Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-11-29 / 48. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET Az igének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói A megegyezés reménysége A Béke Világtanács híressé lett budapesti felhívása, amely nagy re­ménység születéséről szólt, elindí­totta az egész világ felé azt a gon­dolatot, hogy mindenütt követeljék a népek a tárgyalásokat és a megegye­zést a vitás nemzetközi kérdések­ben. A népek szíve mélyéről jött felhí- .vás nyomán, hazánk falvaiban és vá­rosaiban most a béketalálkozók hosz- szü során át követeli népünk min­den rétege: tárgyaljatok! A magyar nép békeakaratát a Beké Világíanáes mostani, nov. 23- tól 29-ig tartó bécsi ülésére az üze­netek. levelek, nyilatkozatok száz­ezrei közvetítik s mind egybecseng­nek ebben a szóban: tárgyaljatok! A tudósok és művészek, akik al­kotni akarnak, az üzemek dolgozói, akik új életünket akarják építeni, a falvak dolgozói, akik földjeiken bő termést akarnak látni és nem dü­börgő tankokat, a szülők, akik nap­fényben és jólétben akarják gyer­mekeiket felnevelni, a gyermekek, akik hatalmasan kibontakozó jövő- jükre akarnak felkészülni, mind azt kívánják; tárgyaljatok! Mi, keresztyének, akik Isten igé­jére építjük életünket és a Szentírást szorítjuk szívünkre. Pál apostollal együtt valljuk: »Törekedjünk azok­ra. amik a békességre és az egymás épülésére valók.«’ (Rom. 14. 19.) Ez­zel Pál apostol kifejezte a Krisztus­ban való élet lényegét, a felebarát iránti békességes és építő szándékot. Ez a békességre és építésre vonat­kozó szándék nyilvánvalóan szem­ben áll az erőszaknak s pusztításnak az útjával. Minket, keresztyéneket Isten igéje utasít a békességnek és az építő szándéknak az útjára, hi­szen Jézus Krisztus tanítványait a békesség követeiül küldte ki s rá­juk bizta az Istennel való kiengesz­telés hirdetésének és az emberek közötti békesség munkálásának a szolgálatát. (ÍI. Kor. 5, 18—19.) En­nek az isteni megbízatásnak és kül­detésnek a jegyében egyesül a világ valamennyi bibliás keresztyénének szava a világ békeszerető emberei­nek szavával, amikor az erőszak vagy megegyezés útja között kell választani: tárgyaljatok! A Béke Világtanács bécsi ülésén Péter János református püspök, a Béke Világtanács tagja adja át a magyar protestantizmusnak, s közte a mi magyar evangélikus egyhá­zunknak a békeüzenetét. A magyar katolikus papok békealbumban küld­ték el üzenetüket Bécsbe. A béke ügyében egységes magyar keresz- tyénség szava szólal meg most Becs­ben, hogy egy legyen a világ min­den igazi keresztyénének szavával: tárgyaljatok! Tudjuk, hogy a bckemózgalom oly hatalmas erő. amely még a tár­gyalni nem akarókat, vagy a tárgya­lásokat húzó-halasztókat is oda tud­ja kényszeríteni a tárgyalóasztalhoz. Évek óta követelik a népek a német kérdés megoldását. Korea békéjét, a támadó jellegű nemzetközi szerző­dések megszűnését, a tömegpusztító fegyverek eltiltását. A békét akaró százmilliók egységes követeléséért tölti be nagy reménység a szívün­ket: a háború erői megfékezésének, a megegyezésnek a reménysége! O. „Inkább egy esztendei tárgyalás, mint egy órányi háború“ Ezt egy egyszerű amerikai ember mondta, akinek a szívében — olyan sok nyugati békeszerető embertár­sával együtt — mély gyökeret vert a nemzetközi kérdések tárgyalások útján való megoldásának gondo­lata. Felejthetetlen emlékek tárulnak ki előttem, amint belépek az EFÉDOSZ-székház nagytermébe, ahonnan elindult a tárgyalásokat követelő budapesti felhívás világ- körüli útjára. Most az értelmiségi békeest alkalmából vagyok újra ebben a te­remben, a békeharc nagy győzel­mének színhelyén. Ami akkor júniusban reménység volt. azóta valósággá lett, sikerült megfékezni a háborús erőket Ko­reában. . A békeeset előadója, Mó­rái Tibor Kossuth-díjas újságíró, a szemtanú hitelességével beszél arról a sokat szenvedett országról, amely annyira a szívünkhöz nőtt: Koreá­ról. Közben arra gondolok, nem vélet­len, hogy Isten éppen az ■ elmúlt években döbbentett rá egyre több bibliaolvasó embert ennek az igé­nek az aktuális üzenetére: »Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette.-« (Csel. 17, 26.) Neki nincsenek mostohagyermekei, neki egyformán fáj minden gyer­mekének a fájdalma, hiszen Jézus Krisztusban megmutatta, milyen mélységes szeretettel fordul minden ember felé Az, aki »úgy szerette a világot, hagy az ő Egyszülött Fiát adta érte.« (Ján. 3, 16.) A velünk egy vérből szárma­zott embertestvérünk sorsa, szenvedése vagy felemelkedése kell, hogy a legmélyebben ér­dekeljen minket, akik mint ke­resztyének arra hivattattunk el, hogy szeretetben hordozzuk em­bertársainkat. Mikor pedig az előadó arról be­szél, hogy Koreában »keresztes tor- nyú templomokat sem kíméltek az amerikai bombázók«, eszembe jut, hogy Mott R. János: »A keresztyén missziók döntő órája« című 1910- ben az angliai Edinburgh-ban meg­jelent könyvében azt irta koreai ta­pasztalatai alapján: »Korea keresztyénéi evangé­liumi buzgóság dolgában példa gyanánt állhatnak a keresztyén országok egyházai előtt.« Azóta az angol Mott által a nyu­gati keresztyénség elé példaképül állított koreai keresztyéneknek mennyi mindent kellett megtanul­nak! Rá kellett jönniök, hogy az ő egyszerű és buzgó keresztyénségük- kel szemben van vallásos képmuta- tás is, amely »a keresztyén civilizá­ció védelmében« bombázza le hitük látható gyümölcsét, a keresztes tor- nyú templomaikat és pusztítja el szorgalmas munkájuk gyümölcsét: virágzó hazájukat. A teremben sokak szemében könny csillogott, amikor az előadó megrendítő képek sorozatán keresz­tül vázolta, milyen hősiesen védte hazáját a kis koreai nép s ezzel a védekezéssel milyen nagy szolgála­tot tett az egész emberiségnek az­zal, hogy megállította a támadók rohamát a koreai dombokon és tár­gyalásra kényszerítette a béke el­lenségeit. A koreai háború az egész világot fenyegette s most a készülő koreai béke az egész világ békéje kiindu­lásául szolgálhat, ezért valóban mély igazságot tartalmazott a te­remben hatalmas betűkkel ragyogó felirat: »Korea ügye: a béke ügye!« Ugyanakkor Korea példája a bé­kéért folyó harc győzelmének is a példája: mindnyájunk felé hirdeti, milyen roppant erő a békéért küz­dők ereje! Érdemes ehhez a győ­zelmes erőhöz tartozni! Ottlyk Ernő Czáz évvel ezelőtt Jakab apostol-. k-' nak ezek a szavai zajos visszhan­got vertek egy lutheránus dán, Sörén Kierkegaard (olvasd: Kjerkegór) író és filozófus szívében. Belenézett a szabadság tö­kéletes törvényébe, elmélyedt a Szentírás olvasásában és megdöb­benve vette észre, hogy valami baj van a hite körül, sőt, az egész pro­testáns keresztyénség hite körül. »Mint mikor a madár egy közelgő vihar előtt rémülten repül — írja — úgy fejeztem ki azt, hogy itt baj van.« Arra merészkedett, hogy ön­vizsgálatot tartson és ezt az önvizs­gálatot kortársainak is ajánlja. Arra a felismerésre jutott, hogy a refor­máció idején Luther által félretolt és »szalmalevélnek« nevezett Jakab apostol levele a modern protestantiz­mus számára megszívlelni való fon­tos üzenetet tartalmaz. »Képzeld el Luthert a mi ko­runkban — írja —, ha a mi hely­zetünket figyelné, vájjon nem szólna-e akként, mint egyik , prédikációjában': a világ olyan, mint a részeg paraszt, az egyik oldalon felsegítik a lóra, a hiá- sik oldalon ismét leesik. Nem gondolod, hogy ő ekként szólna: Jakab apostolt egy kicsit elő­térbe kell állítani, nem a csele­kedetekkel a hit ellen, nem, nem is volt az apostol célzata, hanem a hit kedvéért, hogy lehetőleg a kegyelem utáni vágyat feléb­ressze mély bensőségben és megakadályozza azt, hogy a hi­tet és kegyelmet, mint egyedül szükségeset hiábavalóan emle­gessék és egy raffinált világias­ság takarójául használják.« T/~ ierkegaard nagyon gazdag, de ^ egyszerű műveltségű koppen­hágai kereskedő gyermeke volt. 1813-ban született és mindössze 42 évet élt. Ö volt korának egyik leg­termékenyebb írója. Kortársai nem értették. Számos könyvet adott ki, de ezeket a könyveket csak egy- pá;an vásárolták, ezek kiadására ment rá nagy vagyona. 1848-ban ezt írja: »Engem csak a halálom után fognak megérteni, de azért már éle­temben boldogan hiszem azt, hogy meg fognak érteni s magam meg tudom értetni. Hogy miért nem ké­pesek engem kortáisajm megérteni? azért, mert az én feladatom az ön­megtagadás cselekedete, ez pedig valóban rettenetes agymunka.« Ne­velését teljesen apja tartotta kéz­ben. Házuk szigorú szellemére jel­lemző, hogy nem engedték ki a be­teges, rossz színben levő fiúcskát az utcára sem. Apja kézonfogta és a szobában sétált vele körbe, fiá­nak közben arról kellett beszá­molnia, amit a képzeletbeli sétán látott. Az ilyen szobai séták után sokszor egészen kimerülve vetette magát atyjának karjába. Papnak szánták, de vézna testalkata, sze­rencsétlen szerelme az írói pálya felé vitte útját. 1855-ben halt meg. Mindenkitől elhagyatva összeesett az utcán. Ma már szobor hirdeti emlékét Koppenhágában. Könyveit számtalan nyelvre fordították le. A filozófia és a teológia újabb törté­netére mély hatást gyakorolt. Leg­utóbb 1951-ben Hermann Diem, ha­zánkban is látogatást tett német lelkész írt róla jelentős tanulmányt, írói munkásságában két korszakot szoktak megkülönböztetni. Az első­bon a gyakorlatiatlan okoskodás és a döntést elkerülő szemlélődés el­len vette fel a harcot. A második­ban a keresztyénségnek az egyház által való enyhe kezelése ellen küzdött. Ebből a második korszak­ból való egyik magyar nyelven is megjelent munkája, az »önvizsgá­lat«. ¥ tt fekszik most asztalomon. Igény- * télén külsejű, alig több mint 100 oldalas könyvecske. Szürkéskék, puhakötésű fedelére tekintve a kö­vetkezőket tudhatom meg: megje­lent Békéscsabán, 1929-ben. Dán eredetiből fordította dr. Szeberényi Lajos Zsigmond ev. esperes. Azt hiszem, kevesen tudnak róla és még kevesebben olvasták ... Pedig egy másik munkáját is lefordította. Ez egy kis füzetke: »Isten változat­lansága«. Ugyancsak Békéscsabán, 1929-ben adták ki. 1937-ben egy tanulmányt is jelentetett tneg Kierkegaardról Szeberényi esperes: »Kierkegaard élete és munkái« cí­men. A címlapon a nagy dán gon­dolkodó arcképe látható. Egyszerű ceruzarajz. A széleskarimájú kalap alatt keskenyüvegű pápaszemmel az orrán Kierkegaard szépnek egyál­talán nem mondható, de érdekes és beszédes profilja. Emlékezem, kedves tanítómesterem, Járosi An­dor, néhai kolozsvári lelkész egy i pesti antikváriumban rábukkant egyszer erre az arcképre. Meg­vette. Bekereteztette és Tavaszy Sándort, a kolozsvári református teológiai fakultás kiváló dogmati­kai professzorát lepte meg ezzel az ajándékkal. Szerették Kierkegaard-t és sokat foglalkoztak vele. |VI i is volt az a nagy baj, amit megérezve Kierkegaard, lelke viharmadárként rebbent fel? Miért emelte ki Jakab apostol levelének jelentőségét, mikor a lutheránus ha­gyományokhoz ragaszkodva, azt inkább 'félre kellett volna tolnia? Luther ugyanis merészen íélretolta Jakab apostol levelét. Nem vetette el, de nem értékelte sokra. Két ki­fogást emelt ellene. Kifogásolta, hogy »ellentétben áll Pál apostolnak a megigazulásról szóló tanításával. Jakab szerint Ábrahám cselekedetei által igazult meg, mikor kész volt Izsákot feláldozni. (Jakab 2-, 21). Pál apostol ezzel szemben azt tanította, hogy Ábrahám hite által volt igaz és nem cselekedetei által (Róma 4.)«. Kifogásolta, hogy »Jakab, mi­közben hosszasan tanítja a keresz­tyéneket, nem tesz említést Jézus Krisztus szenvedéséről, feltámadá­sáról és Lelkének munkájáról. Pe­dig egy igazi apostolnak az a hiva­tása. hogy Jézus Krisztus szenvedé­séről és feltámadásáról prédikál­jon és ezzel alapozza meg a hitet.« Kirkegaard Luther állásfoglalá­sát nem kifogásolta. Jakab apostol előtérbe állításával a reformáció becsületét akarta megvédeni, vagyis érvényesí­teni akarta azt, hogy az egyház szüntelenül reformációban él — amíg az ige hallgatója. Az ige hallgatása szüks^szerűen visz magatartása felé. Hogyan kép­zelte el ezt ő? T(T ezembe veszem újra az »önvizs- gá'at«-ot. Most talán harmad­szor. Mikor először olvastam el, a kiemelkedőbb mondatokat szokásom szerint ceruzával aláhúztam és szél­jegyzetekkel láttam el. (Ezt a szoká­s-mát természetesen csak a saját könyveimen igyekszem gyakorolni.) Az aláhúzott mondatokból keres­sünk feleletet a kérdésre. Mindjárt egy hosszabb szakasz. A lap szélére ezt a nevet írtam oda: Luther. »Fellépett egy férfiú, Luther Már­ton, Istentől megáldva hittel: hittel, (mert ehhez igazán hit kell) vagy hit által visszahelyezte a hitet a maga jogaiba. Az ő élete kifejezője a cselekedeteknek, mert soha se fe­lejtsük el, ennek ellenére mégis azt mondta: az ember egyedül bit által üdvözül. Nagy volt a veszély? Hogy milyen nagy volt Luther szemében, nem tudom másként erősebben kifejezni, mint azon elhatározásá­val: hogy rendet csináljak a dolog­ban, félre kell tolnom Jakab apos­tolt. Képzeld el Luther nagy tiszte­letét az apostollal szemben — mégis meg kellett cselekednie, hogy a hitet a maga jogaiba visszahe­lyezze !« »E közben mi történt? Van állan­dóan egy világiasság, mely ke­resztyén névvel szeretne ékeskedni, de amellett a lehető legolcsóbb áron szeretné a keresztyénit megszerezni. Ez a világiasság figyelni kezdett Lutherre. Azt hallotta — és csupa elővigyázatosságból csak egyszer hallotta, hogy valahogy félre ne értse és azt mondta: ez valami fel­séges, éppen nekünk való. Luther azt mondja: egyedül a hit a fő dolog; hogy az ő élete kifejezője a cselekedeteknek, ezt Luther nem mondja, sőt már meg is halt. s így többé nem valóság. Fogadjuk el tehát az ő szavait, tanát... és mi megszabadultunk minden cselekedettől, éljen Luther! — Wer nicht liebt Weiber, Wein, Gesang, er wird ein Narr sein Leben lang. (Aki nőt, bort, dalt nem szeret, élte végéig bolond ember lehet.) Ez Luther életének a jelentősége! Ez az Isten ama embere, aki megfelelően reformálta a kérész tyénséget! — És ha Luthert nem is mindnyájan ilyen világiasan fogják fel, mégis minden emberben megvan a hajlan­dóság arra, hogy vagy a cselekede­tekhez ragaszkodik, és érdemszer­zőknek tekinti azokat, vagy ha a hitet és kegyelmet helyezi az első helyre, akkor lehetőleg szabad akar lenni a cselekedetektől.« IV em sokkal odébb egy másik szót jegyeztem ki a margóra: hit. Itt a következő sorokat húztam alá: »Pillanatra magamat veszem elő és életemet vizsgálni akarom a hit­nek azon pusztán lutheránus meg­határozása szempontjából, mely sze­rint: a hit nyugtalan dolog (unru­hig Ding). Felteszem, hogy Luther felkelt sírjából; több évig ismeret­lenül élt közöttünk; figyelt az embe­rek életmódjára és az én életemre is. Felteszem, hogy egy napon meg­szólítva engemet, azt mondja: hivő ember vagy-e te, van-e néked hited? — Azt mondom: hivő vagyok. Mi módon? —• válaszol Luther. Én nem vettem semmit sem észre nálad, pedig figyeltem a te életedet és te jól tudod, hogy — a hit nyugtalan dolog. Mennyiben nyugtalanított téged a hit, melyről azt állítod, hogy birtokában vagy, mikor tettél tanúságot az igazságról, mikor a hazugság ellen, miért hoztál áldozatot, miféle üldöztetést szenvedtél keresztyénségedért és a te otthoni életedben miben lehet megismerni önmegtagadá­sodat és lemondásodat? — De kedves Lutherem! biztosit!-1 lak, nekem hitem van. — Biztosí­talak, biztosítalak, ugyan micsoda beszéd ez? A hitet illetőleg nincs szükség biztosításra. Ha t. i. van hit (mert a hit nyugtalan dolog), azt mindjárt észre lehet venni, ha meg nincs, hiábavaló minden biztosítás. De hidd el nekem, a legünnepélyesebben biztosíthatlak. — Ugyan ne fe­csegj. Mit ér a te biztosításod! —« Olvasd csak el az én műveimet, mindjárt látod, milyen kitűnően tu­dom feltüntetni a hitet, úgyhogy ennek alapján biztosan úgy áll a do­log, hogy le tudod írni a hitet, úgy ez csak azt bizonyítja, hogy te költő vagy, ha meg jól tudod leírni, ez bizonyítja, hogy jó költő vagy, de a legkevésbbé sem bizonyítja még azt, hogy te hivő is vagy, Lehet, hogy mikor a hitet adod elő, tudsz sírni is. Ez azt bizonyítja, hogy kitűnő színész vagy. Nem, kedves bará­tom, — a hit nyugtalan dolog. Olyan egészség, amely hevesebb, tüze­sebb, mint a legerősebb láz és az nem ér semmit sem, ha egy be­teg azt mondja, hogy nincsen láza. de az orvos pulzusán lázat konstatál. Épúgy nem ér sem­mit sem, ha egy egészséges em­ber azt mondja, hogy neki láza van, amikor az orvos megta­pintva pulzusát, megállapítja, hogy ez nem igaz. Így, ha a te életedben nem erezni a hit pul­zusát, úgy bizonyára nincs is neked hited. De ha a te életedben a hitnek nyug­talanságát, mint életednek pulzusát érezni, akkor mondhatod, hogy hited van és tanúságot tehetsz arról.« U irkegaard sorai nemcsak széllé-* mesek és meglepőek, hanem el- gondolkoztatók is. Az élet furcsasá­gai közé tartozik, hogy eddig nem figyeltünk fel nagyon erre a 25 éve megjelent fordításra. Szeberényi esperes, aki életében sok tekintet­ben osztozott ennek a fordításnak sorsával, nem' ragadtatta el magát Kierkegaard kétségtelenül megejtő gondolatfűzése által. Higgadtan köze­ledik a nagy dán gondolataihoz. Kritikája is van feléje. Középkori maradványokat gyanít nála. Ilyen középkori maradvány Kirkegaardnál talán az, hogy a jellegzetesen protestáns bűnök élcseszű leleplezése mellett nem számol eléggé a »megrettent lelkiismerettcl«, nem meri a nagy örömöt hirdetni, mint a betlehemi angyalok. Ezért több benne a gúny — önmagával szemben is, mint a humor. nősen ma nem. Erre erőteljesen tudott rámutatni Kirkegaard. Benczúr László PRESBITERI KONFERENCIA A budai egyházmegye nov. 21—22- én, szombat-vasárnapon, mindkét al­kalommal d. u. 5 órai kezdette! a ke­lenföldi gyülekezeti teremben az_ egy­házmegye presbiterei számára össze­jöveteleket tartott, amelyen szép szám­mal jelentek meg a gyülekezetek pres­biterei. Szombaton Várady Lajos es­peres »Felelősség a gyülekezetekért« címen tartott előadást, amelyet több hozzászólás követett. A felszó! adó presbiterek kifejezést adtak annak a kérésüknek, hogy szeretnék az egy­házmegye gyülekezeteit megismerni, szükségesnek tartják a presbiterek számára tartandó csendesnapokat. Kérték továbbá, hogy miinél több al­kalommal ismertessék egyházunk új törvényeit és az egyház tanításának aiapelveit. Utána dr. Tomka Gyula budavári felügyelő Ézs. 35: 10 alap­ján beszélt a presbiteri szolgálat ku­darcairól és örömeiről. Befejező áhí­tatot dr. Rezessy Zoltán másoditíikész tartott. A - vasárnapi összejövetel megnyitó előadásának szolgálatát Benczúr László püspöki titkár végezte »A vi­lágért való felelősség« címen. Az elő­adást Csermely György budahegyyi- déki presbiter bizonyságtevése kö­vette, amely a szolgálat örömeiről 6zólt. A presbiteri találkozó közös úrvacsoravétetlel fejeződött be, ame­lyen Bottá István másodlelkész hir­dette Isteninek igéjét. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarország! Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI!!., Puskin-u. 12- Telefon: 142-074 Szerkesztésért és kiadásért fele!: Dezséry László szerkesztő Budapest, II!.. Déva! Bíró Mátyás-tér I. Előfizetés! árak: Egy hóra 5.— Ft, negyedévre !5.— Ft, (élévre 30— Ft. egész évre 60.— Fi Csekkszámla: 20.412—VIII. Engedélyezési és terjesztés! szám: M E III- B 70.336/194$ 10.000 példányban nyomatott 2-536060. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) Kirkegaardtól könnyen kanyarodhat tik el az út a hit, a keresztyénség erőszakolt kidomborítása felé, ami­ből reménytelen kétségbeesés és hamis mártíromság származhat, ő maga bele is botlott ebbe a kísértés­be. Egy utcai lap szerkesztője, akit előbb nagyon lebírált, nap nap után gúny tárgyává tette, kifigurázta sa­játságos külső alakját és megjelené­sét, azután gúny tárgyává tette iro­dalmi munkásságát. Az utca népe ujjal mutatott rá és utána kiáltották műveinek sokszor furcsa és jelleg­zetes címét. Mindenki elfordult tőle. Azok se fogták pártját, akikre bizto­san számított. Meggyűlölte a töme­get. Megkeseredett és mártírnak gondolta magát. Az egyes embert ezért elszigetelten látja. Túl sokat kénytelen önmagával foglalkozni. »Nem vagyok képes elfelejteni ön­magamat még alvásomban sem« — írja. Mennyire másképpen szól Pál apostol: »Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus«. (Gai. 2, 20.). Pedig az ő testében is ott ’’olt a tövis (II. Kor. 12, 7.). Tisztában van idétlen mivoltával (I. Kor. 15, 8.). Ki törhet mindezért pálcát Kirke­gaard felett? Kísértések csak ott je­lentkeznek, ahol komoly dolgokról van szó. Az pedig éppen elég ko­moly dolog, hogy a protestáns ember sem vonhatja ki magát Jakab apos­tol levelének olvasása alól. Külö-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom