ESZTERGOM XIX. évfolyam 1914

1914-12-27 / 52. szám

ujabb bonyodalmalíra szolgáltatna gyuanyagot. Egyes tulidealista lengyel hazafiak naiv tervezgetése pedig, hogy Ausztria engedje át egy tőle független Lengyelországnak Galíciát, Németország pedig az orosz tengermelléken kivül még GnesenPosent — a holdba való. Ellenben minden igaz lengyel örömmel élne a katholikus Monarchia keretei közt Magyarországéhoz hasonló önálló alkotmánnyal a magyar nemzettel igazi testvériségben. A jelek mind arra vallanak, hogy a világháború esélyei a kettős Szövetség javára dőlnek el s terveinek legalább részleges megvalósítására vezetnek. Legfeljebb azt kérdezhetnők és joggal, hogy Magyarországnak mi haszna lesz a világháborúból győzelem esetén? Az egész világ tudja, mily nagy súllyal esik latba az eddig elért eredményeknél a magyar katonák vitézsége és hűsége. Boszniából Ausztria az okkupáció után előbb német, aztán szerb tartományt csinált. Sovány vigasz az, hogy a címe „birodalmi tartomány" ; ennek talán Németországban van jelentősége, hol az összes birodalmi részek egynyelvüek. A meghódítandó Szerbiából ugyancsak számithatna Magyarország, mint független állam területnagyobbodásra, hisz e terűletek egykor kiegészítő részeit képezték. Mindenesetre a háború befejeztével tisztázni kellene a közjogi kérdést is, vájjon Magyarország az Ausztriával való közjogi kötelékek miatt örökös fejlődésképtelenségre van-e Ítélve ? Ha igen, akkor Magyarország állami önállóságát praxisban az összmonarhia fogalma szerint kezelik. Ősrégi egyptomi erkölcsmondások, Közli: Bokor Ernő. Az antik világ legműveltebb népe az egyptomi, mely isteneit állatfejekkel ábrázolta s a tiszteletükre rendezett ünnepeket nagyobbrészt érzéki kicsapongásokkal kötötte össze — a halál- és túlvilágról szóló hittanában csodálatraméltó ideális felfogást árul el. Eszményi az egyiptomi néplélek erkölcstana is, mely az alábbi erkölcsmondásokban maradt ránk az utókorra: 1. Iparkodjál, hogy napról-napra a becsületesség ösvényén haladj előre s eléred azt, amiért küzdesz. 2. Ne mulassz el áldozni az isteneknek. 3. Midőn áldozatot mutatsz be az isteneknek, óvakodj minden rossztól, amit ők gyűlölnek. 4. Áldozatod vize mindig tiszta legyen, mert csak akkor veszik tőled kegyesen. 5. Szenteld meg az ünnepeket. 6. Add át magad egészen az isteneknek . . . mindennap, holnap, úgy mint ma. 7. Hozz vizáldozatot atyádnak és anyádnak, kik a halál völgyében pihennek; a te fiad is hasonlóképen fog veled cselekedni. 8. Az a fiú, ki hallgat atyja szavára, hosszú kort ér el, mert kedves ezért az istenek előtt. 9. Bölcsen neveled fiadat, ha főképen azon vagy, hogy az isteneknek tessék, ha nem hallgat rád s rossz szóra nyilik ajka. üsd szájon. 10. Vigyázz háznépedre, szeresd hitvestársadat s mivel gyöngébb, légy neki támasza; ezzel szeretetet ébresztesz benne magaddal szemben. 11. Ne fondorkodjál nőd háta megett, de ne is kormányoztasd magad általa. 12. Ne ülj te ott, hol nálad idősebb áll, főként ha az a te elöljáród. 13. JMe ölj s ne tedd ki magad gyilkosságnak. 14. Ne átkozd istenek előtt elöljáródat. 15. Őrizkedjél, hogy szóval ne vétkezzél; szavaid ne legyenek szúró tövisek. A rosszakaratú fecsegés nagyon csúnya tulajdonsága az embernek. 16. Ne beszélj rosszat annak, akivel összetalálkozol, mert az ilyen rossz beszédek felfordítják házadat. 17. Szeretettel beszélj a haragvóval s megszelídíted őt. 18. Óvd magad a lázítóktól. 19. Ne csépeld a szót, mikor törvény előtt állsz ; nyugodtsággal többre mégysz. 20. Kedveld a hallgatagságot. 21. Amit szemed észrevesz, azt szád nyelje le. 22. Nem fogsz jó tettet aratni, ha rossz szót vetettél el. 23. Ne közöld szándékaidat rosszmájú emberrel, mert kinevet érte. 24. Nyelvén van az embernek a romlása; őrködj, hogy ne essél bele. 25. Ha szavaid szívből jönnek, sziveket fognak magukhoz vonzani. 26. Térj ki az iszákosnak; ha te is iszákos vagy, fecsegő lesz belőled s szomszédod mindent kibeszél, amit szádból hall. 27- Ne keresd a gonosz ember barátságát. 28. Szemeid nyitva tartsd, különben koldus lesz belőled. 29. Ne alázd meg cselédedet s fordítsd füledet könyörgésére. 30. Óvakodj parázna nőtől, ne próbáld felkeresni ; mély víz ö, melyben sok örvény kavarog. 31. Az ember szive magtárhoz hasonlít, mely sok mindennel van tele; végy ki belőle a legjobbat, beszélj igazat s minden más rossz távol legyen tőled. 32. Torkos módon ne tömjed folyton gyomrodat, hiszen magad sem tudnád megmondani miért teszed ; ha majd eljön a te órád, más jókhoz jutsz. 33. Ne vágyakozzál, de ne is törekedj más java után. 34. Akár jósors, akár balsors a te végzeted, soha boldog megelégedésben nem leszesz, mert hová csak lépsz, mindenütt ott látod a lábad nyomát. 35. Légy elővigyázatos, ha ajtót nyitsz valami jövevénynek. 36. Ne veszítsd el kedvedet, ha a szenvedés óráiban elmúlt örömeid eszedbe jutnak. 37. Ne edd kenyeredet anélkül, hogy ne kínálnád meg vele felebarátodat; mert annak terem a kenyér, aki szerető lélekkel dolgozik érte. 38. Ha szerencsédben derék vagy, elbírod a szerencsétlenségedet is. 39. Ha a rágalmazód porig is lealáz, kérd az istent, ő napfényre hozza az igazságot s halállal sújtja a hazugságot. (Nagyobbrészt Amélineau : La morale égyiptienne. Paris. 1892. c. müvéből.) E tízparancsolat szerint csoportosított erkölcsi mondásokból néhány filológus a sinai Dekalogust iparkodott kimagyarázni s Mózest, ki a fáraó udvarában tudományos nevelésben részesült, ügyes plagizátornak feltüntetni. Mesebeszéd. Ugyanis mint a bűnre hajszoló ösztönök, úgy az erkölcsi jó után való vágy is a szívben emberről-emberre átöröklődik. Az Isten kőtáblán megmutatta, de mint sz. Pál mondja, az ember szivébe mindenkorra belevéste a maga tíz parancsolatját. HIREK. Tarkaság. Szomorú karácsony köszöntött ránk az idén. Nagyon szomorú, búsong* karácsony. A szeretet melege, a családi tűzhely csengő boldogsága elkerülte szegényes portánkat. Az emberek nyomott hangulatban várják a szent karácsony előestéjét. Vagy nem is igen várják. Félnek jöttétől. Hátha az érkezése nagyobb szomorúságot rajzol a lelkekbe. Senki se mer egymásnak boldog karácsonyi ünnepeket kívánni. Attól fél mindenki, hogy a szívélyes kívánó hang nyomában feltalálnak szakadni a sebek, melyeket a jövő biztató irja már kissé behegesztett. Hová is tűnhetett a szent karácsony boldog öröme? Hová, hová? Hát sok felé. Az északi jegesmedvék marcangoló körmei közé, vagy a déli halottvermek dermesztő levegőjébe. Szomorú karácsony. Az aggódó hitves is néma szenvedéssel készül a szent előestére. Meggyujtogatja a karácsonyfa gyertyácskáit. Mintha azok se lobognának olyan repdeső pajzánsággal. A kis fiúcska unottan nézi a kriszkindli ajándékait. Világért se nyúlna hozzájuk. Szótlan borzongással odatipeg a szoba sarkában gunyasztó zsámolyhoz. Ráül s durcás szemöldökkel méregeti végig az asztalon összehalmozott kriszkindlit. Pedig egész nyáron keresztül folyton azt hajtogatta, hogy a Jézuska mit hozzon majd neki karácsonyra. A jó kis Jézuska eleget is tett Sanyóka óhajának. Büszke tartású pejparipát hozott neki. Olyan erősét, hogy maga is ráülhet. Aztán hosszunyelü ostort is, amely nagyot tud esetszörnyű hálóba belefúl egészen a közjó, tudniillik a madarasi közjó! Jól folytatta Major János. Volt már egy csomó pöre neki is. Csak éppen pörköltsége nem volt már hozzá. De mit törődött vele! Egy gyönyörű fekete szempár még jobban tüzelte „nagy harcában." Mert igy nevezte ezt a küzdelmet a János újságja. A gyönyörű szempár tulajdonosa: Felvéghy Margit nem régen lakott Madarason. Alig egy hónapja költöztek át a szomszédos megyéből, hol az öreg Felvéghy főszolgabíró volt, de az utolsó tisztújításon kibukott. A leány nagy hatással volt Major Jánosra, Margitnak is megtetszett a fiatal szerkesztő. Már találkozásuk első percében elfogta őket az a különös láz, amelyből a nagy szenvedelmek szoktak támadni. Ez a kezdődő szerelem még acélosabbá, még fanatikusabbá tette Jánost. A rajongó, az édes hevület, mely megkörnyékezte szivét, visszatükröződött írásaiban, oly tűzzel támadt a kisvárosi potentátokra, hogy ezek már reszkettek tőle. Tetszeni akart János a leánynak igy, rettenthetlenül, mint az igazság hősi bajnoka. Margit is tetszeni akart neki, jobbnak, nemesebbnek akart látszani a szemében. A kezdődő szerelem nemes hevülete, fenséges játéka ez. Bájos és nemes célzatú hazugság. Nem magát adja szerelmesének, nem magát, valaki mást, aki jobb, szebb, gyöngédebb, vagy legalább jobbnak, szebbnek látszik és főleg érdekesebb. Ez a leány, aki a természettől vidám, játszi elméjű és egy kissé gunyoros volt, idegen köntössel ékesítette föl magát, a szerelem álarcát tette föl jókedvű ábrázatára és ugy mutatkozott Jánosnak, mint egy mélabura hajló, halk szavú, gyöngéd sóhaju, ábrándos nézésű kis leányzó. Igaz, hogy tetszett is igy Jánosnak nagyon. Gyakran járt hozzájuk. Margit röstelte nagy szegénységüket. Ez mondatta vele egy alkalommal Jánosnak: — Az anyám Sréter-leány. Sréter Pálnak, a gazdag kanonoknak huga. Azt hiszem, végrendeletében ránk fog gondolni az öreg úr. Egy hét múlva — éppen bérmálás ideje volt — hire ment, hogy a megyéspüspök eljön Madarasra. Kíséretében lesz Sréter Pál kanonok is. — No, jön Sréter Pál — szólt János az öreg Felvéghyhez a kaszinóban. — Bánom is én, hadd jöjjön ! — De hiszen rokona a főbiró úrnak. Ugy tudom, hogy a feleségének bátyja a kanonok. — Nem tudom, öcsém, hol szedi ezt a badarságot. Csak éppen névrokonságról lehet szó. . . . Tehát Margit hazudott! Ez annyira fölháboritotta Major Jánost, az igazság bajnokát Madarason, hogy menten kiábrándult a leányból. Valami fájó és szomorú ernyedtséget érzett, egy hétig tollat se vett a kezébe, ugy megutált mindent. — Hát mindenki hazudik! — kiáltott föl. — És nincsen, nincs kivétel. Feléje sem nézett a leánynak. Néha látta l messziről az utcán és elkerülte. Ez igy tartott egy hónapig. Akkor egyszerre, minden átmenet nélkül, heves vágyódás fogta el Margit iránt. Lényének szelid, szomorú és odaadó bája —ő csak az alakját ismerte Margitnak — vonzó varázzsal ébredt föl emlékezetében. Elment Felvéghyékhez. A leány — aki János elmaradtán átsirt egy-két éjszakát — most már visszanyerte nyugalmát. Major János meglepődött. Nem a regényes, bánatos leánykát találta, hanem egy gúnyos kedvű, hideg szemű, kissé fölényes szavú fiatal hölggyel volt dolga. Ez a változás még jobban hatott rá. Ugy szeretett volna tetszeni ennek a szép leánynak. Egyszerre észrevette magát, hogy gyermekes és kicsinyesen hiu kérdés tolul ajkára. De nem volt ereje, hogy a kérdést elhallgassa. — Mondja Margit, hogy tetszett a legutóbbi cikkem? Ugy-e hatalmas volt? A válasz megfagyasztotta: — János, maga azt hiszi, hogy az igazságért harcol. De maga nem az igazságért harcol. Maga az igazság harcosának pózáért harcol, kedves János! . . . Mikor kiért az utcára Major János és ráborult simogatón a vágytámasztó, enyhe nyári este, egyszerre mély bánat szakadt a szivébe. — Már nem olyan, mint volt — mormogta magában. — Már nem olyan, amilyennek akkor mutatta magát. Az akkor hazugság volt. De most már nem hazudik. Már nem szeret, tehát már nem hazudik nekem! És legjobban szeretett volna visszamenni és leborulni a leány előtt: — Ó Margit, Margit, könyörgök: hazudjék nekem, hazudjék újra ! Szeeső Vilmos.