Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)

1978-06-04 / 23. szám

Lelki kérdésekről beszélgetünk

Mivé Messünh ?

Szabad egy találós kérdéssel kezdenem a mad egy (ittlétet? Annyiszor hangsúlyozzuk a hit döntő fontosságát, — de el lehet-e képzelni olyan helyzetet, amikor Isten gyermeke hit nélkül is lehet teljesen boldog?

— Nem tudom elképzelni!

Pedig egyszer mindnyájan átéljük ezt Isten kegyelméből. A hit fontos szerepe ugyanis véget ér akkor, amikor a földi életből átlépünk az örök életbe. Akkor ott már nem hit vian, hanem látás. Ezt olvassuk 1 Jn 3, 2-ben: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.”

A „most” és a „majd” találkozik ebben az igében. Most folyik itt a földi életünk hitben, a „majd” le van takarva előttünk, de az biztos, hogy meg fogjuk őt látni. A „most”-ban sokat jelent, hogy hihetjük: itt minden javunkra van, és semmi sem szakíthat el bennünket Isten sze- retetétől, — a „majd”-ról a Biblia bizonyságtevői is csak dadogva tudnak beszélni.

— A magam részéről örülök annak, hogy erről a kérdésről beszélgetünk. Megvallom, szinte alig gondolok arra a „másik világ”-ra. Talán nemcsak én vagyok így; — a földi élet annyi problémát vet fel szinte minden órában, hogy gondolataimból majdnem egészen hiányzik az örök élet.

— Nemcsak azok álmodoznak erről sokat, akik nehéz megpróbáltatásokban élnek és ezekből mintegy kimenekülnek azzal, hogy a túlvilágra gondolnak.

A keresztyénség története két végletről beszél. Az egyik egy olyanféle rajongás volt, — pl. 160 körül Kisázsiában — amely valóban „menekülésre” ösztönzött sok száz keresztyént, hátát fordítva a földi feladatoknak, és egy bizonyos helyen égre nézve, tétlenül várták a mennyei Jeruzsálem alászállását. Mondanom sem kell, testileg-lekileg tönkrementek. Isten gyermeke nem skizofrén, aki a földön ímmel— Szentháromság után a 2. vasárnapon az oltárterítö színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: 1 Jn 3, 14—18; az igehirdetés alapigéje: Mt 23, 37—39.

— KELENFÖLD. A gyülekezet június 4-én, vasárnap délután 6 órakor kezdődő istentiszteletén a finnországi Riihimäki evangélikusok énekkara is szolgál Koleh- mainen lelkész-karnagy vezetésével.

— MONOK. Jubilate vasárnapján iktatta be a Tállya—Abaúj- szántói társgyülekezet újonnan választott felügyelőjét, Strek Béla okleveles kőműves mestert Szebik Imre, a Borsod—Hevesi' Egyházmegye esperese. Az ünnepi istentiszteleten valamennyi filia képviseltette magát és együtt örvendeztek a fiatal felügyelő szolgálatba indulásának.

— MISKOLC. A gyülekezet áprilisi szeretet vendégségén Pintér Károlyné putnoki lelkész tartott előadást a keresztyénség kiemelkedő női alakjairól. A versekkel és zeneszámokkal illusztrált előadást a gyülekezet nagy érdeklődéssel hallgatta.

— KISPEST. A gyülekezet konfirmációi szeretetvendégségén Mezősi György csepeli lelkész, az Evangélikus Élet szerkesztője adott tájékoztatást arról, hogyan készül a lap, mi a célja az egyes rovatoknak és a lap egészének. Az együttlét programját a konfirmandusok versmondásai és énekei egészítették ki.

— CSEPEL. A Hazafias Népfront XXI. kér. Bizottsága felkérésére Mezősi György csepeli lelkész ismertette a helyi békebizottság tagjai előtt a hazai egyházak békeszolgálatát május 18- án.

ámmal végzi munkáját, de szíve szerint „odaát” él. Ez lelki disz- szidálás volna. De a másik véglet ugyanúgy megüresít, — ha kiveszik belőlünk az örök élet reménysége. Küzdelmünkben, munkánkban csodálatos hallani

mindig a „háttérzenéit”: Isten jófelé viszi a világot! Minden jó szolgálat Isten terveibe illik bele. Hiszen sok függ attól, mi van a tudatunkban: hová fut ki az életünk, mivé leszünk. Ha valaki egy nagy befejező pontnak gondolja a halált, ezt a rövid távot egészen másként éli, mint aki abban a bizonyosságban dolgozik, szeret, hogy a halál kettőspont, nagyon fontos jön utána. Jézus úgy beszél a madarakról és a liliom szépségéről, mint aki szerette ezt a földi életet, az örök élettel együtt.

— Tehát az örök élet nagyszerű hajtóerő földi életünkben. De azt hallottuk, hogy a „majd” nem lett nyilvánvalóvá, letakart. Akkor mi az, ami lendíthet bennünket?

— Az idézett igéből kettőt azért kihallottunk a jövőből:

„hasonlóvá leszünk hozzá” és „meg fogjuk öt látni”. De nem kevés-e ez ahhoz, hogy fénysugár legyen földi életünkben?

A Bibliából, elsősorban Jézusról annyit megtudunk, amennyi, szükséges. Mindent nem, de elegendőt. Kicsit úgy vagyunk, mint gyermekkorunkban a karácsonyi szoba előtt: részleteiben nem tudtuk, mit készítget örömünkre a szülői szeretet, — de az elég volt — s ez dobogtatta meg szívünket —, hogy bármit

— VARPALOTA—ÖSKÜ. Május 7-én vendégszolgálatot végzett Tóth Sándor mezőlai lelkész. A délutáni szeretetvendégségen a lelkész felesége, Németh Ferenc- né vezetésével „anyák napi” műsort adtak a gyermekbibliakör tagjai, szóló és karénekkel gazdagították a műsort a gyülekezeti énekkar tagjai és orgonistái.

— BÖCSA. Május 14-én, pünkösd ünnepén, iktatta be a gyülekezet lelkésze. Káposzta Lajos, az újonnan választott tisztségviselőket: Gáspár Mihály gondnokot, Klamm Ferenc pénztárost, Gáspár Pál, ifj Hachbold Péter, Markó Imre és Weiszhab György presbitereket.

találunk a karácsonyfán és alatta, — drága, boldogító lesz, hiszen szüléink heteken át gondoltak arra, hogy örömöt, meglepetést szerezzenek nekünk. Amit tehát most tudhatunk az: Atyánk végtelen szeretettel készített el mindent számunkra, s ez akkor lesz láthatóvá, amikor majd megnyílik a „karácsonyi” ajtó.

Vegyük most sorra azt, amit már most tudhatunk arról, mi vár ránk, mivé leszünk. Jézus kétféle megjelölést hasánál arról a világról. Az egyik a „menyegzői lakoma” képe. Keleti emberek számára ez volt az öröm csúcsa: részt venni a menyegzői lakomán. Ez azt jelentette: nagy öröm együtt. Ebben benne van az, hogy meglátni az addig láthatatlan Istent, Jézust, közvetlen közelről megismerni hatalmát, szeretetét. A menyegző azt jelenti, hogy a vőlegény és a menyasszony a legszorosabb közösségre lép. „Az Isten és az ember közötti beszélgetésnek örökké kell tartania” — mondta Luther. A nagy ajándék, amit az ember -elfogad: Isten maga. Az Istennel való közösséggel együtt teljes közösségünk lesz az emberekkel. Ahogyan ebben a világban sem magányosan hiszünk, — ott is együtt látunk, beszélünk, örülünk Isten népével. Az jut teljességre szeretetben, szolgálatban, ami itt a földön törékenyen bár, de elkezdődött.

Jézus másik megjelölése az örök élettel kapcsolatban egy jelző: „új”. Üj lesz minden! Nem az első teremtés tér egyszerűen vissza, nem egy aranykor, melyről Vergilius énekelt. Űj világ, új ember, új test. „Hasonlóvá leszünk hozzá”, — ez azt jelentheti, hogy egész lényünk változáson megy át, és ebben az új állapotunkban Jézushoz hasonlóan láthatjuk az Istent. Igen, láthatjuk, szemtől szembe az Istent!

Nincs műsor, menetrend a kezünkben: mikor lesz, hogyan lesz. Elég, hogy Jézus addig is itt jár mellettünk, vigyázásra int, hogy a talentumokat mások javára forgassuk, amíg jön a pillanat, amiről így ír az éjjel-nappal _ fáradozó apostol: „mindig az Ürral leszünk” (1 Thess 4, 17).

Görög Tibor

— CSORVÄS. Május 7-én gyülekezeti szeretetvendégségen Koszorús Oszkár, a Nyugat-Békési Egyházmegye esperese előadást tartott Győry Vilmos volt orosházi lelkész életéről és munkásságáról. Ekkor ünnepelte a gyülekezet az „Anyák napját”, mely alkalomból az esperes a „Jó pásztor”-ról szóló igehirdetéssel szolgált.

— MAGLÖD. Április 30-án a gyülekezetben Blatniczky Jenő ny. cinkotai lelkész és a cinkotai gyülekezet énekkara szolgált.

— SZEGED. Április 16-án Mezősi György csepeli lelkész igehirdetéssel és előadással szolgált a gyülekezetben.

Detlev Block:

Amatőr-csillagászat

Többszínű és kivilágítható

égbolt-glóbuszom

nem luxus.

Eltekintve attól

hogy este megvilágítja

zongorám billentyűit,

amikor gyerekeimmel elénekelem:

. „Tudod-e, hány csillag ragyog”, vagy más énekeket,

emlékeztet engem naponta

arra a nagyobb világra és arra a nagyobb ,Űrra,

Akié vagyunk.

S egy ilyen gondolat nem luxus.

'Németből fordította Túrmezei Erzsébet

VASÁRNAP IGÉJE

Jeruzsálemről — önmagunkról

Mt 23, 37—39.

Az utóbbi időben sokat írnak és beszélnek egyes tőlünk nyugatabbra lévő egyházi körökben arról, hogy az egyházaknak — elsősorban a nem keresztyén országokban élő egyházaknak — „a világ lelkiismeretének kell lenniök”. Azaz, és még pontosában fogalmazva: az egyháznak az a feladata, hogy szóvá tegyen minden társadalmi visszásságot, ítéletet mondjon bizonyos — nagyon sajátszerűen értelmezett — jelenségek és nemkülönben a más állásponton levő emberek fölött.

Ez az álláspont nem mai keletű és mint ilyen, látszólag nagyon biblikus. Biblitikusnak látszik annyiban, hogy valóban: a Szentírás első lapjaitól, az utolsókig számtalan prófétai, jézusi és apostoli intés, kérés olvasható arról, hogy az ember küzdjön meg a rosszal, gyűrje le a bűnt. Csakhogy: egyetlen egy olyan íráshelyet sem találhatunk, ahol azt olvashatnánk, hogy az egyházat bárki is valamiféle bírói székbe ültette volna, hogy ott ítéletet mondjon a „világ” és annak általa — mármint az egyház által — bűnösnek, rossznak tartott jelenségei fölött. Ezt az ítéletalkotást Jézus Krisztus magának tartotta fönn azzal, hogy az ő bírói széke előtt egyszer mindenkinek — így az egyház tagjainak is — meg kell jeleynie, hogy számot adjon mindarról, amit földi életében cselekedett.

S éppen ebben a mostani igében — mintegy a végső számonkérés előképeként — Jézus visszavonhatatlan ítéletet mond Isten városa, Jeruzsálem fölött. Pusztulás lesz a sorsa, mert lakói nem figyeltek a hívó szóra, sőt megölték azokat, akik e hívó szóval hozzájuk küldettek.

jézus Ítélete tehát isten városa felett hangzik

EL és ezt a tényt így is rögzíthetjük: a „választottak”, a „világból kihívottak” és semmiképpen sem a „világ” fölött. Fölöttük, mert a hívők közössége utasította el öt, vette semmibe szavait és tetteit. S az is bizonyos, hogy ez az elutasítás elsősorban nem is „elvi”, hanem inkább gyakorlati jellegű volt, azt éppen az a szakasz bizonyítja a legjobban amely mai igénk előtt áll Máté evangéliumában s amelynek minden bekezdése Jézus „jaj” szavával kezdődik. Jaj a képmutató írástudóknak és farizeusoknak s az általuk vezetett (félrevezetett) közösségnek, mert ugyan mindent az Írás betűi szerint cselekedtek, de elhagyták azt, „ami a törvényben ezeknél súlyosabb: a jogosságot, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, de azokat sem elhagyni”.

Ezért, amikor ezen a vasárnapon ezt a nagyon összetett mondani- valójú, minden részletében egy alkalommal ki sem fejthető igét olvassuk, halljuk, akkor ismét azt kell látnunk, amit az egyház történetében annyiszor megtapasztahattunk, hogy az igazi tragédia akkor következik, akkor következhet be, amikor a hívők közösége nem a maga nyomorúságos bűneit bánja meg, hanem a „világ ítélőbírájává” akarja magát kinyilvánítani. Ezért nemcsak Jeruzsálem pusztulása, hanem számtalan más szörnyűség egészen Hirosima elpusztításáig, intő figyelmeztetés kell, hogy legyen a mai keresztyénségnek: a szerepeket nem lehet felcserélni, Krisztus mindeneket megítélő (hitünk szerint: kegyelmesen megítélő) tisztét nem lehet a mi kívánságaink szerint kisajátítani.

AKKOR EZ AZT JELENTI, HOGY HALLGASSON AZ EGYHÁZ,

hogy közömbösen vegye tudomásul azt, ami világunkban hitével, hibái fakadó életvitelével ellentétben áll? Nyugodjon bele abba, hogy azokban az emberi közösségekben, amelyekben hívei is élnek, olyan bűnök kapnak lábra, mint az önzés, a harácsolás, a mások megkárosítása, a mások érdekeinek semmibevétele, a szeretetlenség és ehhez hasonlók? Nyugodjon bele abba, hogy azon a Földön, amely az egyháznak is drága — mert küldetésének színtere — százmilliók éheznek s még ennél is többen élnek társadalmi helyzetük vagy bőrszínük miatt másod-, harmadrangú emberekként, önkénynek, a Mam- monnak kiszolgáltatva? Nyugodjon bele abba, hogy Isten ajándékait, az emberi szorgalom gyümölcseit a mi korunkban olyan fegyverek előállítására használjuk fel, amelyek elpusztíthatják a teremtett világot és a teremtett világ leg csodálatosabb ját: az embert?

Szó sincs erről!

A hitével ellentétes elvi nézeteket — ha azok emberségesek, azaz: az, ember javát szolgálják — tiszteletben tarthatja az egyház és annak hivő népe is s ezt mi a magunk társadalmában sokszor megtapasztalhattuk, de az embertelen cselekedeteket, szándékokat már nem! Nem, mert éppen az a mindenkori egyház, az egyház tagjainak a szép küldetése — és erre is éppen a mi korunkban figyelmeztet újra Isten — meghallva urának hívó szavát, szeresse a világot, az embert, mint Istent és sajátmagát. Hogy elutasítva a fennhéjázó ítélge- tés minden fajtájú kísértését, szolgáljon. Szolgáljon abban az értelemben, ahogy a mi mostani igeszakaszunkat bevezető részben magától Jézustól halljuk: „Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! Mert, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.”

AMIKOR AZÉRT JÉZUS KRISZTUSNAK A JERUZSÁLEM ÉS AZ AKKORI HIVŐ KÖZÖSSÉG FELETT ELMONDOTT ÍTÉLETÉT olvassuk, halljuk, gondoljunk magunkra: a magunk végére érhetet- len, megszüntethetetlen szolgálatára. Így legyen igaz! yámos józsef

IMÁDKOZZUNK!

Urunk, Istenünk! Megvalljuk előtted, hogy amit gonosz szóval vagy cselekedettel embertársaink ellen vétettünk, mindazzal ellened vétkeztünk, és ezért büntetésedet megérdemeljük. Jézus Krisztusért kérünk: adj igaz hitet, mindeneket szolgáló szeretetet, hogy parancso-. lataid szerint, felebarátaink javára éljünk. Ámen.

— PÉCS. Május 7-én a gyülekezetben igehirdetéssel és „Hogyan készül ma és itt egy evangélikus igehirdetés?” címen előadással szolgált dr. Hafenscher Károly Deák téri lelkész.

— ÓBUDA. Március 12-én gyülekezeti szeretetvendégségen Ro- szik Mihály alberti lelkész beszámolt gyülekezetéről, felesége pedig az alberti szeretetotthonról diaképekben.

— RÁKOSPALOTA. Április 9- én konfirmációi szeretetvendégségen Kása László rákoskeresztúri lelkész „Ifjúságom vezércsillaga” címen előadással szolgált.

— ÚJPEST. Április 16-án gyülekezeti szeretetvendégségen Bán- ffy György színművész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze anyanyelvi emlékekkel foglalkozó műsorából adott válogatást.