Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-08 / 237. szám
Ötödik alkalommal adott otthont a Tiszai Kőolajipari Vállalat, a megye nagyüzemeiben dolgozó fiatal műszaki és közgazdász értelmiség tudásszintűének megmérettetésére. A szervezők ezúttal bővítették a résztvevők táborát, s az eddigi hagyományoktól eltérően, a vegyipari vállalatok — a BVK, az ÉMV, a TITO és a TVK — csapatain kívül meghívták a Dl GÉP, az DKM és az ÓKÜ fiataljait Is. A tegnapi megnyitón a 7 vállalat 13 csapatát, s az őket kísérő gazdasági és ifjúsági szervezetek vezetőit köszöntötte Kónya Sándor, a TIFO műszaki vezérigazgató-helyettese és Major János, a KISZ megyei bizottságának első titkára. Megnyitó beszédükben hangsúlyozták: gazdasági gondjaink megoldásában fontos szerep hárul a fiatal értelmiségre, cselekvő- és megújhodási készségére, az új növekedési pályára állás mielőbbi megtételére. Ezt a célt szolgálja ez a vetélkedő is, amelynek sokszínű feladatai között: szakdolgozat megvédése, a műszaki, a közgazdasági és a politikai életben való jártasságról ad- hadtnak számot a versenyzők. De jó alkalom kínálkozik arra is, hogy a fiatalok véleményt cseréljenek napi feladataikról. megismerjék egymás gondjait, céljait. A vetélkedőre benyújtott szakdolgozatok döntő többsége magas fokú innovatívkészségről, szakmai szerétéiről és tenni akarásról tanúskodott. Mindegyike külön- külön és összességében a gazdaságosabb termékek gyártására, a veszteségek csökkentésére, új, korszerű módszerek bevezetésére irányult. A pályamunkák elbírálásában széles körű demokratizmust biztosítottak a rendezők azzal, hogy a csapatok is voksolhattak egymás munkája mellett. Tájékozottságukat jelentősen gyarapította az a gyárlátogatás is, amelynek keretében megismerhették a megye kőolaj-finomítójának munkáját, amely évente 18 milliárd forint termelési értékkel segíti a magyar népgazdaságot. A kora délutáni órákban kihirdetett eredmény alapján első helyezést ért el a TVK II. csapata, második (holtversenyben) az ÉMV II., illetve a TIFO I. csapata, harmadik az LKM I. csapata. — fekete — VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 237. szám Ára: 1,80 Ft Szerda, 1986. október 8. Mit tett és tehet egy vegyi kombinát? (5. oldal) A Herman Ottó-emlékparkon keresztül Gázvezeték épül Az emlékpark jobb oldalán, a kerítés mentén vezet majd a gázvezeték — jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján a városi tanács osztályvezetője. Fotó: Balog I. Hazánk vendége a hnllanü királyné Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Parlamentben fogadta Beatrix holland királynőt, és Claus királyi herceget. Két éve, hogy felépült és átadták, s azóta talán meg is szokták, szerették a miskolciak és a természet kedvelői a Bükk keleti kapujában, a Majális-parki autóbusz-végállomás mellett a Herman Ottó-emlékparkot. Társadalmi munkával létesült, sok-sok millió forintért. Nos, ebben a parkban még e hónapban munkagépek jelennek meg, árkot ásnak majd, s középnyomású gázvezetéket fektetnek le. Minden bizonnyal sokakban kelt majd jogos felháborodást a park feltúrása, de mint ahogy a tegnap délutáni sajtótájékoztatóján Jirkovszky Imre, Miskolc tanácsának építési és közlekedési osztályvezetője elmondotta: más variánst nem találtak, kénytelenek voltak ezt a tervet elfogadni. A gázvezeték építéséről a park készítésekor még nem tudtak s így nem lehet arról beszélni, hogy a munkát nem koordinálták akkoriban. A gáz, a Csanyik-völgyben épülő Chinoin Gyógyszergyár ampullatöltő üzeméhez szükséges, ezt az üzemet pedig tavaly év végén kezdték alapozni. A gázvezeték mintegy öt kilométer hosszúságú lesz, a Bartók Béla utcából indul, a Hegyalja út bal oldalán halad majd, s úgy éri el a Herman Ottó-emlékparkot. A parknak a lillafüredi út felé eső részét kell megbontani, felásni. Tizenöt facsemetét és több tucat cserjét máshová kell ültetni, s egykét világítótestet is áthelyeznek. A Chinoin 35 millió forintos beruházását a Miskolci Beruházási Vállalat bonyolítja le, a kivitelezést az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat kapta. A munka még ebben a hónapban megkezdődik, s a jövő évi idegenforgalmi szezon kezdetére várhatóan elkészül. Az izlandi találkozó előtt Reagan amerikai elnök hétfőn délután konzervatív politikai csoportosulások képviselői előtt azt mondta, hogy izlandi találkozója Mihail Gorbacsovval, az SZKP főtitkárával „nem aláírási ceremónia, s nem is a sajtónak szánt nyilvános esemény lesz, hanem a csúcstalálkozót megelőző tervező tanácskozás; olyan alkalom, amelyen előkészíthetjük a komoly munkát, amelyet Gorbacsovval Egyesült Államokban .teendő látogatása idején végzünk. Izland a csúcs előtti utolsó állomás” — hangoztatta az amerikai elnök. Reagan ugyanakkor igyekezett megnyugtatni az amerikai jobboldalt annak nyomatékos hangoztatásával, hogy nem adta fel korábbi véleményét a Szovjetunióról, s biztosította őket, hogy „továbbra sem lesz puha a kommunizmussal szemben”. A találkozó napirendjéről szólva Reagan nyomatékosan aláhúzta, hogy azon nem csupán leszerelési kérdésekről lesz szó, és az amerikai fél fel akarja vetni a regionális és az emberi jogokkal kapcsolatos kérdéseket is. A Fehér Ház ismét jelezte, hogy az izlandi találkozó idején teljes lesz a hírzárlat, s egyelőre nem eldöntött, mennyi időt szentel a két vezető a négyszemközti megbeszéléseknek, s mennyit kibővített tanácskozásoknak. Gurij Marcsuk megbeszélése A kormány meghívására Magyarországon tartózkodó Gurij Marcsukot, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét, a Tudományos Műszaki Állami Bizottság elnökét, kedden fogadta Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására kedden hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Beatrix királynő, a Holland Királyság uralkodója. Ütjára elkísérte férje, Claus herceg. A különgépből kilépő holland királynőt Losonczi Pál és felesége, valamint Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Kovács László külügyminiszter-helyettes fogadta a holland és a magyar nemzeti lobogókkal, illetve kétnyelvű üdvözlő feliratokkal díszített Ferihegyi repülőtér betonján, ahol csapatzászlóval felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázada. A fogadtatásnál jelen volt Iván Tivadar, hazánk hágai nagykövete is. Üttörők virágcsokorral kedveskedtek a vendégnek, majd Beatrix királynő Losonczi Pál társaságában fogadta a díszszázad parancsnokának jelentését. A holland és a magyar himnusz elhangzása után az uralko- ' dó vendéglátója társaságá- , ban ellépett a felsorakozott ' katonák előtt. Ezután a ven- ■ déglátók és a vendégek kölcsönösen bemutatták egymásnak a fogadtatáson meg- 1 jelent magyar közéleti személyiségeket, illetve a vendég kíséretének tagjait, majd . , kocsikba ültek és díszmoto- rosok kíséretében a Paria- menthez hajtattak. Az Országházban Losonczi Pál és , Beatrix királynő megbeszélést folytatott. A szívélyes légkörű meg- [ beszélésen áttekintették a magyar—holland kapcsolatok 1 alakulását, továbbfejlesztésük irányait, illetve a nemzetközi élet általános kérdéseit. A találkozó után Beatrix , királynő Losonczi Pálnak egy ezüst tulipánt adott át, (Folytatás a 2. oldalon) 1 ! 1 Dr. Richard von Weizsäcker i magyarországi látogatása Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeli napokban hivatalos látogatásra hazánkba érkezik dr. Richard von Weizsäcker, a Német Szövetségi Köztársaság szövet ségi elnöke. Megvédte világbajnoki címét Garri Kaszparov. A képen Az aradi vértanúk emlékművénél október 6-ón a bukaKarpovval látható az utolsó játszma idején. resti magyar nagykövet és a kolozsvári magyar fökonzul részvételével koszorúzási ünnepséget tartottak. Példátlan biztonsági rendszabályok közepette kezdődött „ meg a brit konzervatív párt idei konferenciája Bourne- mouthban. Norman Tebbit pártelnök beszéde után örömmel fogadja a résztvevők tetszésnyilvánítását.