Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

2001. szeptember 13. 5 „Rendezni végre közös dolgainkat" SZELLEMI ÖRÖKSÉGÜNK FOLYTATÓJA - Beszélgetés dr. Prokopp Mária professzorral Lapunk múltheti számában már beszámoltunk az örvendetes hírről, városunk közismert és köztiszteletnek örvendő művészettörténészének egyetemi tanári kinevezéséről. Ebből az alkalomból kerestük fel a frissen kinevezett professzort, dr. Prokopp Máriát, hogy elbeszélgessünk vele életéről, pályájáról, emlékeiről és terveiről. - Nagy öröm számomra - kezdi beszélgetésünket a professzoraszszony -, hogy Szent István ünnepének előnapján, augusztus 19-én - a Magyar Millennium záró ünnepségsorozatának keretében - átvehettem professzori kinevezésemet a köztársasági elnök úrtól, mégpedig a Parlamenttel szemben lévő Néprajzi Múzeumban, az egykori Királyi Kúria épületében, amely anyai nagyapám, dr. Stengl Antal kúriai bíró hivatala volt. Szinte éreztem a jelenlétét, az örömét, és természetesen szüleim és minden ősöm örömét is. Köszönöm nekik azt a gazdag szellemi örökséget, a tehetséget, az akaraterőt, a szorgalmat, azt a követendő példát és azt a biztatást, amit tőlük kaptam. Példát a hazaszeretetre, s benne szűkebb pátriám, Esztergom szeretetére. - Beszéljünk a gyökerekről! Úgy tudom, az. ősök évszázadokra visszamenően esztergomiak voltak. - Valóban. Édesapám családja mintegy kétszáz éve él ebben a városban, s valamennyien sokat tettek érte. Köztük volt Krakovitzer Ferenc, Esztergom első patikusainak egyike, aki tíz évig e város polgármestere is volt. Egyik példaképem Kautz. Gyula, aki éppen 100 évvel előttem lett a budapesti Tudományegyetem jogász professzora, majd az MTA tagja. Emlékezetes személyiség volt Mitter Ferenc is, az esztergomi Takarékpénztár megalapítója. Dédapám, Prokopp János neves építészmérnök, aki a 19. század második felében a vármegye első főépítészeként munkálkodott. Nagyapám, dr. Prokopp Gyula a múlt század elején a város főügyésze volt, emellett 1901 és 1911 között az Esztergom és Vidéke főszerkesztője és kiadója is egyben. A családomból nem én vagyok tehát az első, aki kapcsolatba került e lappal. Közéjük sorolható édesanyám, dr. Stengl Marianna is, a Keresztény Múzeum művészettörténésze, aki olyan emlékezetes sorozatokat írt az Eztergom és Vidékébe, mint a Szólaljatok meg, régi esztergomi házak!, a Belvárosi műemléki séták, a Keresztény Múzeum története és számos más tanulmány, amellyel - úgy érzem - nem keveset lendített Esztergom kulturális életén. O szervezte meg és vezette városunk első idegenvezetői tanfolyamát is. Édesapám, dr. Prokopp Gyula előbb járásbíróként, később levéltárosként dolgozott, és több mint 80 alapvető tanulmánnyal gazdagította városunk történeti-művészeti irodalmát. - /\ példa tehát adott volt. - Igen. Városunk szeretetét és ismeretét, művészeti-történeti jelentőségét szinte az anyatejjel szívtam magamba. Nap-nap után hallottam szüleim beszámolóját napi munkájukról, részese lehettem tudományos kutatásaiknak és az azokra épülő tanulmányok születésének. - A család mellett az. iskola mennyire volt meghatározó jelentőségű az Ön életében'.' - Tanítóimnak, tanáraimnak sok köszönettel tartozom. Kezdetben Hajnali Kálmánné és Könözsyné Boriska néni. később Mihályffy Lászlóné, Székely Jenó'né. Kocsis Lajosné, Németh Mária, majd különösen Dévényi Ivánné keltette fel és irányította érdeklődésemet a tudományok, leginkább a történcicin, az irodalom és a művészetek v ilága felé. A Dobó gimnáziumban érettségiztem 1957-ben. csősztől már az ELTE Bölcsésztudománvi Karának művészettörténettörténelem szakán folytattam tanulmányaimat, ahol szintén nagyszerű tanáraim voltak. 1962-ben jelesen diplomáztam, és még ebben az évben az esztergomi Vármúzeum művészettörténésze lettem. Szép és emlékezetes időszaka az itt töltött hét év az életemnek. 1969-ben - elfogadva egykori professzorom, Vayer Lajos hívását - az ELTE művészettörténeti tanszékére kerültem tudományos kutatónak, ahol később oktatási feladatokat is kaptam. És - 31 év után - ma is ezen a tanszéken dolgozom. - Milyen kutatási témák vonzották leginkább ? - Vizsgálódásaim fókuszában mindvégig a középkori királyi, egyházi és kulturális központ, Esztergom állt, és áll ma is, s mivel itt olasz festők dolgoztak, természetesen Itália középkori festészete is. Már egyetemi szakdolgozatom témája is Esztergomhoz kapcsolódott: a Várkápolna 14. századi falképdíszének tudományos feldolgozása. Doktori disszertációmban is a 14. századi esztergomi művészeti központ hatását vizsgáltam a Gömör megyei gótikus falképeken. 1969-ben^a XXII. Nemzetközi Művészettörténeti Kongresszuson az esztergomi Várkápolna freskóinak jelentőségéről tartottam előadást. Kandidátusi disszertációm - melyet 1976-ban védtem meg - már szélesebb kört ölelt fel: Közép-Európa 14. századi falfestészetének és a trecento festészetének kapcsolatát elemeztem, de itt is központi szerepet kapott Esztergom, ahol a trecento művészet legmagasabb szinten és a legtisztábban jelentkezett az akkori Európában, Itálián kívül. E munkám angol nyelven jelent meg könyvalakban. Húsz évvel később a sienai feledhetetlen mester, Sassetto munkásságára vonatkozóan tettem új meghatározásokat abban a disszertációmban, amellyel megszereztem a professzori kinevezés előfeltételét, a habilitációt. Könyveim - Giotto, Ambrogio és Pietro Lorenzetti, A padovai Aréna-kápolna, a Garamszentbenedeki Úrkoporsó - és egyéb tanulmányaim témája a korareneszánsztól a legújabb korig terjed, és nagyrészben Esztergomhoz kapcsolódik. - Ha vannak Esztergomon kívül kedvenc városai, akkor ezeket Olaszországban kell keresnünk? - Bár sok országban jártam tanulmányúton - Ausztriában, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, hogy csak néhányat említsek -, mégis a legnagyobb hatást a nagvmúltú olasz v árosok, elsősorban Firenze, Róma és Nápoly tették rám. Az első helyen azért ma is Esztergom áll. - Lokálpatriótaként mi a véleménye a jelenlegi Esztergomról'.' - Ha lassan is. de fejlődik a város. Különösen a Vár jelenleg is folyó falkép-restaurálását tartom igen nagy eredménynek. Örvendetes, hogy a millennium keretében lehetőség nyílt a 14-15. századi világhírű falképeink korszerű letisztítására és megóvására. Vannak szerencsére, akik önzetlenül munkálkodnak azon, hogy ez a szép város még szebb és kulturáltabb legyen. - Ön hogyan látja e munka társadalmi megbecsülését ? - Ezek az emberek - velem együtt - valamennyien megszállottak, a szó pozitív értelmében. A megbecsülés nem a legfontosabb, bár jólesik. Mi tudjuk, hogy hazánk múltjának méltó feltárása és nemzetközileg ismertté tevése országunk jövőjének legbiztosabb záloga. Es ezért a jövőjért semmi fáradság sem sok. - Ezek után nem kétséges, hogy Önben igen magas hőfokon ég a szakma szeretete. Sikerül ezt átplántálnia tanítványaiba is? - Szerencsére igen. Ma a szakma minden területén, múzeumokban, műemléki hivatalokban, iskolákban, galériákban mindenütt az elmúlt harminc évben végzett tanítványaim dolgoznak, többnyire már vezető állásban, igen kiválóan. Nagy öröm a számomra, ha volt tanítványaim vagy az általam buzdított, tanácsokkal ellátott itjú művészek erőfeszítéseit és sikereit látom. Nem véletlen, hogy mindig örömmel vállalom, ha meghívnak egy-egy kiállításuk megnyitójára vagy könyvük, albumuk bemutatójára. A kortárs esztergomi művészeket is nagy szeretettel támogatom, különösen ha nemzetközi szinten is jelentősek, mint Kókay Krisztina képzőművész. A nem-esztergomiakat viszont szívesen ajánlom szülővárosom művészetpártoló közönségének figyelmébe. Például holnap, szeptember 7-én 17 órakor nyitom meg Elekes Judit festő- és textilművész kiállítását a Vármúzeum Rondellájában. - Mit csinál egy egyedülálló professzor, ha éppen nem a kutatásaival vagy tanítványaival foglalkozik ? - A kertészkedés a hobbim. Van egy kis gyümölcsösünk a hegyoldalban, ahová mindig szívesen járok kikapcsolódni, feltöltődni. Azt tartom, a szellemi foglalkozásúak számára ez a legalkalmasabb szabadidős tevékenység. Nemcsak edzi és egészségesen tartja a testet, de az alkotás örömével is boldogítja az embert. Csodálatos élmény megízlelni az általunk ültetett és gondozott fa gyümölcseit! - Ezt magam is aláírom. A szeptember éppen ezzel hoz. sok örömöt a kertészkedő embernek. Ez a hónap azonban a tanévkezdés időszaka is. Újonnan kinevezett professzorként nyilván új lendülettel tanít. Mint kutató milyen feladatokat tűzött maga elé a következő évekre? - További kutatásaim is Esztergomhoz kapcsolódnak. Elsősorban a Vár falképeinek restaurálását kísérem figyelemmel, ezekről készítek tudományos feldolgozást. Nagyon szeretnék Vitéz Jánosról is, akit a kor-^ társai Lux Pannoniae-nak, vagyis Magyarország fényének neveztek, behatóbb tanulmányt írni, az éppen most helyreállítandó stúdiójának falképei kapcsán. Ezen kívül dolgozom a Keresztény Múzeum olasz képeinek tudományos katalógusán, és segítem a Ferences templom eredeti barokk képeinek helyreállítását, művészettörténeti meghatározását is. -Szépfeladatok. Es reméljük, hogy lapunk olvasóit is megön'endezteti majd néhány érdekes írással. Mindehhez hadd kívánjak-lapunk munkatársai és olvasói nevében is - töretlen alkotóerőt és jó egészséget! SzáBa Fontos dokumentum-kötet került a kezembe, dr. Fazekas Árpád kitűnő orvostörténész kollégám küldte Nyíregyházáról. Címe: Szlovákok közül - tirpákok közé. Adatok a felvidéki magvarok vészkorszakához (1945-1948). Á „Felvidék 1947 Egyesület" adta ki, a mindmáig nem hatálytalanított benesi dekrétum tragikus eseményeire emlékeztetőn. Nem általánosan vádoló szöveggel, hanem cáfolhatatlan statisztikai adatokkal érvelve. A tömeges megtorlásnak ez a semmivel sem igazolható változata városunkat is fájdalmasan érintette. Az idősebb esztergomiak előtt még felidezhetők azok a háború utáni éjszakák, amikor már elhallgattak a fegyverek, de megszólalt a számonkérés és a becsülettel megszerzett javaiktól, természetes jogaiktól megfosztott emberek zajlójégtáblák közt istenkísértő lélekvesztőkön menekültek át a felrobbantott hídú folyamon. A vízbefulladás veszélyét vállalva nem várták meg, míg vagonokba pakolják őket, hogy aztán „toborozott" olcsó munkaerővé váljanak a győztes északi szomszéd_cseh-morva vidéki mezőgazdaságiban. Az „idegennek" minősített kisebbség többsége bár szülőföldjén maradt, sorsát mégsem kerülhette el; 1946 nyarán, még a békekötés előtt 105 ezer felvidéki őshonos magyar kapott fehér lapot, jegyezték fel az erőszakkal áttelepítcndők listájára. Jelentős részük a Baranyából elűzött svábok helyére került, dc jutott belőlük a Nyíregyházát körülvevő „bokortanyák" tirpákok lakta világába is. Az egyoldalú deportálást ugyanis némi nemzetközi nyomásra, no meg a nemzetállami lázálom bűvöletében felváltotta a szalonképesebb és racionálisabbnak tűnő „lakosságcsere". A nemzetközi közvélemény felkeltésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett Mindszenty József esztergomi érsek, a Vatikánig hallatva tiltakozó szavát. A lakosságcsere alapvető baja volt, hogy az önkéntesség elvének betartása egyoldalú maradt. A csallóközi, a mátyusföldi és a zoborvidéki magyaroknak eszükbe nem jutott őseik földjét önként elhagyni, míg az Okaii-féle agitátorok szabadon járták a szlovákok lakta magyarországi településeket, ám a számokat túlbecsülték és ígéretek garmadá^i/aTsem sikerült annyi embert átcsalogatni, mint amennyit hatóságilag elűztek. Tervük csak részben valósult meg, a tervezett 105 ezer helyet 68.407 magyart tettek át kis batyujukkal a határon, az összesnek a 12 százalékát, heDR. FAZEKAS ÁRPÁD: SZLOVÁKOK KÖZÜL TIRPÁKOK KÖZÉ VQATOK A FELVIDÉKI MAGYAROK VÉSZKORSZAKÁHOZ (1945-194ÍÍ) NYÍREGYHÁZA 200!. ÉV lyükbe 59.774 szlovákot toborozlak, a kiszemeltek 62 százalékát. Itt nem a számarány a lényeges, hanem az önkéntesség. Lakossági mobilitás mindig volt, van és lesz, de előfeltétele kizárólag az erőszakmentesség lehet. Talán nem mellékes megemlíteni, hogy a nyí^ regyházi, szlovákul már alig beszelő tirpákokat sem a nacionalista öntudat, hanem a szegények és nagycsaládosok részéről a jobb megélhetés reménye bírta távozásra. A visszahagyott holdföldek eltérő száma ezt meggyőzően bizonyítja. A tisztes szerzők, élén Fazekas doktorral, az egykori kassai diákkal nem sebeket akartak felszaggatni, hanem emlékezni és emlékeztetni, hogy hasonló többet ne forduljon elő, sem itt, sem másutt! A vashíd már felépült, az előítélet azonban még nem tűnt el. Azért van szükség hasonló kiadványokra, hogy Petőfi Sándor és Pavel Hviezdoslav népe végre szótértsen. A szlovák származású legnagyobb magyar költőé és a magyar gyökerű legnagyobb szlovák poétáé, akit eredetileg Országh Pálnak hívtak. A megbékélésnek nincs alternatívája, ideje lenne már a politika színpadáról levonulni azon személyeknek, akik „főfoglalkozásban" a kisnépeket egymás ellen hangolják. Egyetemes fenyegetettségben él

: _ ünk, szükségünk van egymás segítségére, így lélekben is fel kell húzni a Dunán átívelő hidakat. Szállási Árpád Bottyán Marianna városképei, csendéletei Még a múlt hónap közepén nyílt meg a Német Kisebbségi Önkormányzat Széchenyi téri székházában a fiatalon is biztos kézzel festő Bottyán Marianna kiállítása. Dr. Sasváriné Jahoda Erzsébet művészetpártoló várospolgár, akinek ösztönzésére állította ki képeit ez alkalommal az alkotó, köszöntőjében nem titkolta, hogy szeretné, ha a tárlaton résztvevő alkotások valamennyien gazdára is találnának. Az akvarelleket és az olajképeket dr. Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár ajánlotta a nagyszámú érdeklődő figyelmébe. Kihangsúlyozta Bottyán Marianna ama képességét, mellyel meglátja az egyes városrészek értékeit, szépségeit. Különösen a vízivárosi részletek, a Deák Ferenc utca, a Belváros házai, a Kávéház, a Szenttamás-hegyi részletek, a pincesor ragadja meg a nézelődőt. A csendéletek szép színeikkel, biztos kézzel vezetett vonalakkal értékes díszei lehetnek egy-egy polgárlakásnak (fotónkon). A kiállítás megnyitóját hangulatossá tette Szabó László fiatal győri gitárművész muzsikája, aki a tavaszi budapesti gitárverseny győztese volt, s a megnyitó napjaiban éppen városunkban tartózkodott a nemzetközi fesztiválon. Bottyán Marianna alig túl a harmincon már a 12. önálló kiállításánál tart. Már határainkon túl, többek közt Németországban is volt tárlata. Főállásban a Táncművészet című folyóirat grafikusa, de hivatásának a festészetet tartja. P.I.