Evangélikus Élet, 1958 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1958-08-31 / 35. szám
(Folytatás az 1. oldalról) „A közvéleményben rejlenek azök az erők, amelyék a leszerelést létrehozhatják ... A közvélemény béke iránti vágya a történelemben példa nélkül áll. Ez az erő olyan döntővé válhat, hogy a leszerelés, ha egyszer megindul, nem lesz visz- szafordítható többé. S az ember akkor végre megszabadul minden kockázattól és félelemtől, s szabadon élvezheti a tudomány és technika határtalan fejlődésének gyümölcseit." Ezekkel a nagyszerű szavakkal fejeződik be a Leszerelési Bizottság nyilatkozata. A kongresszus és az ENSZ A kongresszus az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez is felhívást intézett, s igen .határozottan követelte, hogy az aktuális békeproblémák megoldásában fejtse ki a legerőteljesebb munkát. Igen szép és szinte megható volt az a jelenet, amikor a kongresszus elnöksége Nehru asz- szonyt, ezt a lelkes békeharcost, a nagy indiai nép kiváló küldöttjét kérte fel arra, hogy ezt a felhívást személyesen vigye el és adja át az ENSZ főtitkárának, Dug Hammarsk- jöldnek. Nehru asszony örömmel vállalta a felkérést, s viszont a kongresszus záró ülése lelkesen tapsolta, ünnepelte szép szolgálatáért. Ilyen ünnepélyes hangulatban ért véget a békekongresszus. A reménység és a bátor elszántság új tüze gyulladt fel a közel másfélezer békedelegátus szívében. S azóta úgy érezzük, hogy mintha máris látszana a békekongresszus eredménye. Hazafelé Amikor repülőgépen hazafelé utaztunk, Koppenhágától Bécsig egy svéd négymotoros repülőgép hozott bennünket. Bécsből ez a svéd gép Isztambulba, majd onnan Kairóba utazott. A repülőgép személyzetének egyik tagja elmondta, hogy másnap már Kairóban fog a tengerparton pihenni. Abban a városban, amely hozzátartozik földünknek ahhoz a részéhez, amelyet közép- vagy közel-keletnek nevezünk, s ahol most az emberiség történelme, a háború és béke kérdése dói el nagymértékben. Ilyen közel vagyunk tehát ahhoz a földhöz, amelyen küzd egymással a gyarmattar- tó-kizsákmányoló régi világ és a szabadságért küzdő arab nép! Mindössze néhány órányira van tőlünk a technika mai fejlettsége mellett. Pedig sokkal gyorsabb repülőgépek is vannak, mint az, amellyel mi jöttünk haza. Ez is éreztesse velünk, hogy sok közünk van ahhoz, ami ott történik. És ez is bírjon rá bennünket arra, hogy még nagyobb elszántsággal álljunk azok közé, akik szívvel és szájjal, kézzel és tettekkel követelik, hogv BÉKÉT! BÉKÉT A VILÁGNAK! Tessedik városában Tessedik szobra ott áll Szarvas egyik díszes pontján, szép kertben. A nagy kultúrpap egyik kezével az ekeszarvát szorítja. Erre ma már nincsen szükség. Mezőgazdaságunk nagy úttörője a maga korában elvégezte feladatát. Ezeket a feladatokat most államunk végzi- Az evangélikus lelkipásztorok egész erejüket a gyülekezet lelki életének fejlesztésére fordíthatják. Egyik legnagyobb gyülekezetünk él itt. Két hatalmas temploma, az Ötemplom és az Üjtemplom a szélesen elterülő város két távoli pontjáról integet egymásnak. Az Újtemplom új-gót stílusban, a századforduló ízlését tükrözi, felépítésében, belső terében mély benyomást keltő. Az Ötemplom műemlék, barokk kiképzésű, hatalmas kétemeletes, karzatos hajójában 3700 ülőhely várja a hívek seregét. Orgonája remekmű, maga is műemlék s amellett az ország egyik legnagyobb, legjobb orgonája. Borgulya Endre, a lelkes és tudós kántor és orgonaszakértő építette újjá áldozatos munkával a műemléknek kijáró kegyeletes megbecsüléssel s a modern technika minden eszközének felhasználásával. Itt tartottunk egyházzenei estet augusztus 10-én. A késő esti óra s a tikkasztó nyári hévság ellenére, szépszámú gyülekezet jött össze a hatalmas templomban, hogy meghallgassa Peskó György játékát. Nagy élmény volt ez az est, bizonnyal az ifjú művésznek is, akit fellelkesített és magával ragadott a pompás hangszer varázsa s még inkább hallgatóinak szeretete. Bach, Liszt s a többi nagyok kerültek sorra. A hangverseny csúcspontja Liszt halhatatlan műve a „Weinen, klagen” volt. A zengő hanghuliámok áradata elborít, felemel s elrepít az ég felé. Az utolsó hang elhaltéval mély áhítatos csend tölti be a templomot s ebben a liangtalanságban olt lebeg a legszebb köszönet a páratlan élvezetért. Az egyházzenei esten Koren Emil püspökhelyettes hirdette Isten igéjét és Groó Gyula, a Sajtóosztály ügyvivő lelkésze, a Gyülekezeti Bibliaszolgálatról tartott előadást. Azután ismét felbúgott az orgona. A záróének után azonban csak lassan oszladozott a sokaság; lelkes kis csapat szállta meg a kórust s unszolta a művészt további játékra. Peskó György nem is sokat kérette magát a egymásután szólaltak meg Bach muzsikáinak gyöngyszemei. Még, még — kérlelték a kielégíthetetlenek. ■ Igazi kívánság-hangverseny volt. A templom előtt puha meleg csillagfényes éjszaka borult a búcsúzko- dókra. A pesti jövevényeket vendég- szerető, vastagfalú parókia fogadta tágas szobáiban. Műemlék ez is. A másnap reggeli világosságnál sajnálkozva láttuk falainak omladozó állapotát. Pedig hatalmas, oszlopos ám- bitusa, kastélyszerű felépítése nagy múltról mesél. Ezermester papja sok fáradsággal építgeti; maga falaz, vízvezetéket tervez, szerel. Tessedik városában sok minden emlékeztet e gyülekezet nagy múltjára. A történelem ott él kövekben, épületekben s a szívekben is. Most az a feladat, hogy beleépüljön a jelenbe, ihletője legyen s utat mutasson a jövendőbe. Négy pap is szolgál ebben a nagy gyülekezetben; egymás kezét fogva s együtt a nép kezét keresve, szép szolgálattal építhetik a ma élő egyház épületét, Groó Gyula Európai egyházak találkozója 1959 januárjában tartják meg az európai egyházak találkozóját Svájcban. A konferencián csak a római katolikus egyház nem vesz részt. Ez az összejövetel annak a konferenciának a folytatása 'kíván lenni, amelyet az európai egyházak tavaly, 1957 nyarán a dániai Liselundban tartottak. A konferencia elnökségében részt vesznek: Kiivit szovjet- esztországi evangélikus érsek, dr. Lilje hannoveri evangélikus püspök, dr. Dibelius berlini püspök és John Baillie professzor. A konferencia kitűzött témája: „Felelősség a megosztott Európában.” A konferenciára meghívták a Szovjetunió ortodox egyházát is, A találkozó egyik célja, hogy elősegítse az európai kisebbségi (más felekezetüek tömegei között élő) egyházak találkozását s bevonja azokat az európai egyházaikat is, amelyek eddig még nem tagjai az Egyházak Világtanácsának. A konferencia főtitkára dr. Emmel (Hollandia). R& Országos Bóketanács Evangélikus Egyházi Békebizottsága szeptember 5-én 12 órakor az Országos Béketanács székhazában ülést tart, amelyen megvitatják az elmúlt félév egyházi békemunliáját és megbeszélik a következő hónapok feladatait. Az ülést és annak határozatait következő számunkban ismertetjük. Szeptember elseje A LEGKOMOLYABB és a legkedvesebb nap. Érdekel minden gyermeket hat és tizennégy év között, lenyűgöz minden ifjút tizennégy éves kortól huszonnégy éves koráig. Csodálkozik az ember, hogy zeneköltőinket még nem ihlette meg a legnagyobb tömegmozgalmat jelentő esemény: az iskola. Lármájával, vidámságával, sóhajtásaival és zajos eseteivel alkalmas volna arra, hogy valami óriási zenekar számára igazán poüfónikus szimfóniát írjanak róla. HAZÁNK és NÉPÜNK összeségének egyetlen tagja sem tudja kivonni magát az iskola életéből. Még az analfabéta is — ha van még ilyen országunkban — meglhatottan halad el szeptember elsején az iskola mellett, s magában arra gondol: itt növekszik magyar népünk Ifjúsága. Az érdektelenek kicsinyke tábora mellett az érdekeltek óriási tömege féltő, aggódó és rokonszenvező szeretettel simogatja meg még az iskola falait is: itt nő a gyermekem becsületes magyar emberré. A DOLGOZÓ FELNŐTT napi nyolc órát dolgozik s az iskola élete órákra osztódik. Minden óra valami kolosszális eredményt jelenthető alkalom. Sem a nevelő nem tudja, hogy melyik tanítása indította meg növendékét a tudomány legmagasabb csúcsa felé, sem a növendék nem tudja később rekonstruálni, hogy melyik érán lett ellenállhatatlanul szerelmesévé későbbi életpályáját jelentő tudományának, de valamelyik egy órán történt ez a világot megváltani kész gondolat megszületése. A TEMPLOMOKBAN is általában egy óráig tart napjainkban az isten- tisztelet. Ott is egy óra keretében adatik meg az, hogy Valaki meghallgatja azt a hívó szót, amely őt a Szentséges közelébe hajtja. Milyen parallel tevékenységek az iskola és templom egymás me.lett S nem lehetnek egymás ellenségei. A templom nem ellenezheti az iskola munkáját. A mai iskola nagyobb, természettudományi művelésre vezető tevékenységét is helyeselni kell a keresztyénségnek. Luther és Me- lanchton a halle-wittenbergi egyetemen siettek olyan professzorokat szerezni, akik a kopernikusi világnézet tanítását magukénak vallották s ennek szellemében tudtak tanítani. A XVI. század protestántizmusa nem félt a modern természettudományi oktatástól, miért félne ettől a XX. század keresztyén embere. A német pietisták a híres Frankeánumban minden államok és egyházak előtt megalkották a reáliskolát, amely modern természettudományos irányzatával példaadó volt évszázadokon át a pedagógia területén s a XVIII. század evangélikussága helyeselte ezt az újítást. S a magyar evangélikus ifjú: Apácai Cseri János kis barcasági falujából elindulva, a nagy világ szellemi életét megismerve, itthon lelkesedéssel küzd azért, hogy népe számára program legyen a jó és jobb iskoláztatás. EGY EMBERÖLTŐVEL ezelőtt az iskola részekre osztotta az ország lakosságát. Ma az ország minden iskolája az egész nemzeté. Régebben voltaic iskola-barátok szövetségei és elfelejthető neveken futott hasonló * társulások, ma az egyetemes nemzeti érdekeket egységesen szolgálja minden iskola. Régebben a nevelők partikuláris célokat láttak maguk előtt s az országban többfajta tantenv szerint dolgozott a nevelői gárdau ma a volt tanyai tanító számára a fővárosi iskola r,em ismeretlen szenzáció; ha idekerül, úgy folytathatja munkáját, ahol tanyai helyén éppen abbahagyta. Régebben egy-egy kultuszminiszter nevével ellenjegyezték valamelyik nagyszerűnek tétszett iskola-politikai programot, ma jóformán az élet is a szükség diktálja a programot s a pedagógia képviselői csak éppen szervek ebben a gigantikus vállalkozásban. VANNAK TUDOMÁNYOK, vannak munkák, amelyek hivatásukat egyszer betöltik s kiállnak az élet sodrából és eleven versenyéből. Iskola mindig lesz, amíg ember él a földön. Az ember születik és meghal s közben ezer apró törekvés mellett a legnélkülözhetetlenebb törekvés: megtanítani az új nemzedéket írni, olvasni, gondolkodni, tanulni és dolgozná. Mindezeket legfőbbképpen az iskola nyújtja é® adja. MEGNYÍLNAK a kapuk ismét egy esztendőre s belépnek a tudomány csarnokaiba gyermekeink s az az egyház, amelyik évtizedekkel ezelőtt fennen hirdette magáról, hogy az „intelligencia egyháza”, elveihez és nyilatkozataihoz legyen hű továbbra is és most és ma is és örvendezzen azon, hogy a mostani szeptember elsején indul és folytatódik a munka núnden iskolánkban. Dr. Gaudy László Film készült Albert Schweitzer életéről Albert Schweitzer életéről egész estét betöltő színes-film készült. A filmnek nincsen cselekménye. Képsorozatokban mutatja be a nagy hit- tudós, zenész és emberbarát életét és munkáját. A német, illetőleg francia nyelvű magyarázó szöveget maga Albert Schweitzer mondja, a film éppen egyszerűségében és Schweitzer hátrahúzódó szerénységében állít megrendítő dokumentumot egy Isten szolgálatában eltöltött életnek. A z Országházzal szemben az egykori Kúria palotája ma a magyar képzőművészet múzeuma. Azt hiszem, művelődés-politikánk egyik legokosabb döntése volt, hogy a monumentális csarnokba költöztették mindazt, ami festészetünk és szobrászat úrik alkotásaiból maradandó nemzeti kincs. A Szépművészeti Múzeum most már csak az európai művészeté, az líj otthon, a Magyar Nemzeti Galéria, pedig a hazaié. Rendkívüli élmény itt végigsétálni. Az ember úgy érzi magát, mintha hegycsúcson járna, könnyen lélegzik, erőre kap, biztonság- érzete megnő. Aki elzárkózik ettől a szépségtől és erőtől. a nemzeti művészet kincseitől, szegény és szerencsétlen marad, aligha tudja, minő források ura. Mert a képek és szobrok a szépség forrásai, az igazi szépségé, melyben nem lehet kételkedni. A tiszta szépség, akár a tiszta hit, felemeli az embert, szívünk gyökeréig hatol. Innen szólhatunk tűnődő lelkűnknek: nyugodj meg s nőjj szabadon, nem vész el, ami örök a nemzetben, hanem megmarad és mindenkié lesz, ahogy mindig kívántuk! Zarándokoljon el ide mindenki, legalább évente egyszer. Itt közelebb fogja, magához érezni azt, ami a muvlkában és gondban nem egyszer eltompul, vagy csupán szólamként hat, a nemzetet. Akit kétség gyötör, forduljon az örökkévaló formák és színek felé, s megígézve távozik e helyről, mint akinek újfent hite támadt. Most Benczúr Gyula képei foglalnak helyet a palota egy részében. Teremről teremre járva nézheted a történeti képeket, aröképeket s egy gazdag és mindig tárgyias mondanivalójú piktor világát. Valóban egész világ ez, mint minden művészé, aki teremtő lélek volt. Benczúr Gyula harmincnyolc évvel ezelőtt halt meg s elég nagy idő telt el utolsó gyűjteményes kiállítása óta. Ezek a képek mind egységet alkotnak s mivel jórészt a múltról és félmúltról beszélnék, igen erős, gyakran ünneplés hornyon, a nézőnek hirtelen az a benyomása támad, hogy a, tovatűnt világ merül elő. Gyémántok ragyognak, selyem suhog, nehéz bő sony omlik le halkan s királyi korona csillan mag. Főurak között lépdelsz, s főúri hölgyek közt, királynét nézhetsz s a királyhoz forduló magyar miniszter kézmozdulatát figyelheted. Ferenc József téli nap pirosságú arca mosolyog feléd, ez az ő kora, ezek az ő merev kortársai itt mind, távoli harangszó hallik, mintha a szomszéd teremben harangoznának. Valóban, Benczúr Gyula ezt is felidézi, d? a kiállítás csak a művész szemléletét rehabilitálja, nem a királyét. BENCZÚR GYULA J7vtizedeiken át Benczúr Gyula művészete ^ az ezeréves Magyarország ünneplésének számított csupán. Életöröme, dús pompája, ragyogó színei, ünnepiessége valami színpadi, sűrített életet idézett, a nagy hévet, amellyel ragaszkodtunk, históriánk summázó gondolataihoz, a nemzeti lét tételeihez, hogy bástya vagyunk a Dunán és küldetésünk van. Benczúr Gyula a konzervatív művészi felfogás mestere volt s modern művészetünk korlátnak és akadálynak érezte nehéz pompáját, őszinte törekvéseinek kifejezése terén. Ez az érzés elmúlt a múlttal, s Benczúr Gyula, akár más nagy művészünk is, ma velünk van s nekünk ügy kell végignéznünk képeit, mint örökségünk egy részét, mint bárminő más alkotását a nemzeti kultúrának. Ez is a miénk, ez a pompa és erő és áradása a fénynek, ez az ünnepi ízlés, nem 'kell félni tőle s nem szükséges fanyalogva nézni, mintha csak az volna szép, ami mai. Jól tette a Nemzeti Galéria vezetősége, hogy Munkácsy Mihály és Székely Bertáién nagy gyűjteményes kiállításai után felsorakoztatta most e hiteles helyen Benczúr Gyula képeit. Kitűnő alkalom, hogy megismerjük a művészt s főleg kitűnő alkalom, hogy mindenki, nemcsak a pestiek, a nép, a százezrek, akik megnézték Munkácsyt és Székelyt pár évvel ezelőtt, s hallják Bartókot és Kodályt, most észleljék Eenczúrt s bele- iktassák kultúránk tudatába, hogy azonosuljanak vele, ahogy azonosul most a nép évek óta a nemzet múltjával, 'költőivel, hőseivel, művészeivel, szállóigéivel. Emlékeznünk kell, hogy jól lássunk. S emlékezni csak az tud, akinek múltja tián. Népünk múltja pedig éppúgy ezeréves, akár hazánk, Benczúr Gyula művész veit a javából. Nézzük csak meg, tüstént az első teremben, egy ismert képét; Hunyadi László búcsúja barátaitól. Huszonkét éves korában festette s úgy tűnik fel, az érzés és erő, mely fiatalon eluralkodott a művészben, végig kísérte munkásságát haláláig. Ez a búcsúzó ifjú szép és nemes lélek, s akik búcsúznak tőle, érzik, hogy nemcsak egy család jövőjétől távolodnak el félő szívvel, hanem annál több ez az ifjú; egy nemzet reménye. Mert csak a nagyobb, esek egy roppant 'közösséget érző férfinép t.vd úgy odaborulni egy f*ú karjára, vállára, tudja úgy lehajtani a zászlót, gyász érzetével a földre, ahogy itt látható. S akitől búcsúznak, maga is érzi e pillanatban, hogy önnön magán túlszáll a jelentősége. Ez az ember férfi, ereje és fénye van, s a többiek ebben az erőben és fényben bíznak. Benczúr nagy képein mindig visszatér ez a férfiúi szépség és erő és fény. Nézzük csak. a, Vajk mecjkeresztelését. Az arany pompában az ifjú meztelen vállára csörgő víz valóban éltető erőt jelent. Ez az ifjú itt térdepelve, lehajtott fővel, ugyanaz, mint aki az imént Hunyadi Lászlóként fogta barátai kezét. Nézzük csak Mátyás királyt a trónon, vagy \ bmtapest-fasori temp’om oltárképe. Benczúr Gyula festménye. nézzük a Buda megvételén a jobb sarokban, a. török basa holttesténél lehajtó fejű lován ülő s kürtöt fúvó magyar vitézt. Ezt a fön- séget és méltóságot, a meggyőződésnek ezt a forróságát, tehát a hitet, az emberformáló benső hitet, kereste Benczúr Gyula múltunk felidézett hőseiben. Történeti képei meggyőzően beszélnek a századokról, az emberségről, melyet itt bástyaként védtünk, mint európai létünk zálogát barbár ellenségeink ellen. Ez a festőművész nem Ferenc József dicsőségét szolgálta; királyát, urait és a főrangú hölgyeket csak 'kényszerűségből festette. Az ünnepelt s a 'közéleti Itítüntetések minden fajával elhalmozott művész jól érezte kötelességét s lelkiismeretét, mely a milliók felöl sugárzott rá is. Petőfi és Mikszáth arcképén mérhetjük le őszinte lélekrajzoló erejét és finomságát. J tt vannak a rajzai és vázlatai is, betekinthetsz tehát a művész titkaiba, képzelete szerelésébe, készülődései közé. Ez is mind meggyőzően igazolja a komoly, benső szükségletből alkotó művészt, aki szent órának érzi az ihletet és mit sem hanyagol el a vonalak törvényszerűségéből. Egy vitrinben kis naplója fekszik nyitva, ott olvastam nagy betűivel ezt a pár sort, amit magának jegyzett fel a világháború egy napján, mintegy sóhajként: „Isten óvja magyar népemet!” Ez volt ö önkéntelen, önmagának is: egy tisztán lángoló patrióta. Egyik olajképén a háborgó tengeren evező öreg csónakost a viz gonosz férfi-sellői veszik körül, belecsimpaszkodnak a csónak falaiba. Örült erővel, a pusztító ember-állat dühével akarják felbontani a csónakot. Hadd vesszen az ember s vele a világa, ami már csak e hajó. Mert ha ez a hajó felborul, elvijjog a fehér sirály, vége a viliágnak. A festő ezt irta a kép címéül: 1914. fíenczúr Gyula (1844—1920) Nyíregyházán született, Dolányban halt meg, Budapesten pihen. Nem lehet megfeledkezni arról, hogy mélységes hitű evangélikus ember volt, Kassán nőtt fel, Münchenből hívták meg tanárnak a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. A Benczúr-család régi felvidéki nemesi família volt, ősei között, apai s anyai ágon egyként találni lutheránus lelkészeket már a XVII. század óta. Véletlen, vagy nem véletlen ez? Nem hiszünk a véletlenekben, minden okkal és eredettel van körülöttünk. A hősöket és fényeiket teremtő szellem is, melyhez kezdettől fogva csalhatatlan érzékkel kapcsolódtunk, Szalatnai Rezső
