel, XXI. Katona József u. 35. de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. j de. 11. Rozsé István. Budakeszi, de. 8. Kőszeghy Tamás. Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 4,46/b-54; az igehirdetés alapigéje: Ef 6,10-18. A királyi ember fiának meggyógyitásá- ról szóló evangélium Krisztus Urunkat az igaz hit erősségéhez és fundamentumának hirdeti, aki a hitet ébreszti, erősíti és teljességre is juttatja. Ezért hagyatkozik rá mindig, a megannyira reménytelennek látszó helyzetekben is Krisztus gyülekezete. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET A RÁDIÓBAN: 1990. november 11-én, vasárnap reggel 7.05 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet DETRE JÁNOS g&zódi lelkész. Hibaigazítás Lapunk október 14-i számában az első oldalon többek között ez olvasható: „Dr. Hafenscher Károly c. professzor tovább végzi munkáját.” Valóság az, hogy Hafenscher Károly ebben a félévben nem él azzal a c. tanári jogával, hogy a Teológiai Akadémián homileti- kát és ökumenikát tanítson. Hitoktató továbbképző összejövetel november 4-én vasárnap 14-17 óráig a Kelenföldi gyülekezetben lesz. Erre az alkalomra szeretettel várunk minden érdeklődőt. A Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye új elnökségét BOZORÁDY ZOLTÁN esperest és BARAKSÓ JÁNOS egyházmegyei felügyelőt 1990. november 3-án, szombaton de. 11 órakor iktatja be hivatalába SZEBIK IMRE püspök a nyíregyházi nagytemplomban. A BUDAI EGYHÁZMEGYE ünnepi egyházmegyei közgyűlése keretében iktatja be hivatalába újonnan megválasztott esperesét, MISSURA TIBOR kelenföldi lelkészt Szebik Imre püspök. Az iktatás a kelenföldi templomban november 10-én, szombaton de. 10 órakor lesz. Csepel A gyülekezet elkészült a templom belső felújításával. A hálaadó ünnepi istentisztelet szolgálatát november 11- én, vasárnap de. 10 órakor Szebik Imre püspök végzi. Vecsés A gyülekezet egyhangúlag meghívott lelkészét Rezessy Miklóst november 3- án, szombaton 15 órakor kezdődő ünnepi istentisztelet keretében iktatja be hivatalába Keveházi LÁszló esperes. Bük A büki Evangélikus Egyházközség pályázat útján kívánja betölteni a nyugdíjazás folytán 1991. január 1-jé- vel megüresedő lelkészi állását. A Büki Gyülekezet gondozásával párhuzamosan a Szakonyi Gyülekezet pásztorolása is esedékes lehet. A lelkész javadalmazása megfelel az országos átlagnak. A pályázók jelentkezését a Vasi Egyházmegye Esperesi' Hivatala címére kéijük: 9500 Celldömölk, Beloiannisz tér. 4. Az Egyházközség Elnöksége November 4-én, vasárnap a Deák téri templomban BACH-EST Műsor: Jesu, meine Freude - 3. motetta Liebster Jesu, mein Verlangen - 32. kantáta Der Gerechte kommt um - motetta Közreműködnek:' Koós Flóra - szoprán Kuncz László - basszus Trajtler Gábor - orgona A LUTHERÁNIA ÉNEK- ÉS ZENEKART KAMP SALAMON vezényli Igét. hirdet: Pintér Károly A belépés díjtalan Kelenföld A november 3-án !46-kor kezdődő szeretetvendégségen dr. Czine Mihály professzor emlékezik meg Reményije Sándor költőről születése évfordulóján, Jancsó Adrienne művésznő pedig Reményik-verseket ad elő. Síremlékavatás Pógyor István a KIÉ nemzeti titkára, mint egy koncepciós per áldozata 1953. november 7-én hunyt el a Gyűjtőfogházban. Amint hosszú évtizedek után megtudható volt, a 301-es parcella első sor 30. sírjába temették el. A volt KIE-tagok és barátai a síremléket elkészíttették és annak felavatását az évforduló napján, vagyis 1990. november 7-én, szerdán de. 10 órakor tartják. Erre az alkalomra a volt KIE-tagokat és Pógyor István barátait ezúton is szeretettel hívják a KIE-szeniorok. A sír megközelíthető a temető főbejáratától autóbusszal is. SAJTÓOSZTÁLYUNK november 15-i belépésre keres ’ KÖNYVELŐT és GÉPÍRÓADMINISZTRÁTORT. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni ill. jelentkezni lehet a Sajtóosztályon (VIII. Puskin u. 12. I. em.) munkanapokon 9-14 óra között. Telefon: 138-2360. MEGHÍVÓ Az Ordass Lajos Baráti Kör - a Kelenföldi Gyülekezettel közös rendezésben Szabadegyetemi előadásokat tart Az egyházközség Budapest-Bocskai út 10. szám alatti tanácstermében - minden alkalommal pénteken du. 6 órai kezdettel: 1990. november 9-én: Isten - Isten! Előadó: id. Ferenczy Zoltán lelkész 1990. november 16-án: A házasság Isten rendje. Előadó: dr. Reuss András teol. akad. tanár 1990. november 23-án: Az élet védelme Előadó: dr. Győriné Drenyovszky Irén orvos, a Kér. Orvosszöv. elnöke A hit és élet összetartozik! Amilyen a hitünk, olyan az életünk! A Gyülekezet és Kör tagjait, valamint az érdeklődőket szeretettel hívják az Elnökségek Halálozás özv. Sátory Vilmosáé szeptember 21-én, hittel viselt hosszú szenvedés után hazament Urához. Október 15-én a Farkasréten búcsúztunk tőle Madocsai Miklós szolgálata mellett, „Igen Atyám” alapige vigasztalásával. Sáto- ry-Bánffy-Ásbóth család. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 138-2360 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (900067/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 90.20043 PETŐFI Nyomda, Kecskemét Felelős vezető: BIRKÄS BÉLA vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalában közvetlenül vagy postautalványon. Templomi terjesztés az Evangélikus Élet Kiadóhivatala útján. Előfizetési díj: fél évre 220 Ft, egy évre 440 Ft. Csekkszámlaszám: 516-20412 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk visszal