Esztergom és Vidéke, 1993

1993-03-25 / 12. szám

10 ESZTERGOM ÉS VIDÉKE ESZTERGOM-TABÖR régi barakkokból, faházakból álló óriási telep volt. Még az első világháború éveiben építették, most lyukas kátránypapír tetőkkel, emeletes ágyakkal és szalma nélkül fogadott minket. Barakkonként kb. 200 személyt helyeztek el. Az internált lengyel katonák hangulata teljesen reménytelen volt. Ennek meg is volt az oka: hiányzott az ágynemű, a takarók, a pokrócok, az időjárás pedig lassan már hidegre fordult. Dühítettek minket a bolhák, a behallatszó vízcsobogás, a mocsok, de futótűzként terjedt közöttünk a reményteli jóhír: hamarosan az internáltaknak módjuk nyílik - kinek-kinek tanult szakmája szerint - a környező településeken végzendő munkára. Örültünk, hogy naponta jelentendő állományi létszámunk már nemcsak a szökések miatt, hanem a kőbányákban, parasztgazdaságokban, különféle gyárakban végzendő munkákkal indokolt eltávozások miatt is fokozatosan csökkent. Mivel Esztergom város polgármestere és Szabó Antal városi kertész a táborparancsnokságon ilyen igényt jelentett be, a különféle internálótáborokból hamarosan 10 főnyi lengyel érkezett Esztergomba, s közöttük voltam én is. Elhelyezésünk a városi kertészet épületében volt, míg élelmezésünket a városi magyar katonai laktanya adta oly módon, hogy a kosztot onnan szabadon elhozhattuk és szálláshelyünkön magunk osztottuk szét. A magyar katonák minket egyértelműen bajtársaiknak tekintettek. Ez érthetően igen jólesett nekünk, így azután - mint a bajtársak között mindenütt szokásos tisztjeiknek, altisztjeiknek rendre odaadományoztuk saját lengyel katonai kitüntetéseinket, amit ők ugyanilyen módon viszonoztak is. Esztergom városában a legkülönfélébb közmunkákat végeztük és közben sokféle emlékezetes hétköznapi eseménynek, látványosságnak lehettünk tanúi. Máig megmaradt bennem közülük néhány. 1. Az úrnapi ünnep és körmenet előtt a bazilikából a városi kertészetbe szállítottunk - virággal díszítendő - szent szobrokat. Katonatársaimmal ezt a dekorációs munkát szállásunk közelében végeztük, utána pedig visszavittük azokat a bazilikába. Alighogy helyükre tettük a díszes szobrokat, a hercegprímási palota egy termébe invitáltak bennünket, hogy ott meleg szívvel köszöntsenek és meg is vendégeljenek. Egy magas egyházi méltóság a köszöntés végén csupán ennyit mondott latinul: „VIVÁT POLONIA!" Egy szempillantás alatt könnybe lábadt a szemünk és határtalan öröm töltölt el mindannyiunkat: még internáltként is jó barátok között lehetünk és a latinul elhangzóit őszinte jókívánság a jó Isten segítségével bizonyára valóra válik majd egyszer. Gyakran imádkoztunk a Czestochowai Szűzanya (Fekete Madonna) képe előtt, amely egy luk rendbe a városi temetőt, a Vilniuszból származó Jasinski Klemens mérnök irányításával még a lakóház-telkek parcellázási terveit is mi készítettük, télen a madarakat etettük, a közutakat tisztogattuk, javítgattuk.Ez idő tájt a lengyel Honi Hadsereg (lengyelül Armia Krajowa, vagy közismert rövidítéssel az „AK") magyarországi vezérkara állandó felügyeletet gyakorolt a táborok felett és katonáink minden csoportjával rendszeres kapcsolatot tartott. Folyamatosan látogattak és tájékoztattak minket arról, mi a helyzet az egyes frontokon. Esztergomban gépjárművezetői tanfolyamot szerveztek, amelyen (Kijanki JanEgy lengyel menekült esztergomi emlékei Ötven év után Tavaly, szeptember 27-én magyar-lengyel nyelvű emléktábla leleplezésére került sor a Bazilikában. Ezt az eseményt a Honi Hadsereg-Wroclawi Csoportja kezdeményezte. Képviseletükben Piotr Gaglik és Záhonyi Lóránt kapcsolódott be a szervezés munkájába. így módunk volt többször beszélgetni a csoport tagjairól és működéséről. Ennek során kiderült, hogy az általam levéltári forrásokból ismert Mikolaj Chomont - aki az esztergomtábori lengyel katonai internáló tábor lakója és a Városi Kertészet dolgozója volt a II. világháború alatt - ma is él és a szervezet tagja. Mivel Levéltárunk kézirattára gyűjti a helytörténethez kapcsolódó visszaemlékezéseket, kértem Gaglik uratjárjon el ebben az ügyben. Mikolaj Chomont visszaemlékezése Záhony Lóránt fordításában az elmúlt hetekben érkezett meg. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket. Csombor Erzsébet mellékoltáron volt elhelyezve. Gondolom, ma is olt áll és őrködik nemzeteink testvériségén. A bazilika kórusán karácsonyonként rendszeresen előadtunk lengyel és magyar betlehemes énekeket, ami nagy tiszteletet keltett a magyar hívőkben és évről-évre jobban együttéreztek sorsunkkal. A bazilika körüli parkok rendezése során találtunk rá a Duna partján Sobieski János lengyel királyunk emlékművére. Persze, hogy kétszeres örömmel ültettük körbe a legszebb virágokkal. Az arra haladó helybeliek rendszeresen megszólítottak és maguk hívták fel figyelmünket: „pompás királyotok volt ez a Sobieski János, O verte ki innen a törököket." Esztergomban mi építettünk céllövöldét a fiataloknak, mi hoznak, gépesített egységünk altisztjének a szakmai irányításával) számos internált lengyel is részt vett. Megkaptuk a kitanítást: amint a szövetséges erők, közöttük a mi lengyel egységeinkkel, partraszállnak a Balkánon, meghatározandó pontokon gyülekezünk és ténylegesen bekapcsolódunk a hadműveletekbe. Tájékoztattak az AK hazai tevékenységéről és felszólítottak a levelezésben a legnagyobb óvatosságra: az ellenség helyzete az összes frontokon napról-napra romlik és viselkedése most lengyel földön különösen brutális. 1944 tavaszán magyar barátainknak is el kellett szenvedniük a hitleri megszállást. Mindenfelé temérdek katonaság, harckocsik, a házak felett repülőgépek. Ettől kezdve városunk felett éjjel-nappal kezdtek elhúzni amerikai és angol repülőgépek, felzúgtak a szirénák. Közben mi ezt mondogattuk egymás között: rémes ugyan ez a zaj, de jelzi a hitleristák közeli végét. Tanúi lehettünk egy Esztergom légterében vívott légicsatának. Hatalmas amerikai támadóegység közeledett. A bombázókat kísérő vadászgépekkel együtt talán 1000 gép lehetett. Egy amerikai vadászgép észrevette a közeledő hitlerista gépeket, gyorsan le is adott egy sorozatot irányukban. Az egyiket el is találta, így az lángolva kezdett zuhanni, óriási füstfelhő és puffanásjelezte becsapódását. Az amerikai vadászgép (melyben talán lengyel pilóta ült, hogy elégtételt vegyen hazája megaláztatása miatt) zuhanórepülésbe ment át, mintha a Duna-hidat őrző légvédelem eltalálta volna, függőlegesen zuhant a föld felé. Szálláskörzetünk mellett olyan hadikórház működött, melyben beteg és sebesült hitleristák tartózkodtak. A kórház udvarán általunk (óvóhelyközi összekötő célból) ásott árkokból hencegve figyelték a légicsata minden mozzanatát. Diadalittas ordítozással kísérték a zuhanó amerikai vadászgép ijesztő látványát, egészen addig a pillanatig, amikor a lelőttnek vélt gép pilótája bravúrosan, az utolsó pillanatban hirtelen irányt változtatott: függőlegesen, de fölfelé fordította a gépet és hamarosan utolérte a köteléket. Ebben a nekünk örvendetes pillanatban halálos csönd lett, majd a kórházi oldalon éktelen szitkozódás következett. Ez azonban - mint az összes frontokon itt sem járt semmiféle eredménynyel. A világméretű gyilkosság tettesei kezdték elnyerni méltó büntetésüket. Az elesett hitlerista pilóták számára pedig az esztergomi temetőben mi, internált lengyel katonák ástuk ki a sírgödröket, mi voltunk tanúi a katonai gyászszertartásnál:, a beszédnek és a díszlövéseknek. Rajtuk azonban ez már nem segíthetett. Beteljesedtek az írás szavai: „...ha fegyverrel támadsz, fegyver által pusztulsz..." Mikolaj Chomont IDŐLAPOZÓ szerkesztésében