Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 93. szám

Esztergom, 1913.

XXXV. évfolyam. 93. szám.

Csütörtök, november 27

FOLITIKRI és TfíRSRDfíLMILfíR

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

FELELŐS SZERKESZTŐ :

DR GRÓH JÓZSEF

LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ

LAISZKY JÁNOS.

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS

FŐMŰNKATARS:

DR KŐRÖSY LÁSZLÓ

CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

Útkaparás.

E címet bizonyára sokan mosollyal, vagy megütközéssel fogják olvasni, mert — szó a mi szó — az útkaparás nem valami szokott vezércikk-téma ; s aligha tévedünk, ha kimondjuk abbeli vélekedésünket, hogy alkalmasint mi vagyunk az elsők, kik erről a nem nagyon költői tárgyról újságcikket írunk.

Ne gondolják azonban a jámbor olvasók, hogy az elsőség hite valami kéjes bizsergéssel töltené el keblünket. Oh nem! Még arra se véljék dolgunkat, mintha talán az útbiz- tos uraknak (kiknek hivatalát eszünk ágában sincs lekicsiny- leni!), meg az útkaparóknak akarnánk ínycsiklandó csemegével szolgálni. Nem. Mentsen Isten tőle! A szokatlan téma nekünk se nem kéj, se

nem csemege, hanem ellenkezően boszúságnak, jogos felháborodásnak forrása.

Semmi szükségét sem látjuk, hogy zsákban áruljunk macskát, hogy tettetett gyöngédséggel kerteljünk, mikor oly vétkes hanyagságról van szó, amelyen nem lehet nem mérgelődnünk.

Nyílt vádunk az, hogy a városi illetékes hatóság jóformán mit sem tesz a szigeti töltés-út és a kövezett főuccák botrányosan vastag sarának eltávolítására. Esős időben Esztergom város főútvonalain járni, vagy csak keresztül menni is valósággal sárgyúrás számba megy, mert mindenfelé arasznyi mély habarcs fedi az úttestet, valamig az Úristen napja onnét fel nem szárítja! Az útkaparás — melyet pedig ma már a külső utakon is űznek — illetékes hatóságunk

természetszeretetéből majdnem hogy ismeretlen fogalom nálunk ; s ha néha napján úgy szeszélyből itt-amott meg is esik, nincsen sok köszönet benne, mert nagyon módjával, luca- szék készítéseként szokott esni.

Közelebbi bizonyító adatokkal is szolgálhatunk, teszem a szigeti töltés-útról. Ez az út (már t. i. a város gondozásában levő része) az elhanyagoltságnak, gondozatlanságnak visz- szataszító példaképe.

A múlt. hét első fele. mint tudva van, esős nedves volt. Látniuk kellett volna a szigeti utat ebben az időben azoknak, kik még nem tudják : mi az a : „térdig sáros út“. Mert bizony a töltés-út a múlt hét elején (mint már azelőtt is nagyon sokszor !) ilyen „térdig sáros út“ volt. Legalább másfél deciméter mély habarcsszerű híg sár borította. És miért ? — Mert az illetékes hatóság nem gondoskodott (és máskor sem gondoskodik !) az úttestre gyülem- lett esővíznek levezetéséről. Pedig az útnak mindkét oldalon van levezető csatornája, csakhogy persze ez is oly gondozatlan, hogy nem felelhet meg a céljának.

De ha már a viz levezetéséről nem történt idejében gondoskodás, legalább a sarat kaparták volna le az úttestről ! No és nem kaparták le?

Kaparni kaparták, ámde hogyan ? — Először is elkésve ; másodszor a legnagyobb kényelemmel : mindennap egy-két

méternyi hosszúságban ; harmadszor — és ez már igazán botrányos dolog ! — a vízlevezető csatornába, amelyben valószínűen a mai napig ott bűz„Esztogom es Vidéke“ tárcája.

Krysantémok.

Eljöttél hozzám látogatni, — Megosztom veled árvaságom . . . Ott kinn is késő hervadás van, Miért bolyongnál őszi tájon.

Ittvan szivem . . . meghitt barátod, Mily sok emlék köt össze véled . . Virágfakasztó korom elmúlt Lelkem veled a múltba réved.

Bolyongtam én is fényt keresve Olyanná lettem, mint te . . , árva Könnyezve jöttem vissza újra Hervadt, kietlen őszi tájra.

Röpködnek szerte szét a fákról Ott kinn a sárga levelek . . .

Hulló levél . . . ietarlott tájak Szebb napjaimra intenek.

Zölden mosolygó ligeteknek Immár csak pusztasága van,

Hol az elmúlás gondolatja A bús lemondás megfogan.

Te puszta táj végső virága Csüggedt lelkeddel mért vagy ott, Úgy nézel ki fehér ruhádban,

Mint ravatalra tett halott.

Eltűnt az álmok délibábja,

Letört virág . . lomb hull reája . .

Veled virrasztók hallgatag ;

Emlékezem a szebb napokra Lehajtom fejemet zokogva,

A mint itt megpillantalak.

Ki tett ide csokorba szedve,

Hogy ne maradj kint naplementre Te hervadó fehér virág;

Hűsége lelkemhez simulva A te fehér színedben uyújtja Örök szerelme zálogát.

Mezőm terítve volt virággal . . .

Felette napsugár, madárdal,

Óh hol vagytok ti szép napok !

Most mint imbolygó álomképek Az éjbe lopva visszatértek . . . Elmúltatok . . . elmúltatok 1

Bús hervadás a szirmaidra Sötét szárnyát széjjel borítja . . .

Már látom haldoklásodat; —

S mit a küzdelmes földi pálya Nem hoz nekünk meg . . nemsokára A halai csendes álmot ad.

Orion.

Ferenc József adósságot fizet.

Jókai Mór, a magyar költőkirály igen sokszor volt pénzzavarban. Egyszer teli kézzel szórta a pénzét az ablakon, másszor ismét a földkerekség legszomorúbb embere volt, leült íróasztalához és két regény helyett hármat irt, és két cikk helyett hatot, És mégis halmozódtak a bajok és már úgy látszott, hogy a költő munkaereje gyengülni fog a gondok alatt, midőn a segítség megérkezett. Jókai gyakran látogatta a szabad- elvüpárt klubbhelyiségeit, ahol Tisza Kálmánnal és Csernátony Lajos képviselővel tarokkozott rendszerint. Állandó kibicek voltak: Lukács

László, Podmaniczky Frigyes báró, Mikszáth Kálmán és Wekerle Sándor. Ezt a partit Fervári Kálmán meg is • festette. Éveken keresztül minden este játszottak, anélkül, hogy a differencia hónaponkint két koronánál nagyobb lett volna. Mikor egyszer Jókai pénzzavarban volt, a rendes tarokk helyett huszonegyest ajánlott? Tisza Kálmán elfogadta az ajánlatot, de csak négy krajcár maximális téttel. Jókai savanyúan bár, de igy is beleeggyezett. Tényleg nyert is az este ötven krajcárt. A játék befejezése után Tisza behívta az egyik szobába.

— Móric — szólt Tisza, mélyen a szemébe nézve — úgy látszik, hogy neked megint nincs pénzed?

— Nagyobb összegre van szükségem. Annyit te úgy sem előlegezhetsz nekem.

— De hiszen te borzasztó sok pénzt keresel, mit csinálsz vele ?

— Szétfolyik a kezem között.

— Mennyire van szükséged ?

— 10000 forintra legalább.

— Sok, nagyon sok. De majd én előteremtem, illetve majd valaki előteremti azt a pénzt, úgyhogy nem is kell visszafizetned.

— Hogyan ?

— Nagyon érdeklődnek irántad az udvarnál. Azt hiszem Bécsben megszerezhetem majd neked a pénzt. Holnapután utazom Bécsbe, vasárnap a bécsi hajónál megvárhatsz, ott talán már mondhatok neked valamit.

— Köszönöm, szólt meghatva Jókai. — De mégis hogyan akarod a pénzt nekem megszerezni ?

— Azt bizd csak reám. Ha megígérem, meg is tudom szerezni. A Jókai név jól cseng Bécsben. De ha megkapod a pénzt, ezt a manővert nem ismételheted meg többször. Bécs csak egyszer irgalmas.

Hálálkodva hagyta el Jókai a szobát, ahová utána Podmaniczky Frigyes lépett be, akinek Tisza az ' egész dolgot elmondta.