Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

8 Esztergom és Vidéke 2001. augusztus 2. Kli nST Fel B r 1 K Stadlau m V/m KscImii Kli nST Fel B r 1 K Stadlau m Román Butler - EgidTüs Goloii - SahiiiR Flotlá - foana LotfKo-Pycha Kari Löff - Prof. EvaMazzucco - Olivni Román - Alfréd Scliuh • Milu Ló' tttoffkó Ferenc Czirok - Giya fh(uii.:v:liit/ • Melinda Sclnriko "Meiin" • Ntcnle M.indclljíirfier - V Kristiria Vera Wolf • Rtrtlnlf /<:üel Icipold Draxler - lesuny Clirisll Grrller • fiotf: Pia Paliti" Band: Thilües 3 Elektront*" ftvíintíiarde VAROSVILAG Találkozás a Jóistennel - Távinterjú Czirok Ferenccel Czirok Ferenc-aki lapunknak is sokoldalú munkatársa - ausztriai „honfoglalását" több híradással is igyekeztünk nyomon követni, (EVID, 2001. jan. 25., ápr. 26., jún. 14.) Tavaly október közepétől Innsbruckban, majd lakóhelyén: Zell am Secben és Kaprunban állította ki képeit. Idén júniusban Bécsbe hívta meg egész szerkesztői műhelyünket. Mivel személyes élményszerzésre időnk bői-erőnk bői végül is nem futotta, és alkalmi bccsi levelezőnket, Tóth Györgyöt sem sikerült elérnünk-telefax útján közvetlenül festőnkkel „váltottunk szót" legutóbbi bemutatkozásáról. - Miféle „művészeti gyár" az Bécsben, amelynek három napra „bedolgozója " leltél? - A történet még tavaly májusban kezdődött a kecskeméti művésztelepen. Együtt tűzzománcoztam, többek közölt, a Milu Löffko — Kari Löff becsi művészházaspárral. Milu festő, Kari szobrász. Munkáimat megismerve hívtak meg vendégként az idei Werkschau 4. című rendezvényre. A kiállítás szó hagyományos jelentése nem igazán illik rá, talán a „Mű(hely) néző, Mű(hely) szemle" tolmácsolja leginkább a német elnevezés tartalmát. Az alapító nyolc művész saját műtermében, műhelyében állít ki, meghívottjaik: a minden évben változó nyolc vendégművész pedig egy közös nagyteremben. A műhelyeket, műtermeket egy, a 20. század elején létesült kis gyártelep különböző épületeiben alakították ki. Innen a mai elnevezés: Kunstfabrik. A terület kb. akkora, mint Esztergomban a Rákóczi tér, a kávéháztól a volt Rochlitz-félc patikáig. A szabadban mindenütt padok, asztalok; állandóan szól a zene, sokszor dobhártya-szaggató avantgard. Nagy a nyüzsgés a bülc körül, amely önkiszolgáló: ki-ki maga kenheti meg töpörtyűzsiros vagy körözöttcs kenyerét. Ital is van mindenféle, bőséggel olyan is, ami a magyar szólás szerinte betűvel kezdődik: abor, asör... - Es művészeti „termékekből" milyen volt a kínálat? - A szobrászok, illetve térplasztika, látványelem-készítők munkái többnyire az udvaron, illetve már az udvarról láthatók vollak. Kiemelném, csak úgy önkényesen válogatva Olivér Román, Kari ff cs Leopold Draxler munkáit. Olivér fából készíti tárgyai nagyrcszél, dc a rozsdamentes fémek is „kezes" barátai. Gyönyörűen csiszolt fafelületei, figurális ötlciei jócskán meghaladják a faszobrászat szokványos felfogását. Művei sokszor nagyméretű „facsipkék", térbe lógatva, belülről kivilágítva. Láthattuk egy fémmel körülvett törékeny hajótestét is, amely az embernek kiszolgáltatott természet védtclcnségéről üzent. Az egyik sarokban pedig életnagyságú alakzatai álltak: mintha El Greco festményeinek nyurga figurái a fa természetes rajzolataival, natúr színeivel elevenedtek volna szoborrá, bejünk felett egy acélból készült sirálya körözött csendesen. Olivér Román műhelyében szemlélődni olyan, mint felfedezni egy új világot. Kari Löff szinte szerelmes crzckiséggel bánik minden anyaggal, legyen az görcsös fa, rideg fémrúd vagy tűzzománc, mint amilyen például egy zászlókkal díszített szökőkútja. Ha úgy hozza kedve, a követ faragja római császár-portrévá, vagy domborított, formázott rezet zománcoz illő alázattal, ám igen látványosan. Romanra a kidolgozottság a jellemző, LölTre pedig olyan sokoldalúság, amelynek sikerül a felületes elaprózódás veszélyét elkerülnie. IJ?O Draxler munkái, méretükre nézve, átmenetek az asztali térplasztika és a köztérre is alkalmas szobrok között. Fehér és rózsaszín márvány-csodák, amelyek a mesterségbeli tudás teljes skálájának felhasználásával bűvölnek cl. Tárgyait behunyt szemmel simogatva, a „hideg szobor" eleven, szinte lágy formává változik. A három keramikus szakmájuk minden oldalát bemutatta, a divatos lakás és kerti díszektől, asztali csobogóktól kezdve a formák kerámiába, samottba égetett, plasztikus labirintusán át a szoborszerű, fényes mázzal csillogó, mesébe illő szörnyetegekig. A látvány hatását a kemencék és az égett-égetett anyagok szaga erősítette. A munkákat szabad volt megfogni, kézbe véve nézegetni: így ismerkedhettünk a nagy titokkal: hogyan válik az anyag művészetté. Ezekre a varázslatos pillanatokra a legkedvezőbb lehetőséget az. ilyen Wcrkschau-szerűen megnyitott műhelyek teremthetik meg. A .föstőkre" térve: Milu Löffko szimbolikus-szürrealista, rendkívül finoman, aprólékos gonddal kidolgozott, nagyméretű olajképei lenyűgözték a nézőt: úgy erezhette, hogy egy másik dimenzióba, a lélek benső tájaira került. Egidius Golob vegycslcchnikájú grafikái és szatirikus hangvételű tűzzománcai a nyelvi és iátványbeli humor társításával érdekes görbetükröt tartottak mindennapi életünk elé. Knstina Vera WW/pasztellképcil kollázstcchnikával „fűszerezte". Élmény volt ..csavarogni" birodalmában, amelyben a kék szín. illetve annak árnyalatai uralkodnak. Itt szintén pasziellkréla-rajzail mutatta be Eva Mazzucco. aki Salzburgban köztéri szobrairól, portréiról ismert. Nagyszerűen ért ahhoz, hogy kifejezze emberi v ágyunkat a felemelkedésre, törekvésünket a Fény felé. Michaela Schinko fatáblákra szögecselt alulemezre festi rozsdabarna alapozású aktjait, akl-rcszlctcit. O maga a modell: ezért műveinek összefoglaló címe „Meins", azaz Enyéim. A művésznő jelenléte így arra is csábíthatott egyeseket, hogy a kétféle látványt összehasonlítsa... - No és a Tieid?... - Az én képeim v álogatott kollekciója végül is Almok és virágok címmel került a falra. Tizenhárom művemmel igyekeztem érzékeltetni, hogy számomra a leginkább izgató kihívás: minél sokszínűbben, technikailag minél sokoldalúbban megközelíteni világunk végtelen gazdagságát. Amolyan ráadásként egy valódi szörf műanyag oldalát ..dolgoztam meg" a kínai-japán tusfestészet eszköztárát alkalmazva. a rám jellemző növényi, főként fa cs útifű-motív umaim mellett emberalakokat is megjelenítve. - Miiven eredményeket könyvelhetsz cl zárszámadásul? - Egyértelműen jókat. Sárandi József, a Leányváron élő költő, aki szűkebb hazámból egyetlenként latogatta meg a Werkschaut. elhozta Deák Ernőitek, a Bécsi Xapló főszerkesztőjének ajánlatát, hogy újságja számára küldjek képeket, rajzokat. Néhány, az újdonság iránt fogékony műgy űjtőfigv elmét felkeltették azok a képeim, amelyeken a hagyományos festői megoldásokat domborított fém-rátétekkel kombináltam. így - cs cz nem éppen mellékes - eladnom is sikerüli: egyébkent a kiállító művészek kö/ül egyedül nekem. A jövő évi programra is meghív lak A/ élő/ő meghív okát végigböngészve, úgy latom, hogy eddig cgv ellen vendégművészt sem éri é/ a megtiszteltetés. Röviden szólva: boldog magyar és esztergomi voltam június 22 — 24. között az osztrák fővárosban. Meg a legnagyobb művészeket - s legnagyobb bűnösöket - is megérinti néha a Kegyelem, „Bocsásdmeg Úristen ifjúságomnak vétkét!" - eseng Balassi. „Oszlik lelkemnek barna gyásza, Nagy, fehér fényben jön az. Isten" bizakodik Ady. A megtérés felé vezető (néha bizony rögös) út időpontja általában a fiatalság habzsoló tobzódásától való megcsömörlés pillanata: amikor rádöbben az ember, hogy az elpazarolt évek visszahozhatatlanul elmúltak, hogy tovatűnt az ifjúság. A féktelen élet értelmetlenségéből való ocsúdás ideje. Bár irodalmi munkásságomat nem mérnem jeles elődeiméhez - bűneimet is csak kis túlzással - rólam se feledkezett meg a Gondviselés. Jeles kollégáimmal ellentétben, a Jóistennel való találkozás karrierem viszonylag korai stádiumában történi: nem értem még pályafutásom zenitjére; legjelentősebb műveim még megíratlanok voltak ; a Költő által megénekelt tobzódások, undok fertelmességek, stb. még mindmind előttem álltak. Bár szívesen lehajtottam egy-egy korsó hideg sört (különösen evezés vagy focizás után), - hol voltak akkor még a későbbi nagy vedelések! A halálos bűnök közül meg legfeljebb a paráználkodást lehetett rám sütni, de még azt is csak módjával. Húsz éves lehettem hát, mikor Csepel-sziget körüli kajaktúrára mentünk Gyóóriékkal. A BEAC csónakházától indultunk; a Kvassay-zsilipen átkelve, kijutottunk a Nagy-Dunára, majd a Csepel-sziget külső oldala mentén lefelé fordultunk. Méltóságteljesen pöfögnek el mellettünk a merülésig megrakott uszályok, fekete füstöt, olajbűzt okádva. Végig a part mentén üzemek, gyárak. Gyóóri kiemeli evezőjét a fenségesen hömpölygőhabok közül: csupa fenol. Dől a sűrű, szürke szennyvíz a csatornákból. Kikötni nem lehet sehol, pedig egyre jobban kellene pisilni! Végre feltűnik egy kavicsos part. De alig lépek ki a bokáig érő vízbe, rámüvölt egy őr: „ Katonai terület, tilos megállni! Tünés, de azonnal!" - hadonászik. A bokámon vastag koszcsík. Megállás nélkül, eleinte émelygő, később korgó gyomorral lapátolunk tovább. Délutánra jár már - a hátunk felégett, a tenyerünk sajog a vízhólyagtól * Hogy azóia is megíratlanok, az a gondolatmenetet nem befolyásolja - mire .végre tisztul a víz, nem rakódok újabb- és újabb koszréteg a kajak oldalára („oszlik lelkemnek barna... "). Egy kis kikötőhöz érünk: LÓRÉV - RÉV betűzzük a táblát. A stég mellett árnyas liget; a fák alatt zöld fű. Kiszállunk a régen áhított oázisnál. A hajókat az enyhén lejtő, fövenyes partra húzzuk. (Lesz mit sikálni - konstatáljuk.) Sátrat vervén, a kocsma felé tendálunk (mint az szomjú szarvas). Könynyen odatalálunk, bár sötéledik: egy helyüli pislog csak lámpa a kihalt faluban. Gyóóri nagyot káromkodik: majd eltörik a bokája egy gödörben. (Ójják lábait mint szemek fényit, hogy valamint ne üsse az kőben.) Megugatnak a kutyák. Belépünk a koszos padlójú helységbe. A falon tábla: IV. osztályú üzem. A kocsma üres, a söntésnél álldogál csak két-három paraszt. Fejükön kalap, kezükben pohár. Arcuk pirospozsgás, bőrük cserzett. Egy fura pasas magyaráz valamit nekik, közben mutogat is azok meg pukkadoznak a visszafojtott röhögéstől. Leülünk egy pecsétes terítővel borított asztalhoz. Ahogy meglát minket a Mester, otthagyja Tanítványait és mellénk telepszik. Kopott, kékes-szürke ballonkabátot visel. Nagy, értelmiségi homloka sápadt. Tört franciasággal mesélni kezd. Ha egy-egy szót nem ismer, magyarul pótolja. Ránknéz, értjük-e azért. Bólintunk, hát folytatja. II y a quatre Nagyhatalom dans le monde - magyarázza. Le cinquiéme, c'est le Jóisten, azaz moi-méme! - bök a mellére. Hitetlenkedve nézzük: boroltvált arcán nyoma sincs hófehér szakállnak. Jó, ha negyvenéves! Ez teremtette a Világot?! Möszijő Jóisten kihörpinti a pálinkáspoharat, majd folytatja: Jóistenségem abban áll, hogy mindenféle munkát kipróbálok. Dolgoztam már Párizsban, Angliában (az egy sziget - magyarázza), meg egyszer Pesten is, a Rákóczi úton. Kérdőn néz ránk. Mi is hallottunk már ezekről a helyekről - helyeselünk (mégha a koszos villanykörte nem is nevezhető „nagy, fehér fénynek"...). Túra után hazatérve felütöm a lexikont. „Lórév. 427 lelket számláló falu a Csepel-sziget dunai oldalán, Budapesttói ötven kilométerre. Lakosainak többsége szerb nemzetiségű; legtöbbjük mezőgazdasággalfoglalkozik. " Ennyi. Hát nincs ezeknek üzleti érzékük! -sóhajtok. Máshol azonnal búcsújáróhelyet csinálnak, ha csak egy másod-harmadrendű szent bukkan is fel. .Mécsnek büszke vára" sincs igazán messze az esztergomitól; Szentendre viszont ..szomszédvárnak" számít. Legkivált az idegenforgalom terén, de a képzőművészeti életben is régóta épülnek a kortársi kapcsolatok. Néhány éve május elején szentjeink is összefognak: az itteni 7Ví/íií7.v-hegy(ecske) lábához (Lépcső utca - Művészek tere) szabad ég alá kitett egynapos „Werkschau"-hoz ugyanis Endre adott ötletet és mintát Ferenczi Károlynak. Idén az ő, továbbá Kántor János és Kaposi Endre művei néztek ránk az alkalmi építmény külső faláról. (,,Kifordított templom", május 6. - fotónkon.) Találkozhatott itt ki-ki a művészek és a maga személyes „Jóistenével" is... Mindenesetre felemelő érzés lett volna az is lokálpatrióta szívünknek, ha egy-két tucatnyi „idegen" is erre vetődik, netán a szentendrei tömeges rajzásból. Sőt a félszáznál valamicskével több helyi érdeklődő úgyszintén örömet szerzett volna. Az esztergomi ..Céh-bei iek" további szentendrei szereplései: Ferenczi Gábor - az ottani Vajda Stúdiónak is tagjaként - egynapos akció szervezője és kiállítója volt („Sikátor", július 15.): Kántor János tárlatát pedig a Céh Galériában dr. Prokopp Mária művészettörténész nyitotta meg (július 28.). Ezer év en át hömpölv göu a zarándokok tömege Compostelába. Szent Jakab sírjához. vagy Tours-ba. Szent Mártonhoz. Az írek Szent Patnckért bolondulnak. az angolok Szent Kolumbánra esküsznek. Mi lenne Nápoly San Gennaro nélkül? Szlávok, hispánok. gallok, hunok, teutonok lepték el Péter arany küszöbét... Hát még Czestohovaban. Lourdes-ban vagy Fatimaban! Pedig a Jóistenhez képest még a Csodatevő Szűzanya is csak potomság! Ha lenne ezeknek eszük! - folytatom az eszmefuttatást. Hipp-hopp. fellendülne a turizmus... A poros út mentén kegyszerárusok bódéi sorakoznának... Autóbuszok hoznák a zarándokokat Párizsból. Angliából, sőt Pestről is. a Rákóczi útról. Ha eljönne a Pápa, lehet, hogy még járdát is építenének! A zarándokoknak enni, inni. pisilni is kell valahol. Ki lehetne tatarozni a kocsmát, kerthelyiséget nyitni. Himnuszokat dúdolna a Dizsi esténként a diszkóban, miközben a kerubok langjaikat pengetve kísérnék a szeráfok kórusát! Szárnyashajóval utazva, megrövidülne a zarándoklat rondabugyrodi része. Hotelek nőnének ki a földből. Horgászhelyeket lehetne bérbeadni a part mentén. Golf-pályát létesíteni... Lehetne... lehetw... De nálunk a legjobb lehetőségek is kihasználatlanul maradnak. Ez a magyar Ugar! Horváthy Péter Fent Erőteljes karcsapásokkal szelem a vizet. Gyorsabban, még gyorsabban akarok haladni. Magam alatt érzem a mélységet, néha végigszalad testemen egy jéghideg érintés. Megrettenve gondolok arra, mi minden élhet a tóban, akár éppen alattam. Aztán a tüdőmre figyelek, fojtogat az irdatlan víztömeg. Megint, minden porcikámban érzem az ember parányiságát, érzem a pillanatot, ami elegendő lehet ahhoz, hogy véget vessen a lét suttogó, alig hallható lüktetésének. Közben partot érek. Ahogy felegyenesedem, dermedt bőrömön szerteszét futnak az áttetsző vízcseppek. Még érzem a bénító hideget, amikor elindulok a hegytetőre. Keskeny ösvényen haladok felfelé, meredek a kaptató. Minduntalan meg kell állnom, hogy némi friss levegőhöz jussak. Meztelen karomat kíváncsi bokrok elkalandozó ágai érintik. Valahol megroppan egy száraz gally, előttem fénylik egy pókháló, szól egy madár, és mindenfelől vagy a semmiből bátorít, susog a táj. Mindvégig elhiszem, hogy magam vagyok. Elhiszem, mert elhiteti velem ez az időtlen idők óta itt nyugvó óriás. Mély álma csak játék, nehogy gyanút fogjak, nehogy visszaforduljak. Szuszogása ajándék nekem, lépteim nem fájnak neki. Kicsi vagyok, olyan kicsi. Kezem az érdes sziklafalat érinti, lábam támasztékot keres. Feszül az izom, elrugaszkodom, felemelnek, hűvös béke ül reám. Viszem tovább hihetetlenül könnyedén. És végre meglátom. Összeér a lent és a fent. Belenézek a mindenbe, nincs határ. Ha belevetném magam, nem zuhannék, csak lennék. Még várok valakit, pedig tudom, már itt van. Mindig itt van. Néha azt hiszem, mellém telepszik és a vállamra teszi kezét. De már rég előttem jár, kitapossa nekem az átláthatatlan, kusza utat. Máskor mögöttem áll észrevétlenül, és figyeli tétova mozdulataim, botladozó lépteim. Gyakran megérint. Én vagyok az, aki belesóhajt a sűrű levegőbe és a szél az, aki cirógat? És meddig tart az út? Meddig tarthat még? Meddig jöhetek még? Mert jönni kell, mert lenni kell. Itt és mindenhol. Varga Margit