Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-03-09 / 10. szám

Ismerem Krisztust!

1 Jn 2, 3—6

Az ige 1 Jn 2, 3—6 mérlegre teszi keresztyén hitünket, kapcsolatunkat Jézus Krisztussal. Mindazok, akik a keresztyén- ség nagy családjához tartoznak, mondhatják, hogy valamiképpen ismerik Krisztust. Bizonyára feltételezhető, hogy Jézus életének a történetét, legalább vázlatosan el tudja mondani minden keresztyén ember. Tanításából is könnyen megőrizhető egy-egy páldázatának, hasonlatának az igazsága. A tanultak és az igehirdetésekben hallottak alapján mindez rendszere- zödhet is az ember tudatában. Kialakulhat a hit a testté lett Krisztusról, aki Isten akaratának a kinyilatkoztató ja és a bűnösök megváltója.

A veszély akkor jelentkezik, amikor mindaz, amit mi Krisztusról tudunk, elméletté merevedik, s csupán az eszményi igazságok szépségéi látjuk tanításában, de ugyanakkor azt érezzük. hogy azok nagyon messze állnak az élet valóságától.

Aki csak így ismeri Krisztust, annak hiányos az ismerete, de gyenge lábon áll a hite is.

Igénk tanítása szerint Krisztus megismeréséhez hozzátartozik annak felismerése is, hogy O igényt formál reánk. Megismerni Krisztust csak úgy lehet igazán, ha ezt az igényt elismerjük és alávetjük magunkat akaratának. Igazán ismerni Krisztust egyet jelent az Ő parancsolatainak való engedelmeskedéssel.

Emberi együttélésünkben akkor tudunk valakinek a belső világába jobban beletekinteni, amikor az feltárja előttünk az akaratát. Akkor ismerjük meg igazában munkatársainkat, családtagjainkat, amikor terveiken és szándékaikon keresztül feltárul előttünk akaratviláguk. Ilyenkor válik számunkra valaki ellenszenvessé, vagy rokonszenvessé.

Krisztus akarata a szeretet kettős parancsában tárul fel. Isten és ember iránt egy az elkötelezettségem: a szeretet. Erre pedig én is vágyódom, mert érzem, hogy szeretet nélkül üressé és hiábavalóvá lenne az életem. Azt kéri tőlem, ami az én életemben is széppé és boldoggá tesz mindent.

Krisztust megismerve tudom azt, hogy nem úgy kéri tőlem ezt, mint aki nem tudja, mit jelent szeretni. Számára a szeretet gyakorlása megaláztatással, áldozat vállalásával jár együtt. A betlehemi jászolbölcső alázata, a golgotái kereszt áldozata pecsételte el az ő szeretetét.

Isten szeretetét az ö törvényei előtt való meghajlással, embertársaim szeretetét az értük hozott áldozattal tudom érzékelhetően bizonyítani. Sokszor nehéznek tűnhet mindez, mert alá kell rendelnem a magam akaratát Istennek, pedig szívesebben tenném azt, ami csillogó jövő ígéretével csábít. Rossz emberek gonoszsága nehezíti felebarátaim fenntartás nélküli szeretetét. Azonban, ha igazán ismerem Krisztust, ezt is vállalnom kell, abban a tudatban, hogy mindezt nem hiába kívánja tőlem az én Uram. Ereznem és tudnom kell, hogy mindaz, amit általa kaptam Istentől, sokkal több, mint amit én ezért viszonzásképpen néki adni tudnék.

Krisztus hűséget vár tőlem. Teljes bensőséges kapcsolatot, belőle táplálkozó életet, mint a szőlővessző a szőlőtökével. Az ő hűsége töretlenül állta a kísértéseket, a pusztai megkísérlésben éppen úgy, mint a keresztfán elviselt gyötrelmei közepette. Az. én erőmet nem próbálják, J,lyen terhek, mégis „Hitem elfogy, mint a változó. .Hold.. .

Ismerem Krisztust? Erre csak akkor felelhetek igennel, ha elfogadom igényét az életemre s egyben vallanom kell, hogy aki őt megismerte, „annak úgy kell élnie, amint ö élt”.

Kühn Ernő

Derűs sorok

Kinek a szégyene?

Az e címen nemrég közölt kedves aprósághoz kapcsolódón említem meg, hogy Budának különösen vízivárosi részében s az egykori Tabánban az azóta lebontott házikók egyiké- nek-másikának homlokzatán tégla alakú mélyedésben láthattuk a rendszerint kontárkezek által készített „szoborművet”, amelyen égő házikó lángjait Flórián nagy fakupának vizével buzgón oltogatja. Az ilyen szobrok egyike mellett olvastam:

Megépítettem házamat,

Szent Atyám, reád bízom azt. Ha mégis tűzvész törne rám, A te szégyened lesz Flórián!

A tabáni közeszéd szerint a szentnek sehogyse tetszett, hogy a tulajdonos a ház gondjait s a netaláni tűzeset felelősségét az ő nyakába akarja varrni. Ezért egyik tisztelőjével a következő választ íratta a versike alá:

Házadra csak vigyázz magad! Ha gondod lesz rá, el nem ég. Hanyag ember ha süt, ha főz, Vigyázni rá egy szent se győz.

Obetkó Kálmán

Ziegenbalg Bertalan emlékére

Kettős ünnepe van ezekben a hetekben az indiai protestáns egyházaknak, ötven éve, 1919 elején alakult meg az evangélikus Tamul-Egyház: ennek eredete pedig a most 250 éve elhunyt első evangélikus misszionáriusnak, Ziegenbalg Bertalannak az úttörő munkája.

Ziegenbalg 1682. július 10-én született a szászországi Puls- nitzban. Kereskedő édesapja korán meghalt. Édesanyja a halálos ágyon ezeket a szavakat véste fiai szívébe: „Gyermekeim, nagy kincset hagyok rátok! Keressétek meg a Szentírásban, amelynek minden lapját könnyeimmel áztattam ...”

Tizenhat éves, amikor egy fiatalember bizonyságtevése által hitre jut. Kapcsolatba kerül Spenerrel, Franckéval és Cansteinnel, .akik felébresztik benne az egész emberiségért való felelősséget.

Ekkor jut el hozzá ÍV. Keresztéig dán király felhívása: keresztyén bizonyságtevőkre van szükség Kelet-Indiában. Gyenge testalkata, gyakori betegsége miatt alig mer vállalkozni ekkora feladatra; ám társával, a mecklenburgi Plüt- schau Henrikkel Francke bíztatására mégis igent mond. Vitorlás hajójuk, amellyel 1705. november 29-én elindultak. 222 napon át szelte a tengert.

Ők az evangélikus keresz- tyénségnek időrendben a legelső misszionáriusai. Nagy nehézségekkel kellett Trankebár- ban, a tamilok között megküzdeniük. Egy művelt hindu

révén, akit európai nyelvekre tanítottak, mégis sikerült utóbb „katechumeneket”: ke- resztségre jelentkezőket össze- gyűjteniük és két év leforgása alatt templomot építeniük Ziegenbalg még az Újszövetséget is lefordította tamil nyelvre — nagy részét ellenségeinek feljelentése miatt börtöncellában .. . Kiszabadulása után iskolát is alapított: Dél- India első keresztyén leányiskoláját. Tamil nyelvű szótárt és nyelvtant is írt.

Amikor nagy munkájának nem volt tovább pénzügyi fedezete, visszatért egy fontos beszámoló és felelősségébresztő körútra Európába. Itt 1715—

16-ban sok barátot és támogatót szerzett India egyre gyarapodó keresztyénéinek Németországban, Angliában és az északi államokban. Amikor visszatért Trankebárba, ott még egy templomot épített, s kiadott egy tamil kátét és énekeskönyvet. 1719. február 23- án bekövetkezett haláláig nagy áldással működött szeretett tamiljai között. Születésének 200 évfordulóján Sirkali-ban épített új templomukat róla nevezték el a hálás utódok.

Az ún. Dán-Hallei, majd a Lipcsei és Svéd misszió-egyesületek utóbb számos evangélikus gyülekezetei szerveztek Tamul földön. Ezek 1919-ben egyesültek és önálló indiai egyházakká váltak.

Az ötvenéves Evangélikus Tamul egyház ma 67 000 keresztyént számlál. Tagja az Egyházak Világtanácsának és a Lutheránus Világszövetségnek. Az utóbbi években beható tárgyalásokat folytat a Délindiai Egyházzal. Ennek eredményeként az eddig is működő Tamul Teológiai Szeminárium mellett rövidesen közös Teológiai Főiskola is létesül Madurai városában.

Dr. Fabiny Tibor

TA VASZIFUNEBRAL

Meghalt a hó.

Átadta magát a múltnak.

Vadvizek siratták: funebrált búsan zúgtak.

Földmélyi sírba millió erek

terhüket nyögve vitték.

Völgy mélyén tavaszlott — beteg hófoltok sorsukra vártak itt még.

Vidám tavaszunk szélköpenyt kacagva bontott.

Oszlik a gyász — holnapra havunkból

nem lelünk egyetlen foltot.

Koren Emil

A kis prédikátor

A kis somogyi völgyet megölte a csend. A dübörgő traktorok elhallgattak. Az elfáradt emberek pihenni készültek. Az ünnep rányomta bélyegét az egész falura. Tisztára söpört utcák, udvarok fogadták az utast. Bent a házakban készült a finom vasárnapi ebéd.

A zöld sisakú magas toronyban megszólalt a három szép hangú harang. Hívta az élőket a vasárnapi istentiszteletre. Megindult a kis nyáj az Isten háza felé. Kati néni fájó szívvel nézett utánuk az ablakon keresztül. Ma nem siethetett a harang hívó szavára, mert az éjszaka a nála lakó özvegy édesanyja rosszul lett. Az orvos szerint gyilkos kór, a rák támadta meg gyenge szervezetét. Szomorúság ömlött végig az egész házon. Máskor Kati néni édesanyjával s unokájával, Ferikével mindig elsőknek sietett a templomba, so’se maradt üresen a helyük. A kis Térkő azonban, mihelyt harangozni kezdtek, vette a nagymamától ajándékba kapott énekeskönyvét, s megindult először életében egyedül a templom felé. Kicsit büszke is volt, hogy ma egyedül ő képviseli a családjukat. A prédikáció alatt hirtelen eszébe ötlött, hogy mindent, amit ma hall, elmondja otthon a beteg „didinek”, s nagymamájának.

Még jobban figyelt a lelkész szavára. Mikor vége lett az istentisztel etnek, futva sietett haza. Mikor betoppant, a nagymama már etette a finom, párolgó húslevessel a beteg didikét. Kézmosás után helyet foglalt a terített asztalnál. Szeme csillogott, arca kipirult, de nemcsak a sietségtől, hanem az izgalomtól is. Még várt pár percet, várta, hogy édesanyja is megérkezzék. Anyukája vasárnap is dolgozott. A falu italboltját vezette, s így vasárnapot is munkában kellett töltenie.

Ferike túláradó szívvel kezdte elmondani a templomban hallottakat. A kis koponyában csodálatosan minden rögződött. Még a legapróbb részletekre is emlékezett, miről szólt Isten igéje. A három asszony könnyes szemmel hallgatta a „kis prédikátort”.

Mikor már mindent elmondott, ami csak eszébe jutott, csendben, halkan megszólalt a nagymama: „Ferikém, múltkor tanultad Jézusnak a magvetőről szóló példázatát. Látod, a te szíved is most hasonló a példázatbeli jó földhöz, mely jó gyümölcsöt terem. Isten megengedte, hogy —rajtad keresztül mi is hallhassuk az Ö szent szavát, így állított Téged ma Isten az ö szent szolgálatára.

Szerdahelyi Pálné

Beszélgetés Harmati Bélával

Harmadik esztendeje é! Svájcban Harmati Béla lelkészünk. Először az Egyházak Világtanácsa ökumenikus főiskoláján volt ösztöndíjas fél évig, majd fél évet a zürichi egyetem teológiai fakultásán végzett. Utána meghívták egy évre a Lutheránus Világszövetség genfi központjába, ahol 1967 decembere óta a teológiai osztály asszisztenseként dolgozik. Ezt a megbízatását azóta egy évvel meghosszabították.

Meghívása és alkalmazása természetesen személy szerint neki szól, de ha számításba vesszük, hogy a szocialista országok területéről ő az egyetlen alkalmazottja a LVSZ központjának, ez a megbízatás kétségtelenül egyházunk teológiai munkájának megbecsülését jelenti, s Harmati Béla egyben hazai teológiánkat is képviseli, s annak eredményeivel szolgál mostani munkakörében.

Harmati Béla néhány napos látogatásra hazaérkezett. Vasárnap prédikált a fasori templomban. Részt vett lapunk szerkesztő bizottsági ülésén s ott a LVSZ sajtómunkájáról szólt. „Uppsala után” címen pedig előadást tartott a budapesti lelkészek közös értekezletén.

Beszélgetést folytattunk vele szerkesztőségünkben, hogy szolgálatáról olvasóink is képet alkothassanak.

— Milyen munkakört tölt be voltaképpen a teológiai osztály?

A LVSZ teológiai bizottsága — amelynek hazánkból dr. Prőhle Károly is tagja — határozza meg lényegében a teológiai osztály munkájának tartalmát és irányát. Ez a program három irányú, a) önálló kutatás a világgyűlések előre megadott témáiban. A teológiai bizottság ez idő szerint a két lutheránus világgyűlés, Helsinki és Porto Alegre között „az igazi humanitás és Krisztus uralma a világban” témát jelölte meg. b) Nemzetközi teológiai tapasztalatcsere. Ide az inter- konfesszionális beszélgetések

tartoznak, amelyeket a LVSZ a református egyházakkal, a Vatikánnal, az anglikán egyházzal, az ortodoxiával, a metodistákkal stb. folytat. Ezek az eszmecserék nem egyszerre kezdődtek, nem egyforma módoíj folynak, de mindegyik intenzív. c) Teológiai konferenciák rendezése és lebonyolítása. Ez utóbbiak között legnagyobb- szabású a Luther-kutatók kongresszusa.

— Ezen belül most mivel vagytok elfoglalva?

— A teológiai bizottság ez év nyarán Tanzániában tartja tanulmányi konferenciáját. Ennek témáival foglalkozunk. Ezen belül a keresztyén egyházak egysége kérdésével, amely a Porto Alegre-i nagygyűlésen külön téma lesz.

— Milyenek a munkakörülményeitek?

— Hatalmas épülettömbben dolgozunk, amelyben több nemzetközi egyházi szervezet központja működik. Ezek között legnagyobb az Egyházak Világtanácsa, ahol több mint 400 ember dolgozik. Második legnagyobb szervezet ebben a székházban a LVSZ, mintegy 90 tisztviselővel. Ezután következnek a többi felekezetek világszövetségei. Maga a LVSZ több osztály keretében működik, mint a világszolgálat, a misszió, a sáfársági — ennek tagja hazánkból D. Káldy Zoltán püspök —, sajtószolgálat, család, ifjúság, segélyügyek stb. A LVSZ-nek Addis Abe- bában saját rádióadója van, Strassburgban ökumenikus kutatóintézete. A teológiai osztályon tízen dolgozunk: egy norvég, három német, két amerikai, egy magyar, s három titkárnő.

— Családi körülményeid?

— A székházhoz közel lakom egy hatalmas új lakótelep egyik háztömbjének hetedik emeletén. Lakásunkból gyönyörű kilátás nyílik a havas hegycsúcsokra. Feleségem, aki itthon Iparművészeti Főiskolát végzett, hazulról vitt szövőszékén saját tervezésű faliszőnyegeket sző — ha két kisfiúnk, Béla és Gergely engedik.

Bodelschwingh Frigyes:

,;Miért tette est a jó Isten

Bodelschwingh lelkészék otthonát újra vidám gyermekzsivaj töltötte be: Isten az elvett négy gyermek helyett másik néggyel ajándékozta meg őket. A legkisebbik újra a Frigyes nevet kapta. így emlékezik visz- sza gyermekéveire, édesanyja szavaira:

Nagyobb testvéreim már iskolába jártak, én még nem. S akkoriban sokszor voltam egyedül otthon édesanyámmal. Együtt ültünk a nappali szoba kerek asztala mellett. Édesanyám gyermekruhákat javítgatott, én meg játszottam. Aztán odasettenkedtem hozzá és arra kértem: „Édesanyám, mesélj valamit!” S olyankor megtörtént, hogy édesanyám egy kis képet vett le a falról, ölébe vett és azt mondta: „Látod, ez a legidősebb bátyád. Ernőnek hívták. Hatéves volt, amikor elment a mennyországba.” „Hogyan ment el, édesanyám?” S akkor édesanyám elmondta nekem a szomorú történetet, hogyan betegedett meg hirtelen Ernő és három testvérkéje, hogyan hali meg egyik gyermek a másik után. Tizenhárom nap alatt négy kis sír mellett kellett akkor megállniuk, s amikor az utolsó kis sír mellől hazamentek, üres volt a ház. Egyetlen gyermekük se maradt életben. Lassan, szaggatottan beszélte el mindezt édesanyám. Tekintete közben egyre mélyebb lett, s végül egy könnycsepp futott alá az arcán. Kis kezemmel letöröltem a könnycseppet, s kérleltem: „Édesanyám, ne légy olyan szomorú!” Aztán hallgattunk egy darabig és együtt

néztük a kis Ernő képét. Szép, tiszta homloka volt és sajátságosán mély tekintete. Olyan komolyan nézett ránk a képről. Látszott rajta: ennek a gyermeknek már sok kérdés megfordult a fejében és sok sóvárgás töltötte be a szívét. El tudtam képzelni, mennyire szerette édesanyám. Elmesélt egyet-mást a kis Ernő életéből. Elmesélte, milyen okos, engedelmes gyermek volt, édesapa öröme. Neki akart segíteni a munkájában, ha megnő. S az utolsó karácsonykor, mikor szüléink elmentek az ünnepi istentiszteletre, észrevétlenül utánuk lo- pódzott. Megtalálta az utat a szószék lépcsőjéhez, s miközben édesapa prédikált, csendesen felment és odaállt melléje.

Olyan kicsi volt még, hogy nem látszott ki a szószékből. S édesapa akkor rátette kezét kisfia fejére, és nyugodtan tovább beszélt. De úgy érezte, mintha erő és öröm folyama áradna feléje gyermeke szívéből.

Amikor édesanyám ezt elmesélte, megint könny perdült végig az arcán. „Látod, Frigyeske, azt gondoltam, ha édesapa megöregszik, Ernő lesz majd a támasza. Ti négyen, akiket a jó Isten kárpótlásul ajándékozott első gyermekeink helyett, mind olyan kicsik vagytok még. De ha ő élne, hamarosan levehetne valamit a teherből édesapa válláról.” — „De

édesanyám” — kérdeztem — „mért tette ezt a jó Isten?” S mintha ezzel a gyermeki kérdéssel régi, mély sebet érintettem volna meg, amelyik már behegedt, de néha még fájt. Megint könnyet kellett édesanyám arcáról letörölnöm. „Kisfiam” — mondta — „azt én sem tudom, mért tette a jó Isten. Eleinte azt gondoltam, hogy a jó Isten rosszul tette, amit tett. De most már bizonyosan hiszem, hogy mégis jól tette. Talán sok rossztól akarta a kis Ernőt megmenteni, ami várt volna rá a világban. Talán a mennyországban még fontosabb munkát akar rábízni, mint ha a földön segített volna az édesapjának. Talán nekünk, szülőknek is meg kellett valamit tanulnunk a nagy fájdalomból.” — „Mit tanultatok belőle, édesanyám?” — kérdeztem. „Megtanultuk, hogy a szívünk nem kötheti semmi, ami földi, még a legkedvesebb sem. S megtanultuk a szegényeket szeretni, a szomorúakat vigasztalni.”

Valahogy így hangzott a beszélgetésünk. Jó néhányszor megismételtük még. S közben csodálkozva figyeltem meg: édesanyámnak jólesik, ha egyszer újra kisírhatja magát szive szerint. Utána annál ragyogóbb az arca. S azt is megértettem egy kicsit, mért játszik legszívesebben húsvéti énekeket és az örök életről

szóló énekeket, ha leül a zongora mellé. Azért csendesedett el szívében mindig a fájdalom, mert tudott reménykedni. És a fájdalomból erő fakadt.

így értettem meg, hogyan van az, hogy sokan, akik magukbaroskadtan mennek fel a lépcsőn édesapa dolgozószobájába, olyan ragyogó szemmel, könnyű léptekkel jönnek ki onnét. Mivel szüleim megtanultak Isten érthetetlen utain is engedelmesen járni, azért tudtak másoknak is áldására lenni.

S ez a gyermekkori élmény nagy segítséget jelentett számomra később is. Különösen bé- theli munkakörömben. Hiszen Béthelben naponta Isten utainak titka előtt állunk. Megérteni nem tudjuk, mért helyez Isten annyi szomorú édesanya szívére szinte elbírhatatla- nul nehéz terhet. Sokszor nem tudunk mást tenni, mint sírni a sírókkal. De aztán megpróbálunk velük együtt elcsendesedni, hogy az ő szemük előtt is, a mienk előtt is felragyogjon újra a földi élet rejtélyei felett az örökkévalóság. Ebből az örökkévalóságból hangzik felénk Megváltónk szava: „Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.” — így próbáljuk mindezt a sok súlyos élményt beilleszteni abba, amit Krisztus Urunk a „mennyek országa titkainak nevezett. Ez a titok Isten atyai szeretete. Aki ezt a szeretetet Krisztus keresztje alatt és nyitott sírja mellett megtapasztalta, arra Isten érthetetlen utain is húsvéti fény ragyog.”

Fordította: Túrmezei Erzsébet