A Tanácsköztársaság napjai Esztergomban (1960)

Dezsényi Miklós: Komárom és Esztergom szereplése a Magyar Tanácsköztársaság Honvédő Háborújában

mozgalmak vérbefojtására igyekezett felhasználni. A fegyveres erő legjobban felszerelt részét a székely hadosztály képezte, melynek reakciós, hazaáruló vezetői megnyitották az arcvonalat a román csapatok előtt, majd letették a fegyvert és ezzel az egész front összeomlását idézték elő.

Az arcvonalakon kialakult válságos helyzet a Forradalmi Kormányzó- tanácsban és a hátországban is erősen éreztette hatását. A kishitűség, kétkedés és árulás szelleme eljutott a Forradalmi Kormányzótanácsig, melynek tagjai közül a jobboldali szociáldemokraták a további katonai ellenállás beszüntetése mellett foglaltak állást. Azt hangoztatták, hogy a Tanácsköztársaság bukása elkerülhetetlen és javasolták a proletárdiktatúra felszámolását. Bőhm Vilmos hadseregparancsnok felsőbb hozzájárulás nélkül önkényesen „tüzet szüntess”-t rendelt el, amely az ellenséges előrenyomulást sok helyen megkönnyítette. Csak a kommunista hadügyi népbiztosok, Kun Béla, Szántó Béla és Landler Jenő határozott fellépése mentette meg a helyzetet a teljes katonai összeomlástól. Az árulással mindenhol a kommunsiták szálltak szembe, akik a munkásosztály elé tárták a helyzetet és felhívták, védje meg a tanácshatalmat, a proletariátus diktatúráját. A munkásosztály és szegényparasztság hallgatott a kommunistákra, fegyvert fogott a haza védelmére.

Ezekben a válságos órákban a burzsoá cseh hadsereg Szobnál 45 kilométerre volt az ország fővárosától és 15 kilométerre az ország számára ebben a helyzetben legnagyobb fontosságú salgótarjáni szénmedencétől.

A széntermelés ez időben úgyszólván egyedüli területének kézbentartása azért volt létkérdés a Magyar Tanácsköztársaság számára, mert a széntermelés folytonossága a hadianyaggyártás és a vasúti közlededés fenntartásának előfeltétele volt. A 70 kilométeres arcvonalon négy burzsoá cseh hadosztály támadta a 3. és 5. vörös hadosztályunkat. Amikor pedig a tiszai arcvonal helyzetének további rosszabbodása másfél hadosztály átirányítását követelte meg, a védelem biztosítására csak a 80. vörös dandár maradt vissza, melyet rögtönzésszerűen felállított munkászászlóaljakkal egészítettek ki. A munkászászlóaljak bányászokból toborzott vöröskatonái felváltva teljesítettek 24 órás arcvonalszolgálatot, melynek elteltével az épen- és életben maradtak pihenés nélkül folytatták a tárnákban a termelő munkát. Ezzel a fáradhatatlan kitartással és hősiességgel sikerült a bányavidéket mindvégig megtartani és a széntermelés folytonosságát biztosítani.

Április utolsó napjaiban a déli arcvonalon álló jugoszláv királyi és francia csapatok is megkezdték a támadást. A jugoszláv csapatok csakhamar megszállták Makót és Hódmezővásárhelyét. Az egyidőben meginduló burzsoá cseh hadsereg támadása Bánréve—Miskolc irányában bontakozott ki. A Vörös Hadsereg csapatait Csap körül bekerítés fenyegette. Az arcvonalszakaszon védekező 1. és 5. hadosztály csapatainak harckészsége az utolsó napok során felőrlődött, nem voltak képesek feltartóztatni a túlerejű burzsoá cseh hadsereg előnyomulását. Miskolcot kiüri- tették.

75