Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-11-03 / 44. szám

Páholyból pályára! Zsid 12, 1—6 1. Az olimpia idején sokan várták feszülten késő éjszakáig az érkező híreket. Nem egyszer olyanokat is izgalomba hozott egy- egy tudósítás, akik egyébként nem nézik, hogy mi újság a sportban. Szívdobogtató élmény látni vagy hallani annak küz­delmét, akinek szurkolunk. Az olimpiára olyan önkéntesek mentek, akik megfelelően fel­készültek. Egy küzdelembe azonban kérésünk és jelentkezésünk nélkül is bele vagyunk állítva: ez a keresztyén élet, a hit harca. Isten célt tűzött elénk, amelybe érdemes befutni, és pályát je­lölt ki, amelyet nem lehet kikerülni. Mindent megtesz azért, hogy célhoz érkezzünk, csak egyet nem: nem kárhoztat tétlen­ségre. Nem mondja: ülj nyugodtan, elmélkedj a hit nagy igaz­ságain. Hanem azt mondja: indulás, futás! Nem dróton rán­gat, mint élettelen bábot. Olyan küzdelemre indít, melyben em­berségünk és személyiségünk, erőnk és képességeink latbaveté- sére van szükség. Mert: nem nézők, hanem futók vagyunk. 2. Nem lehet véletlen, hogy az Újszövetség többször is a spor­toló küzdelméhez, és a sportok közül is a futáshoz hasonlítja a keresztyén életet. Ez a sport ugyanis érthetően példázza, hogy a hit harcában nem a társak kiütéséről, két vállra fektetéséről van szó. A futó elsősorban nem mások ellen, hanem a cél gyors eléréséért küzd. Ez is harc, harc a javából, mert magával kell megküzdenie: le kell adnia minden fölösleges súlyt és bele kell adnia minden erejét. A keresztyéneknek is harcukban félre kell tenniük a bűnt, hogy könnyebbek legyenek. Igaz, hogy Jézus Krisztus magára vette minden bűnünket, de csak azt, amit engedünk, aminek te­hát mi magunk is elszántan hátat fordítottunk. A bűnöket álta­lában véve mindannyian megvetjük, elítéljük, — mégis olyan jól érezzük magunkat egyikben is, másikban is. A harmadikat egyenesen nélkülözhetetlennek érezzük. A negyedik pedig visz- szatér akaratunk ellenére is... Az ötödik __Igen, hát ez a küz­de lem nem ér véget néhány másodperc alatt. Bele is lehet iz­zadni! Amikor a futó leveti cipőjét, ruháját, és arccal a cél felé fordul, akkor kezdődik az igazi küzdelem. Mi is, a bűnnek hátat fordítva mégcsak a kezdetén tartunk. A gazdag ifjú nyu­godt lelkiismerettel mondta, hogy a parancsolatokat megtartot­ta ifjúságától fogva. A cél előtt mégis feladta a küzdelmet, mert nem volt kész még a vagyonát is félretéve követni Jézust. Le kell tenni mindazt, ami visszahúz, de el is kell indulni előre: Krisztus nyomában, amerre ö járt, ahogyan ö járt Nem elég tartózkodni mindattól, amitől ő tartózkodna, hanem meg kell tennünk mindent, amit ő megtenne. Nem elég, ha „csak" bűnte- lenek vagyunk: az ő kezének, lábának, szemének, fülének, szá­jának kell lennünk. Éppen azért nehéz ez a küzdelem, mert nem másokkal, hanem magunkkal kell tusakodnunk. A magunk bű­nével, a magunk kényelemszeretetével. 3. Futás közben a cél mindig elöl van, de a pálya sokat ka­nyarogLegalábbis hosszútávon. Az egyháznak hosszú a pályá­ja­Azokat gondoljuk a hit hőseinek, akik vérig és halálig kitar­tottak atyáiktól örökölt hitvallásukban. De ebben a harcban hő­sök azok is, akik elsőnek tértek le a megszokott' egyenesről, hogy az Istentől kitűzött pályán maradjanak: Pál apostol, mert ő a pogányokat előbb nem zsidóvá, hanem rögtön keresztyénné tette; Luther, mert megtanított, hogy nem embereket, hanem Krisztust kell követni; Wiehern és a többiek, akik hirdették, hogy az egyháznak nemcsak szavakkal, hanem a szeretet cse­lekedeteivel is prédikálnia kell; a hitvalló egyház tagjai, akik nem tűrtek némán az embertelenségben, hanem cselekvésre szánták el magukat. Ma is ugyanaz a cél van előttünk, mint Pál, Luther, Wiehern, a hitvalló egyház előtt: Isten elhívása. De sokan vannak, akik nem, olyan várakozással hallgatnak az evangéliumra, mint Pál apostol idejében hallgattak, hanem a keresztyénekben való sok keserű csalódással. Kanyarodik a pá­lya ... Nem lehet gépiesen futni, hanem csak Urunk hívására, igéjére figyelve. Ez se könnyű. Dorgálást is kapunk Urunktól. De ez szükséges is, mert nem értünk még célhoz, hanem úton vagyunk. A keresztyén hit harca futáshoz hasonlít: teljes erőt kíván, nem mások ellen irányul, s a célig nincs megállás. A keresztyén hit harca azonban nem olimpia: nem lehet kényelmes karos­székből végignézni. Azért: páholyból pályára, keresztyének! Reuss András Istentiszteleti rend Budapesten, 1968. Deák tér de. 9. (úrv.) Dr. Ké­kén András, de. 11. (úrv.) D. Kál- dy Zoltán, du. 6. Zenés áhítat: Dr. Kékén András. Fasor de. fél 10. D. Koren Emil, de. 11. (úrv.) D. Korén Emil, du. 6. D. Koren Emil. Dózsa György út de. fél 10. Szir­mai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rá­kóczi út 57/b. de. 10. (szlovák), de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) Dr. Rédei Pál, de. 11. Bándi Sándor, du. 6. Bándi Sándor. Kőbánya de. 10. (úrv.) Veöreös Imre, Utász u. de. 9. (úrv.) Sülé Károly. Vajda Péter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Bizik László. Rákosfalva de. 8. Bizik László.. Gyarmat u. de. fél 10. Bizik Lász­ló. Fóti út de. 11. Solymár Péter. Váci út de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Üjpest de. 10. Kósa László, du. 5 szeret.etvendégség: Kósa Lász­ló. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyu­la. Soroksár-Ujtelep de. fél 9 Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MAV-telep de. 8. Rákospalota-Nagytemplom november 3-án de. 10. Rákospalota-Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11 (úrv.) Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Vá- rady Lajos, de. 11. (úrv.) Reuss András, du. 6. (úrv.) Várady La­jos. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Reuss András. Óbuda de. 9 Miki er Gusztáv, de. 10 (úrv.) Mikler Gusz­táv. XII., Taresay Vilmos u. de. 9. Csengődy László, de. 11. Csengő- dy László, du. fél 7. Ruttkay Ele­mér. Pesthidegkút de. fél 11. Rutt­kay Elemér. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. fél 10. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre, du. 6. Dr. Rezessy Zoltán. Német­völgyi út de. 9. Dr. Rezessy Zol­tán. Albertfalva de. 7. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. (úrv.). — Szentháromság után a 21. vasárnapon az oltárteritő szí­ne: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mk 9, 14—29; az igehirdetés alap- igéje: Zsid 12, 1—6. A délutá­ni istentisztelet alapigéje sza­bad textus. — SALGÓTARJÁN. D. Dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke november 3-án meg­látogatja a gyülekezetét, és igehirdetéssel szolgál. Szolgá­latot végez még Karancslapuj- tőn és Zagyvapálfalván is. — SIÓFOK. Október 13-án hivatalos látogatást tett a gyü­lekezetben Lágler Béla esperes, aki igét hirdetett és ismertette a hívekkel a közegyház aktuá­lis kérdéseit. A SAJTÓOSZTÁLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Gyülekezeteket, hogy az 1969. évi EVANGÉLIKUS NAPTAR és az ÚTMUTA­TÓ előjegyzések november 30-ig küldhetők be. A Sajtó- osztály az igényeket a be­érkezés sorrendjében elé­gíti ki. A megjelölt határ­időn túl beérkező előjegy­zéseket a Sajtóosztály nem tudja figyelembe venni. Mi­vel e két kiadványból visz- szavételezés nem lehetsé­ges, a Sajtóosztály kéri a Gyülekezeteket, hogy csak a szükségnek megfelelően küldjék be megrendelései­ket. — GYÖRSÁG. Október 13- án istentisztelet keretében avatta fel Káldy Lajos gyüle­kezeti lelkész a Kardos József balatonszárszói lelkész által ajándékként készített hordoz­ható keresztelőmedencét. Ez alkalommal keresztelte meg a gyülekezet felügyelőjének, Bors Józsefnek leányát. Neve: Brigitta. „Éljetek immár, de ne ti, hanem a Krisztus éljen bennetek”. — SOPRON-BÁNFALVA. Egy házaspár, a feleség hosz- szas betegségéből való felgyó­gyulása után, Isten iránti há­lából, az oltár körüli térdep­lőre új huzatot ajándékozott, amelyet a gyülekezet egy kár­pitos híve adományként dol­gozott rá a térdeplőre. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó, D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest vm„ Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.112—vm. Előfizetési ár: egy évre 90.— F» Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 68.3269 100 éves az Athenaeum Nyomda, Budapest — Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla Igazgató „Ila valaki versenypályán küzd is, nem nyer koszorút, csak ha szabályosan küzd.” (2 Tim 2,5) VASÁRNAP — „Még ha a halál árnyékának völgyében já­rok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy: a te vesz- sződ és botod, azok vigasztal­nak engem.” (Zsolt 23,4) Uram! Az elmúlt napokban engem is láttál a sír mellett. „A halál völgyében”, a halál-farkas or­dítása közben. Köszönöm, pász­tori kezed érintését. Nagy ha­talom a halál! Ijesztő árnyékot tud vetni házunkra, életünkre. De Te nagyobb vagy. Egykor majd én sem a sírba esem, ha­nem drága kezedbe. Erődíts naponként ebben a hitben. HÉTFŐ — „Vezess engem a te igazságodban és taníts en­gem, mert te vagy az én sza­badító Istenem; minden nap várlak téged.” (Zsolt 25,5) Uram! Meghatottan gondolok vissza mindazokra, akik taní­tottak engem: ősz tanítómra, tudós professzorokra, egy-egy értékes rádió-, tv-előadóra. Hálásan vettem rajtuk keresz­tül, ami „igazságodra” vetett fényt: nagy feladat embernek lenni, nagy lehetőség földi éle­tem a jóra. De köszönöm, amit közvetlenül Tőled kaptam csendességemben: vigasztalá­sodat, türelmet, hibáim meglá­tását, valakihez való küldő hangodat. „Minden nap várlak téged” a csendben is, embere­ken keresztül is. KEDD — „Kedvezett sze­mem nekik, hogy el ne vessem őket és nem vetettem nékik véget a pusztában.” (Ez 20,17) Uram! Mögöttem a múlt... Mennyi minden történt! Gyer­mekkor, fiatalság, óvóhely, ak­nák, bűn, betegség, öröm, szo­morúság. Olyan szemet kérek tőled, mely amikor visszanéz, lát téged, aki utam minden lé­pésénél megbocsátással, szere­tettel néztél. „Puszta”! Benne van e szóban: magány, szom­júság, csőd. Nem hagytad éle­temet ezekben. Ebbe a világba betört a jóság, Jézus által. Éle­temben is megjelent. Segíts, hogy ma is bizonyos legyek jóságodban, bármi is érjen. SZERDA — „Emlékezzél meg Uram, mi esett meg raj­tunk; tekintsd meg s lásd gya­lázatunkat.” (Jer. sir. 5,1) Uram! Néha keményen kell beszélned velünk, mert külön­ben nem figyelünk rád. Jeru­zsálem rommá lett. Milyen sokszor kellett összetörnöd a légváraimat, makacs elképze­léseimet. Az anyaszentegyház történetében is hányszor fog­tál ostort kezedbe és döntötted fel asztalainkat, melyekkel háttal voltunk neked. Olyan szemet adj, amely helyesen látja a történéseket, a „romo­kat” is, az új kezdés áldott le­hetőségeit is. CSÜTÖRTÖK — „Az Ür ve­lem van, mint hatalmas hős.” (Jer 20,11) Uram! Bocsásd meg, hogy gyakran szegénynek, tehetetlennek érezlek magam mellett. Persze, sokszor saját szekerembe szeretnélek befog­ni. Erre nem vagy hajlandó. Azt hiszem a te ügyedet fél­tem, pedig a magamét. Adj hi­tet, hogy lássam hatalmadat a mában, győzelmedet bűnir-o, halálom felett. Ügy szeretne* derűsen bizonyosságban élni mindig. Vedd el az énemmel törődést, az aggodalmaskodást, csüggedést belőlem. PÉNTEK — „Ama napon kútfő fakad Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a bún és tisztátalanság ellen.” (Zak 13,1) Uram! A vándornak mit jelentett a kút, a vízforrás! Szomjúságra, izzadt pormarta testnek. Te is kértél egy po­hár vizet a samáriai kútnál. Az az ígéreted, hogy lelki szomjú­ságunkat is enyhíteni tudod. Te vagy a „Dávid házának kútfő­je”, aki felüdítesz, megmosod önző kételkedő szívünket. Jól látod rajtunk, mennyire kell rohanásunkban az oázis, a te csendes szavad, az úrvacsora asztala. Hogy aztán felfrissül­tén menjünk tovább az úton, szeretve minden utitársat. SZOMBAT — Boldogok, akik lakoznak a te házadban; di­csérhetnek téged szüntelen.’1 (Zsolt 84,5) Uram! Köszönöm, hogy holnap a te házadban ad­hatok majd hálát az egész hé­tért, megtapasztalt jóságodért. Mellettem testvérek lesznek, megfáradtak, fiatalok, másként gondolkozók is. Tudjak velük egy lenni általad! Ha betegség, vagy más akadályoz meg ab­ban, hogy holnap házadban di­csérjelek, hadd érezzem meg, hogy jelen vagy otthonomban is, utaimon is, hiszen te nem vagy kötve térhez, időhöz. Áldj meg, hogy áldássá lehessek mindenki számára. Ámen. Görög Tibor — SIRTAbla erős, csiszolt alu­minium lemezből, vésett betűkkel 120,— Ft. Sírkereszt vascsőből, ko­vácsolt díszítéssel 180,— Ft. KTSZ MŰHELY, PÁLFA. — EGYEDÜLÁLLÓ, működő kán- tor bútorozott, vagy . bútornélküli albérleti szobát keres. Eltartási szerződés is érdekel. Leveleket a kiadóhivatalba kérem. — LEGSZEBB ROZSA, jácint, tulipán őszi szállításra megrendel­hető. Díjtalan árjegyzéket küld Palkó Rózsakertész. Budapest. XV. Csillagfürt u. 8. — BUNDÁK, szőrmegallérok, kucsmák Somogyi szűcsnél. Bp. V..j Kossuth Lajos u. l. sz. az udvar­ban. E5E5HSH5E5HSH5H5H5H5ESHSHSE5H5HS2SE5H5E5H5H5H5E5E5E5S5HS2SH5HS25H5SSE5HSH52S5E5E5HSE51E5E5HSHSE5E5i£5ESESE5ESE5a5E52SE5H5E5E5ESE5HSE5H5ESS5H5H5H5E5S5HSE5H5S525H5E5ZSE5E525E5E5H52SES CSODAVÁRÁS Régóta érnek bennem e sorok. S minél tá­volabb kerül időben tőlem az élmény, annál gyakrabban kísért. Akkor lenyűgözött, meg­döbbentett. Hátborzongatónak találtam. Ma már analizálom az eseményeket, s lehet, hogy egyik-másik részlet szétpukkan, mint színes léggömb, s a kép sem lesz teljes. De lehet, hogy a szürke sorok között elvész a lényeg, pedig izgalmas mivoltában napokig hatása alatt álltam. Tulajdonképpen többször megír­ták már, foglalkozott vele a világi sajtó is, sőt emlékszem, a televízió is sugárzott róla műsort. Hogy mégis hozzányúlok, az azért történik, mert nagy hatással volt rám, s sze­mélyes benyomásaimat kívánom rögzíteni. Színtér: valahol a Mátrában. Ott, ahol a halmok egymásra borulnak, ahol erdők és tisztások váltogatják egymást s ahová a ter­mészet csendje és szépsége — hangulata —, vonzza a kőrengetegek lakóit. Idő: nyárvégi nap. Mária ünnepe, amikor a még zöld lom­bok alól előszökken a megbújt nyár, s a paj­kos napsugarakat gyermekhad próbálja ko­szorúba fonni. A díszlet így adott. De valami még hozzá­tartozik. Egy csöppnyi kápolna a lejtőre épít­ve, alatta egy kúttá képzett forrás, s tőle balra nem messze kereszt, a Megváltó testével. Mindez együttvéve a lankás hegyoldalon, csu­pa romantika. S ha a természet nagy templo­mának csöndje nem lenne elég, rövid Mi­atyánkra a kápolnába térhet a vándor. A kápolna körül babonás legándák kerin­genek. A törpe színpad is valami eleusisi misztérium színterévé készül változni. A le­vegőben vibrál a készülő csoda, amelyre szomjasan jönnek távoli vidékek zarándokai. A hajlatokban, a lankákon, apró csoportok­ban helyezkednek el a családok, elemózsiás tarisznyájuk tartalma szétterítve a füvön. A nyárvégi délelőtt Szinnyei Merse Majálisát idézné, ha nem a kápolna és a „csodaforrás" környékén lennénk, ahol az ölelő szeptem­beri nap apró, vagy nagy gondokat kellene, hogy felemeljen. Így inkább a Hegyi Beszéd modellje áll előttünk, ahonnan azonban hiányzik a szó szoros értelmében véve a Mes­ter, aki megmondaná, mit cselekedjenek. Sűrű, fojtott izgalom tölti el a lelkeket, a zsibongás mélyén titokzatos várakozás bujkál. Már az első pillanatokban megragad a lovas fogatok mellett — jámboran legelnek a hegyre captatott fáradt jószágok — a hatal­mas, tarka gépkocsipark és Zola Lourdesja jut eszembe. Mert kicsiben végül is ez törté­nik itt, ami ott. A pokrócra kiterített faka­nalak és egyéb csecsebecsék, emlékezetessé kívánják tenni a napot. Az emberek valóban messziről és az ország különböző vidékeiről verbúválódtak össze, sőt külföldiekkel is ta­lálkoztam, akik gyógyulni siettek a csodálatos helyre. A kápolnát hajnal óta díszítették. Mária gipszszobrát beborították a hófehér liliomok, a szűk helyiségből vastagon gomolygott ki át­ható illatuk. Gyertyák hada állt katonás és tömör rendekben a Szűzanya körül, földön és mélyedésekben egyaránt, minden elképzelhe­tő zugban, s a gyertya-katonák közül csak az roggyant meg, melynek lábát eltalálta a me­leg. A kút körül, melynek mélyén a csodafor­rás volt, cigánygyerekek tülekedtek, néhány hívő hangos megbotránkozása mellett. Az is körbefonva gyertyákkal, mint halottak nap­ján temetőbéli sír. És talán temetésre szólt a kegyeletnek eme jele, mert a forrás kiapadt. A leemelt betontető Lázár üres sírját juttat­ta eszembe, míglen halk moraj futott végig a szemlélőkön: „nincs víz”. Azaz lent az alján csillogott valami, az aszályos esztendőnek megfelelően. Odaültem magam is a kávájára és hallgat­tam néhány asszony véget nem érő elbeszélé­sét arról, hogyan gyógyultak meg hozzátarto­zók és ismerősök a víztől, mely egykor bőven buzgóit. Az erőszakosabbak hajlandónak mu­tatkoztak lemászni e néhány cseppért is, míg a többiek e nap főhősére apelláltak: Klárára, akinek könyörgése megindítja majd a szik­kadt föld könnyeit. Valóságos őrséget álltak ezután a vállalkozóbbak a kút körül, amelyet újra, meg újra megostromoltak a csodára éhes tömegek. Az Üdvözítő keresztje is roskadt a virágok­tól és gyertyáktól, valamint az odahordott kö­nyörgések súlyától. Így a tarka forgatagban, a jövés-menés zsi- bongásban, a fényes szemekről és a gondter­helt fáradt arcokról alig lehetett leolvasni a lélek mélyén szunnyadó várakozást. A kápol­na viszont, mint egy napra állított kaptár fo­gadta be és öntötte ki magából az embereket. Hihetetlen, hogy mennyien fértek el egy te­nyérnyi területen. Zsolozsmázás monoton zú­gása töltötte be. Primitív Mária költeménye­ket tanulgattak, amelyek egyszerű lelkekben fogantak. Majd ugyanezeket a költeményeket ismert egyházi dallamokra váltották. Mind­ez megható módon kulcsoltatta imára a zord tekintetű és kemény munkához szokott fér­fiak kezeit, s mormolták maguk is Mária tisz­teletét és az imádat szavait. A kápolnából ki­csordogáló imafoszlányok lángra gyújtották a kút szélén ülőket is, akik azután a forrás megindulásáért könyörögtek behatóbban. És e forgatagban, a lelkek mélyéről fel­buggyanó vágyban, roppant egyedül éreztem magam. Hitem, amely Máriától és csodáitól messze állt, most megértő szánakozássá tör- pült: „nem tudják mit cselekszenek”. Vajon hogyan tudnám e naiv, primitív hitet, amely itt hullámzik az egymásra hajló domboldala­kon, Krisztusra és az Ö egyedüli érdemére irányítani? S míg e kérdés gomolygott ben­nem, elült a zsivaj, a lárma, az imádság és az ének. Csak egy pillanatra, mert e pillanatban elvonult előttem egy parasztasszony, akit a tömeg jól ismert. Hadd írjam néhány szóval őt is le! Csupán kívülről, mert leikébe nem tudtam bepillan­tani. Korát nehezen tudtam megállapítani, ötven-hatvanas lehet, de kisimult, átszelle­mült arca, alig ősz haja, félrevezethet. Bölcs nyugalom áradt egész valóján. Fejkendő volt rajta. Kezei a munkától érdesek, sebhelyesek. Földig érő ruházata fekete volt. Ha másutt találkozom vele = mondjuk falun, , nem tudnám a többi hasonló ünneplőbe öltözött parasztasszonytól megkülönböztetni. Méltó­ságteljesen jött, korának és kövérkés terme­tének megfelelően. És mint tulajdonos, mert ő építette a kápolnát s az ő nevéhez fűződik az egész misztérium, ö ama Klára asszony, akinek neve bejárta a sajtót, a hívek lelkét. ö rajta és ő általa esett számtalan csoda, 5 az, akivel a Szűzanya személyes kapcsolatot tart, ő fogja most is megindítani a kiapadt forrást, melynek vize gyógyulást hoz sok be­tegségre, melyeken az orvosok nem tudtak már segíteni. S jött. Nem jött, hanem vonult, abban a pillanatnyi csendben, amelyet megjelenése tá­masztott. És ekkor átéltem azt, amit átélhet­tek a tanítványok akkor, amikor Jézus meg­jelent — csak más, groteszkebb formában. —• A csöndet egy anya törte meg, karján gyer­mekével, akinek megoldását kérte: „áldd meg gyermekem”. A másik azonnal saját nyomo­rúságát tárta fel: „könyörögj értem”. Ismét másik, kezét csókolta, s volt akinek csak ru­hája szegélye jutott, azt morzsolgatta önfe­ledt áhítattal. Hisztérikus tülekedés indult meg azért, hogy közelébe és hozzáérjenek. A kútnál ülők hangos panasza szólalt meg: „nincs víz a forrásban”. Klára a kápolnába ment, és aki csak tu­dott, utána. Órákig tartó ima kezdődött. És titokzatos csatornákon keresztül szivárogtak a hírek: „lesz víz, üzente Klára”, „Nagy a zaj, azért nem lesz víz”, vagy „nincs elég hit, azért nincs víz”. Elgondolkodtam, a népies hit naiv indokait boncolgatva. Mi lenne, ha tényleg feltörne a víz, mint Mózes botja nyomán? Azt hiszem, lángokban állna a hegy. De nem volt víz. S a vízhez kapcsolódó hit is lassan lohadni kez­dett. Itt is, ott is szedelőzködtek azok, akik a távolságot mérlegelték. Haza kell indulni. S bennem megerősödött a Krisztus hit. Egyedül ö, az Ö érdeméért gyógyít és szeret, áld, vagy sújt a mennyei Atya. Klára és for­rása ott maradt a csendes alkonyban, a Mát­ra halmain. Egy élménnyel gazdagabb lettem, mégis kifosztottnak, üresnek éreztem magam. Hová vitt volna az az út? S haze indultam. pfi(

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom