Esztergom és Vidéke, 1883
1883 / 25. szám
Esztergom* V. évfolyam. 2$ szám. Vasárnao. 1833. március 25-én Megjelenik hetenkint kétszer: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. *g<»87, evie fél évre . negyedévre ELŐFIZETÉSI ÁR Egyes szám ára 7 kr. G fid. - hr•" w " 1 . 50 „ Városi s megyei érdekeink közlönye. SZERKESZTŐSÉG: pFALZ-HÄZ ELSŐ EMELET tiov;i. a. lap szellemi vészéi, illető közlemények küldendők. K I A D Ó H ÍV A T A L : |SzÉCHENI-TÉR Iiovsí ;i hivatalos s a magán hirdetések, a nyiltiérbe szánt közlemények, előlizetési pénzek és reelftinálások intézendök. HIVATALOS HIWDKTKSKK : 1 szótól Idd szilje — f, | jrt |ir Idd—2d0-ig . 1 „ ó0 „ 200—300-ík . 2 „ 23 „ Pélyegdíj 30 kv. HIRDETÉSEK. M.vaÁNHIIIIiHTKSK'K megállapodás szerint lehelő legjntányosíthhan k űző Itatnék. NYÍLT TÉR sora 20 kv. Alleluja ! — Husvétra. — Magasztos, isteni a tények sora, melyot a húsvéti ünnepek cyclusa magában felölel. Egy világdráma ez, mely részleteinek borzasztóságával megrendíti a szemlélőt, vég kifejlésében azonban a béke és öröm balzsamcsöppjeit hinti szivére. Még fii lembe zúgnak az orgona bús accordjai, s a látnok siralmai a kiham- vadt tüzlioly romjainál ; lelki szemeim előtt elvonulni látom még a rémképeket, melyeknek morzsoló terhe oly ólomsulyosan nehezedik az érző kedélyre. Az irtúzat egy neme fog el, ha emlékezetemben felidézem a felbőszült néptömeg észbontó zaját, mely moraj - jával felkorbácsolja a lángtenger nyugvó hullámait s még látni vélem a nép véneinek kárörömtől, a düh s boszu vegyülékétől eltorzított sátáni ábrázatát, s látom az áldozatot, az ártatlan Bárányt, a mint súlya alatt roskadozva viszi az emberi nem megváltás fáját a koponyák hegyére, hogy ott széttépjo a lealázó köteléket, mely a pokolhoz csatolt, megsemmisítse kéziratát azon szerződésnek, mely bennünket az örök kárhozat kínjaira szánt. Még tart az ámulat, mely keblemben kél, midőn látom, mint hajtják le fejeiket édes nyugalomra, a zsidó nép sorsának kikürtölt intézői, a kik a Sanhedrin pecsétjével vélték ártalmatlanná tehetni azt, a ki semmiből hozta létre a miudensóget s szilk sírboltba zárni, a kit nem képes átfogni az ég és föld. De ime ! A hajnal bíbora még meg sem aranyozá a szent város templomainak kupoláit, még halotti csend terül el a világváros nappal népes terén s a pihenőket egy rémiilotes szózat rázza föl álmukból : F 0 l t á m a d t ! Száj- ról-szájra, utczáról-utczára kél a hir, a legnagyobb borzalmára azoknak, kik a pokol szolgálatába szegődtek, de ki- mondhatlan örömére azoknak, a kik fölismerték a Föltámadottba.11 az emberiség reményét, az üdvösség zálogát, A világ megváltóját. Lépj ma be, kedves olvasó, a világ akármely katkolikus templomába s az egyháznak azon éneke fogad : „Ez a nap, melyet az Ur szerzett, örvendezzünk és vigadjunk azon.“ Örömérzet s vigadás tehát az, a mely manap az egyház összos szertartásain el ömlik. S mi szerezte ezen örömet ? Azon tény mely e szóban találja megfejtését: Feltámadott! — ügy szeretnék örülni én is, de a fönt elmondott látomások oly annyira fogva tartják szivemet, hogy ez édes érzetnek csak akit or engedem át magamat, midőn végére jutottam azon egybevetésnek: hogy miért kellett a halál leggyalázatosabb nemével kimúlnia annak, a ki az élet és halál 'ura ? Az emberi nem közös átka az, hogy jótevőit üldözi, tömjénez a bűnnek, s igy öuvesztére tör; a felhőkig magasztalja a gazt, de sárba tiporja azt, kínok szive embertársai javáért dobog. A bitót megérdemlett bőségben úszik, mig a tántorithatlan becsület s jellem a feledékonység tengerébe merül. S ha valaki oly vakmerő volna ennek oka miatt kérdést intézni a világhoz, előre számíthat arra, hogy ezen kérdésre adósa marad. Megfelelünk azonban mi. A félreértés réme az, a mely az embeejtett vizsgálat eredménye. — Hiába való fáradozás volt Pilátusnak az igaz ságszolgál tatás minden segédeszközét igénybe venni, hiába számított a lélektan azon megdönthetien tételére, — mely szerint a szenvedés, a nyomor látása, az érzéketlenség s a vad düh hütőkemenezéjében megcsontosodott — szivkeménységet szánalommá tudja lágyítani, hiába mondta : „íme ;iz ember“, — jószándéka zátonyra került n nép véneinek vérszomján s a refrain, mely minduntalan felharsogott, úgy c?á«<mámy Scl'ez ssotra IVar-wt ft-őem. riség között kezdettől fogva kisért. S ezen feltevésből kiindulva biztosan állíthatjuk, hogy félreértés vitte a világ megváltóját is a kínos keresztfára. Ha valaki vétkezett, bűnhődjék vétkének nagysága szerint. Olyan tétel, mely még a Codex Justinianus előtt is mindannyiszor érvényre jutott, valahány alkalom nyílt a törvény szentségének tiszteletet biztosítani. Do mit vétkezett az ártatlan Bá rány ? „Én semmi okot nem találok ő benne !“ ez volt a Pilátus által meghangzott: „Nekünk törvényünk van s a törvény szerint meg kell halma ! — Vidd el, feszítsd meg őt!“ Meg kellett tehát halnia. De mi ért? Mert azon egy nagy l.ííne volt: hogy — nem volt bűne. S valóban, ha a. higgadtan taglaló ész fontolóra veszi azon indokokat, me lyek a zsidó népet vezérelték, midőn magát az ártatlanságot a keresztre szegezte, felszínre jön az általunk fő- ok gyanánt oda, állított félreértés. Tudták a zsidó főpapok, hogy óriás a nép fej nélkül, a mely az egyszer megindult irányban föltartóztat- hatlanul halad, s hogy csak egy alkalmas pillanat szükséges, mely a nép véleményét bizonyos irányba terelje. S ezen értelmi előnyüket siettek is értékesíteni azon ráfogás által, hogy Jézus néplázitó, ki hadat izent a meglevő állapotoknak s hogy eljárása a pártütés színezetével fog bírni a rómaiak szemében, a kik tapasztalásból ismerhették a zsidó nép szabadságszeretetét, állapotját még súlyosabbá tehették volna. Mert hiszen miért Ítélhették volna halálra? Lázitó volt, harczolt a meg levő állapotok ellen ? Igen bizony, de nem oly értelemben, mint a hogy őt a zsidók vénei vádolták. „Országom nem e világról való,“ s másutt: „adjátok meg a császárnak, a mi a császáré.“ Talán vétett a mózesi törvény ellen ? „Azért jöttem, — úgymond — hogy megtartsam a törvényt.“ De talán gyilkolt, rabolt, mert hiszen a gonosztevőkkel ugyanegy sorsban részesült? „Oh, a íókáknak vannak az ő odvaik, az ég madarainak az ő fészkeik, de az ember fiának nincsen helye, hová fejét lehajtsa !“ Idegen istállóban született, alamizsnából élt, keresztfán halt meg s midőn meghalt idegen sírban lelte föl utolsó lakását. De talán elvei voltak oka halálának, mert talán ezek kevertek mérget az emberiség szivébe, talán ezek zökkentették ki a társadalmat baljóslata rázkódtatásukkal a boldogság kerékvágásából ? Ezen kérdésre feleljen helyettünk a történelem. Gyümölcséről ismerni meg a fát. S ezen fának gyümölcsét ki ne ismerné ? Gyütnölcsképen talán ez a fa tenné meg a 30 éves háború iszonyuságait, vagy ez adott kardot követőinek kezébe, hogy azzal vérfürdő árán nyissák meg a Valhallának kapuit? S ha mindennek nem 0 volt az oka, miért Ítélték mégis halálra ? Kérdezzük meg Pilátust, ez talán fölvil ágositást ád a dolog érdemében, „Én nem találok okot ő benne !“ — szól hozzánk komoran s remegő hangon a gyáva pogány bíró. Kérdezzük meg a józan észt s a pártatlan, igazságot. De innen is azon feleletet nyerjük : „É11 nőm találok okot ő benne !“ Tehát ok hiány gyilkosai részéről, tehát félreértés vitte keresztfára az Istenem bort. De még is volt egy oka. Ő akart meghalni, hogy mi élhessünk : szomor- kodni vágyott, hogy mi vigadhassunk, föl támad ni akart, hogry Ö legyen föl Lá m ad ásunk záloga. Föl támadt Krisztus s föl támadunk mi is. A pokol hatalma megtörésének emléknapja ez s az emberség aívzáról lesugárzó öröm egészen menő hozzá. HOLLADY JENŐ.
