Esztergom és Vidéke, 1895

1895-05-02 / 35.szám

Az esztergomi redut. Esztergom, ápril. 30. (G. F.) Újra és határozottabb alakban kezd ismét kisérteni a redoute eszméje. Úgy van odaállítva ez az eszme, hogy annak megvalósulásától függ, ha nem is jövendő boldogságunk, de legalább is boldogulásunk. Ez lesz az a grand

1 attraction, a mely után csak úgy törik magukat az emberek hozzánk és nem csak a budapestiek fognak majd ennek a kedvéért lerándulni hozzánk, hanem még vidékünkre is telepszenek majd sokan, hogy csak redouteunkat minél gyakrabban láthassák és meglátogathassák. A redoute, ha létesül, szintén olyan generalflastrom lesz, a mely elenyésztet minden bajt. Boldog korszak virrad ránk. S aztán, a mi fő, a polgárság megterhelése nélkül létesíthető ! Egy árva vassal sem kell hozzájárulnia senkinek. E miatt nem kell a pótadót emelni, mert erre a célra van nekünk pénzünk. Nem kell egyéb, mint hogy az emelkedőképes, biztos s biztosan jövedelmező regaleváltság-kötvényeket, mint törzsvagyont, másféle vagyonná alakítsuk át. Meg vagyunk róla győződve, hogy azok, a kik e tervnek szószólói és a kik ezt kedvenc eszméjükké Iz ..Eszteraom és fiié" táraia. Tavaszról daloltam. Tavaszról daloltam, Szürke, öszi ködben, Hiszen tavaszt láttam A te két szemedben Ragyogó szemedben. Hajh! De hamar elmúlt Tavaszod virága, A míg nekem nyílik A míg újra nyílik Meghalok utánna ! Hrabovszky Lajos. Geréb Márton felesége. Geréb Márton gazdát megcsalja a felesége ! Sugtak-bugtak az emberek. — No, ki hitte volna, hogy az a fiatal szarkalábú, halványképü uraság betúrja magát a zsellérember házába ? Cimnek elég jogcím az, hogy Márton gazda legény korában szolgálatban volt az öreg uraságnál, mikor az ifiur még a normált járta, régi ösmeretség, hogy ne fogadná most is szívesen a látogatásait, csak az az asszony ne volna olyan szép porció boldogság, meg az az ifiur ne volna olyan mézes-mázas szavú legényember ! tették, a város javát hordják szívükün s annak előmozdítását czéloz zák, de nem osfethatjuk azt a nézetet, hogy egy redoute építése eminens szükség, hogy ennek létesítése a városnak oly előnyt biztosítana, a melyért érdemes volna a bizton jövedelmező regáleváltságot lekötni úgy, hogy azt akkor, mikor talán égetőbb szükség volna rá, igénybe venni nem lehetne. Ebben a redoute létesítésének forcírozásában nem láthatunk egyebet, mint a magánéletben annyira lábrakapott nagyzásnak átvitelét a közéletbe. A magánemberek nagyrésze nem számolva helyzetével és a viszonyokkal jóval többnek akar látszani, mint a mi, különösen az anyagi téren s különféle passiókat enged meg magának, a melyek semmi arányban nincsenek vagyoni állásával, jövedelmével. Abban a biztos hitben, hogy ő azzal saját javát mozditja elő, oly dolgokra költekezik, a melyek nélkül nagyon szépen ellehetne s e mellett s miatt nem jut a feltétlenül szükséges dolgokra s mig ő például bock-ot szí és pénzét elkártyázza, addig talán a családja otthon éhezik, vagy a legszükségesekben a családfővel együtt szűkölködik. — Megkövetem alásan az ifiurat, — szólt tisztesen a gazda — ne vegye rossz néven az igaz szót, nagyon szeretem az ifiurat, de . . . Az úrfi közbevágott. — Köszönöm, Márton gazda, a maga házát többre becsülöm az egész falunál. — Igaz, hogy nem sokat ér ez a mi falunk : kicsi, szegény. De hát ép a megtiszteltetés mián, ugy-e nem veszi rossz néven az ifiur, ha . . . Nehezen vette az ajkára a tiltó szót. A menyecske piruló tekintete mentette ki a zavarból. — Azt akarnám mondani . . . eredj csak ki a szobából Verona lelkem, — küldte az asszonyt — azt akarnám mondani, hogy a feleségem mosolygása csak engem illessen. A fiatal földesúr kacagott. — Hahaha ! Talán bizony félti tőlem, Márton gazda ? Én miattam ugyan meg ne őszüljön ! Ha maga nem kér a megtiszteltetésből, magának ahhoz joga. van. Isten megáldja, Márton gazda, nem jövök hát többé a házába ! Ha Geréb Márton megértette volna, hogy miért megy a hegy Mohamedhez, ha Mohamed nem megy a hegyhez, a mint az ifiur mondta távoztakor, hát még A redoute-tal sem vagyunk különben. Mulatóhelyet, kávéházat, vendéglőt akarunk emelni, koczkára teszszük a biztos jövedelmet és létesíteni óhajtunk olyasmit, a mi nélkül nagyon is ellehetünk, míg szűkölködünk olyanban, a mi létszükséget képez. Altalános a panasz, hogy nincsen óvodánk, folyton halljuk hajtogatni, hogy a reáliskola és az elemi iskola helyiségei nem felelnek meg a követelményeknek, a hivatalos helyiségek szűkek s mi mégis redoute-ot akarunk építeni ! Városunk népét a szőlők pusztulásával súlyos csapás érte, a tönk szélére juttatta s mégis akkor, midőn nap-nap után újabb s újabb követelményekkel fordulunk hozzája, mikor évről-évre növelni kell a pótadót, mikor ezzel szemben még attól a kedvezménytől is megfosztjuk, hogy olcsó fához jusson, a háztulajdonosoknak fentartva volt megváltás útján : akkor a helyett, hogy a nép terhén könnyítendő oly helyeket állítunk fel, a hol munkába menetelekor gyermekét hagyhassa s ne legyen kénytelen azt a jó Istenre bízni, vagy mellettük keserves keresményével fizetett egyént tartani, — redoute-ot építünk. szólt volna Geréb Márton. De Geréb Márton nem értett az urak . nyelvéhez, hát szivébe fojtotta azt a halvány sejtelmet, a mit az előtte ismeretlen közmondás ébresztett benne. Kézen fogta az asszonyt, és szeli d hangon mondta. — Asszony, nem viselted magadat ugy, a hogy kellene. Légy olyan asszony, a milyennek a pap előtt ígérkeztél. A menyecske sértett büszkeséggel felelt az urának. Ez a szemrehányás fáj, mert eddig meg nem érdemeltem. — Hát ezután ? — Ez az uramtól függ. — Körülötted legyeskedik s azért kiutasítom. Az asszony a vállát vonogatta. — Nézz a szemembe, Verona ! A menyecske kacagott a szemébe : — Hát maga hiszi a pletykát, én édes jó uram ? Nem lehetett neki ellentállni. Avval a szerelmes lelkével ölelte magához a szép menyecskét, mellyel csak azok Ölelhetnek, kik megbocsátanak. És Geréb Márton észre nem vettej hogy mig ő szokatlan szerelmi ömlengéseivel akarja az asszony lelkét magához láncolni, addig annak lelkét oly titkos Ezt, bár újból és ismételten azon meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy az eszme megvalósítására törekvőket, a város javának előmozdítása vezérli, — nem tekinthetjük egyébnek, mint az előbb emiitett nagyzás átvitelének a közügyekbe. S ha ez káros akkor, mikor az egyeseknél magánviszonyaikban nyilatkozik, annál károsabb ennek hatása köztéren, a hol az magára a közre és pedig jó hosszú időre bir kihatással. De eltekintve ettől, oly eminens közszükségletet képez-e a redoute létesítése s oly kétségtelen-e az, hogy annyi jövedelmet hajt, a mennyi a reá fordítandó összegnek megfelel ? Mindkét kérdésre határozottan nemmel vagyunk kénytelenek felelni. Eminens közszükségletet nem képez, mert városunknak nincs oly vidéke, nincs oly élénk forgalma, nincs oly fejlett ipara, hogy feltétlenül megkívántató szükség volna egy ily fényes vendéglőre. A fővárosiakról pedig tudjuk, hogy azokat a kirándulásokra nem a vendéglő, nem a fényes kávéház csábítja, a melyeknek Ők bővében vannak, hanem a vidék szépségei, a szabadban emelt nyaralók s fris levegővel, szép kilátással kínálkozó lakások. vágyak epesztik, mint egykor, mikor a Kálvária alatt a Márton legénnyel találkozott. Tilos szerelem után vágyott, melyről álmodni sem mert, mielőtt az ura féltékenységéről tudott volna. Hogy ő szép ! Az ura is mondta, de mennyire többre becsüli az úrfi szavát, a ki a nagyvárosban selyem és bársony közt sokkal szebbeket látott s mégis szépnek találja őt. Felvette a vasárnapi ruháját s ugy ment el a ligetbe szamócát szedni az urának. Hogy meglátja valaki ? Ej,, hát azért ő a legszebb menyecske a faluban, hogy kopott ruhában járjon ? Aztán meg ki jár arra az erdő szélén ? A gyermekek a másik oldalán játszadoznak, a merre a falu van; ez a része az uraságé, tilos. De vájjon bántják-e, ha tilosban találják ? — Jó reggelt, húgom asszony ! A kastély kerítése az erdő szélén húzódott. A kerítés mögött hallatszott a hang. A menyecske ijedten fordult vissza és pirulva válaszolt.. — Adjon Isten, a fiatal úrnak is. — Kerüljön közelebb, húgom asszony! — Nem- szabad, tiltja- az uram ! — Ej, szép menyecske, mintha látná itt valaki! — Megláthatna. — Hát azért volna olyan alacsony a' Esztergom, XVII. évfolyam. 35. szám. Csütörtök, 1895. május 2. ESZTERGOM és VIDÉKE ^x\v,v.vvv*ex\vvx\x\v^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. *»»N«»S92»*»Í^ ^ Megjelenik hetenkint kétszer: | ^ csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, | ir etesek | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI ÁR/. | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | | Egész évre 6 frt — kr. | küldendők: | § Fél évre 3 » — » ^ _ , , , k Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári f | Negyed évre 1 » 50 > | Szechenyi-ter 35. szam. f & ^ Egy hónapra — » 50 » § r § bélyegilleték fizetendő. I Egyes szám ára — » 7 » | Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, | Wx^vx^sx**vx*íxs»N>í^^^ a Wallflscll- és Hailgll-féle dohánytőzsdékben. ^WÍ>^\VX\X\V\VX^NXS^^