Evangélikus Élet, 1961 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1961-11-19 / 47. szám
A HIT — A KEGYELEM ELFOGADÁSA Szemelvények a Zsidókhoz írt levél 11,4,7,31 v. alapján Ritkán gondolunk a hitnek erre a döntő mozzanatára. Hit: a kegyelem elfogadása. Ezért a felismerésért vívtak nagy harcot reformátoraink a hamisan értelmezett hit ellen. Az üdvösséget nem lehet kiérdemelni, hanem csak hittel elfogadni. A kegyelem elfogadása azt jelenti, hogy egész Szívünkkel hisszük, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozatából van üdvösségünk. Hiszünk abban, hogy Jézus krisztus vére megtisztít minden bűntől. (I. Ján. 1,7.) A hit ebben az összefüggésben egy kinyújtott, üres kéz. összeszorított, eldugott kézbe nem lehet semmit tenni. önző, magabiztos ember istentől semmit sem kaphat. Az ilyen magatartást nem is Nevezhetjük hitnek. Három példán szemlélteti ézt az igazságot a hit nagy fejezete. Ábel, Noé és Ráháb hitében találjuk meg a kegyelemre való teljes ráha- gyatkozást. Az ő hitük a kegyelem elfogadása. AMIRŐL ABEL HOLTA UTÁN IS BESZÉL A két testvér Kain és Ábel bűneikért áldozatot mutattak be Istennek. Ábel áldozata volt a becsesebb Isten előtt. Az eredeti szöveg értelmében: teljesebb, nagyobb. Vajon miért? Mózes I. könyve 4. fejezete ad feleletet erre a kérdésre. Kain a „föld gyümölcséből” mutatta be áldozatát. Ez hálaáldozat volt. Ábel „ju- hainak első fajzásából”. Áldozata engesztelő áldozat volt. Ábel áldozatát hite tette kedvesebbé, teljesebbé Isten előtt, mert ő a hálánál többet érzett Érezte, hogy engesztelés- re, megváltásra szorul. Kain á maga erejéből akart igaz fenni Isten előtt, Ábel hite a Kegyelem elfogadása volt. a reformátort hit Isten kegyelmének az elfogadása. Gyakran szemünkre hányják rosszindulatúan, hogy ez a hit önelhagyó semmittevés. Noé és Luther példája is azt mutatja, hogy hamis ez a beállítás. Noé nem a „sültgalambot” várta, hanem becsületesen dolgozott a bárka építésén. Megkérgesedett a tenyere, csörgött a verítéke, míg elkészült vele. A kegyelem elfogadása passzív magatartás, de az ebből fakadó engedelmesség annál aktívabb! RÁHÁB, A NAGY MEGLEPETÉS Ä 11. fejezet egyik nagy meglepetése, hogy a hit hősei között olvassuk a parázna Ráháb nevét. Isten kegyelme nem ismer előítéletet, sem s zemél yválogatás t. Az igeszé- pítgetés nélküi közli, hogy parázna asszony volt. Hogyan lehet mégis ilyen nő a hit nagy harcosai között? Nem megbotránkoztató ez? Nem meglepő? Jól mondta valaki: az üdvösségben három meglepetés lesz. Hiányoznak ott olyanok, akikről azt hittük, hogy feltétlenül ott lesznek! Ott lesznek olyanok, akikről Az Afrikai Holland-Református Egyház, zsinati bizottsága az eretnekség és íaz egyházi rendelkezések iránti engedetlenség vádját emelte Dr. Geyser dél-afrikai tudós teológus ellen. Követeli, hogy dr. Geyser mondjon le a pretoriai egyetem újtestámen- tomi tanszékéről. S mindez azért, mert dr. Geyser társszerzője az „Elkésett akció” című könyvnek, amelyben a szerzők szembeszállnak és elntncítiálr a rlpl-afrikai lrrtrazt hittük, hogy nem lesznek ott. A legnagyobb meglepetés az lesz, hogy én ott leszek”. Ilyen a kegyelem. Ez az asszony bűnében is elfogadta hittel Isten szavát, hogy népének országot ád. Hitt Isten hatalmas cselekedeteiben. Ezért nem veszett el. Megmagyarázhatatlan, hogyan ébredhet egy bűnös nőben ilyen önmagát teljesen Isten kezére bízó hit, de az a tény, hogy Isten kivette őt a pusztulásra Ítélt jerikóiak közül. (Józsué 6,17.) Isten kegyelmének nincsenek korlátái. Nincs olyan mélység, melyből Isten kegyelme fél ne tudna emelni. Arra bíztat Ráháb története, hogy mindannyiunk számára elfogadható a kegyelem. Ezért nincs jogunk senkit megvetni, vagy elítélni. Meglepő, hogy Jézus nemzetség táblázatában benne van Ráháb is. Ez nem a bűn elkendőzését jelenti, hanem a kegyelem erejének minden emberit áttörő sodrását. A kegyelem maga Jézus Krisztus. A kegyelem elfogadása pedig annak hivése, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozatából élünk. mány fajmegkülönböztető politikáját. Az Afrikai Holland- Református Egyház viszont azon a véleményen van, hogy „egyetlen helyes megoldásként” a fajok külön fejlődését kell biztosítani. Ez az álláspont tehát azonos a délafrikai kormány fasiszta politikájával s mert emiatt protestáns körökben támadások érték a dél-afrikai holland reformátusokat, ez év márciusában kiléptek az Egyházak Világtanácsából is. Garami Lajos Egy dél-afrikai „eretnek* A reformátorok felismerték ézt a nagy igazságot. A római Katolikus egyház — Káinhoz hasonlóan — a jócselekedetek álapján akart, a maga erejéből Isten előtt, érdemeinek tudatában, megállni. Luther es a reformátorok alázatosan, vallották: a hit által igazu- lunk meg. Ez a hit belső lényege szerint az Istep kegyelmiének az elfogadása. Kain áz önigazságában bízó vallásos ember előképe. Ábel pétiig a kegyelmet elfogadó és Isten előtt a kedves, igazi hit Mldája. Előre mutat Ábelál- ata és halála az Isten Bányára, Jézusra és bűnein- hozott engesztelő áldozatára. A hit a Krisztusban felkínált kegyelem elfogadása. Bűneinktől másként nem szabadulhatunk, csak úgy, ha á Krisztusban felkínált kegyelmet elfogadjuk. Nem értjeimből, hanem kegyelemből lünk. Erről beszél Ábel még után is. AHOGYAN ELFOGADTA NOÉ AZ INTŐ SZOT , Különös és elgondolkoztató Noé bárkaépítése. Semmi külső jel nem mutat arra, hogy Isten ítélete közeledik. Noé inégis egészen komolyan veszi Isten intő és munkára Ösztönző szavát. Óriási, formátlan bárkát épít, pedig Jesőnek, felhőnek híre hamva Sincs még. Kortársai megütköznek nevetségesen értelmetlen cselekedetén. Nyugodtan esznek isznak, házasodnak. Teljes biztonságban érzik magukat Nagyokat nevetnek és gúnyolják a jó Öreg Noét. Elment szegénynek az esze. Noé nem törődött a csípős gúnyolódásokkal, a tréfálkozásokkal. Egyedül Isten Szavát tartotta fontosnak. Egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy ítélet szakad a világra. Elfogadta a felkínált menekülés egyetlen lehetőségét. Lemondott saját emberi elképzeléseiről, mert 'erősen hitte, hogy más mód nincs a menekülésre, csak az, amit Isten kegyelme ad neki a bárka által. Hite elszánt, minden mással dacoló Istenire hagyatkozás volt. Egyedül Isten szabadítására bízta a inaga és szerettei életét. Elfogadta a kegyelmet. Luther Márton is ezzel az elszánt, Isten igazságában feltétlenül bízó hittel állt a wormsi birodalmi gyűlés előtt. Hite nem gőgös hivalkodás volt, hanem a kegyelemre való teljes ráhagyatkozás. Egjész élete, harca és mun- Üssága azt bizonyítja, hogy „Az alkohol egyike a jé dolgoknak az életben“ Nem kis megütközést keltett dr. Edvin Morris walesi anglikán érsek megállapítása, mely szerint az alkohol Isten ajándéka és a jó dolgok egyike az életben. Wallesban és Anglia más részein élénken tiltakoztak Morris érsek megállapítása ellen. A walesi szabadegyházak tanácsa például „abszolút be- csapási szándék”-ot lát e megállapításban. A brit methodista egyház elnöke kifejtette, nagyon is távol vagyunk attól, hogy az alkohol Isten ajándéka, mert az alkohol, a testre és értelemre gyakorolt nyilvánvalóan káros hatásával veszedelmes portéka. Morris érsek a vitát azzal a harmincnyolc oldalas brosúrájával indította el, amely azzal foglalkozik: „Hogyan éljenek a keresztyének az alkoholos italokkal”, és amely a vendéglátóhelyek vasárnapi nyitvatartásáért indított kampány előestéjén jelent meg. A Sajtóosztály értesíti a Gyülekezeteket, hogy az 1962. évi ÚTMUTATÓ és NAPTÁR előjegyzéseket a jelentkezés sorrendjében fogja kielégíteni Mivel e két kiadványból a Sajtó- osztály visszavételezéseket nem fog teljesíteni, kéri a Gyülekezeteket, hogy csak a szükségnek megfelelő mennyiséget rendeljenek. — Szakadt, régi IRHABgJNDÄK újjáalakítása legújabb modellek szerint SZORMEBUNDAK alakítása, javítása. Bart szűcs, Bp. VH. Lenin krt. 23. udvarban. — DISZNOPERZSELO, pásztoreszköz, kártevőcsapda Kulcsár Kisiparosnál, Bp. Rákóczi út 6. — VONATBAN FELEJTETT AKTA TÁSKA keresi tulajdonosát. Október 24-én a Budapest-Péos- Mohács vonatban egy diplomatáskát találtak, benne fényképezőgéppel, egyéb ért ((kekkel és egy Buzgó Ferenc névre szélé, 1961. április 24-1 Evangélikus Élettel. Igazolható tulajdonosa jelentkezzék a mohácsi vasúti főnökségnél. A Sajtóosztályon kaphatók: Biblia — — = — (0r^ Ft Biblia (pegamoid kötésben) — — — — 80»— Ft Biblia (bőrkötésben) — 100,— Ft Biblia (családi) r-? — 150,— Ft Újszövetség —■ — — 20.— Ft Jávor: Imakönyv — 20,— Ft Groó: Imakönyv — — 12,— Ft Énekeskönyv «■* — 40,— Ft Énekeskönyv (műbőrkötésben) — — — 50,— Ft Keresztelési emléklap —,50 Ft Esketési emléklap — —.50 Ft Anyakönyvi kivonatok —.50 Ft Zárómérleg nyomtatvány — ' —■ *— —i* 1,— Ft Költségvetési nyomtatvány ■— ‘ —9 —a 1,30 Ft Istentiszteleti rend — 4,— Ft Kis Káté — — — — 3,— Ft Konfirmációi emléklap 2,— Ft Szolgálati napió — —» 11,— Ft Anyakönyvi ívek — 1,60 Ft Népmozgalmi és gyülekezeti ív — — — —.30 Ft Egyházfenntartási lap — —.38 Ft Korái I ss — — 55*— Ft Korái n a «w M Earner: Isten, «Hág, felebarát — — — 4,— Ft Istentiszteleti mezhívó —,M Ft Egyházi ülés! mezhívó —.08 Ft Egyházfenntartási nyugtatömb — — —2,90 Ft Passió füzet — — — 3,— Ft Imás lapok — — — —.40 Ft Krisztus kén (levelezőlap» — — — — —80 Ft Káldy: Bevezetés az Újszövetségbe — — 30,— Ft Hitvallás! iratok I —i — 45,— Ft Hitvallás! iratok U — 45,— Ft Pálfy: Krisztus tanúja 5,— Ft Groó: Az élet kenyere 5.— Ft Koráliskola — — 52,— Ft Prahle: Ökumenikus Imádságok —- — 2,— Ft Lelkészi szolgálat — — 18,— Ft Karner: Bevezetés a teológiába — — — 35,— Ft Úrvacsora! ostya — — 3,50 Ft Karner: Testté lett Ige 45,— Ft Megrendelhetőkz Evangélikus Sajtóosztály címen* Budapest, vm. Puskin «. a. HÍREK <- Az egyházi esztendő utolsó előtti vasárnapján az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap oltári igéje: Jel 21, 6—8; szószéki igéje: Jn 5, 26—80. Délutáni igéje: Ezs 61, 10—1L •- A KELET BÉKÉSI EGYHÁZMEGYE lelkészt munka- közössége november 6-án Békéscsabán tartotta ezévi 6. számú munkaülését, az alábbi tárgysorozattal: Hogyan prédikáltam a reformáció ünnepén (igehirdetés: Fest Miklós) „Jézus és az Ószövetség” (előadás: Halász János) „És a földön békesség” (Deme Károly és Povázsay Mihály), ,Mózes 1—111. fejezeteinek teológiai és katechetikai feldolgozása” (dr. Gubcsó András), A béke időszerű kérdései (Kiss György), Lapismertetések: Evangélikus Elet (Zemann Zoltán, Sáfár Lajos, Balogh Pál), Lelkipásztor (Keveházy Ottmár), Zeichen der Zeit (Kún-Kaiser József). Esperesi bejelentések. • * — DR. KENÉZ FERENC budapesti református esperest választotta meg a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának november 11-én tartott közgyűlése a Muraközy Gyula elhúnytával megüresedett főtitkári tisztségre. Evangélikus egyházunk mint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagegyháza szeretettel köszönti az új ökumenikus főtitkárt és szolgálatára isten áldását kéri. *- TELJES T1SZTÜJ1TÁS volt az egyetemes közgyűlésen. Az egyetemes közgyűlés megállapította, hogy az egyetemes tanács és valamennyi bizottság ciklusa lejárt. Ezért általános tisztújítást rendelt el. Az egyetemes közgyűlés a következő hat eztendős ciklusra megválasztotta az egyetemes tanácsot és az egyetemes egyház bizottságait. * — KÖBÄNYA. Templom jubileumi istentisztelet keretében avatta fel Káldy Zoltán a Déli Egyházkerület püspöke november 12-én a kőbányai templom új orgonáját. Isten- tisztelet után a gyülekezet lelkésze díszközgyűlésen ismertette a templom és orgona építés történetét. « — ÖR1SZENTPÉTER. A református és evangélikus gyülekezet október 29-én közös reformáció emlékünnepélyt tartott. Mindkét gyülekezet lelkésze szolgált igehirdetéssel, illetve előadással* Az őriszentpéteri gyülekezetben november 19-én hálaadó istentisztelet lesz. őri- szentpéteren délelőtt, Szaiafőn pedig délután az őriszentpéteri egyházközség első lelkésze Baráth Pál nemescsói lelkész szolgál abból az alkalomból, hogy 30 évvel ezelőtt mdúlt meg a örség-ben a lelkészi munka. 1931. október végén volt az őriszentpéteri templom felszentelése és ugyanazon a napon a szalafői templom alapkőletétele. Mindkét templomban 80 ülőhely van.- GYŰRŐ. *A gyülekezet november 12-én, vasárnap istentiszteleten és ünnepi közgyűlésen emlékezett meg önállósulásának 100 éves fordulójáról. Igét hirdetett Várady Lajos, a budai egyházmegye esperese. Dr. Vető Lajos püspök és az Északi Egyházkerület nevében is Várady Lajos köszöntötte a jubiláló gyülekezetét a közgyűlésen. A közgyűlésen felszólaltak még a gyúrói református, baptista, a római katolikus és a szomszédos tordasi evangélikus gyülekezet képviselői is. Vallásos est keretében Nagy Lajos nyugalmazott lelkész ismertette a gyülekezet történetét. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és Kiadó: Gádor András Szerkesztőség és kiadóhivatal* Budapest, Vili. Üllői út 24. Szerkesztőségi telefon; 142—887 Sajtóosztály! telefon: 142—074. Előfizetési ára egy évre 60.— Ft. fél évre 30,— Ft Csekkszámla: 20412.—VIII Árusítja a Magyar Fosta 10 000 példányban nyomtatott Mi lesz a halottakkal? Jn. 5, 26-30. Nemrégiben a temetőben jártunk. Virágot vittünk és gye»» tyát gyújtottunk kedveseink sírján. A múltra emlékeztünk, Most a jövőbe világít szent igénk. Tudtunkra adja, hogy ml lesz a halottakkal. 1. Feltámadnak. Nem az emberben szunnyadó rejtett élete erő hatására, hanem az élet forrásának, a diadalmas Krisztus-' nak teremtő parancsszavára. Ami az ember számára lehetet-- len, lehetséges Istennek. Ami a mi értelmünk számára meg-- foghatatlan, Isten számára természetes. A feltámadás teljességgel és kizárólagosan Isten művet- Időpontja Krisztus visszajövetelével függ össze. Attól elválaszt-' hatatlan. Jó tudnunk mindezt! Jó megerősödnünk a feltámadás hité-" ben és vigasztaló reménységében! Nem vesztek el kedveseink;’ akik meghaltak, Krisztus szavára feltámadnak. 2. Itélöszék elé kerülnek. A feltámadást ítélet követi- Akkor majd nyilvánvalóvá lesz a jó és a rossz, az igaz és a1 hamis. Az ítéletet Krisztus fogja tartani. Hatalmat Neki erre az- Atya adott. Igazságosan mond ítéletet mindenki felett. Ítélete' megmásíthatatlan és végleges. Az ítélet komolysága igaz bűnbánatra és megtérésre int. 3. Elkárhoznak vagy üdvözülnek. Az ítélet után teljessé' lesz a Krisztusban hivők boldogsága, övék lesz a múlhatatlan- és romolhatatlan élet Isten közelében, a teljes öröm, az üdvösség. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön. Hogy ne' az örökkévaló szenvedésre, hanem az örökkévaló őrömre tá-' madjunk fel. Ezért hangzik Jézus Krisztus megtérésre hívó’ igéje. Menjünk azért hittel az Eljövendő felé és könyörögjünk' együtt: Jézus — Aki eljössz, hogy megítélj élőket és holtakat —, irgalmazz minékünk s adj nékünk üdvösséget! AmeníTáborszky László ....................................................................... HÉ TRŐL—HÉTRE A jutalomról (II Kor 5,10.) Az első pillanatra úgy tűnik, mintha heti igénk összeüt-: koznék a hit által váló megigazulás örökre érvényes tételével: Pedig heti igénk és a hit által való megigazulás tétele kiegészítik egymást. Milyen jó, hogy Isten az egyházi esztendőnek ebben az időszakában is figyelmeztet a földi élet fontosságára. A Biblia azt tanítja, hogy van egy halálutáni lét. És Jézus Krisztus az ítéletet aszerint mondja ki, hogy már itt a földi életbe« hittünk-e benne és elfogadtuk-e Megváltónknak őt! Ez dióhéjban, amit a halál utáni életről tudnunk kell! A földi életről pedig azt kell tudnunk, hogy Jézus KriSte tus nem azt kérte a mennyei Atyától, hogy tanítványait, mosi minket, kivegye a világból, hanem, hogy őrizze meg a gonosztól. Továbbá a szívünk állandóan telítve legyen megbocsátó) irgalmas szeretettel. Ha van szeretet, akkor van áldás is! Ügy éljünk, dolgozzunk és imádkozzunk, hogy a Jézus Krisztus által meg jutalmaztassunk. Fölöp Dezső *<3*<3<»<»C*<S<*3<S<3KMSCSC*<»CSOr<3K»aí<3CS<*<^^ NAP RÓL-NAPRA VASÁRNAP: EZSD 3,11; 2. KOR. 9,8 - Nem szabad aggöflc nunk a szükségesek felől. Isten van olyan hatalmas, hogy megadja, ami kell az életünk fenntartásához. Eddig is megsegített; ezután is megteszi, adjunk hálát érte. — Dán 7,2—17; 26—27; Mát 6,25—34. HÉTFŐ: 5. MOZ 4,32; 1. JAN 2,24 - Isten útja megbízhat«: Ezt azok bizonyítják, akik előttünk járták végig. Maradjunk meg mi is ezen a kipróbált úton. — Ján 5,19—24; Mát 7,1—6. KEDD: ZSOLT 123,2; FILEMON 25 - Krisztus hozzánk hal jolt kegyelmes szeretetéveL Amit az Ószövetség népe várt ésj remélt, azt mi, az Újszövetség gyermekei, megkaptuk; — Zsia 10,26—31; Mát 7,7—12; Lk 13,1—9. SZERDA: ZSOLT 81,2; KOL 2,13 - Erős vár a mi Istel nünk! — van menedékünk a bűn és halál elől. Ne mohos műemléknek tartsuk, amit kívülről szemlélnek, végigjárnak, hanem költözzünk bele, azaz bízzunk Benne. — Zsolt 51; Mát 7,13-14. CSÜTÖRTÖK: EZS 2,5; 1. JÁN 1,6 - Ügy éljünk, hogy Isten szerint való jó és igaz cselekedeteink prédikálják: Jöjjetek, járjunk az Űr világosságában! — Ez 14,12—23; Mái 7,15—23. PÉNTEK: ZSOLT 17,8; KOL 3,15 — Aki Istenben bízik, békesség költözik a szívébe. Mennyei Atyánk gondviselő sze- retete nem feledkezik el rólunk. Ha pedig Isten velünk, kicsoda ellenünk? - Jel 2,1—5: 7; Mát 7,24—29. SZOMBAT: JER 29,7; EF 2,19 — Két világ polgárai vagyunk! A földi életben Isten parancsából igyekeznünk kell, hogy az emberiség felemelkedjék. Ugyanakkor az Isten országát is elnyerhetjük és halálunk után ennek lehetünk lakosai. A I. Pét 4,1—7; Zsolt 90, 1-6; Mát 25,1-13. i. H. B. ISTENTISZTELETI REND BUDAPESTEN, 1961. NOVEMBER 19-ÉN Deák tér de. 9 (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11 (úrv.) dr. Kékén András, du. 6 Hafenscher Károly. Fasor de. fél 10 Blázy Lajos, de. 11 Koren Emil, du. 5 szeretetvendég- Ség: Görög Tibor. Dózsa György út 7» de. fél 10 Koren Emil. Üllői út 24. de. fél 10 Gtünvalszky Károly, de. 11 (úrv.) Grünvalszky Károly. Karácsony Sándor h. de. 10 Fodor Ottmár. Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) dr. Szilády Jenő de. */<12 Fodor Ottmár. Thaly Kálmán út de. 10 Szirmai Zoltán, de. 11 Rédey Pál, du. 6 szeretetvendégség, Veöreös Imre. Kőbánya de. 10 Veöreös Imre. Utász u. dej 9 Veöreös Imre. Vajda Péter n. de. fél 12 Drenyovszky János. Zugló de. 11 (úrv.) Szabó István. Rákosfalva de. 8 Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10 Szabó István. Fóti út de. 11 Gádor András. Váci út 129. de. 8 Gádor András. Fran- gepán u. de. fél 9 Nagy István. Újpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Soroksár-Ujtelep de. fél 9. Rákospaíota-MAV-telep de. Bákospak>ta»Nagytemplom de* 10. Bákospalota-Kistemplom do. & Rákoscsaba de. 9 Békés Józsefi Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10: Rákoskeresztúr de. fél 11, du. fél 3. Pestújhely de. 10 Kürtösy Kálr mán. Sashalom de. 9 Karner Ágos^ ton. Rákosszentmihály de. fél 11 Kamer Ágoston. Bécsikapu tér de. 9 Liska Endre teol. (szuppl.), de. 10 (német) (úrv4 Groó Gyula, de. 11 dr. Nagy Gyula, du. 5 szeretetvendégség, du. g Bárdossy Tibor. Torockó tér dej fél 9 Bárdossy Tibor. Óbuda de. 9 Vámos József, de. 10 (úrv.) Fifc- löp Dezső, du. 5 vámos Józsefi XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9 Zol*; tax Gyula, de. 11 Zoltai Gyulai este fél 7 Károlyi Erzsébet (zenés áhítat). Pesthidegkút de. fél 11 Sze«. lényi Zoltán. Budakeszi de. 8 Kén rolyi Erzsébet. Kelenföld de. $ (úrv.) Várady Lajos, de. 11 (úrv.) Várady Lajos, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út 138. de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Albertfalva de. 7 Visontai Róbert. Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. IX Visontai Róbert. Nagytétény cht. & Visontai Róbert. Csillaghegy dej fél 10. Csepel de. 11, du. G. «8825# » Zrínyi Nyomda, Bp.