Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

Esztergom és Vidéke 2001. szeptember 242. UEsztergomi Városi Televízió Az Esztergomi Városi Televízió állandó műsortükre Hétfő 14:00 Autóbörze 15:00 Önkormányzati műsor (ism.) 18300 KUPAK (kulturális programajánlatok) Kedd 14:00 Autóbörze 1CÖ0 Sportdél utón Kupak (ism) Szerda 14:00 Auióbörze 16:00 Sportdélután (ism.) 18:00 Kupak (ism) Csütörtök 14 :00 Autóbörze 18:00 CINEMASZKÓP (filmesek klubja) Péntek 16:00 Autóbörze 17:00 ÉLŐ MŰSOR (aktuális riportokkal, Városi Híradóval) Szombat 9:00 Autóbörze 10 00 Önkormányzati műsor 17:00 pénteki élő műsor ismétlése Vásárnap 9 :00 Autóbörze 10:00 pénteki élő műsor ismétlése A nipi 24 órás ciklus többi idejét i folyamatos Képújság tölti ki közérdekű információkká.], reklámokkal. A város televíziója. Két újonnan felfedezett barokk oltárkép az esztergomi ferences templomban Szeptember 8-tól, a ferences gimnázium 70. születésnapjától kezdve két eddig ismeretlen, a templom építésével egyidős barokk festmény ékesíti a ferences templomot. Ezek eddig a két mellékoltár oromképei alatt rejtőztek. A nagysikerű felfedezés Radics Dávid atya templomigazgató, ferences tanár kezdeményezésének köszönhető, aki nagy gondot fordít a művészi barokk templom eredeti értékeinek feltárására, helyreállítására és méltó bemutatására. Ezért egy évvel ezelőtt meghívta a budapesti Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetének docensét, Görbe Katalin festőművész-restaurátort, hogy segítségét kérje a templom rongált, megsötétedett barokk képeinek rendbetételéhez. A tanárnő felajánlotta, hogy a végzős hallgatók diplomamunkaként egy-egy képet restaurálni fognak. A választás két képre, a templom harmadik mellékoltárainak oromképeire esett, amelyek egy évig tartó szakszerű munkával elkészültek, s mielőtt viszszakerülnénck az eredeti helyükre, a szentély előtt nyernek bemutatást. Az. elsó'kép, a baloldali oltárról, eddig Szent Vendelt ábrázolta. Szerény tehetségű festő műve volt, a most előkerült évszám szerint, 1883-ban készült. A festmény átvilágítása során kiderült, hogy a kép alatt másik kép rejtőzik, amely Szent Flóriánt ábrázolja, és lényegesen magasabb művészi színvonalú alkotás. így hamar megszületett a döntés, hogy tárjuk fel az eredeti, szebb, jobb festményt. Ma ezt látjuk. Szent Flórián, a III. században élt római százados, a rangjához illő római harci fegyverzetben jelenik meg. arany díszes kék sisakban, csillogó mellvértben, fénylő csizmában. A vért bal vállán medúza-fej félemlíti meg az ellenséget. A vért alatt bő redőzetú aranysárga rövid ruhát visel. Lendületesen előre lép. jobbjában nagyméretű piros harci zászlót tart, amelynek lobogása dicsfényt képez a szent feje köré. Baljával, erős mozdulattal dézsából vizel önt a heves lángokkal égő, füstfelhőkben gomolygó városra. A kép hátterében. bal oldalt, a terjedő tűz lobogása látszik. Szent Flóriánt, a sok dicső hadi tettéért a középkorban és az újkorban is nagy tisztelet övezte, főképpen a tűz és az árvíz pusztításai ellen hívták segítségül a keresztények. Ábrázolásainak mindig szimbolikus értelme is volt. és van ma is: a bűn. a gonoszság tüzének bátor kioltására sarkallja a nézőt. 1883ban. amikor az esztergomi ferences templomban a szent képét átfestették, szükségét érezték, hogy továbbra is legyen ábrázolása a szentnek, s ekkor készüli a Szent Antal-oltár oromzatán álló Szent Flórián szobor. A most felfedezett remekművű festmény alkotóját egyelőre nem ismerjük, de kétségtelen, hogy korának kiváló művésze volt. aki Szent Flórián akaraterővel leli jellemét magával ragadóan jelenítette meg a liiz.es színek és a lendületes formák művészi alakításával. Ki rendelhette meg ezt a pompás képet? Csakis nagyműveltségű, kivételes művészi igényességé' egyén. Feltételezésünk szerint ez nem volt más, mint Mária Terézia királynő zseniális tábornagya, az európai hírű magyar hadvezér, Hadik András, akinek háza Esztergomban a Kossuth Lajos u. 38. sz. alatt volt. Igen tisztelte a ferenceseket. 1758ban az esztergomi ferences templomban temettette el 6 éves korában meghalt kislányát, Mária Teréziát. Hadik András ebben az évben állt hadi sikerei csúcspontján, Berlin 1757. évi bravúros bevétele után. Szent Flóriánnak hálából állíttathatta ezt a szép képet. A másik kép Kapisztrán Szent Jánost ábrázolja. A templom jobb oldali harmadik oltárának oromképe. Eddig is a lánglelkű olasz ferences prédikátort mutatta be, aki Hunyadi János legfőbb segítője volt az 1456. aug. 6-i fényes nándorfehérvári győzelemnél, de művészileg sokkal szerényebb formában, mint ahogy a mai, eredeti képen látjuk. Ezt is átfestették 1883-ban. A szakszerű restaurálás itt is rámutatott a XIX. századi gyenge színvonalú kép alatt rejtőző XVIII. századi remekműre, és napvilágra hozta azt. Az idős, fáradt szerzetes helyett most fiatal, lelkes, szuggesztív egyéniség tekint ránk, aki a török elleni keresztes háború, piros alapon fehér keresztes zászlaját lendületesen lobogtatja felénk. A háttérben, balra, a nándorfehérvári erődítmény körül folyó csata utolsó felvonása látszik: az égből lecsapó tüzes villámok verik szét a pogány hadat. A füstölgő csatamező felett a fénylő fehér felhők dicsfényként övezik a szent alakját. E kép festőjét is a most kezdődő művészettörténeti kutatásnak kell meghatároznia. A megrendelő személyére azonban már van feltevésünk: Terstyánszky János (1690-1754) Magyarország alnádora. akinek pompás barokk palotája a ferences templom közelében (Bottyán János u. 3. sz. alatt) ma is Esztergom büszkesége. Példaképének, védőszentjének tekinthette az ugyancsak jogász Kapisztrán Szent Jánost, aki szintén gyorsan emelkedett a jogászi pályán a legmagasabb csúcsig: a Nápolyi Királyság országbírója, Perugia város kormányzója volt, mielőtt a ferences rendbe lépett. Ő és családja is a ferences templom kriptájában nyugszanak. A mai Jézus Szíve-oltárt, amelyen a család címere látható, a fia állíttatta. Mindkét újonnan felfedezett pompás kép négy karéjos fa kerete is eredeti, amelyek ékes, márványt utánzó festése is most tűnt elő a későbbi, jellegtelen mázolás alól. Legyünk büszkék, hogy eleink ilyen remekművekkel ékesítették templomainkat, és tegyünk meg mindent, hogy korunk is csak magas művészi színvonalú alkotásokkal gazdagítsa városunkat! (A képek fotói rövidesen elkészülnek, s akkor lapunk is közli.) Hunok és magyarok Mint már jeleztük, a Magyarországért, Édes Hazánkért Kiadó, a Magyar Ostörténelem Munkaközösség, a Szépen Magyarul, Szépen Emberül Alapítvány a millenniumi év zárásának tiszteletére rendezte meg Az ázsiai és európai hunok története és kultúrája című nemzetközi tudományos konferenciát. Helyszíne a kertvárosi OKTÁV Hotel volt. A három és félnapos konferencián húsz előadás hangzottéi. Az egyszeri és megismételhetetlen augusztus 15-ei, lélekemelő ünneplések sorában méltó helyet nyert Esztergomban a régészek, néprajztudósok, történészek, természettudósok, orientalista kultúrtörténészek és amatőr kutatók tudományos eszmecseréje. A konferenciát indikáló kötetet Érdy Miklós írta, amelynek címe: A hun lovastemetkezések magyar vonatkozásokkal. A könyv a konferencia előtt mindössze pár nappal előbb jött ki a nyomdából a Magyarországért, Édes Hazánkért Kiadó gondozásában. Ajánlását Erdélyi István professzor, a történettudományok doktora, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Ostörténelem Munkaközösség alapítója, a konferencia elnöke így fogalmazta meg: „Az Egyesült Államokban élő magyar oriAZ AZSIAI ES EURÓPAI HUNOK TÖRTÉNETE ÉS KULTÚRÁJA Nemzetközi konferencia HISTORY AND KULTURE OF THE ASIAN AND EUROPEAN HUNS International Conference ESZTERGOM 2001. augusztus 13-17. entalista, dr. Érdy Miklós munkássága világszerte jól ismert. A most kiadásra szánt könyve öt nagy tanulmányát foglalja egységbe, melyek mind az ázsiai hunok és az európai hunok kultúráját és azoknak-a temetkezési szokások terén - egészen a honfoglaló magyarságig terjedő kapcsolatait taglalják. Az egyik fejezet, amely a hun bronzüstök teljes katalógusát tartalmazó, 1995-ben csak angol nyelven megjelent dolgozatára épül, különösen fontos a hazai hasonló leletek jobb megértése szempontjából. Viszont a kötetnek talán legfontosabb része a lovastemetkezések ősi nomád előzményeit tartalmazza, amelyek a hunokon át hozzánk is eljutottak." A szerző tartott még egy előadást is, melyben az ázsiai-európai hunok további régészeti kapcsolatait elemezte. A kutatótárs Bárdi László, a Pécsi Egyetem Belső-Ázsia tanszékének vezetője pedig - könyvbemutatójában méltatta a szerzőnek az ázsiai, gyakran igen nehéz terepeken történő, sokszori anyaggyűjtését. Vizsgálódásai és a felismert összefüggések pedig azért fontosak, mert „az antik ázsiai lovasnomád népek prototípusát a hunok jelentik, akik pontosabb ismerete nélkül nem lehet a magyar őstörténet ma még megválaszolatlan kérdéseire hiteles feleletet kapnunk." Iskolai történelmi leckéinkből is ismeretes, hogy a hunok végső nyugati tartózkodási helye éppen a Kárpát-medence volt. A konferencia legtöbb előadásának a tengelyét a hunok és a szjunnuk (ejtsd: sunnuk, ős-hunok, északi barbárok, Kr. e. 8-5. sz., Sárga folyó környéke) kapcsolatának a feszegetése képezte. A részleges lovastemetkezések legkorábbi emlékeinek felismerése és azoknak térben és időben az ősmagyarokhoz történt továbbvezetése s ehhez a témakörhöz a nyelvi vagy kulturális tekintetben rokon népekről (volgai bolgárokról szóló előadások értékes kutatási anyagokkal járultak hozzá őstörténetünk kiegészítéséhez. Ilyenek voltak pl. a hunok nyelvéről, társadalomszerkezetéről, gazdálkodási szokásairól, Kárpát-medencei tartózkodásáról - a székelyek ma is Attila nagykirály legkisebb fia, Csaba népének tartják magukat-, az antropológiai vonatkozásokról, DNS-bizonyításokról, Attila feltételezhető sírjáról szóló témakörök. E sorok írója pedig - Cey-Bert Róbert Gyula gasztronómiaiörtcncsz eddigi kutatásaira támaszkodva - (ld.: A hun-magyar konyhaművészet módszertani megközelítése, TÚRÁN c. folyóirat. Új II. évf. 6. sz. 1999. dcc. - 2000. jan.) mutatta be a ma is fellelhető alapízeket, a hajdanvolt áldozati ételek főzési módjait (melynek éppen egyik történelmi bizonyítéka pl. a Csolnokon, a Dági út menti 6-os kilométerkőnél feltárt rézkondér!) s a tájjellegű ételek mindmáig megőrződött hús- és zöldségpárosítási szokásait, az ősi tejtermékek készítésének a XX. század első felében, az alföldi kisgazdaságokban még fellelhető „technológiáit". Konferenciánk a Vármúzeum megtekintésével, majd a szervezők zárszavával és köszönetével a szépséges lovagteremben ért véget. Horváth Béla igazgató - a résztvevők jó részének régi ismerőse és szakmai jóbarátja - szíves szavakkal üdvözölt bennünket és egyben búcsúzott is tőlünk, az elkövetkezendő hasznos kutatások és tudományos találkozások reményében. Horváth Gáborné dr. az esztergomi Balassa Társaság és a Magyar Ostörténelem Munkaközösség tagja Érdy Miklós: A hun lovastemetkezések Miklós Érdy: The Horse Burials of the Huns heh A hun lovastemetkezések Válasz könyvem két olvasójának Az Esztergom és Vidéke 2001. június 21-ei számában Bélay Iván üdvözölte a megyei levéltár kiadásában megjelent „Esztergom 1956-os históriája" című könyvemet. Bélay Iván - 1956-os forradalmunk szemtanúja-úgy ítélte meg, hogy én (a szerző) „kívülállóként" (nem esztergomi lakosként) is igyekeztem tárgyilagosan leírni az '56-os esztergomi eseményeket, és sok olyan adatot, dokumentumot ismert meg könyvemből, amiket a forradalom helyi résztvevői és a város mai polgárai mindeddig nem ismertek, nem ismerhettek. Véleménye szerint könyvem lehetővé teszi, hogy a forradalom egykori részesei újra átélhessék az eseményeket, és mások is olvashassanak az Esztergomban történtekről. Köszönöm Bélay Ivánnak könyvem dicséretét, pozitív vélekedését, s örülök, hogy művem élményt adó, jó olvasmányul szolgált. Márcsak azért is, mert az ő „híradása" keltette fel Bányainé Kalicza Márta érdeklődését könyvem iránt. Miután ő is nagy örömmel elolvasta históriás könyvemet, tollat fogott, hogy az Esztergom és Vidéke 2001. július 19-ei számában mindenkinek ajánlja ezt a „nagyszerű könyvet". Az ő dicsérete szintén jólesett nekem, a szerzőnek, s némi elégtételt is nyújtott. Bányainé Kalicza Márta - „a csodálatos '56 október 26-ai esztergomi felvonulás" 13 éves résztvevője - írásában felidézi akkori élményeit, s részletesen elmondja az ő saját emlékeit, mintegy reagálva a könyvemben olvasottakra. Jó, hogy az Esztergom és Vidéke hagyományaihoz híven - közölte ezt az „emlékezést", amely újabb - általam sem ismert - adatokkal s részletekkel ismertet meg bennünket: 1. Ilyen új adat, hogy a könyvemben is szereplő, Dorogról jött tüntetők „Dorogi Szénbányák" feliratú táblát vittek. 2. Eddig egy emlékező sem említette, de a honvédségi jelentésekben, sőt a periratokban sem fordul elő, hogy „a Sötétkapu alagútjának közepén egy tank állt", nyilván azért, hogy a behatolást megakadályozza. (Valószínű, hogy ezt a tankot a három, tüntetőkkel telt busz Sötétkapuhoz érkeztekor visszavonták a Hadosztály-parancsnokság - a Szeminárium - épülete elé.) 3. Kár, hogy könyvemből kiamaradt az a tény - amit Kalicza Márta emlékezése most megerősít -, hogy a Sötétkapu melletti meredek lépcsőn tülekedtek fel a tüntetők a Bazilika előtti térre, ahol néhány páncélos honvédségi jármű állott, szűkre zárva a tüntetők mozgását, s ahol egy katona kézi hangosbeszélőn oszlásra szólította fel a tömeget, „figyelmeztető lövéssel" fenyegetőzve. A tömeg egy része a Bazilika felé futott, az édesapja kezét fogó Kalicza Márta és barátnője pedig lefelé, miközben dörögtek a fegyverek. Ez az emlékezés pontosabbá és világosabbá teszi az október 26-án délben történteket s a könyvemben leírtakat. Arról én is szólok könyvem 42. oldalán, hogy a Bazilika előtti dísztéren nagy számban tartózkodtak tüntetők, s a 39. oldalon említem, hogy a városi honvéd kiegészítő parancsnoka „utasítást adott beosztottjainak, hogy a tömeget agitációs módszerrel oszlassák szét", azonban „a tömeget szétoszlatni nem lehett". Valószínű tehát, hogy Kalicza Mártáék, a tüntetők a dísztérre felérve a honvéd kiegészítő parancsnokság egyik, a tömeget oszlásra felszólító tisztjével találták magukat szembe, s lehetséges, hogy az ott látott néhány katonai jármű egy részét - „a szükséges személyi állománnyal" - a hadosztályparancsnokság küldte oda erősítésként a honvéd kiegészítős tisztek mellé. Ezek a tisztek s katonák azonban teljesen tehetetleneknek bizonyultak a Bazilika előtti (Sötétkapu fölötti) teret elárasztó, betöltő tüntető tömeggel szemben, s mi mást tehettek, barátságos képet vágtak a velük barátkozni kívánó népnek. Itt a téren nem történt semmi incidens, összetűzés, sebesülés. „Riasztó lövésekről" szó sem lehetett. A térről lefelé futó Kalicza Mártáék nyilván a közben a Sötétkapun a Hadosztály-parancsnokság elé érkezett autóbuszra s tüntetcíkre záporozó lövések, a gyilkos „sortűz" hangját hallották. (A Bazilika előtti téren ekkor semmiképpen nem tartózkodhattak a baji harckocsi ezred járművei. Ezt az egymástól független honvédségi jelentések, katonai és civil vallomások egybehangzóan igazolják. A baji ezrednek semmi köze az esztergomi, október 26ai vérengzéshez.) Egyébként mindkét fenti tisztelt olvasómmal - és más könyvemet olvasó érdeklődővel - szívesen találkoznék, hogy beszélgethessünk az „esztergomi forradalom" esetleg még „tisztázandó" kérdéseiről. Tájékoztatásul közlöm, hogy „Esztergom 1956-os históriája" című könyvem a megyei levéltár Esztergom, Vörösmarty utca 7. számú épületében kapható, szerezhető be. Levélcímem ugyanott megtudható. Tisztelettel: Fakász Tibor