Észak-Magyarország, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
ISZÄK-MAGYARÖRSZÄG 6 í 983. július 9., szombat Két régi, vissra-visszajáró „telepjörö" szafcköi vezető művésztanár: Iványi Ödön Salgótarjánból és Kaimárné Horóczi Margit Kecskemétről Egy faragott oszlop a telepen most készül! szobrászati munkák közül. Ma búcsúzik az első turnus Ma este Tokajban műsoros esttel és kiállításnyitással lezárul a harmincadik tokaji nyári művésztelep első turnusának munkája. Sebő Ferenc és Karsai Zsigmond népművészek adnak műsort, a telepen részt vett szakkörvezető művésztanárok itt készült műveiből pedig kiállítás nyílik. Ez felel meg a hagyományoknak, mindenkor bemutatják, mivel töltötték itt az időt. Hétfőn átveszi a telepet a második •turnus, az ország szakköreiből érkező, legjobb amatőr képzőművészek sokasága. Harmincadszor népesült be a Bodrog és a Tisza találkozásának környéke festőkkel, grafikusokkal, egyéb 'művészekkel. Iványi Ödön salgótarjáni festőművész immár huszonötödször vesz részt a tokaji művésztelep munkájában. — Szeretek ide jönni — mondja —, mert olyanokkal lehetek együtt, akikkel csak itt van találkozási lehetőségem. Művésztársakkal, egykori főiskolai társakkal. akikkel az elmúlt évtizedek során összekötődtem. Sajnos, egyre többen hiányoznak a régi társak közül. E telep hajdan csak hivatásosokat fogadott, aztán a Népművelési Intézet szákkörvezetői táborrá változtatta. Azóta is töretlenül idejárok, noha jelentős szemléletváltozás van a telep életében. Az új szellemű előadásokat is szívesen hallgatjuk, vitázunk. Nem nyaralni jövünk ide, festünk, akkumulálódunk, a legjobb értelemben feltöltődünk. Kaimárné Horóczi Margit kecskeméti festő: — Tizennegyedszer vagyok Tokajban. Csak megerősíteni tudom mindazt, amit Iványi Ödön elmondott. Kezdetben az kötött ide, hogy családanyaként, pedagógúsként csak itt tudtam függetlenedni, s csak a festészetnek élni. Kialakult itt a baráti köröm, ide kötődöm. A régi kollégiumépület mellett most már a gimnáziumot is birtokába vette a nyári művésztelep. A legtöbb műhely ott dolgozik, egy másik csoport pedig a vízparton a Népművelési Intézet alkotóházában. Itt vannak a szobrászok, faragók, keramikusok. Karsai Zsigmond huszadik nyarát tölti itt. Most ő a telep vezétője. Az 5 szives kalauzolásával járjuk végig a kíftnböző munkahelyeket. Magamban idézem a korábbi művésztelepi emlékeket, amikor a tokaji nyárhoz az is hozzátartozott. hogy a domboldalon, az utcasarkokon, mindenütt festőállványok álltak, a Bodrog és a Tisza partján grafikusok, festők örökítették a tájat. Ma ez már nagyon ritka, szinte teljesen el is tűnt. Jelentős változás van, nagy átalakuláson ment át a művésztelep. Kársaival a kezdeteket idézzük. Tamás Ervin, Mikii Ferenc, Halász Szabó voltak az alapítók. Űk fedezték fel még a Népművelési Intézet elődje megbízásán ból Tókajt. A helyi gimnázium. kollégium igazgatói segítségével alakították ki a tábort. Aztán az ötvenes évek második felétől már ott volt Zilahy György, akinek a nevét most az országos hírű művészetbaráti kör viseli, s emlékét most emlékkiállítással ápolják a harmincadik tábor időszakában. E kiállításra a sa>ná'íafosari fiatalon elhunyt művész munkáit részben a tatai múzeumból, részben az özvegytől és magánosoktól gyűjtötték egybe. A telep életének változásairól beszélgetünk. A lényegi változás tulajdonképpen akkor jött létre, amikor a Népművelési Intézet alkotóháza megteremtődött. Megszülettek az újfajta tevékenységek lehetőségei, keramikusok, fafaragók, bőrművesek, egyéb népi mesterségek művelői, ifjú népművészek jelenléte gazdagította a tábor életét, térplasztikákat, játszótéri nagy fajátékokat készítettek, amivel most már például Tiszaladány játszóterét tették vonzóvá, általában kiszélesült a művésztelep profilja. Természetesen itt vannak még a régi ágazatok, a festők, sokszorosító grafikusok, egyebek: Nem lehet azt állítani, hogy a szemléletváltozás nem okozott konfliktusokat. Sokan elmaradtak, kicserélődtek, az amatőrök közül különösen az idősebb korosztályok távol tartják magukat, s általában mind a hivatásosok, mind az amatőrök részéről jelentkezett bizonyos ellenállás a Népművelési Intézet újító törekvéseivel szemben, amely helyenként alapvető gondolkodási változást is követelt. Ám az a tiszta szándék, amely hajdan létrehozta a telepet, nevezetesen, hogy az ország egész képzőművész társadalmának adjon valamilyen összetartó erőt, ma is él és hat. Mégha a már említett módosulások nem is mindig pozitívan befolyásolták. Azok a művészek, akik Tokajban nyaranként megfordulnak az ország különböző részeiből, valamilyen láthatatlan szállal összekötődnek, A tok»-, ji művésztelep nem jelenj tett iskoláit De mégis országot átfogó, behálózó szellemi centrummá nőtt És ez az ereje, ez a vonása nagyrészt ma is megvan, mégha hiányzik is a régi tokaji hangulast, az utcasarkon álló festőállvány, asz egész tokaji nyári művész- telep kicsit ódon, mégis annyira vonzó bája. Benedek Miklós & i'oto; Laczó József A ' AKÁC ISTVÁN: Hogyha kezével int Hogyha kezével int, föláldozza a kínt.. „ Törékeny kedvesem ahol jár, lába nyomán Nap zokog: zsoltár. Virágok sietnek eléje, s meghajlanak az ütemére. „. CSEH KÁROLY: Falevéítánc Táncra perdülök forgószelekben Csipkés köd-fátylam fehéren lebben Hitvese lettem a magasságnak Évgyűrű-ráncot hagytam anyámnak BÖRÖNDI LAJOS: Merülő nyár mázsáinak mérlegek álmodok azt hiszem béke van méhzúgásos nyárban ikrásodó arany reszket a fény lecsordul mézel az ágakon megszállja álmainkat alápilléző szirom Gogol-múzeum Szovjet írók csoportja a puskini Mihajlovszkij múzeumkerthez hasonló emlékhely felállítására'tett javaslatot a volit Vasziljev- ko (ma Gogol-Mirgorod járás) helyén. Már épül Gogolevóban az emlékház, folytatódik a nagy író tevékenységével összefüggő kiállítási tárgyak felkutatása. Kutatják a Gogol-korabeli dokumentumokat, a kor hiteles leírásának írásos emlékeit. Gogol saját kezűlef is részt vett a tanyaház felépítésében. A kert többel között szerepel a „Holt lel kék” című regényben is Megnyitották az egykori fa lyóparti barlang bejárató is a látogatók előtt. A teljes helyreállítást eredet dokumentumok, fényképei és reprodukciók alapján végezték. Egy egészen hétköznapi kedden Emil állított be hozzám váratlanul, szobám ajtaját tágra nyitva, s csak állt ott. Nem számítottam rá, hisz’ nem vártam senkit, őt aztán végképp nem. Akkoriban már egyedül éltem, egy bútorozott szobában, Újpalotán, hol esténként halotti maszkjukat viselő öregek arca tapad az ablaküvegre. A frissen tapétázott szobában csirizszag terjengett ragasztó gyanánt használta föl a tulaj, hogy olcsó papírtapétával takarja el a pecséteket. Néhány helyen így is átütöttek furcsa országok térképrajzaiként melyekről a világ egynéhány újrafelosztásakor elfeledkeztek a hadvezérek, s mára, mint birtokot, magaménak tudhatom valameny- nyit. Túl voltam a váláson. Az utolsó; véglegesnek hitt szerelmi histórián. Elzártam magam a világ elől. Szobám ablakába a közeli áramműtelepről vörös szikrák csapódtak föl, azokban gyönyörködöm, ha a magány végképp rámtört. Falakat ajtókat, zárakat növesztettem magam köré. Nem kerestem a barátokat, örültem, hogy engem sem keres senki. Emilt néhány éve láttam Htoljára. Futó találkozás volt. kézfogásnyi idő, hogy- vágyra és jóluagyokra iA-, lett csupán. Sebtiben elba- . dart egy telefonszámot, melyet azon nyomban elfelejtettem. Öltönyben volt, sose láttam ilyen vasaltnak, csak az arca volt más, ráncokká meredt rajta a kamaszderű, de a mosolya, ahogyan visszanézett, az még mindig a régi volt, amivel annyi lányt magába habarítótt. és mindig a legjobbakat. Sose tudtam, hogy csinálja. Egyik sem érdekelte igazán, mint'ahogyan valójában semmi. Mindig kitalált valamit, amiért rajongott. és hajlandó volt érte mindent elhagyni, hogy aztán a következő percben, megunva, elhajítsa. így tűnt el közülünk is egy napon. Friss diplomával a zsebében, feleségül . vett valami gazdag; szép lányi, hogy hónapok múlva rádöbbenjen, semmi értelme nem volt. Tudom, menekülni akart, de a felesége akkor már terhes volt, s újra elfogta a mámor, hogy apa lesz, s ez a lehetőség újra lázba hozta, hogy azután a szülést követő hetek egyikén ebbe is beleunjon. Búcsúzáskor, távolról még valamit utánam kiáltott, de nem értettem, felbúgott kocsija motorja, s maga mögé köpve a füstöt, belerohant a forgalomba. A szürke, végtelen aszfaltfolyam úgy nyelte el, mint kávéautomata a kétforintost. Most az ajtóban gyűrött férfi állt, mini egy kiejtett, agyonhasznált zsebkendő, melyet idejében elfelejtett valaki fölkapni. Tétován körülnézett. — Még mindig Fitzge- raldot olvasol? — lapozott ‘ bele az asztalon heverő könyvbe, mintha életem tit-, kait jött volna kikutatni— No. nézd csak, a Zabhegyező — emelt föl egy másikat. — Te semmit nem változtál. Fölforgatta az asztalomon tornyosuló könyvhalmot, s igyekezett mindegyikhez valami megjegyzést fűzni. — Egy vezér gyermekkora. — Legszívesebben reggelig rágta volna ezeket a szavakat. Lerántotta magáröt kabátját, a székre dobta, s minden átmenet nélkül sírni kezdett Bosszantott ha egy nő sírva fakadt, de a férfisírás mindig meghatott. Nem tudtam, hogyan viselkedjem. Nem jutott eszembe semmi biztató. Hagytam, hadd sírjon. Csönd nőtte be a szobát,. Ital nem volt itthon, nem tartottam, féltem, ha előttem van, végképp rákapok, s maradék erőmet is . felszívja. Felkönyökölt. Tudtam, ez az arc már nem az övé. Tétovaságomban a könyveket kezdtem rendezni. Halomba tornyozni, igazgatni, Furcsa lett votea bármit is mondani Megkérdezni, naivan, hogy vagy, rámondani, alig változtál, jószínedarégi. Minek. Én se vártam, hogy ezt kérdezze. Elég volt hallgatni. mint az álom, belénk ivódott, melyet sem pozícióért, sem biztosnak látszó jövőért el nem cseréltünk volna. Arca szétfolyt öklein, szemében még ott csillogreket;Mindent elhagytam, mindent. Szeretném, ha újra eljönne a régi idői Most láttam csak, hogy részeg. — Tudod — hadarta —J akkor még verseket is írPető Sándor: tr , n 9 ) k ji' M 6% l te; ’ - #1 Emilt még hatvankilenc- ben ismertem meg. Nagy házuk volt Palotán, hol esténként csapatba gyűlve álmodoztunk. Engem a gazdagság-álma vonzott, s vitt esténként hozzájuk, hol jó szagú, nemtörődöm nők hévertek a pamlagon. Zene szólt, mindig a legújabb számok. Sokszor a cigarettafüstben fuldokló hajnal még ott talált, ahogyan a földön . kuporogva ittuk a vizet pálinka gyanánt, ha az éjszakai adag már elfogyott. Mindig szerette, ha torosa emberek vették körül, annyi haver, mit már szinte el sem lehet viselni. Mikor hozzájuk mentem, nem tudtam ki vagyok, s úgy távoztam, mint nagy tettek birtokosa, gőzös agy- gyal, tele lehetetlen tervekkel, melyek többsége nem valósult meg ugyan, de tok az utolsó könnycseppek. Fejbólintással jeleztem, nem számít, van ez így. Nevetni kezdett. — Te hülye — mondta. — Még mindig hiszel az álmokban. Elhagyhatnád már. Tisztességes munka kéne neked, valami jó állás — csettintett. Fölszikráztek az árammű- telep vörös fényei. Mint az éj függönymintói ragyogtok be az ablakon. — Itt élsz, hogyan lehet itt élni? — nézett rám. — Költözz hozzám. Együtt még talán kezdhetünk valamit. Évek óta kiépített magányomra gondoltam, s tudtom, semmiért nem adnám már föL — Hazamentem — mondta. — Otthagytam mindent. Állást, gazdag feleséget — húzta el a száját. — Gyetam, és festettem is, zenéli is szereztem, színész vöt* tam és rendező, filozoflis és szobrász, minden, ami akartam lenni. És hova lett mára mindez? Hát ez voltam én? Nézz rám. Nevetséges volt látni, oá — Tudod, mit tudok? — vette halkabbra hangját; s egészen közel hajolt.— fűi dók reggelig inni, száznegyvennel száguldani a sztrádán, de mindenekelőtt pénzt tudok keresni. Érted ezt? Pénzt keresni, sok-sok pénzt, amennyit te sose láttál. De ezt te úgysem érted, ezt nem. és áem is fogod megérteni soha. Te mindig is hülye voltál — legyintett —. s én csak fél hülye; felíró, félfestő, félszínész, félmittudoménmicsoda.. de mégis, idehallgass, te egészen hülye... a legszebb kor volt, melyet ember álmodhat. Mert álona
