Esztergom és Vidéke, 1893

1893-08-06 / 63.szám

¥ " —• VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE.* * # MBGJKLENIK HETENKINT KÉTSZER: . HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. 8 Z VÍBOSHAZÍÖZ sis. : A

5Sf m

i

R

Vf'K«

S Í^^W'f?^^

1

^ hova a lap szellemi részét ilietft közlemények küldendők. to1 1 frt ™.**> SM* =

300

^ 2 frt 9í) ELŐFIZETÉSI ÁR: Belygdíj JO kr. u._

A

.

T évra • - 6 frt — kr. RIAD O-HIV ATAL: MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodna Merint legjutányosab* SEI ívre . 8 frt - kr. SZEOHKNYI-TER 832, bau kelletnek. rui cv

'", - 1 fit 50 kr. 1 hova lap hivafalos és magáit hirdetései, a nyilttéihe Bjsánt közié- — Negyed v - - - - m

" j . menyek, elSjteet

éwi pénzek es reklamálások intézeudgk. NYILTTÉR sora 20 kr. E-ay n ' # 27. Telefonszám. ^ # 0 Csatlakozzunk! Esztergom, 1893, aug. 6. Most, mikor már mondhatni egész Magyarország készül utolérhetetlen ragyogású regényírónknak, Jókai Mórnak 50 éves írói jubileumát megunuepelni és minél díszesebbé tenni, elmulaszthatlan kötelességet vélünk teljesíteni ez által, hogy városunk n. é. közönségét is felhívjuk az ünnepélyben való részvételre. Azt hittük ugyan, 4 hogy városunk intelligens közönsége, mely kétségtelenül nagyon jól ismeri Jókai Mórt s a mely nem egy kellemes órát köszönhet ezen ragyogó stylü regényírónak, magától is mog fog tenni minden tőle telhetőt és hogy nem lesz szükséges ezen helyről tenni meg az első lépést, de ugy látszik, csalódtunk. Tudtunkkal eddig még semmi sem történt Esztergomban, a mi azt mutatná, hogy mi is csatlakozni akarunk azokhoz, a kik a jubiláns Jókai iránt őszinte szeretetüket ós lelkes hálájukat ki akarják fejezni. Pedig Jókai ünneplése nemcsak egyes város dolga! Jókai egész Magyarországé, nem, az egész világé ós meg vagyunk róla győződve, hogy ak« kor, a mikor mi itt Magyarországon ünnepet ülünk annak dicsőítésére, a ki hosszú írói működése közben számtalan szebbnél-szebb müvei gazdagította irodalmunkat, ugyanakkor a müveit nyugat sem fog tartózkodni attól, hogy az elismerés koszorúját rakja le őszinte hódolattal a testben elaggott, de lelkileg örök ifjú költő lábaihoz. Mennyivel inkább kötelességünk tehát ez nekünk, a kik vele együtt egy hazának fiai vagyunk, a kiknek fő-fő büszkeségét éppen Ó képezi! Milyen vétkes könuyelmüséget követnénk el, ha tunya tétlenségbe merülve szemlólnők annak az embernek ünuepeltetósét, kinek egész élete szakadatlan munkásságban folyt le, a ki a magyar nép minden érzelmét, örömét ós buját egyaránt ugy tudta tolmácsolni, mint más senki! Jókai az nekünk a prózai irodalom terén, a mi Petőfi a költészetben. Minden mondatát, minden sorát a hamisítatlan magyar szellem lengi át; bánata, öröme a mi bánatunk és örömünk, vére a mi vérünk. Jókai müvei voltak ifjúságunk megaranyozol ós lesznek öreg napjaink felviditói. De nincs is szükség arra, hogy Jókai érdemeit egyáltalában méltassam. Kevés ember vau hazánkban, a ki Jókainak legalább egy-két müvét ne olvasta ós a ki ezek után meg ne kedvelte volna. Igen természetes tehát, hogy a legszélesebb kőrü actio indul meg most, a mikor Jókai 50 éves írói jubileuma közeleg, hegy az ünnep minél fényesebb legyen ós lehetőleg egész Magyarország hódolatát tolmácsolja. A mozgalmat az «Otthon» írói ós művészi kör indította meg, de kívánatos, hogy hazánk minden városa, minden megyéje hozzájáruljon az utolérhetetlen költő megünneplésének minél fényesebbé tételére. Ne hiányozzék e közös ünnepről senki, képviseltesse magát városunk is, nebogy pirulnia kelljen elmaradása miatt. Ugy tudjuk, hogy más városokban már eddig is történtek lépések Jókai megünneplésének mikéntje iránt, de még most sem késő a dologgal foglalkozni, ha komolyau akarunk hozzáfogni. Hiszen az ugy sem fontos, hogy ki milyeu alakban fejezi ki hódolatát és tiszteletét a nagy költő iránt, hanem az igenis megbocsáthatatlan bün volna, ha az ünnepségben egyáltalában részt nem vennénk. A minthogy az Egek Ura sem az ajándék, az áldozat értékét tekiuti, hanem az ajáudékozó érzelmeit, a lélek tisztaságát ós őszinteségét. Nagyon valószínű, hogy lesznek egyesek még az intéző körök fórfiai sorában is, a kik e soroknak kevés fontosságot tulajdonitandanak azt gondolván, hogy mi közüuk nekünk Jókaihoz és jubileumához. Ezeket nem akarjuk capacitálni, mert már teljesen lemondtunk annak lehetőségéről, hogy ezen urakban a szép, jó és igaz eszméi iránt való lelkesedést fölébresszük. Tudjuk azt is, hogy ha hazánk vagy csak városuuk jóléte, fejlődése is egyedül ezen urakra volna bizva, akkor ugyancsak szomorú helyzetben voluáuk. Azért is azon férfiakhoz fordulunk, a kik városunk igaz érdekeit mindenkor szivükön hordozzák, a kik teljes j buzgalommal s őszinte odaadással munkálkodnak városunk szellemi ós anyagi jólétének előmozdításán. És ezek tudni fogják, hogy akkor, a mikor nemzeti ünnepről van szó, nem szabad magunkat speciális helyi érdekek által vezéreltetni. Talán nem életbevágó a dolog, a melyre a jelen sorok a figyelmet fölhívni akarják; talán, sőt semmiesetre sem veszünk el akkor, ha a Jókai jubileumban nem veszünk részt, de végre is egyszer csak ki kell lépnünk a homályból, a melybe eddig temetkeztünk, hogy megmutassuk azt, hogy élünk ós életrevalók vagyunk Ragadjuk meg tehát a magától ki nálkozó alkalmat és csatlakozzunk azokhoz, a kik Jókai iránti hódolatukat ezév őszén fogják kimutatni. Szervezzünk küldöttséget, válasszuk meg Jókait városunk díszpolgárává és nevezzük el róla valamelyik utcánkat, pl. az Öreg-utcát. Úgyis mindössze talán három-négy olyan utcánk van, a mely hazánk valamely jelesének nevét viselné. Adakozzunk és ha maga a város a pénzbeli költséget el nem birná, gyűjtsünk pénzt magunk között és a befolyt összegen Jókainak egyes müveit összevásárolva, osszuk ki azokat buzdításul a szorgalmas és jó magaviseletű tanítványok között. Városunk hölgyközönsége pedig a melyről «Százszorszópek.» elnevezés alatt emlékezik meg jubilálandó regényírónk egyik munkájában, lepje meg Őt esetleg egy albummal. Megérdemli ezt a csekélységet az a Jókai, a ki nem egy helyen emlékezik meg dicsérettel az esztergomi hölgyek kiváló szépségéről ós a ki még most sem tud kiemelkedőbbet városunk «Százszorsaépei»-nél. Az „Esztergom és Videks

M tárcája. ÁLLTAM A DUNÁNÁL . .. Álltam a Dunánál, lenéztem a mélybe, A Duna tükrében látszott az ég képe; Nem azért jöttem én, hogy az eget nézzem, Kis angyalom arcát mutasd meg én nékem. Barna az én rózsám, gyakran láttad őt már, íves nagy hidadon este, reggel átjár Picike kis lábát csókolja a szálfa, Fodros kis hullámok felnevetnek rája. Fodros kis hullámok sietnek, hogy lássák, Vagy hogy elkapbassák kedves arca mását. Elkapták, lehozták. Eljöttem, hogy nézzem, — Nincs itt, egy nagy hullám elmosta [már régen. G. S. Llsa karrierje. — Irta: Alapi 6yula. — Az „Esztergom és Vidéke" eredeti tárcája, Mayer Károlynak volt egy fiatal felesége ós egy virágzó kereskedése a «Busuló Leugyel»-hez címezve. A kereskedés igen nagy volt, Mayer ur tizenkét segédet és két könyvelőt foglalkoztatott, magának pedig mehengedte azt a kényelmet, hogy bevonult az üveg házikóba onnan szemlélvén cselédeinek sáfárkodását. Az üveg házikó falára aranyos betűkkel volt kiírva: comptoir és a szép, faragott íróasztal mellől belátta az egész üzletet, végignézhette minden vagyonát, csupán a feleségét nem. Oh be kár volt, hogy a feleségét is nem telepitette be az üveg kalitkába valamelyik rovatos főkönyv mellé, legalább akkor minden kincsét megőrizhette volna Mayer ur. I. Liza nagyon fiatal volt, mikor Mayer Károlyhoz ment nőül, mindössze tizennyolc éves lehetett. Mayer Károly pedig nagyon közel járt a negyvenhez. De hát a leányok álmodnak, a papák végeznek, pláne ha váltóik sürgősen lejáratnak indulnak ; a Búsuló Lengyel százezer forintig állt, igy lett Lizából menyecske. Mayer urat ugyan figyelmeztették a kollégái, hogy vigyázzon Lizára, mert egy csinos, fiatal főhadnaggyal nagyon sokat foglalkozott leánykorában ... De Mayer úrban nagy adag önérzet duzzadozott; csak mosolygott barátainak aggodalmaira és kijelentette, hogy Dobray Aladár főhadnagy ui miatt nyugodtan alszik. Hát elég botorul cselekedte. Mayer Károly üzletember létére ugy gondokodott, hogy Dobray főhadnagy ugy is elvettb volna Lizát az ő orra elől, ha lett volna kauciója. De hát Dobray urnák nem volt, ebből a jámbor Mayer azt a téves következtetést vonta le, hogy a kaució nélküli főhadnagyok egy cseppet sem veszélyesek. No meg aztán a Liza-féle fiatal leánynak szeme hamar megakad Qgy-egy feszülő atillán, vagy vaffeurokkon pláne, ha abban nyalka főhadnagyok tartózkodnak, de ép oly hamar el is felejtik. Aztán hogyne hitt volna Lizában ? Hiszen Liza ugy szerette, séta közben ugy hozzásimult; igaz, hogy neki nehéz, terjengős járása volt, mint egy kürazir káplárnak, a felesége meg olyan könnyen lebegett az oldalán, miut egy jambusokba írt, hangulatos lírai vers. Vacsora után, mikor az üzleti gondokat száműzte magától, Liza gömbölyű karjai átfonták húsos nyakát és az asszonyka nagy élvezettel csókolta vastag ajkait Mayer urnák. És Mayer urnák akkor nőttek a legnagyobb szarvai, mikor a legtüzesebben csókolta fiatal felesége, igaz, hogy széles bivalyhom- ' loka volt, bőven elfértek rajta. Az üzlet nagyszerűen ment. Mayer a tőzsdén is roppant sokat nyert, de addigaddig spekulált hausse-ra, baisse-re, mig elvesztette a feleségét. II. Azt senki se tudta meg, hogy ki zsirálta a Dobray főhadnagy váltóit, a mikből előteremtette a kauciót, a tény annyiból állt,{ hogy mégis le tudta tenni és a szép Lizából főhadnagy né lön. A párjavesztett férj pedig siratta az elröpült aranyos madarat. Mayer ur sírt otthon, vacsera alatt, egyedül, mikor a gvönyörö, átélt percekre gondolt, mikor duettben vacsoráztak . . . könnyezett az üzletben, az üvegházikóban, mikor ismerős vevői emiitették az esetet és zokogott a börzén, a hol iszonyú összegeket nyert. .. Minden ugy látszott, hogy Liza boldog. Egy kicsit rosszul esett fiatal szivének hogy Mayer urat — a kit olyan jó bácsinak tekintett — ott kellett hagynia, de hát Dobray főhadnagy jobban helyettesitette és igy lassan elfeledte a húsos nyakú, duzzadt ajkú, kövér bácsit, a kinek csókjai akkorát cuppantak, mint a légycsapó. " Ott, a hova Dobrayt áthelyezték, nagy lábon éltek és Liza nagyon meg volt elégedve a társasággal, melyben csupa uniformisos urak és víg, könnyen kacagó tisztnek fordultak meg. Olyan operettszerünek tünt föl előtte ez az élet; olyan könnyű, víg volt az uj világ, a hova került, csupa mnzsika, csupa mulatság, tele volt dallal az élete, tele szerelemmel. A tisztnékkel hamar «te» lett. Megtanult lovagolni, pezsgőt inni és ráncba tudta szedni az ura kutyamosóját. III. Egy este, valami négy hónappal esküvőjük után, Dobray elég rossz kedvűén jött haza. Liza azt gondolta, hogy valami felboszantotta - szolgálat közben és ott haragudott meg valakire. Azt kérdezte az urától: — Hol vacsorázunk főhadnagy ur ? — Sehol. — Kategorikus kijelentés. Mi bajod Aladár, miért boszankodol ? — Semmiért, hagyj engemet magamra Liza. Liza magára hagyta. Szokatlannak tünt fel ez előtte, még ilyet nem hallott soha, ámbár Marlitt regényeiben mintha olvasott volna ilyesmiről . . . Az ura a mellékszobában föl és alá jár-