Észak-Magyarország, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-03 / 128. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 2 1980, jöníus 3., kedd A KISZ KB távirata az űrállomásra .4 Szaljut—6—Szőj hí—35—Szojuz—36 tudományos-kutató ürkomplexum nemzetközi személyzetének, Popov, Rjumin, Kubászov es Farkas űrhajósoknak. Kedves Elvtársak! A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi. Bizottsága, ifjúsági szövetségünk tagjai, valamennyi magyar fiatal nevében köszöntjülc önöket, az lnlerkozmosz programjának megvalósításán dolgozó űrhajósokat. Büszkék vagyunk arra. hogy, e kimagasló jelentőségű program megvalósításában részt vesz a Magyar Népköztársaság fiatal állampolgára, első űrhajósunk. Farkas Bertalan elvtars. Öröm szamunkra, hogy e feladatot Valerij Kubászov elvtárssal. a Szovjetunió kétszeres hősével együtt teljesíti és az űrállomáson, olyan nagy tapasztalatú űrhajósokkal dolgozik együtt, mint Popov és Rjumin elvtársak. Ez a kimagasló közös vállalkozás méltó módon demonstrálja országaink, népeink ifjúságunk szoros barátságát, a szó cialisla országok közötti testvéri együttműködési. A magyar fiatalok nagy érdeklődéssel kísérik az űrutazás minden eseményét. Őszintén gratulálunk nagyszerű teljesítményükhöz. Azt kívánjuk. hogy nehéz és felelősségteljes küldetésüket — amely a világűr békés célú kutatását sZolrjálja — eredményesen teljesítsek. Üdvözlettel: n Kommunista Ifjúsági Szövetség , Központi Bizottsága Szovjet-magyar űrrepülés. Képünkön: dr. Szabó József ezredes, az MTA Interkozmosz tanács tagja (balról) vasárnap a közös szovjet-magyar Űrrepülésről adott nyilatkozatot az osztankinól rádió- és tévéközpontbon. Ózdon, a város bojtjaiban hat körzeti ellenőr őrködik a társadalmi tulajdon védelmén. Az elmúlt évben megközelítőleg 1200 alkalommal végeztek ellenőrzést, amelynek során több. mirtt 200 esetben a fogyasztók érdek- védelmét vizsgálták, 700-nál több alkalommal pedig próbavásárlásokat tartottak. A hiányosságok miatt 22 esetben felelősségre vonásra, egy esetben pedig büntető feljelentésre került sor. A városi tanács végrehajtó bizottságának üléséé — egyebek között — elhangzott, hogy az áruválaszték bővítésére és az árubeszerzési rendszer további fejlesztésére újabb intézkedéseket tesznek, amelyek révén más megyei nagykereskedelmi vállalatoktól, termelőszövetkezetektől és kistermelőktől is szereznek be árut. A társadalmi tulajdon és a fogyasztók érdekvédelmének biztosítása érdekében többszöri 'hatékony ellenőrzéseket tartanak. NÉZZE AZ OLIMPIÁT Cj TV-KÉSZtJLÉKEN Rendkívüli tévécsere-akció a SKÁLA-COOP Matyóföldi Áruházban május 28-tol junius 7-ig Üj készülék vásárlása esetén használt tv-készülékét a következő értékben átvesszük: Nagy képernyős üzemképes: 1000 Ft Üzemképtelen: 500 Ft Kisképernyős üzemképes : HOO Ff. Üzemképtelen: 300 Ft MATYÖFÖLD1 ARLHAZ Mezőkövesd Szakszervezeti választások Példa nélkül álló merény- lelsorozatot hajtottak végre hétfőn délelőtt az izraeli megszállás ' alatl levő Cisz- jol'dániában. Először Bassarn AI Sakaa nabluszi polgár- mester gépkocsijában, majd alig fél őrá múlva a munkába induló Karim Khalaf Ramallahi polgármester autójában robbant pokolgép. Mindkét palesztin’ vezetőt súlyos sérülésekkel szállított Iák kórházba. Az első jelentések szerint Bassarn A1 Sá- kaariak mindkét lábát. Karim Khalaínak az egyik lábfejét amputálni kellett. Birában ugyancsak a polgármester, Ibrahim Tavil gépkocsijában helyeztek el pokolgépet, ezt azonban maga Tavil még idejében felfedezte és értesítette a rendőrséget. Hatástalanítása közben a pokolgép felrobbant, és eg.v tűzszerész súlyosan megsebesült. Hebronban ismeretlen tettesek pokolgépet robbantottak a város egyik piacán. A merénylet következtében hét arab megsérült. Nehézipari Műszaki Egyetem Miskolcon, az Egyetemvárosban is megtartották az egyetem szakszervezeti bizottságának beszámolóját és a tisztségviselők újraválasztását. A szakszervezeti vezetőség beszámolója megállapította. hogy az egvetemen a/ elmúlt években az oktatás korszerűsítése során kialakult a szakosítás ú.i rendje. megfogalmazták az egyes szakok és ágazatok konkrét képzési céljait, bev ezették az új tanterveket es tantárgyi programokat. Az egyetemen kialakult egy olyan képzési profil, amely biztosítja az oktatásnak a társadalmi igényeknek megfelelő hosszabb távú stabilitását. A beszámoló titán megtartott választáson a szak- szervezeti bizottság titkárának újra dr. Cselényi Józsefet. helyetteseinek pedig dr. Bocsáhczy Jánost és dr. Reisz Józsefet választották meg. Pedagógusok szakszervezete A pedagógusok szakszervezete Miskolc városi bizottsága ugyancsak megtartotta a bizalmi testület választói értekezletét. Az értekezletre készített jelentés egyebek között hangsúlyozza, hogy a .szervező munka eredményeként egyre több pedagógus került a szakszervezeti élet vérkeringésébe. Nőtt a szervezeti élet súlya, jelentősége és' ereje úgy. hogy a korszerűsödő intézményi .felépítmény követ elmén veinek is eleget tett. A közösségi elet esvré eredményesebben szolgálta a személyiség formálásál. a káderki választást, a stabil tisztsegv.iselö; garda megteremtését. Lehetővé lelte. hogy a hosszú távon érvényesülő megbízatásrend- .szerrel. a mozgalmi munka megismertetésével .erősítse a személyes felelősséget, önállóságot ás javítsa a köz javára végzett munka hatékonyságát. (A beszámoló után megtartott választáson á pedagógusok szakszervezetének Miskolc városi a'apszerveze- íe elnökének ismét Páz- mándyné Skújthethy Juciitól választotta meg. , a titkár újra dr. Szűcs Lajos lett. Felmentes, kinevezés tazelfei Uncia Az Elnöki Tanács Holla: Imrét, a Magyar Népköztársaság New York-i állandó ENSZ-kép visel elének vezetőjét felmentette megbízatása alól. A Minisztertanács Holtai Imrét külügyminiszter- helyettessé nevezte’ ki. Az Elnöki • Tanács Rácz Pál kül ügy minisztériumi államtitkárt •—• érdemei elismerése mellett — ' államtitkári tisztségé alól felmentette es megbízta a Magyar Népköztársaság New York-i állandó ENSZ-kepviseleté- nek vezetésével. A Minisztertanács Nagy János kiil ügy miniszter-helyettest • e tisztségéből leimen lelte. az Elnöki Tanács Nagy Jánost külügyminisztérium i . államtitkárrá kin«?Líbiai vendég bosonezí Pa], a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson hazán libán tartózkodó Abu Bakr Ju_ nis Jaber tábornokot, a Líbiai Arab Szocialista Népi Dzsa- mahirija fegyveres erőinek főparancsnokai. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Czinege Lajos hadseregtábornok. honvédelmi miniszter. Gál Bálint, hazánk líbiai ás Mohamed TaherBu- gaighis, Líbia budapesti nagykövete. Giscaril Finnországban tárgyai Teheránban hetl’on megkezdődött. az Egyesült Államok Iránnal kapcsolatos tevékenységének feltárására hivatott. négynapos nemzetközi • konferencia. Összehívását az Irán. ellen végrehajtott amerikai- kommandó-akció után határozta ' -el Khomeini fa:fü- tollah. Az értekezleten 50 or-< szag mintegy 300 küldötte — különböző partok és- a fel - szabadítási mozgalmak képviselői. értelmiségiek: szak- szervezeti aktivisták, békehar- cosok — vesznek részt. Az Egyesült- Államokból — mint jelentettek —• tíztagú küldöttség érkézéit, .jóllehet Washington . tízévi .börtönbüntetéssel es pénzbírsággá! fenyegette meg á delegáció tagjait, ha megszegik az- utazási tilalmat. A polgárjogi küldöttséget' Ramsey Clark volt igazságügy-miniszter vezeti. tagja több újságíró, lelkész és professzor, köztük a Nobel-díjas George Wald is. Az Elykee-palota elsősorban a kétoldalú kapcsol átok szempontjából tekinti fontosnak Giscard d’Estaiilg francia köztársasági elnök hétfői —keddi finnországi látogatását. de ugyanakkor a párizsi diplomáciai megfigvelök felhívják a figyelmét arra a kulcspozícióra, amelyet Finnország tölt be Kelet és Nyugat között, mint a helsinki értekezlet egyik fö szervezője, mint olyan semlegés ország. amely zavartalan kapcsolatokat épített, ki a Szovjetunióval és a szocialista országokkal. Urho Kekkonen finn elnök H)ö2-ben járt Franciaországban. Az Elysée-palota szóvivője hangsúlyozta, hogy ennek a látogatásnak a viszonzásával Párizs egyben azt is demonstrálni kívánja, hogy az északi, skandináv országokkal való kapcsolatok fejlesztésére törekszik. A . Függetlenség Szállodában (a volt, Hilton-Hotelbán) összegyűlt delegátusok, elöli Ghotbzadeh külügyminiszter felolvasta Khomeini a.jalol- laii üzenetéi. ..Irán népe eddig csak azt •• tapasztalhatta, hogv a lestöbb ország támogatta az elhvomót és elítélte az elnyomottat. Igazságot és nártatlansáanf várunk önöktől... reméliük. hogy a vizsgálat az elnyomói bélyegzi meg...” Tudnivalók a választójogról Ismeretes, hogy a válasz- tojogosultsággal rendelkező magyar állampolgárokról állandó . lakóhelyükön névjegyzék készült.. A névjegyzéket a tanácsok végrehajtó bizottságai két ízben is közszemlére tették, hogy a kimaradt állampolgárok felvételüket kérhessék, illetőleg bárki kifogást emelhessed olyan személyekkel szemben, akik nem rendelkeznek választójoggal és mégis szerepelnek a névjegyzékben. A gondos előkészületek ellenére előfordulhat. hogy választójoggal rendelkező állampolgárok nem szerepelnek a választók névjegyzékében. vagy erről értesítést nem kaptak. Annak érdekéljen, hogy a választójogosulLak valamennyien élhessenek jogukkal, isméjell tájékoztatást adunk az ezzel összefüggő legfontosabb szabályokról. Minden nagykorú magyar állampolgárnak választójoga van. Nincs választójoga annak. aki a közügyektől, illetőleg a választójog gyakorlásától eltilló ítélet hatálya alatt áll. szabadságvesztés büntetését tölti, vagy előzetes letartóztatásban van. rendőrhatósági felügyeletet gyakorolnak vele szemben, valamint elmebeteg, tekintet nélkül arra. hosv gondnokság alatt ál’-e vagy sem. Mindazok tehát, akik választójoggal rendelkeznek, de erről értesítést nem kaptak, minél előbb, lehetőleg június 7-ig keressék fel állandó lakóhelyük tanácsa végrehajtó bizottságának titkárát os kérjék a névjegyzékbe való felvételüket, illetőleg az erről szóló értesítést. Eddig az időpontig kérjék felvételüket a választók névjegyzékébe azok is. akiknek állandó lakóhelye a névjegyzék összeállítását követően megváltozott vagy állandó lakóhelyüktől távol, ideiglenes tartózkodási helyükön kívánnak szavazni. A kérelemhez csatolni kell a korábbi lakóhely, illetőleg az állandó lakóhelv tanácsa végrehajtó bizottságának Igazolását arról, hogy a kérelmező választójoggal rendelkezik. Eseményekről röviden A HATVANADIK ÉVFORDULÓ df Leon.yid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, valamint Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Andrej Gromiko, szovjet külügyminiszter, a szovjet—török-diplomáciái kapcsolatok felvételének Üt). évfordulója alkalmából táviratban üdvözölték a Török Köztársaság vezetőit. VENDÉG BOLÍVIÁBÓL © A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bízott-, saganak meghívására vasárnap hazánkba érkezett Jorge Kolle. a Bolíviai Kommunis- la Párt első titkára és Simon Reyes, a párt Politikai Bizottsága n&k lag.ia. a Köz-, ponti Bizottság titkára. PULLAI ÁRPÁD ROMAN 1 AB AN © A KGST közlekedési állandó bizottsága június 2—6. között a romániai Mangáliá- biui tartja soron következő, Ü0. ülésszakát. Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter vezetésével vasárnap küldöttség érkezett a KGST- 1 a nacskozas ra. VERESS PÉTER MOSZKVÁBAN © Veress Peter külkereskedelmi miniszter hétfőn Moszkvába utazott, ahol a > KGST külkereskedelmi állandó bizottságának ülésén vesz részt. AMERIKAI KIÁLLÍTÁS • Héttőn a Népligetben megnyílt az „USA ma” amerikai képzőművészeti kiállítási' Az itt. látható szobrok1' és* festmények. mintegy negyven művész alkotásai, az utóbbi tíz évben készültek. á kortárs amerikai művészetet reprezentálják. OLASZ NEMZETI ÜNNEP 9 Giuíio Bilancioni. az. Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete. hazája, nemzeti ünnepe alkalmából héttőn fogadást adott rezidenciáján". A fogadáson megjelent Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Miklós Imre államtitkár. az Állami Egyházügyi Havitól elnöke és Nagy János, k ül ügy mi nisztéri u mi államtitkár. INCIDENS © Az iraki határ mentén fekvő Hakkari török tartomány kormányzója jelentette. hogy Cukurca falu térségében 12 török személy behatolt iraki területre. Az iraki hadsereg helikopterei tüzel nyitottak a behatolókra és megölték őket — jelentette a török tartomány kormányzója. OLAJTüZ © Lángokbiui all a Del-af- rikai Köztársaság legnagyobb olajipari vállalatának három — különböző helyen levő — tárolója. A TASZSZ szovjet hírügvnökség az AFP francia hírszolgálati irodára hivatkozva jelenti. hogy a stratégiai fontosságú létesítményeket vasárnap ugyanazon időpontban a hazafias erők robbantották fel. Megfigyelők szerint a hatvanas évek eleje óta ez volt a legjelentősebb tiltakozó akció a fajüldöző pretoriai rezsim ellen. ELSÖPRŐ GYŐZELEM # Indira Gandhi, indiai miniszterelnök pártja elsöprő győzelmet aratott a kilenc szövetségi államban tartott helyi parlamenti választásokon.