Evangélikus Élet, 1990 (55. évfolyam, 1-52. szám)

1990-12-23 / 51. szám

Evangélikus Elet 1990. december 23: Menjetek eléje ADVENT 4. VASÁRNAPJÁNAK IGÉJE örvendezéssel! fu. 4,4-7 „Minek örüljek?” Minek örülhet az ember 1990. ádventjében? Ha látjuk a világ, az egyház sebeit, betegségeit, összeszorul a szivünk. Az ádventi öröm forrása nem mi vagyunk. Az örö­münk igazi oka, hogy van SZABADÍTÓ! Van VALAKI, aki erősebb a bűnnél, a hálálnál, ör­dögnél! Az élő Isten, aki elküldte fiát, aki na­gyobb a szívünknél, nagyobb bűneinknél, na­gyobb a gyűlöletnél, nagyobb az ateizmusnál, nagyobb minden reménytelenségnél. Aki szelí­den, cséndesen, alázatosan vonul be a világba, az egyházba. Szelíden, de megállíthatatlanul. Akkor is, ha nem értik vagy nem akarják érteni, akkor is, ha vádolják, kitaszítják, arculütik és megölik. A saját egyháza! Az övéi. A hozzánk­jövő, halálosan szerető Emberfiának nagyon örülj, mai Sión! Ha ő nem jönne, maradnánk a halál völgyében tehetetlenül. Örülj nagyon, mert téged is beárnyékolhat a Magasságos ereje, mint azt az egyszerű názáreti falusi szüzet, és megfoganhat benned új kezdet, új élet, új természet. Ne csodálkozz, neked is Istentől kell fogannod. Bármilyen megalázott, kicsi, gyenge vagy is, a Hatalmas rádtekint és felemel. Ó, bárcsak ilyen lennél! Bárcsak ki tud­nád őszintén mondani: „történjék velem a te beszéded szerint!” - ISTENNEK SEMMI SEM LEHETETLEN! Szétszórta 1990-ben is azokat, akiknek gőgös a szivük indulata. Szemünk láttára hatalmasokat döntött le trónjukról és megalázottakat emelt fel. Istennek semmi sem lehetetlen! Hisszük mi ezt, tudjuk mi ezt eléggé? Az IGE testet akar ölteni ma is, benned is. A Krisztus igy akar élni ebben a világban. A te testedben, a te tested által. A szeretetet meg kell mutatni. A szeretet mindig megtestesül, realizálódik, mindig előrevisz. A szeretet, ha csak szó, érze­lem, nem is igazi. Hatalmas becsapás. A Biblia azt írja, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy ODAADTA EGYSZÜLÖTTÉT! A szeretet mindig CSELEKVÉS. Olyan nincs, hogy szere­tem a világot, szeretem az embereket, de az anyósomat, szomszédomat ki nem állhatom. Ha bennem él az Isten, akkor az Ő szeretete fog szorongatni. Részt vehetek az Ö programjá­ban : segíteni, menteni, gyógyítani, szabadítani! Ez'sokszor könnyes-véres út, fel a hegyre, a csúcsig, a legnagyobb szeretetig, de, ha van igazi, örök öröm, amit senki el nem vehet, az itt van. Örülj nagyon, mert megvalósulhat az Isten országa benned és általad! Áldott megtestesü­lést! Szeverényi János ÖRÜLJETEK! Az ádventi úton sok a feladat és nincs megállás. Olykor elfáradunk és kísértések, támadó nehézségek kedvünket is szegik. Mai igénk arra biztat: örüljetek az úton! Ez az öröm nem valami hangulat, vagy jóérzés, nem függ a külső körülményeimtől, sorsom alakulásától. Mindjárt megértjük, ha a levél íróját és helyzetét vesszük szemügyre. Pál apostolról van szó, aki szabadságától megfosztottan, emberileg teljesen bizonytalan jövendővel ír a szabadon élő hívőknek. Nem kesereg sorsa miatt, sőt bizonyos vonatko­zásban hálás érte Istennek, mert olyanokhoz is közel tudta vinni az örömhírt, akiket szabadlábon talán soha se tudott volna elérni. Több, mint tucatszor szólít fel örömre levelében. Fogságból nem panasz-, hanem örömlevél. Mi ennek a titka? Van Krisztusa! Benne magtalálta a legdrágább kincset, élete értelmét. Ez maradandó örömének biztos alapja. Nincs többé egyedül. Krisztusa fogságában is vele van. Társalog­hat vele, erőt kérhet tőle, felnézhet rá. Ezért mondhatta el, hogy neki az élet Krisztus, a meghalás nyereség. Pál esete hányszor megismétlődött a történelem folyamán szinte szóról-szóra. „Boldog rabságom” címen látott napvilágot nem régen egy börtönnapló: „Vizsgálótisztem a securitaten felkeresett és közölte velem, hogy másnap lesz a tárgyalá­sunk. Köszönöm, tudom,... No és hogy van?— Tele a szívem az Úrban való örömmel. - Hogyhogy? § Tudja, ma tárgyalásom előtt arról elmélkedtem, amit Pál hasonló helyzet­ben írt: nem tudta, merre dől a sorsa. Kivégzik-e vagy életben hagyják? Mivel neki az élet Krisztus volt, számára a halál nagy nyereséget jelentett volna. 0 azonban nem a maga javát kereste, hanem a szükségesebbre nézett: hívei hitbeli gyarapodására... bízott benne, hogy tovább pásztorolhatja a rábízottakat. Aztán átvonul rajta a kivégzés lehetősége is és azt írja: De, ha kiontatom is... mégis örülök és együtt örülök mindnyájatokkal, azonképpen ti is örüljetek velem”. Isten kegyelme, amely Pál apostolnak megadta ezt a csodálatos lelki állapotot, engem is megajándékozott vele; itt van a holnapi tárgyalá­sunk, nem tudom, hogy végződik, de én örvendezek az Úrban. Ez az öröm és békesség végig kísért rabságom évein.” Még fokozza a biztatást, amikor azt írja: mindenkor örüljetek. Ne csak egyes alkalmakkor, ne csak elszigetelten. Advent és a küszöbön lévő karácsony azt hirdeti, ő közel jött, közel van hozzánk az Úr. Nem egy-két pillanatra, hanem maradandóan. Az Ő közelségében pedig csak örülni lehet. Nem véletlenül nevezi öt Vőlegénynek az írás, bennünket pedig menyasszonyának. A jegyesség állapotára a szüntelen öröm a jellemző. Egymás jelenlétében nincs is másnak helye, mint az örömnek. Az élet legszebb, legörömtelibb időszakának vallják sokan! Az Úr közelségében élve szelíd emberekké kell válnunk. Ez egyik nagy és szükséges ajándéka a vele való közösségnek. Elengedhetetlen keresztyén magatartás. A ti szelídlel- kűségtek ismert legyen minden ember előtt! Jézus közelében megszelídül a legvadabb lelkűiét is, indulataink megcsendesednek. Feszültségekkel teli világunkban, rohanó éle­tünkben egy-egy szelíd lelkűiét gyógyír lehet, feszültségeket vezethet le, csendet, békét parancsol maga körül. Ugye, milyen jó lenne, ha ilyenekké válhatnánk az ádventi úton, az Úr közelségében, karácsony fényében, hogy örümünk teljes és maradandó legyen! Örüljetek! Imádkozzunk! „Szelíd szemed Úr Jézus, Jól látja minden vétkemet, Személyemet ne vesse meg Szelíd szemed, Úr Jézus! Amen! Lábossá Lajos I. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván, de. 10. német istentisztelet, de. 11. (úrv.) Szitás Attila, du. 6. Ben kő Ferenc. II. Torockó tér de. fél 9. Szilas Attila. II. Modorí u. 6. de. fel 10. Csizmazia Sándor. Pesthidegkút, II. Báthory o. 7. de. fél 11. Takács József. Csillaghegy, III. Mátyás kir. út 31. de. fél 10. Donáth László. Óbuda, III. Dévai Bíró M. tér de. 10. Nagy István. Újpest, IV. Leibstück Mária u. 36-38. Blézy Lajos. V. Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Pintér Károly, de. II. (úrv.) Zászkaliczkv Péter. du. 6. Brebovszky Éva. VII. Gorkij fasor 17. de. II. (úrv.) Fodor Viktor, du. 6. Gyermek- és ifjúság karácsor nya. Vili. Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza. VIII. Karácsony Sándor u. 31-33. de. 9. Kertész Géza. Vili. Rákóczi út 57/b. de;"9.“Szlovák istentisztelet: Cselovszky Ferenc, déli 12. magyar istentisztelet: Kertész Géza. VIII. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Fabiny Tamás. IX. Thaly Kálmán u. <28. de. II. Rédey Pál. Kőbánya, X. Kápolna u. 1. de. 10. Fabiny Tamás. X., Kerepesi út 69. de. 8. Szabóné Mátrai Marianna. Kelenföld, XI. Bocskay u. 10. de. 8. (úrv.) Missura Tibor de. 11. (úrv.) Missura Tibor, du. 6. Bencze Imre. XI. Németvölgyi út 138. de. 9. Bencze Imre. Budahegyvidék, XII. Tartsay Vilmos u. 11. de. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1990. december 23-án • 9. (úrv.) Böröcz Enikő de. 11. (úrv.) Böröcz Enikő du. fél 7. Takács József. XIII. Kassák Lajos u. 22. de. 10. ifj. Kendeh György. XIII. Frangepán u. 43. de. 8. ifj Kendeh Görgy. XIV. Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Szabóné Mátria Marianna. XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Szabóné Mátrai Marianna. Pestújhely, XV. Maxim Gorkij tér de. 10. Bízik László. Rákospalota, Kistemplom, XV. Juhos u. 28. de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály, X VI. HőfeöK tété de'.’ 10. Cinkota, XVI. Kultúrbáz u. de. fél 11. Szalay Tamás. Mátyás­föld, XVI. Prodám u. 24. de. 9. Szalay Tamás. Rá­koshegy, XV. Tessedík tér 9. Detre János. Rákoscsa­ba, XVn. Péceli út 146. de. 9. Kosa László. Rákos­keresztúr, XVII. Pesti út 1J1. de. fél 11. Detre János. Rákosliget, XVII. Gózon Gy. u. de. 11. Kosa László. Pestszentlőrinc, XVIII. Kossuth tér 4. de. 10. Havasi Kálmán. Pestszenti mre, XVIII. Rákóczi út (Refor­mátus templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kál­mán. Kispest, XIX. Bajcsy-Zs. tér de. 10. Széli Bul­csú. 4: gyermekek karácsonya. XIX. Kispest, Weker- le-telep, de. 8. Széli Bulcsú. Pestszenterzsébet, XX. Ady Endre u. 89. de. 10. Pintérné Nagy Erzsébet. Csepel, XXI. Katona J. u. de. fél 11. Mezősi György. Budafok, XXII. Játék u. 16. de. 11. Benkő Ferenc. Advent negyedik vasárnapján az oltárterítő színe lila, a délelőtti istentisztelet oltári igéje: Jn 1,19-28: az igehirdetés alapigéje: Fii 4,4-7. Ezen a vasárnapon erőteljesen szólal meg: Az Úr közéi! Örüljétek! Ez'á'kété&fyéHöfflm betölti az egész vasárnapot, Az Úr közelsége keresztyen őrölnünk alapja és forrása. Zsinatunk időpontja: 1991. június 8. HAT NAP A TOLERANCIA ORSZÁGÁBAN Mit lehet vajon hat nap alatt megtudni egy ország­ról? Noveipber 19-26. között egyházi küldöttségünk Dániában járt és ismerkedett az Evangélikus Egyház­zal, a dán múlttal és jelennel. Szokásos egyházi prog­ramot készítették a vendéglátók. Három püspökséget kerestünk föl, Koppenhágát, Odensét és Roskildét. A teológiai fakultást és más iskolákat, egyházi intéz­ményeket, kórházakat, műemlékeket, gyülekezeteket látogattunk. Találkoztunk egyházi és közéleti veze­tőkkel, presbitériumokkal. Ismerkedtünk az egyházi múlt emlékeivel az odensei és roskildei katedrálisok- ban vagy a tizenkettedik században épült kis falusi templomokban. Egyetemi hallgatók gyülekezetében és kerületi egyházi vezetők előtt feleltünk érdeklődő kérdésekre Magyarországról és a környező országok változásairól. Meglepően kevesen jártak nálunk! Az érdeklődés viszont növekszik és bizonyosak vagyunk abban, hogy látogatásunk nyomán erősödik majd a kapcsolat intézményeink és gyülekezeteink között. Számos ösztöndíjas helyet ajánlottak föl fiatalok szá­mára. A közvetítő nyelvként használt angol és német mel­lett Szilas Attila lelkészünk jóvoltából a hallgatóságot mindenütt föllelkesítette, hogy kitűnően beszél dánul. Ott tanult náluk ötvenhatos menekültként, volt a dán egyház lelkésze is. Most a magyar változások óta, két éve költözött vissza. Küldöttségünk tagja volt Lukáts Miklós államtit­kár, aki a miniszterelnöki hivatalba^ a protestáns egyházak felelőse. Nem állami, hanem egyházi funk­ciói keltettek feltűnést, hogy presbiter a Budapest- Fasori Egyházközségben és levelező úton végzi a teo­lógiát is.. Fogadta az egyházügyi miniszter, és a ma­gyar nagykövetség vacsorát adott a delegáció tisztele­tére. A Dán Evangélikus Egyház a mintegy öt és félmil­liós ország 93 százalékát jelenti. Tizenkét egyházkerü­lete van é látogatásunk alatt alakult meg új önálló kerületként a Faröer-szigetek püspöksége. Mindenütt példás rend, nagyszerű adminisztráció fogadott. Az egész ország olyan, mintha mindig vendégfogadásra készülne. Ezt a képet, a példásan megművelt földeket,' a rendben levő házakat és épületeket csak a nagyváro­sok pályaudvárainak környéke tudja felejtetni. Legmaradandóbb élményünk a dán tolerancia volt. Akár a Teológián került szóba a nevelés dr. Reuss András professzorunk kérdése nyomán vagy a gyüle­kezeti konfirmáció mikéntje Brebovszky Éva lelkész­nőnk beszámolója kapcsán, nálunk szokatlan mérté­kű megértést tapasztaltunk azok iránt, akik mást akarnak vagy máshogy akarják mint a többség. Nem iskolakötelezettség van, hanem oktatási kötelezettség. A sokféle iskolatípusból szülő és gyermek kiválaszt­hatja a neki megfelelőt. A Tommerup Iskolában asz­talos- és lakatosműhelyt látogattunk, majd a színját­szó-zenei osztály vizsgadarabját hallgathattuk meg. Érdekes volt, hogy dolgozták fel az emberiség törté­nelmének nagy vonásait ismert zenei betétek vagy önálló számok kíséretében. Az előadás kicsengése az volt, mindenki felelős azért, ami körülöttünk történik. Úgy éreztük, az iskolák, a nevelés, az egész dán társadalom közelebb van a természethez, jobban tisz­teli a növényeket, állatokat, az Életet, mint a miénk. Pedig magas fokon áll az ipar és a kereskedelem. Ugyanakkor büszkék arra, hogy mezőgazdasági jelle­gű, paraszti ország. A gyönyörű roskildei dómban prédikáltam vasár­nap délelőtt. Az üdvözlés egyik mondata volt, hogy hálával gondol Magyarország a második világháború utáni dán gyermeknyaraltatási akciókra. Istentisztelet után idős férfi keresett még minket. Reszkető kezek­kel irta föl egykori kilenc éves vendégének nevét és arra kért, ugyan segítsünk megkeresni, él-e, mi lett vele közben, annyira szeretné tudni. Dániában a régi ismerősök és barátok, mint Paul Hansen volt lutheránus világszövetségi Európa-titkár mellett újakra is találtunk. A régi múltra visszatekintő szövetkezetek vagy a népfőiskolák példáját korábban már igyekezett hazánk, átvenni. Amit szerintem legfontosabb volna eltanulni tőlük, az a más véleményű embe­rek megértése, eltűrése, tolerálása. Hiszen csak akkor követelhe­tek tiszteletet a ma­gam véleményének, ha megértem és to­lerálom a máso­két. Harmati Hála Még ma is jön hozzánk Emlékszünk még nevekre, arcokra, kapcsolatokra, amik még néhány évvel ezelőtt is olyan fontosak vol­tak? Nem múlhatott el nélkülük ünnep. Ma már nin­csenek a listán, akiknek üdvözletét kell küldeni. Ro­kon, barát vagy csak jó ismerős volt, oly mindegy. Vagy a közöny, vagy a megbántottság burka zárja el előlünk őket. Viszonzatlanok az üdvözlő, ajándékozó kezdeményezéseink. Gyanússá válik a hallgatás, szo­morúvá a várakozás. Élményekben gazdag, erős ér­zelmi szálakkal megkötött kapcsolatok is széthulla­nak, fájó emléket hagyva maguk után. Lehet, hogy igazuk van: nehéz velünk a kapcsolattartás, fárasztó a stílusunk, hamar elveszítjük a türelmünket, nagyok az elvárásaink másokkal szemben. De amilyen makacsok vagyunk, tudomásul vesz- szük, beletörődünk elhagyatottságunkba. Jézus még ma is ígérkezik. Jön. Úton van felénk, hogy meglepjen egy csodálatos találkozással. Ő még eljön. Még mindig, újra, sokadszorra. Mintha Neki nem számítana, hogyan fogadtuk eddig, vagy fogad­tuk-e egyáltalán. Lehet, hogy régen nincs a listánkon a számontartottak között, azért Ő még'mindig szá- montárt bennünket. Jobban tudja jajainkat, rettegé­seinket, erőfeszítéseinket, mint azok akik között na­ponta forgolódunk. Jobban megérti igaz, meleg, lelket gazdagító ünneplés utáni sóvárgásunkat, mint bárki. Nem akarja, hogy ünnepünk megint belevesszék külsőségek cifraságába. Ünnepet készített, és azt hozza nekünk. Olyan ré­gen vágyott, az egész életet megfordító szent találko­zást. Újra megpróbálkozik, hátha most fogadóképe­sek leszünk. Hátha most lesz időnk rá is figyelni a „fé­nyes” napokban. Hátha most oda is beengedjük a csillaga fényét, ahol eddig lelkünk hetedik szobájában őriztük a legnagyobb bánatot, szégyent vagy fájdal­mat. Most ne Tévedjünk megadóan elmulasztott lehe­tőségek felett, hogy mi lett volna az életünkből, ha átjárhatott volna már a tisztasága és megérinthetett volna a békessége. Nem lehet kétség, és Jézus részéről akadály sincs. 1990 karácsonyán is éljön hozzánk. És lehet, hogy ő az egyetlen aki eljön. Lehet, hogy Ő az egyetlen, akit a sorsunk iránt való őszinte érdeklődés és segítő szándék hoz el. Nem bírja ki az isteni dicsősé­get, míg mi szeretet, igazság, emberség, tisztaság nél­kül vacogunk. Közénk jön, hogy osztozzék mindab­ban, ami a miénk, és megosszon velünk mindent, ami az Övé, ami isteni. Úgy találkozhatunk vele, mint aki pótolni tudja hiányunkat, betölti szegény lelkünk nél­külözését. Halmozódó bűneink miatti zaklatottsá­gunkat jelenlétének békéje oldja fel. Semmiesetre sem azt hozza, amire rászolgáltunk, amit megérdemel­nénk. Jövetele annak a bizonyítéka, hogy jobban sze­ret, mint mi szeretjük. Sok mindent megszereztünk mostanra szeretteink­nek, magunknak. Csak az áldás hiányzik. A biztosí­ték, hogy Jézusban Isten is pártfogónkká szegődik, hogy az ő mennyen-földön való hatalmát rendeli őrizetünkre, hogy semmi nem kezdheti ki az életün­ket, mert elrejtette szeretetében. A mindenben meggazdagodott Jákob nem léphetett addig újra szülőföldjére, míg a javakat és az életet megkoronázó isteni áldásért keményen meg nem küz­dött. Jézus nemcsak jön, nemcsak keres, nemcsak találkozhatunk, de meg is áld. Azt az életformát kezdi kimunkálni bennünk, ami­vel sosem tudott mit kezdeni a világ. Ami szelídségé­ben, tisztaságában inkább megbotránkoztató volt, mint vonzó a számára. De az örök nagy ünnepre mi is csak ezt a jézusi életformát fölvállalva mehetünk be. Engedjük igéjén keresztül szóhoz jutni az isteni Tanítót, hogy 0 maga győzhessen meg bennünket bűn és igazság tekintetében. Legyen maradéktalan afölötti örömünk, hogy eljött még hozzánk is. Szere­tettel, bocsánattal és az új élet ígéretével áld meg. Hatalma van, hogy meg is tartson az újban - ha akarjuk. Bálintné Varsányi Vilma MEDITÁCIÓ KARÁCSONY, ZSINAT Korábbi és jelenlegi törvények az orszá­gos felügyelő kötelességévé, feladatává, jo­gává. .. teszik a zsinat összehívását. Legke­vesebb két éve nem lehet kétségünk afelől, hogy a mögöttünk lévő évtizedek lezárása, az új kezdet, sajátosan az új egyházi tör­vénykönyv megalkotása igényli a zsinatot. Egyetlen, annál nagyobb kérdés volt a „mikor?” Érthető siettetés és felelős óvatosság áll­tak szemben egymással. Érthető volt a siet­tetés, hiszen ha a zsinati várakozásba sok illúzió is vegyül, a zsinattól nem leszünk mások, a zsinat nem oldhat meg minden gondot..., mégis remélhető,.olyan határ­kő lesz, amely egyháztörténelmi méretű, olyan törvénykönyvet sikerül -alkotni, amely méltó alapot, szervezetet, keretet ad egy missziói, tanító szeretetmunkát végző egyház életének. Ez utóbbi tartalmi szem­pontok erősítették a felkészülés lehetősé­gét hangsúlyozók álláspontját. Magam többször is arról szóltam, ír­tam, hogy lelkületűnkben is alkalmassá kell válnunk a zsinatra. Nem volt ez eltervezve, annál inkább s örömmel töltött el, hogy ádvent, az új egy­házi esztendő küszöbén jelenthettem be a zsinat összehívását. Jólesett, hogy az or­szágos közgyűlés után többen dicsérték a vitában tanúsított türelmemet. Jólesett, de meg is lepett. Nem voltam én különö­sebben türelmes, azt hiszem egyszerűen az elvárható szinten vezettem a közgyűlést. A zsinati alkalmasság többet jelent: tud­nunk kell szeretni egymást. A világban elég lehet a vitakultúra, a tolerancia, az egyházban az 0 szeretete a mérce. Akár Máténál, Lukácsnál olvassuk a jólismert karácsonyi evangéliumot, akár János vi­lágtörténelmi mondatait csodáljuk a testté lett Igéről, rá kell döbbennünk arra, a zsi­nat sorsa valóban azon múlik, az ádventi üzenet, a karácsonyi evangélium visszake- rül-e egyházi és mindennapi életünk kö­zéppontjába. Karácsonyvárótól a pünkösdi idősza­kig terjed a zsinati előkészületek utolsó szakasza. Bár alkalmassá válnánk Isten szent lelkének a befogadására, bár az egy­házi megújulás dinamikus fejezetét is jelen­tené a következő fél esztendő. Az Ordass Lajos Baráti Kör jogi szek­ciója már eddig is értékesen járult hozzá a zsinati előkészületekhez. A legutóbbi or­szágos közgyűlés előtt két érdekes lépésük is volt. Egyrészt a Független Jogász Fó­rumtól kértek szakvéleményt az egyházi törvényekről, másrészt az Alkotmánybíró­sághoz fordultak, nem alkotmányellene­sek-e az egyházi törvények, nem kezdemé­nyezheti-e ezért az ügyészség a Magyaror­szági Evangélikus Egyház törlését az elis­mert szervezetek közül. A Jogász Fórum színvonalas, igen kriti­kus véleményt adott. Rámutatva nemcsak az 1966-os törvénykönyv gyengéire, ha­nem olyan törvénycikkekre is, amelyek ha-,, gyományosan jelen vannak törvényeink­ben {pl. a végrehajtó ésn bírói működés- összefonódása). Csaknem megszégyenítő volt ugyanakkor az a világi jogász-véle­mény, hogy kellő önmérséklettel és egyet­értéssel, a Zsinatig ezen meghaladott tör­vénykönyv alapján is jól kormányozható az egyház, megfelelő mederben folyhat az élet. Súlyosabb gondot jelez az Alkotmány- bíróság bevonása. Ok egyébként természe­tesen azt válaszolták, hogy a beleszólás az egyház ügyeibe lenne alkotmányellenes. Talán ez is segít mindenkinek megérteni, bármilyen hihetetlen, bármilyen gyors volt a változás az állam által irányított, tevékenységében korlátozott egyházi hely­zethez képest, ma Isten kegyelméből ez a valóság. Semmiképp sem szeretnék pár­huzamot vonni azok között, akik régebben az Államegyházügyi Hivatalba jártak, il­letve akik ma esetleg a Parlamentben, a kormánynál, vagy éppen az Alkotmánybí­róságon keresztül szeretnék növelni egyhá­zi befolyásukat. Annak örülök, hogy mindez a múlt, mindez nem lehetséges. Először a történelemben van esély arra, hogy az egyház dolgai az egyházban dőlje­nek el. Hadd tegyem hozzá, úgy, hogy a karácsonyi evangélium uralkodik a szí­vünkben. Bevallom zavar, ezért sokat foglalkoz­tat, ahogy pártok, politikusok hangoztat­ják az úgynevezett „keresztény értékeket”, olykor szembeállítva ezeket a morális vál­sággal. Egyetlen keresztyén értéket isme­rek, Jézus Krisztus váltsághalálát, bűnbo­csátó kegyelmét, megváltó szeretetét. Nincs absztrakt morál, erkölcs csak a ben­ne való hitből, meggyőződésből fakad.. Félve írom, mert egyszer már megéget­tem magam - talán csak félreértettek -, aggódva azért, hogy a „szocialista, mar­xista nevelés” kényszere után, valamiféle „evangélikus nevelés” presszióját próbál­juk iskoláinkban, tanároktól megkívánni, diákokra ráerőltetni. Evangélikus nevelés? Igen. De nem kí­vülről, felülről, nem dresszúrával, hanem belülről, őrá figyelve. Jézus Krisztus pél­dáját, az evangéliumot állítva zsinórmér­tékül. A fasori iskola részben előrelátható, ter­mészetes nevelési gondjai erősítik vélemé­nyemet. Csak a szeretet formálhatja keresz­tyén közösséggé a több nemzedékhez tarto­zó tanárokat, a sokfelől érkező diákokat... hitből élő közösséggé. Mindez nem ellenté­tes az iskola klasszikusan toleráns, jó érte­lemben liberális szellemével. Sőt. A zsinat reális közelsége - remélem - egyre inkább a holnapra irányítja majd a figyelmünket. Hogyan tovább? Bizo­nyos, hogy visszafelé nem vezet út. Semmi­képp sem azt kell vitatni, a negyven, ötven év előtti, vagy még régebbi egyházi életet kíséreljük-e meg folytatni. Előre kell te­kinteni. Annak a kérdésnek a vizsgálata már nemcsak elméleti jelentőségű, hol tar­tanánk, ha nem ilyen fél évszázad állna mögöttünk, benne többek között a holo­causttal, a gulagokkal és mindazzal, amit a „létező” szocializmus jelentett. Elhangzott a közgyűlésen a zsinat ösz- szehívásának a bejelentése után, miért nincs nagyobb öröm, hiszen sokan nagyon várták ezt a döntést, miért jellemző to­vábbra is a szinte letargikus hangulat. Nem mentségként, de úgy vélem nemcsak a zsinattal, az említett, válóban merőben új szabad egyházi helyzettel kapcsolatban sem jellemző még a felszabadult öröm. Pe­dig ez valódi csoda. Talán felünk a terhek­től, megfogyatkozott számunk, gyenge anyagi erőnk láttán. Pedig nincs más ve­szély, csak a hitetlenség. Amiben újra lát­ványosan megszégyenültünk, evangéliku­sok, magyarok. Isten kegyelméből ismét jobbra fordult a világ körülöttünk. Az ige testté lett. Frenkl Róbert HŰVÖSVÖLGYI BETLEHEMES Valami különös varázsa van annak a nyüzsgésnek, ami az ünnepek előtt betölti Otthonunk falait: szinte mindenki a betlehemes-játékra készülő­dik. - Ez gyermekeinknek, a Szülőknek, de Otthonunk Baráti-körének is évenként visszatérő nagy ünnepe. Valódi öröm-ünnep, amit azonban min­dig a rákészülés komoly munkája előz meg egész ádventben. Tilda Néni vezényletével az első és legfontosabb gond a „szerepek" kiosztása. Bár vannak vissza-visszatérő megjelenítői a karácsonyi törté­netnek, de ahogy nőnek gyermekeink, úgy „növik ki” a korábbi kisebb feladatot; meg azután mindig jönnek újabbak is a csapathoz, akiknek helyet kell szorítani a pásztorok, vagy az angyalok között. - A munka dandárját azonban maga a tanulás jelenti. - Nehezen mozgó gyermekek­nek kell megtanulniok karácsony éjszakája eseményeinek a sorrendjét: mikor kell a jászolt odavinni József és Mária elé, - hogyan s hova hevered- jenek le a pásztorok, - és el ne tévesszék, mikor kell letérdelni a jászol­bölcsőben nyugvó Kisded előtt. - Az igazán megrázó, ahogyan az Evangé­lium üzenete gyermekeink száján felhangzik. Sokszor csak a történet sor­rendjéből, a szavak dallamából lehet „érteni” a mondóka lényegét, értel­mét, - emberi értékét tekintve azonban mindenképpen vetekszik gyerme­keink előadása a nagy előadóművészek produkcióival. S mire szavuk a Mennyei Atya elé ér, nincs is semmi különbség e kettő között. - A velünk ünneplő gyülekezet évenként ezt a csodát élheti át! Énekük: angyalok éneke,—szavuk: prófétai szó lesz Isten szeretetéről, meg arról a szeretetről is, amivel Atyánk indít el minket a kicsinyek, az elesettek, a másik ember feli. Mire azután a templomból a szobáikba érnek gyermekeink, addigra megérkezik .jézuska ajándéka”: a valóra vált óhajok-sóhajok rég várt csomagocskája. - Ezután következik a „nagy karácsonyi szabadság” - már a szülői házban... Az Otthonlakók fele azonban szenteste is, az ünnepek alatt is idehaza marad, akikkel az esti istentisztelet után együtt karácsonyozunk. Ide szíve­sen jön el a szolgálattevők egy része is, együtt örülni, együtt énekelni a gyermekeinkkel, meg az Otthonunkban lakó idős testvéreinkkel. - Ilyen­ékor éljük át valóban szolgálatunk sokszor megfogalmazott célját: otthont kell adnunk, nemcsak lakást, - családias melegséget, nemcsak szakszerű kiszolgálást. Ilyenkor kapják idős testvéreink s az itt dolgozók is a „ lepetéseket", - s majdnem mindig akad egy kis, lelkes csapat, aki ezután elindul kántálni a Modorí úti, és a nővérszálláson élő testvérekhez. Karácsony estéjén nem idegen a Budai hegyek között felhangzó betlehemes ének, akikhez pedig érkezik - egy részük volt diakonissza testvér -, azoknak bizonyosan nagy öröm. De voltak már nálunk karácsonyt köszögteni Deák téri gyülekeze­tünk ifjúságából is; és ez mindig különleges ajándék volt a számunkra, hiszen egész egyházunk szeretete érkezett el abban hozzánk.­Karácsonyt kereső, a Krisztus örömére vágyó gyermekek s idősek élnek a hűvösvölgyi Otthonunkban. Az itt élők, az itt szolgálók szive tele van Isten iránt hálával, hogy a karácsonyi örömhír nekünk is hangzik, és azért is, hogy ezt az örömöt megoszthatjuk egymással. | I Csizmazia Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom