Esztergom és Vidéke, 1893

1893-11-05 / 94.szám

tervez, úgyszólván édes és értékes magva lesz az a maradandó emlék, melynek érdekében e sorokkal fordulunk Jókai Mór tisztelőihez, mely elnevezés alá méltán foglalható a nemzet szine-java, rangr, rend- és osztálykülömbség nélkül. Egy gondolat kapta meg legjobban az elméket, a melyek ez ünnep előkészítésében részt vettek, a gongolat :országos ünnepet ülve emléketis adni e napról és benne egyszersmind kettős értelmű jutalmat, az ünneplendőnek az ő saját alkotásai révén. Megáldott fejére két ágból fonni koszorút: egy ágból, a mely disziti, és egyből, mely védi és óvja. Egy ág az erkölcsi disz, egy ág az anyagi jutalom s a kettő ölelkezvén a költő homlokán, hirdesse nemzete háláját s az ő dicsőségét egyben. Állana pedig ez emlék összes eddig megirt és ez ünnep lezárásáig megírandó munkáinak nemzeti diszkiadás á b ó 1. Az egész Jókai, a mit az ő szelleme ötven év alatt létrehozott, együtt mint impozáns képe egy nagy pályának, szemünk elé állítva ez óriás, e korszakos munkaerő, ez irói hatalmasság, e fenomenális pályafutás, mint a költőnek dicsősége és jutalma. Maradandó becsű emlék legyen az, a melylyel mi a jubileum napját az irodalom históriájába beiktatjuk. Örök időkre szóló, beszédes mű, a mely költőről és az ő géniuszát megbecsülő nemzetről több dicsőséget fog hirdetni jövendő századoknak, mint bármennyi lelkes üdvözlő beszéd, ékes, virágos, ünnepi tószt. Ugy óhajtanok, hogy ezúttal az összeg, amelyet vármegyék, városok, egyesületek, testületek más alkalomkor jubileumi bankettre és külső czifraságokra fordítanának, hasznos, érdemes emléknek szolgáljon alapul. Ebből a pénzből készüljön el a díszkiadás, a melylyel magunkat ajándékozzuk meg és teljen ki az a tiszteletdíj, a melyet a félszázadon keresztül szünetlenül mint ők . . Ha bécsi szép barátnőimmel összejönnék, tudom, több vizet zavarnánk, mint ezek ketten. Isten bocsáss — — nem kéne sokat beszélnem róluk, hisz vendégök vagyok de hát öreg asszszonynak nincs foga, könnyen kipottyan az élet is, a szó is a száján. No de azért le-lejárok hozzájuk. Kivált ha bécsiek jönnek, ezt különben ki is kötötték. Ekkor el nem engednék egy világért — hisz én vagyok az élő kapocs köztük s a bécsi társaság között, Most hangosan nevetett, de ugy, hogy azért dereka nem mozdult, a jobb keze csak oly nyugodtan feküdt az asztalon, mint előbb. Csak a balkezével fedte el az ajkait. — No, ne csudálkozzatok illetlen fiuk, nevetett még mindig — felveszem a barna nehéz selyemruhámat, a nagy fejkötőt, amelyeit a Miczi hozatott nekem tavaly Párizsból (az ilyen alkalmakra) s lemegyek elfoglalni a főhelyet az asztalnál. Csak süket szomszédjaim legyenek, ez a fő, monda megrendülve az előbbi nagy nevetéstől — szeretek jól enni, és Tominál, ha bécsi vendégek vannak, jól eszik az ember — — — a házban a Rollát szeretem legjobban, ein schneidiges Mádl, eljár sokszor hozzám, beszél a mai Bécsről, csak olyan, mint mikor én fiatal voltam. Még most is képzeljétek csak 1 megdobban a lány szive, ha lovaskatonát lát, s a práterfahrtot még mindig tavaszszal tartják 1 Mann wird ja nie alt 1 csacsogta vigan, mint egy szegény öreg kanári madár, az első tavaszi napsugár melegénél. Mintha csak a két fiu az ifjúságot hozta volna vissza neki — élte tavaszát 1 — Miért nem jő Stázi néni egyszer nekünk dolgozó költőnek még mindig a tartozás érzetével átnyújtunk. Mert a kiadás árának a fele fedezze a kiadás költségét, fele pedig legyen a költőneka nemzettől veendő tiszteletdija. Ezer aláírásra van szükség, hogy e kiadás létrejöhessen; az előfizetési ár 200 frt és igy 100,000 frt lesz a tiszteletdij. Nem kételkedhetünk abban, hogy a mikor Jókai Mór műveiről van szó, lesz az országban ezer ember, testület, hatóság, a ki ezt a nemzeti diszkiadást megszerezve, hozzájárul a költő jubileumának méltó megünnepléséhez. Erre az aláírásra, erre a szép, nagyéshálás cselekedetre hívják fel Jókai Mór tisztelőinek fényes táborát. Nem arra szólítunk benneteket, oh magyarok, hogy ajándékot, hogy alamizsnát adjatok annak, a ki a ti szolgálatotokban szerzett halhatatlanságot ; ezt már megtettétek ti is másokkal, megtették más nemzetek is. Hanem szólítunk arra, szólítjuk a magyar értelmiség virágát arra, hogy ketten egymást fölmagasztaljátok: a költő kezetekbe tévén egy nagy élet nagy munkáját, ti pedig a költő kezébe érette az elismerést. A ki ifjúságunkat bűbájos szavával megaranyozta; a ki lelkünket táplálta reménytelen időkben; a ki örömünk, a ki gyönyörünk, a ki vigaszunk volt életünk minden szakában ; a ki áldásunk volt, megtöltvén a szellem, az erkölcs, a hit, a fölemelkedés, a hazafiság kincseivel a mi szivünk tárait: Gyertek mind, öregek, ifjak, urak, polgárok, hódoljunk neki mi viszont, aranyozzuk meg élete alkonyatát szeretetünk, lelkesedésünk örök ifjúságával. Áldjuk a gondviselést, hógy nekünk adta Jókai Mórt, a ki a magyar faj minden fényességével, a nagy talentumok minden varázsával, nemzete büszkesége, idegen népek rigységének méltó tárgya; egy félszázad ragyogványa a magyar irodalomban, nyelvünk felvirágzásának egyik forrása, a kinek mesélő ajakán három át hozzánk, anyánkhoz ? Aztán meg sohasem is ir neki. — At csak átmennék, de irni das nicht. Az Írástól megfájul a gyomrom. Pedig most a legnagyobb örömöm az evés. A mama nem küldött befőttet nékem? Szokta — — T

(

án nem tudta, hogy ide jövünk. Füllentette Lőrincz; tudták jól, hogy jóságos mamájuk soha se tenne fel az ö kocsijára befőttes üveget. — Majd átmegyek egyszer hozzátok. Utoljára a Lőrincz atyjának esküvőjén voltam Kálnán. Szép hely, azt mondják az a kertész tervelte, aki a pozsonyi Au-t, meg a bécsi Volksgarten-t; igaz ? — Anyám is ugy mondja, felelt Lőrincz csendesen. Nem mertek dicsekedni, egy világért sem mondott volna el egyik sem valami olyat, a mi őket előnyös színben tüntette volna fel. — Elmegyek akkor. Az „Aut" szeretem, a bécsi parkokat még inkább. A fás mezők ifjúságomra emlékeztetnek, de ah I (sóhajtott komikusan) hagyjuk ezt. Majd vetek nektek kártyát. Hisztek a kártya igazságában? — Ha a néni ugy parancsolja I — felelt Gábor mosolyogva. — No nézze míg az ember, ők nevetnek. Nem szabad nevetni, — — hisz a kártya csak komoly dolgokról beszél. Elet és halálról szerelemről. Igen, a szerelemről is. Ezzel hamiskásan hunyorgatva, a batiszt kendőjével meglegyintette Gábor arczát. — Szeretlek Gábor — apádra emlékeztetsz. Apád meg sok mindenre! No de hozzátok csak el a kártyáimat, ott vannak az öreg szekrény párkányán, ott. Ugy — ott az a csomag a Napóleon nemzedék csügg elandalodva, elbűvölve. Irodalomtörténetük csonka az ő neve nélkül, műveltségünk csonka az ő művei nélkül, dicsőségünk csonka az ő hire nélkül. * Mely magyar könyves-ház, mely magyar asztal nem üres az ő öszszes munkáinak e nemzeti diszkiadása, az ő jubileuma e kedves emléke nélkül? A kinek a házában már van Jókai-ja — ha részben, ha egészben — az jutassa azt, a mije van, a nálánál szegényebbnek és siessen hozzánk, hogy biztosítsa magának az örömüneppi kiadást. Es nem csak egyházi főméltóságok, nem csak főurak, nem csak egyesek, kiket a sors vagy szorgalom a bőség áldásához juttatott, bármely renden legyenek is, hanem ti városok, közhatóságok, testületek és vállalatok: mind halljátok meg e szózatunkat és siessetek aláirástokkal lehetővé tenni és biztosítani e lelkes vállalkozást, juttatván törvényhatósági, városi, egyesületi, intézeti, iskolai könyvtáraknak ebből a szép és nemes emlékből egy-egy példányt, hogy mindenütt legyen fogható jel és szózatos hirdetője a léleknek, mely mindnyájunkban lakozik. Hadd mondják el később is, kezökbe vévén a nemzeti díszkiadás egy-egy példányát, késő ivadékok: Az a nemzedék tudta a kötelességét és teljesítette is azok iránt, a kik eredményesen szolgálták a nemzet dicsőségét. Erre a feladatra hívjuk fel a nemzet fiait, és hogy nem hiába hívjuk : a fényes eredmény fogja megmutatni. Budapesten, 1893. október 30. A Jókai-jubileum nagybizott ságának elnöksége. Újságolvasók, újságolvasás*). 11. Vannak azonban komolyabb olvasók, a kik czélkitüzve, hasznos eredményre számitva veszik kézbe a lapot. *) Első része az „Esztergom és Vidéke* ez évi október 29-iki számában, a »Csarnok« rovatban jelent meg. császár szobra mellett. Tudod-e, hogy kicsibe mult, hogy a Napóleon unokahuga nem lettem ? Nem tudjátok ? Nos, egy kis Bonaparte, a fenséges főherczegnö, Mária Lujza utján (ezzel kissé felemelkedett székéről s bólintott a fejével egyet) magyar vagy osztrák grófnét akart feleségül. Nem tudom melyik, de tudom, előttem az Attems-éknél is kopogtatott — — kikosaraztuk. — Es miért? ~— Mit gondolsz, csak nem megyek én egy kis korzikai polgár unokájához. Hogy esetleg majd ne járhassak a bécsi udvarhoz, mint madame Bonaparte Mi jut az eszedbe ? — De hát akkor néni miért tartogatja még mindig a császár mellszobrát. — Ez más, ez emlék, azokra az időkre emlékeztet. Meg — tette hozzá hamiskásan nevetve — a férjemtől kaptam — — ezzel a szoborral boszantott mindig. Azt is mondta, ha gyermekünk lesz, Napóleonnak kereszteltetjük. A gyermek nem lett meg — — a férjem meghalt csak a szobrom ne törjön össze. Két-háromszor köhintett, egyik kezével a fejkötöje szalagját igazította meg, majd mintegy álmodozásból ébredve gyors mozdulattal a kártyák keveréséhez fogott. — Elébb te Gábor emelj, majd neked mondom meg a jövendőt. Ugy no lám-lám, alig hogy osztok, már a piros dáma kerülget. Ugy ám fiacskám. Szerelmes beléd valaki — — valaki, aki nincs ide messze. Sieh, dass Gute liegt so nah. Ugyan ki lehet ? Ki lehet nevetett az öreg asszony és meglegyintette ismét a Gábor arczát. — Született Ezek hadserege nem óriási, mint a banális olvasóké, de sokkalta hatalmasabb ; ezek állandó rendes olvasók, biztos előfizetők, fentartói a lapnak, mert szükségök van rá. Itt már rendkívül nagy a'változatosság, sokféleképen és sokfelé lehet őket osztályozni, a szerint, hogy miiyen lapot, annak micsoda rovatát s mi végett olvassák. Itt már rendszeres munkát kellene írnunk, ha azt akarnók, hogy semmit ki hagyjunk, ha oly igazságosak és lelkiismeretesek akarnánk lenni, mint egy természetrajzi tudós, a ki "a madarakat osztályok, fajok és alfajok szerint csoportosítja. A banális újságok persze itt számba se jöhetnek. Nyerészkedni akaró szédelgők csinálják, naiv tudatlanok megveszik, s minthogy hízeleg hajlamaiknak, okosnak tartják, holott művelt ember azt egy futó pillantásra is alig méltatja Persze, egy cselédnek, szolgalegénynek tetszenek az ö eszéhez mért csúf képek a czimlapon, nevelése nem lát rosszat a rémes regénytákolatokban, az innen-onnan lopkodott vagy kieszelt hírekben, ö csak szellemi táplálékot keres, a minőségről ebben a dologban is oly kevés fogalma van, mint élete egyéb dolgaiban. Utoljára is kell neki egy kis agyvelőizgatás és mindegy neki, akárhogyan tesz szert az izgalomra. A komoly olvasót a komoly lapról ugy ismerem meg, mint madarat a tolláról. Az tájékozódni akar a város, az ország eseményeiről, tudni akarja, mi megy végbe a világon. Olvasni akarja az országgyűlési képviselőjük legutóbbi beszédét, attól teszi függővé, vájjon szavazatát a jövő választáskor is ráadja-e a képviselőre, avagy megvonja-e ; mi véleménnyel vannak a kritikusok a legújabb színdarabból, a legutóbb megjelent regényről, verseskönyvről. Olvasni akarja, minő benyomást keltenek a politikai szónoklatok. Igy értesül a komoly olvasó mindenféle mozgalomról, ha személyesen nem vehet benne részt: az újságja teljesen kárpótolja öt a személyes megjelenés lehetetlenségeért, elannyira, hogy sokszor a közügyekben részt vehet távolmaradva is. Az újság egyszersmind az az orgánum, a melynek segítségével a szabad polgár a maga szabad véleményét nyilvánosságra hozza. Don Jüan, a hány város, annyi lányka. Ismerjük a Márfay fiukat, mind egyformák, ismerem őket, mind a hány, mind szerelmes volt belém, a Kázmér, a Niki, és azt hiszem, atyád is, pedig akkor már öreg voltam. Téged is a csak a vénségem ment meg, ugy ám Gábriel, különben te is ugy járnál, mint a többi. — De most, te Lőrincz, te emelj. Óh te rád kincs vár, gazdag lész, nagyon. De hogyan? Utadban nincs csak a fekete ember. Der Treff-königl Pedig a házasság és a fény egymás mellett állanak. Gazdag, nagy Partiét csinálsz, csak a szerelmet, azt nem látom, hol van! Ej, ej! tu n'es pas Gyallay, mon fils. Nálad is ugy kéne állani a a konstellácziónak, mint Gábornál. Csak nem vagyunk partie-vadászok, he? Lőrincz ingerülten fel akart ugrani székéről, Gábor még ideje korán észrevette, s megnyugtatta öcscsét, intve neki és szelíden mosolyogva reá. Az öreg herczegnö nem vett észre semmit, csak vetette a kártyát tovább. Koronák, királyok vesznek körül, fényes polczra jutsz, csak kérlek ne mondd el a Tominak, mert sok álmatlan éjszakát okozna neki az irigység: mondd, szólalt meg egyszerre letéve a kártyát, és stechert emelve szemeihez; tetszik neked Bálványosy Julié ? — Ugyan néni, már te is? — No csak ne olyan ingerülten. Őreg nem kérdhet egyetmást, még olyat is, amit különben még a páternek sem mondanánk el a gyóntatószéken. Jó van, hát még titok. A kicsi él-hal az eszméért. A Lilly azt mondja, akkor belejutna az öreg Czéni herczegné társaságába. Furcsa! én nem törtem magamat annyira hajdanában, s azért mégis min-