Észak-Magyarország, 1961. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-14 / 268. szám
Kedd, l&M. november 14. ÉSZAKMAGVARORSZAG 5 A magyar birkózók győzelme az olaszok ellen Magyarország— Olaszország 5:3 Savonában, mintegy 1200 néző volt kíváncsi a magyar és az clasz birkózók összecsapására. A magyar csapat tagjai igen jól birkóztak és a bírói tévedések ellenére 5:3-ra győztek. A magyarok közül a diósgyőri Guttmann, továbbá Zsibrita, Gurics és Kozma győzött, — utóbbi kétvállal —. inig Pólyák és Varga mérkőzése döntetlenül végződött. Rádi és Tar pontozásos vereséget szenvedett. Legközelebb Tarvisioban lép szőnyegre a magyar válogatott. Ezen a találkozón szó lehet a másik diósgyőri versenyző, Kupcsik szerepléséről is. A lottózók és totózók álma A nyugati lottó- és tolózókat világszerte izgalomba hozta az olasz Giovanni Vallauris példátlan szerencsesorozata. Vallauris ugyanis október 21-én 2,5 millió lírát nyert az olasz állami lottó húzásán, másnap pedig 8 milliót a totón. Amikor két hét múlva a torinói autókiállításra utazott, hogy gépkocsit vásároljon, belépőjegyének számával egy és félmillió líra értékű gépkocsit nyert a kiállítás tomboláján. A szerencse ezután sem hagyta „nyugton” Vaüaurist, mert október 29-én újabb két millió lírát fizettek ki neki nyertes totó szelvényére, s a hét elején 1 millió 900 ezer lírát nyert a lottón. így két hét alatt Vallauris közel 16 millió lírát nyert a totón és a lottón, valamint a tombolán... NTS n. Keletű csoporti 1. DVSC 13 9 2 2 36:18 30 2. DVTK 13 7 3 3 21:15 17 3. MVSC 13 6 4 3 26.11 16 4. Láng 13 7 2 4 24:17 16 Ö. Bp. ülőre 13 6 4 3 20:21 Ifi fi. Egyetértés 13 fi 2 5 17:14 14 7. Cegléd 13 4 5 4 19:14 13 8. Borsodi B. 13 fi 1 6 18:17 13 9. G.-MA VÁG 13 5 3 5 20:25 13 10. Szolnok 13 4 4 5 21:15 12 11. Kecskemét 13 4 4 5 19:25 12 12. DEAC 13 4 3 6 9:15 11 13. Nyíregyháza 13 2 6 5 11:19 10 14. Bp. Spartacus 13 4 2 7 13:24 10 15. KISTEXT 13 2 4 7 13:35 8 ÍR. Szegedi Ep. 13 2 3 8 9:20 7 Kellemes meglepetés ? Ósdi Kohús*—Cttepel 3:2 (2:1) A labdarúgó NB L eredményei Vasas—Salgótarján IrO, Salgótarján, Ózdi Kohász—Csepel 3:2, Csepel, Ferencváros—Dorog 2:0, Üllői út, Szeged—Honvéd 2:1, Kispest, Újpesti Dózsa—Győr 5:2, Győr, Komló—Pécs 1:0, Komló, Tatabánya— MTK 3:0, Tatabánya. A labdarúgó VB I. állása: 1. Vasas IS 9 1 3 32:16 19 2. Tatabánya 13 8 1 4 24:13 17 3. Újpest 13 7 3 3 24:15 1? 4. Dorog 13 7 3 4 20:16 16 5. Bp. Honvéd 13 6 2 5 28:19 14 6. MTK 13 6 •> 5 27:22 14 7. FTC 18 5 4 4 19:16 14 8. Pécs 13 5 2 6 15:19 12 9. Ózd 13 6 — 7 22:33 12 10. Salgótarján 13 4 3 6 19:22 11 11. Komló 13 4 3 6 16:21 11 12. Csepel 13 3 3 7 17:27 9 13. Szeged 13 3 2 í 14-22 8 14. Győr IS 2 4 7 13:29 8 Csepel, 4000 néző. Vezette: Dorogi. Ózd: Katona — Siska, Gyárfás. Hajner — Szucsányi, Ferdinand — Borbás IX.. Szilasi, Csernai, SzencLrei, Zalai. Edző: Kálnai László. Csepel: Kenderes! — Nagy, Széniéi, Deák — Bodai, Klei- bán — Kalmár, Várnai, Solti, Kisuczki, Halasi. Edző: Prei- ner Kálmán. A Csepel kezdett, az első támadást is a hazaiak vezették, amelynek végén Kusiczkj jobb sarokba tartő lövését Katona hárította. A következő percben Borbást szerelte nagynehezcn a keresztező Szániel. Két-három perc eltelte után egyre jobban feljött az ózdi csapat és a Kohászszurkolók buzdítása mellett egyte-másra szőtték támadásaikat, A 4. percben Csornai hatalmas lövését a csepeli kapus kiejtette és csak másodszorra szerezte meg. A 7. percben a vendégek megszerezték a vezetést. Gyors jobboldali támadásnál Szilasi, Borbás volt a labda útja, a jobbszélső ügyesen Csornaihoz játszott, a középcsatár néhány lépést tett a labdával, és a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtt. 1:0 Ózd javára. A gól után igen változatos, jó iramú játék folyt a pályán. A csepeliek igyekeztek kiegyenlíteni, de a hátra húzódott ózdi összekötőkkel megerősített védelem magabiztosan játszott, és a gyors ellen- támadások bizony elég gyak- ran zavarba hozták a sokat köriilmcnyeskedő csepeli védőket.. A 17. percben a mérkőzés legszebb gólját láthatta a közönség. Egy előrevágott labdát Csernai a félvonalnál elcsípett, előbb kicselezte Klelbánt, majd a ráfutó Szániel mellett kapura tört és mintegy 15 méterről. védhetetlenül Vágta a labdát a kapu jobb alsó sarkába. 2:0 Ózd javára. A két szép. gyors gól után érthető volt az ózdi -szurkolótábor öröme; a játékosok is fli MMÍE női csapata győzött, a térti együttes döntetlenül játszott lelkesen küzdöttek tovább. A Csepel erősíteni próbált, de csatárai nem bírtak az ózdi védőkkel. A 28. percben Kisuczki leshelyzetből a kapu fölé lőtte a. labdát. (Dorogi nem sípolt.) A 32. percben — kissé szigorúan — az ózdiak kapujától mintegy 14 méterre közvetett szabadrúgást ítélt a játékvezető, de a vendégek védelme ezúttal is hárított. A 40. percben egy ártatlannak látszó csepeli támadásnál nagy kavarodás támadt a vendégek kapuja előtt, végül is Kisuczklnak sikerült a háló jobb oldalába rúgná a labdát. 2:1. A második félidő csepeli támadásokkal kezdődött, az első veszélyes helyzet mégis a hazaiak kapuiánál adódott, Zalai három védőt is kicselezve. csaknc-rA az alapvonalig vezette a labdát a jobboldalon, de beadásáról lemaradtak a belső csatárok. Az 50. percben már eredményes volt az akció. Csernai elvette a labdát a hátrahúzódott Várnaitól és szinte az egész csepeli védelmet, kicselezve, a teljesen fedezetlenül álló Bor- bás IT-höz játszott, s a jobbszélső ügyesen a bal alsó sarokba nerdítette a labdát. 3:1 Ózd javára. Ezután már a Csepel támadott többet, és bizony időnként hatalmas nyomás nehezedett az ózdi kapura. A 60. percben a hazaiaknak Kalmár réven sikerült szépíteniük. 3:2. A mérkőzés hátralévő perceiben változatos játék folyt a pályán. A 70. percben Csornai beadásánál Borbás a felső kapufára fejelte a labdát, majd Zalai fejese szállt el a kapu mellett. Nem sokkal a befejezés előtt az ózdi kapu előtt volt még egy igen meleg helyzet. Meglepetés ez? — kérdezték sokan a vasárnapi eredmény hallatán. Ila figyelembe vesszük az ózdi együttes utóbbi időben nyújtott nagyszerű játékát, azt kell mondanunk, hogy a csepeliek legyőzése nem meglepetés, hanem tervszerű munka, lelkes, odaadó játék eredménye. Bár elég változatos volt a Játék, az .ózdiak sokkal korszerűbben, gyorsabban és nagyobb erőbedobással játszottak, tehát megérdemelték a Továbbra is veretlen a DVTK női kosárlabda csapata DVTK—Székesfehérvári Vasas 48:37 (17:14) Diósgyőr, NB I., női. Az első félidőben ideges, kapkodó játék folyt a pályán. Egyik csapat sem tudott kibontakozni és a játékosok hibát hibára halmoztak. Talán a diósgyőri lányok voltak valamivel higgadtabbak és ennek köszönhetik három pontos vezetésüket. Szünet után megváltozott a játék képe. A DVTK női csapata meggyőzően játszott, sok, nagyszerű támadást fejezett be kosárx-al és fokozatosan növelte előnyét. A mérkőzés vége felé már 16 ponttal vezetett, több csere- játékos jutott szóhoz, s ekkor a vendégek csökkenteni tudták az előnyt., Végeredményben a hazai együttes megérdemelten nyerte meg a rangadót és továbbra is veretlenül áll a tabella élén. Kosárdobók: Káló I. (18). Káló M. (12), Kama- rásné (9), Pusztai (7), Horváth (2). Jók: Kamarásné, Káló I., és Kató M. Székesfehérvári Építők—DVTK 62:59 (31:27, 51:51) Diósgyőr, NB I., férfi. Hatalmas iramú, küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyert a vendégcsapat. Végig irányította a mérkőzést, bár a diósgyőri csapatnak is volt nyerési lehetősége. A rendes játékidő előtt egy perccel a DVTK vezetett, amikor fölösleges büntetőt vétettek és ebből sikerült a székesfehérváriaknak egyen líteniök, A rendes játékidő tehát döntetlenül végződött. A hosszabbítás elején a DVTK 3 pontos előnyt szerzett, de az ellenfél erősíteni tudott és végül három ponttal diadalmaskodott A DVTK kosárdobói: Király (27), Káló (11)‘, Héresz (7), (Letek (6), Benyó (4), Judt es Ka- rádi (2—2). A DVTK csapatában Király és Káló játszott a legjobban. Megszerezte első győzelmét a Farkaslyuki Bányász Farkaslyuki Bányász— Debreceni EAC 3:0 (11, 6, 9) Ózd, röplabda NB I., férfi. A Farkaslyuki Bányász röplabda csapata az eddigi fordulók során a bajnokság legerősebb csapataival játszott és nagy küzdelmek után szenvedett vereséget. Vasárnap, a jelenleg második helyen élló debreceni csapat volt a bányászfiúk ellenfele. A farkaslyuki együttes nagyszerű játékkal győzte le ellenfelét és ezzel megszerezte első győzelmét. A Farkaslyuki Bányász mindhárom játszmában — szinte ellenállhatatlan volt. Bp. Spartacus— DVTK 3:0 (4, 13, 3) Diósgyőr, NB I., női. A képzettebb játékosokból álló fővárosi együttes sima győzelmet aratott. A DVTK csak a második játszmában volt egyenlő ellenfél. Az NSe II. Keleti csoportjának 13. fordulójában sok. érdekes és küzdelmes mérkőzést vívtak a csapatok. Jellemző a nagy küzdelmekre, hogy négy mérkőzés végződött döntetlen eredménnyel. A listavezető DVSC csak óriást küzdelem után győzte le a Borsodi Bányász együttesét és továbbra is három ponttal vezet a DVTK előtt. A diósgyőriek a fővárosban győzték le ellenfelüket és második helyre kerültek. Az MVSC foglalja el a ha rmadik helyet. (Érdekes megemlíteni, hogy az egész mezőnyben a legjobb gólaránya van.) A 13. forduló eredményei: DVSC—Borsodi Bányász 4:3. DVTK—Bp. Spartacus 2:1, MVSC—Cegléd 3:0, Szolnok— DE AC 3:1. KJSTEXT—Nyíregyháza. 1:1, Szeged—Ganz- MÁVAG 0:0. Kecskemét—Bp. Előre 1:1, VM Egyetértés— Láng SK 1:1. ' MVSC—CEGLÉD 3:0 (1:0) MVSC-pálya, 3500 néző. Vezette: Balia B. MVSC: Mihalóczki — Homo- vics, Buna, Péter — Zoller, Szabó — Osváth, Marosi. Dobos, Gyetván, Buczkó. Edző: Nagy György. Változatos, jóiramú játékot hozott az első félidő. Mindkét csapat „nyilt sisakkal” játszott és ez élvezetessé tette a mérkőzést. Az első negyedórában mindkét kapu előtt akadt jó helyzet. A 15. percben aztán a tervszerűbben játszó hazaiak megszerezték a vezetést. Dobos mintegy 18 méterről élesen kapura lőtt, a labdát Mcdnyánszky lefejelte és a befutó Osváth a léc alatt a hálóba vágta. 1:0. A gól után egyre-másra vezette támadásait, az MVSC, igen sok lövés szállt ekkor a ceglédi kapura, de a vendégcsapat védelme önfeláldozóan mentett. Gyetván lövése a jobb kapufán csattant, majd több lövést védett nehezen a kapus. Szünet után azonnal az MVSC vette kezébe az irányítást Egymás után gördültek a szebbnéi-szebb támadások a ceglédi kapu felé. A közönség többször megtapsolta a pompás akciókat. A ceglédiek jól tartották magukat az 50. percig, ekkor azonban ritka szép akció után született meg az MVSC második gólja. Szabótól Gyetván kapta a labdát, ő egyből továbbította Osváth-hoz, a szélső visszajátszott Gyetván- nak, aki azonnal, középre adott és a befutó Dobos a hálóba bombázott, 2:0. Néhány perc után Gyetván— Dobos—Gyetván fejjáték után, Gyetván kapásból rúgta a labdát a bal szélső helyére. Buczkó otthagyta védőjét, majd a kifutó kapus fölött kapura lőtt és a labda a felső lécről pattant vissza. (Ütemes tapsot kapott az akció.) A 62. percben Gyetván— Marosi—Osváth összjáték után a jobbszélső középre ívelt és a berohanó Buczkó a hálóba fejelt. 3:0. Tovább tartott az MVSC. remek játéka, sok lövést kellett védenie a ceglédi kapusnak. Az utolsó 10 percben csökkent az iram, az eredmény nem változott. Nagyszerű játékban nyert a hazai csapat, amelynek tagjai szinte valamenv- nyien, jól játszottak. Péter, Zoliéi-, Osváth, Gyetván és Buczkó még a jók közül is kiemelkedett. DVTK—Bp. Spartacus 2:1 (1:1) Budapest, Apafii «. 800 néző. Vezette: Fodor. DVTK: Hódi — Werner, Szigeti, Paulás — Perecsi, Nyiri — Kiss, Csányi, Kovács, Balázs, Ráczi. Edző: Mágori József. Az első félidőben széllel hátban játszott a DVTK. Az első percek tapogatózó játéka ' után fölénybe került a diósgyőri csapat, mégis a Spartacus szerezte meg a vezetést. A 22. percben a hazai együttes jobbszélsője elfutott, beadására Kóczián I. és Werner futott rá, Kóczián I. kézzel maga elé tette a labdát, majd a hálóba továbbított. (A partjelző beintette a kezezést, de a játékvezető a diósgyőri játékosok tiltakozása ellenére megadta a gólt.) 1:0. A gól nem törte le a diósgyőri csapatot, hanem lelkesen rohamozott. A 29. percben Kiss elfutott és nehéz szögből a hálóba bombázott. 1:1. A diósgyőri, csapat maradt támadásban és az egyik támadás során Balázs nagyszerű cselek után tisztára játszotta magát, már csak a kapussal állt szemben, de lövését a kapufa mentette. Ezután Kiss kapásból alig lőtt mellé, majd két távoli lövés kerülte el a Spartacus kapuját. A második félidőben széllel szemben játszott a DVTK és sok jó támadást vezetett. A hazai védők csak nehezen hárították a diósgyőri rohamokat, de a 60. percben így is sikerült megszerezni a vezetést. Szabadrúgáshoz jutott a DVTK. Csányi, mintegy 30 méterre a kaputól, az oldalvonal közeléből középre adott. Balázs jobb lábbal levette a labdát, majd ballal kapásból a Ke alá lőtte. 2:1. (Nagyszerű csata rleljesit- meny volt). A 69. percben újabb gólt érhetett volna el a DVTK. Ráczi, Kovács beadását két (!) méterről a fekvő kapus mellett a kapufának lőtte. A további diósgyőri rohamokat két nagy lövés jellemezte, de ezeket a lövéseket bravúrosan mentette, a hazai kapus. ” Közepes iramú, de jó színvonalú mérkőzésen nyert a DVTK. Hódi megbízhatóan látta el feladatát, Werner, Szigeti, Paulás a hátvédek sorrendje. A fedezetek gyengébbek voltak, mint legutóbb. A csatársorban Csányi, Balázs és Kiss játéka dicsérhető. DVSC—Borsodi Bányász 4:3 (2:2) Debrecen, 8000 néző. V.; Zsolt. Borsodi, Bányász: Veres — Négyesi, Kovács, Sztibor — Bencs, Benkö — Zsolcai, Kőhalmi II., Hetei. Váciéi, Sára. Edző: Csorba Károly. Változatos játékkal tetteit el az első percek. A 10. percben Puskás elment Sztibor mellett és igen nehéz szögből, a kapu előtt álló Veres fölött a felső sarokba lőtt, 1:0. A gól után a Bányász vette át a kezdeményezést és gyors támadások révén zavart keltett a debreceni védők soraiban. A 20. percben Paulás— Hetei—Séra összjáték után a balszélső Vécseihez adott, aki a hálóba lűtte a kiegyenlítő gólt. 1:1. Ezután Zsolcai hagyott ki nagy helyzetet A 30. percben Zilahi és Kovács futott egy labdára, Kovács késlekedett az elrúgás- sal, pedig megtehette volna és Zilahi 15 méterről nagy gólt lőtt 2:1. Bányász támadások következtek és a 35. percben Kőhalmi II. révén sikerült kiegyenlíteni. 2:2. A második félidőben jobban kezdett a DVSC, de a kezdeti rohamok után a Borsodi Bányász vette át az irányítást A* 55. percben Négyesi szabadrúgást ívelt a hazai kapu elé és Kőhalmi II. a hálóba fejelt. 2:3. öt percig vezetett a vendégcsapat a 60. percben Kertész elfutott a jobboldalon. Veres kimozdult kapujából, így az ellenkező sarokba emelt 3:3. Igen változatos, mindkét kapura sok veszélyt jelentő támadások következtek. Sém késett le egy jó labdáról, Hetei az oldalhálóba lótt, a túloldalon Puskás lövését védte Veres. A 80. percben nagy kavarodás után Cséke közelről a hálóba lőtt, 4:3. A 87. percben Séra adta magasan középre a labdát amely átszállt a kapus fölött és a befutó Zsolcai az üres kapura fejelhetett. A gyenge, fejest azonban az utolsó pillanatban mentették a gólvonalról. A nehéz talajon gyors, nagy- iramu, igen változatos mérkőzést vívott a két csapat A találkozót szerencsével nyerte a DVSC. Ha a Bányász védők szokott játékukat nyújtják, legalább az egyik pontot hazahozták volna. A játék képe alapján a döntetlen lett volna az igazságos. Veres az első és harmadik gólnál hibázott. A hátvédek közül Négyesi tetszett a legjobban. Paulás volt a jobbik fedezet, A csatársor ötletesen és jól játszott, ebben á sorban Zsolcai teljesítménye voít a leggyengébb. Ez történt az NB 11-ben».. védekezésre, hanem a támadások elindítására is nagy gondot fordítottak. A csapat és a mezőny legjobb teljesítményét Csernai nyújtotta. A középcsa- tár minden megmozdulása veszélyes volt. De nagyon jól játszott Zalai és Borbás is. A két összekötő sokat segített a védőknek és részt, vett jóné- hány támadásban is. A csepeli csapatban Szániel, Kleibán és Kisuczki játszott jól. Dorogi játékvezető sokat tévedett. — Pá — győzelmet. Ezúttal is nagyon jó taktikát alkalmaztak, amelynek ellenszerét a csepeliek képtelenek voltak megtalálni. Az ózdi együttesben Katona sokszor bravúrosan védett, de a második gólnál a labda alá szaladt. A hátvédhármas minden tagja dicséretet érdemel. A fedezetek megbízhatóan látták el feladatukat, nemcsak a májukat megnyerték nagyon jó játékkal, a fiúk a páros nyerésével biztosították a két pont itthon tartását. MMTE—Debreceni MTE 13:5 Miskolc, NB I., női. Weiszné, Grigássy (4—4), Horváthné (3), dr. Adorjánná (1), Weiszné—Grigássy páros győztek. MMTE—Debreceni MTE 5:0 Miskolc, NB I., női, ifjúsági. Kozma, Ramocsa (2—2), Kozma—Ramocsa páros nyert. MMTE—Pénzügyőrök 9:9 Miskolc, NB 1., férfi. Nemesi, Oprável, Engi, II. (2—2), dr. Megadja (1), Nemesi —Oprável és Thury—Engl II. páros értek el győzelmeket. MMTE—Pénzügyőrök 3:2 Miskolc, NB I, férfi, ifjúsági. Tálas, Búzái (1—1), Tálas— Búzái páros nyert. SN Az asztalitenisz NB I. miskolci mérkőzéseit a népkerti sportcsarnokban játszották le. A női csapat nagy fölénnyel győzött, bár a találkozó nem a legjobban indult. A két párost felváltva nyerték, s utána is fej-fej mellett haladtak a csapatok. 3:3 után pompás győzelmeket aratva mindjobban elhúzott a női együttes. A férfiak mérkőzése ellenkezőleg alakult. A két párost megnyerték, utána 4:1, majd 6:2 lett a játszmaarány, biztos győzelemre volt kilátás. Még később, 7:5, 8:6 állásnál is úgy^ látszott, itthon marad a két’ pont, de három esetben, nyerő pozícióból vesztettek játszmákat a miskolci esélyesek, így az MMTE-nek meg kellett elégednie a döntetlennel, pedig mindkét pontra szükségük lett volna. A két ifjúsági együttes győzött; a lányok minden játszA Szovjetunió és Svájc bekerült a VB ló-os döntőjébe te a törököket és ezzel a győzelemmel biztos csoportelső lett, ami azt is jelenti, hogy a szovjet csapat bejutott a VB 16-os döntőjébe. Szófiában, a Levszki stadionban 50 000 néző előtt bonyolították le a Bulgária—Franciaország VB selejtezőt. A mérkőzés a 89. percig 0:0-ra állt. A franciáknak a döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz, de az utolsó percben egy kapu előtti kavarodás után a bolgár Ilicv a hálóba talált és ezzel a góllal győzött a bolgár csapat. A továbbjutást harmadik Bulgária —Franciaország mérkőzés dönti majd eL Vasárnap nagy érdeklődéssel várta a nemzetközi sport- közvélemény azokat a labdarúgó selejtező mérkőzéseket, amelyek eldöntötték a világbajnokság 16-os döntőjének újabb részvevőit. A legnagyobb meglepetés Nyusat- Berlinben született, ahol Svájc és a.z elmúlt világbajnokság második helyezettje, Svédország játszott harmadik mérkőzést a csoportelsőségért. Svájc csapata 2:1 (0:1) arányban győzött, az első csoportból tehát a svájci együttes utazhat Chilébe. Isztanbulban a Szovjetunió •—Törökország mérkőzést játszották le. A szovjet válogatott 2:1 (2:1) arányban legyőz-