Észak-Magyarország, 1989. október (45. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-08 / 238. szám
Iszik NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Bekecsi Szabó László Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872, 17-807 IIMISZ kezdeményezése Az aradi vértanúk és az 1848 —49-es szabadságharc hőseinek emlékére csütörtökön este fáklyás felvonulást szervezett a Miskolci Ifjúsági Szövetség. A felvonulás végén elhangzott felhívásukat, melyet a Miskolc Megyei Város Tanácsa elnökének is eljuttattak, az alábbiakban közöljük: ..Miskolc Megyei Város Tanácsához! A Miskolci Ifjúsági Szövetség felhívással fordul Miskolc Megyei Város Tanácsához, hogy az aradi vértanúk és az 1848— 49-es szabadságharc hőseinek emlékére határozza el emléktábla felállítását, vagy emlékmű, emlékhely kialakítását. Tudjuk, hogy egy megfelelő • Az „MSZMP — Kongresz- szus" elnevezésű bélyegzést október 9-ig használja a budapesti 8. Sz. Postahivatal a rendezvény színhelyén működő alkalmi postán. emlékhely létrehozása városunk jelenlegi pénzügyi helyzetében nem történhet meg azonnal, ezért ha a városi tanács erre helyet biztosít, vagy engedélyt ad rá. a Miskolci Ifjúsági Szövetség vállalja egy ideiglenes, szerényebb kivitelű emléktábla elkészítését, elhelyezését. Ezúttal tisztelettel felkérünk minden segítségre kész városlakót, szervezetet, közösséget, hogy ha bármilyen módon hozzá tud járulni méltó emlékhely létesítéséhez városunkban. Jelezze azt a MiskoLci Ifjúsági Szövetség irodájában (Miskolc, MSZB tér 1. sz.. tel.: 37-142). Miskolci Ifjúsági Szövetség” • Mégis. Szombaton megjelent a megszüntetett Magyar Ifjúság jogutódja, a Mégis. Az új ifjúsági lapban több borsodi témájú cikk is helyet kapott. Naptár. 1989. OKTOBER 8., VASARNAP A nap kelte 5.52, nyugta 17.12 órakor A hold kelte 14.10, nyugta 22.34 órakor Névnap: Koppány Százhuszonöt éve született Branislav Nusics (1864— 1938) szerb dráma- és regényíró. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Eleinte közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak, elszórtan várható kisebb eső. Később délnyugat felöl kiindulva, egyre hosz- szabb időre borul be az ég, előbb csak délen és keleten, az időszak végére országszerte ismétlődő eső, záporeső várható. A legfeljebb élénk fokozatot elérő déli, délkeleti légmozgást, többfelé viharossá fokozódó északi szél váltja föl. A legmagasabb hőmérséklet 15-19 fok között alakul. Vénasszonyok és nyalka menyecskék A Kulturális Kamara szervezésében Regionális értekezlet Miskolcon A Magyar Kulturális Kamara szervezésében október 11-én, szerdán, délelőtt fél tízkor regionális értekezlet kezdődik időszerű kulturális Don-kanyari zarándokot Szervezési nehézségek midit csak jövőre kerülhet sor a Don-kanyari kegyeleti útra — jelentették be Székesfehérvárott, az utat szervező bizottság által összehívott tanácskozáson. Az eredetileg idén októberre tervezett zarándokúira eddig csaknem leiezren jelentkeztek, azzal a céllal, hogy leróják kegyeletüket elesett bajtársaik, hozzátartozóik halálának színhelyén. A II. világháborúban a Donnál hősi halált halt katonák emlékműveként, kopjafát is állítanak majd. A kegyeleti útra várhatóan az év második felében kerül sor. 1993-ban, Székesfehérvárott várhatóan felavatják a Don-kanyarban elesettek emlékhelyét is. Az emlékmű terveit az alkotó, Mészáros Mihály szobrászművész ismertette meg a tanácskozás résztvevőivel. Az emlékűt kapcsán áz István király Múzeum kiállítást rendez a második világháborús emlékekből. A doni veteránoktól és hozzátartozóiktól több ezer emléktárgyat, dokumentumot kapott a tárlatra az intézmény. és településpolitikai kérdésekről Miskolcon, a megyei közművelődési és módszertani központban (Széchenyi u. 35. sz. alatt). Az érdeklődő intézményi vezetőket szívesen látják. Dopping Még 24 óra sem telt el azóta, hogy nyilvánosságra hozták: Laurent Fignon francia kerékpáros megbukott egy doppingellenőrzésen, a Tour de France győztese máris rajthoz állt a Paris Tours elnevezésű versenyen. Fignon nem válaszolt az újságírók kérdéseire, csupán annyit jelentett ki, hogy a történtekhez nincs hozzáfűznivalója. A francia versenyzőt a szeptember 17-i eindhoveni Világ Kupa viadal után ellenőrizték, s vizsgálati anyagában a tiltott- szerek közé tartozó Amphetamin származékait mutatták ki. • A tulipán ós a szobanövények teleltetését ismerteti Tótb Béláné szaktanár a Rónai Sándor Művelődési Központ kertészeti szakkörében, október 9- én hétfőn, 18 órakor. Minden érdeklődőt szívesen látnak. • KORÁBBAN JÁTSSZA le kisorsolt bajnoki mérkőzését a Miskolci Üveggyár labdarúgó- csapata. Az üveggyáriak megyei I. osztályú találkozón vasárnap 11 órakor fogadják Alsózsolca gárdáját. Az Exotic az Adyban Bohókás kép az együttesről, amely virágos jókedvéről híres. Lásd: kézben, fejen szobapáfrány! Az ilyenfajta zenében járatosak tudják, hogy nemrég tért haza NSZK-beli kőrútjáról az Exotic nevű együttes, amely állítólag kiváló képességekkel Magyar Szocialista Párt megyei lapja Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, ÓNODVÁRI MIKLÓS Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesztőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyéi Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC rendelkezik ebben a zenei nemben. Nos, alighogy hazatértek, rajongóik legnagyobb örömére máris hazai .körútra indulnak. Ennek oka tájékoztatásuk szerint az, hogy nemsokára kapható lesz új nagylemezük, amelynek — érthetően — igyekeznek egy kis propagandát csinálni. A körút során Miskolcra is ellátogatnak, előző és új lemezük anyagából összeállított műsorukkal. Fellépésük helye az Ady Művelődési Ház, ahol kedden, 10-én. este 6 és 8 órától kezdve zenélnek. Bár határozókönyvben nem találtam e sárga, nyúlánk virágot, s így tudományos nevét nem ismerem, mégis tudom hogy „szólítani”. Ami egy perkupái asszonynak köszönhető, aki ottjártunkkor épp a Bód- vában mosta a szennyest. — Hogy, hogy hívják azt a világot? Nevezzük mink sokféleképpen. Csicsókavirágnak, vagy nyalka menyecskének is . . . Szinte végig követi a Bódvát e növények sokasága. Csodaszép a szemnek, kellemes a léleknek. (így inkább, mint vázában!) Ilyenkor — a vénasz- szonyok nyarán, s röviddel utána — már csak színeiben gazdagszik a természet. A fajok egyre kevésbé felismerhetőek így virág (híján, s egyre inkább csak a termések dominálnak. Am a nyalka menyecskék (kertből szabadult el, vagy tényleg vadvirág?) állták a vénasszonyok nyarát. .. (dk) Osztrák űrfiajósjelöltek Ausztriából egy huszonhat éves orvost és egy 29 éves mérnököt jelöltek ki arra a szovjet—osztrák űrutazásra, amelyet a két ország tavaly kötött megállapodása értelmében 1992 elején hajtanak végre. A kozmonauták személyéről osztrák és szovjet illetékesek által hozott döntést pénteken délután jelentették be Becsben. A két jelöltet — Clemens Lotliallcrt és Franz Vichböcköt — az egy évvel ezelőtt meghirdetett nyilvános pályázat alapján 180 jelentkezőből választották ki. Az esélyes pályázók száma az alkalmasság-vizsgálatok Ausztriában és az NSZK- ban lebonyolított első fordulója után hétre csökkent, s őket nemrég a szovjet űrhajósképző központban, Csillagvárosban, további alapos próbatételeknek vetették alá. A végül is legjobbnak talált Luthaller és Viehböck az .,Astromir”-nck nevezett osztrák—magyar űrutazás előtt, Csillagvárosban, másfél éves kiképzést kap. Közülük azonban 1992-ben — akkori alkalmassági fokuk szerint — csak az egyik juthat el a világűrbe, s az egyhetes kozmikus expedíció során a szovjet Mir-űrállomáson hazája számára tizenöt különféle fontos és érdekes tudományos kísérletet végez majd el. KÖZLEMÉNY Az Autóközlekedési Tanintézet október hónapban szolgáltatói (árufuvarozó, személytaxi-, au tóbusz-vezetői) tanfolyamokat indít. Felvilágosítás a 16-047-es telefonon, vagy személyesen, a József Attila u. 20. szám alatt, az oktatási csoportnál. ÜGYELETES Állatorvos Miskolc város területén 1989. október 6-án (pénteken) 13 órától 1989. október 9-én (hétfőn) reggel 7.30-ig dr. Lupkovics Zoltán körzeti állatorvos. Telefon: 72-148. Rendelés és bejelentés: 8—9 és 13—14, valamint 18—19 óra között. Telefonos lelkisegély-szoigálat: 88-884. Hívható szombaton reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig, nappal is. Hétköznapokon este 6 órától másnap reggel 6 óráig. Szombaton délelőtt, a Szentpéteri kapui sporttelepen rendezték meg az első alkalommal kiírt Honvéd— Csoki Kupa serdülő labdarúgótorna döntő mérkőzéseit. Az eseményt a Szerencsi Csokoládégyár patronálta, s >az érdeklődés azt igazolta: érdemes a jövőben is életre hívni a itornát. Az első korcsoportban hat együttes közül, a miskolci 7-es Számú Általános Iskola győzőit, a döntőben 1-0-ra verték a 42-es számú iskola gárdáját. Különdíjak, a legjobb edző: Mihálszki József (7-es). Legjobb kapus: Szűcs István. Legjobb mezőnyj»*1 kos: Kalocsai Gábriel (mit® ketten 7-es). A második korcsoporté 12 együttes közül a döfljj a 8-as iskola 2-0-ra nye^ a 14-es ellen. Legjobb ed^ Dolhai Miklós. Legjobb d1', zőnyjátékos: Kovács Sárik (8-as). Legjobb kapus: D, dás László (14-es). A rend zők abban bíznak, hogy J jövő esztendőben még tÖ"j csapat indul az eseményt NB III-as bajnoki méri?’ zésen: Borsodi Építők Vofc —Kaba 0-0. (Bővebb tudó*1 tás hétfői számunkban.) Ökölvívás, I. osztályú CSB Fölényes győzelem Borsodi Bányász—Kaposvári Dózsa 22-6. Miskolc, Városi Sportcsarnok, 600 néző. Első osztályú bajnoki ökölvívó csapatmérkőzés. Vezette: Űjvári, Somlai. Pontozott: Kovács, Szalay, Bárány, Nagy. Eredmények, ifjúságiak, elöl a Borsodi Bányász sportolói, 54 kg: Kiss N. ellenfél nélkül nyert, 2-0. 60 kg: Csanya egyhangú pontozással győzött Orsós ellen, 4-0. 63,5 kg: Gyulai a II. m. d. f. Balogh ellen, 6-0. 71 kg: Dobos ellenfél nélkül nyert, 8-0. Asztalitenisz Felnőttek, 51 kg: Kiss ® p. v. Judástól, 8-Ú2. 54 ísaszegi ellenfél nélkül nyet 10-2. 57 kg: Dubszki egyli^, gú p. . gy. Sánta ellen, l2'; 60 kg: Szőke egyhangú p. Szabó ellen, 14-2.. 63,5 Szűcs ellenfele átesett a súi'j határon, 16-2, 67 kg: Lakat1' ellen Bajusz a II. m. f. 18-2. 71 kg: Kol egyhangúi1; v. ‘Schuberttól, 18-4. 75 W Görcsi egyhangú p. v. FiiZ6, sytől, 18-6. 81 kg: Hrairt egyhangú p. gy. Rákosa e} len, 20-6. +81 kg: Poru11' jánszky p. gy. Sári eHc|1 22-6. Látványos mérkőzések Látványos labdameneteket, szép poénokat és nagy küzdelmet követhettek nyomon tegrrao délelőtt azok a szurkolók, akik kilátogattak a népkerti tornacsarnokba. A Borsodi Építők Volán élvonalbeli férfi asztaliteniszcsapata a Postás SE gárdáját fogadta, amely éppen a közeli napokban erősített a „kis” Bátorfi leigazolásával. A szakemberek egyértelműen a fővárosiakat ítélték esélyesnek, s az eredmény őket igazolta, ám a miskolciak minden elismerést megérdemelnek, mert egyetlen poént sem adtak olcsón. Különösen Laczkó tett ki magáért, aki minden elVmfelét legyőzte, Varga kivételév6 Egyébként a csarnoki)^ könnyen meglepetés is s?-v lelhetett volna, mert Báthd rynak a döntő játszmát^: 20-18-as előnye volt Ném+ Károllyal szemben, Szűcs Pe dig figyelmének elkaland? zása miatt bukott el a N6 meth-tel vívott találkozón- , POSTAS SE—BORSOD' ÉPÍTŐK VOLÁN 14-11. ÍVŰ5' kolc, NB I. A-csoport, fér*' Gy.: Laczkó (4), Báthory + Szűcs (2), Molnár (1), Tói11 DECEMBER 4. DRÖTM&■■■ VEK—HAJDŰHADHÁZl BOCSKAI 10-6. Hajdúba6! háza, NB. II. férfi. GJ+ Tóth (4), Baghy (3), Tisza ("'