Ellenzék, 1943. július (64. évfolyam, 145-171. szám)
1943-07-23 / 164. szám
7 A magyar összetartás példamutatása ELLENZÉK A Magyar Nép legutóbbi Szajnából vettük az alábbi cikket: A magyar összetartás és egységes gondolkodás csodákat tud művelni. Nem kell ehhez más, csak áldozatkészség, szeretet és egységes összefogás a közös munkában. Jóleső érzés, hogy ezt a szerető egységet az elet egyre több megnyilvánulásában látjuk. Ezek u főleg társadalmi vo nalon mutatkozó áldozatos összefogások igen szép eredményeket tudnak szolgálhatni és ennek beszédes bizonysága az a nehány adat, amely a volt trianoni r- szág területén fekvő nyíregyházai társadalmi egyesületek összefogásáról számol be és nem szavakkal, hanem tettekkel igazolja, hog>r szétszórtságában élő magyar népünk megmentése érdekében minden jószándéku kezdeményezés igei* sokat tehet és tud valóságosan tenni is, ha akar. A nyíregyházai társadalmi egyesületek dr. Vácz Elemér vármegyei főlevéltáros, Jákváry Kálmán és dr. Belehorszay Ferenc ev. gimn. igazgató lelkes kezdeményezésére összefogtak és kimondották, hogy a szétszórtan élő magyarok megmentése érdekében munkát kezdenoK. Ennek a munkának bizonyságtétele az alábbi, az adatok imponáló tömegével beszámoló jelentés. Egyébként ezek az egyesületek, ériesu- léseink szerint, az EMKE hasonló kezdeményezéseit és munkaterveit lelkesen felkarolva, különösen Erdélyben a mi munkánkat kiegészítve, illetve abba belekapcsolódva kivannak dolgozni Éppen ezért fáradozásaik megérdemlik. hogy példaadóan az erdélyi magyarság elé állítsuk és nyomatékosan rámutassunk arra, hogy a szinmagyarok által lakott vidékek értelmiségi rétegei éppen ugv átérzik a szétszórtan élő magyarok és a sokszor bizony magukra hagyott magyarok megsegitésének gondolatát, mint mi. a kevert vidéken élők és áldoza* 1os segítő lélekkel sietnek a szétszórtan élő magyarok sorsát és érdekeit felkarolni és elősegíteni. Ez a munka pedig minden dicséretet megérdemel. De beszéljen szavak helyett az adatok hatalmas sora. A nyíregyházai társadalmi egyesületek (Move-Szabolcs TSE, Bessenyei Társaság, Nyíregyházai Kaszinó és a Turul- Szabolcs Bajtársi Egyesület) mult év július 10-én tartott értekezletén elhatározták, hogy az Erdélyben és a Felvidéken szétszórtan és elhagyatottan élő magyarságot erkölcsi, valamint anyagi támogatásban részesítik. Szatmár vármegye vezetőinek javaslatára a megyében lévő Nagynyires község körülbelül 1500 főnyi idegen között élő 150 magyart tették pártfogás alá. A segitőakció révén Nagy- nyiresen Magyar Ház felállítása vált lehetővé, a tanköteles magyar gyermekek ruha- és cipősegélyben részesültek, a ka- rácsonyfaün íepélyen ajándékokat kaptak, a nagynviresi róm. katolikusok részére teljes kápolna-felszermést juttattak st'o. Ezenkívül a gömörmegve: Busa községet. a Délerdélvből elmenekült magyarokat, az Ungváron sz"tszórtan élő magyarok gyermekei részébe létesített in- ternátust támogatták. Az áldozatos munkáról az alábbi elszámolás beszél: Anyagi elszámolás: Bevétel, a) Készpénz: Adorján Ferenc 5, dr. Balia István 40, Báthory István 10. dr. Belehr.rczky Ferenc 50, Bessenyei Társaság 100. dr. Borbély Sándor 50, v. Dévényi Sámuel 16, dr. Fekésházv László 32, dr Gvallay Rezső 20. Gruber Miklós 10. Horváth János 5, Jákváry Kálmán 35. v. dr. Jékey Ferenc főispán 1000, dr. Jesztrebényj Ernő 50, dr. Juhász Sándor 50, dr. Kiss Sándor 20, Komjáthy Béla 20 dr. Ko- vách Dénes 50. dr. Kovách Győző 45, Közjóléti Szövetkezet 50. v. dr Lázár Ferenc 25, Lejtényi Gyula 40. dr. Mar- gittay István 16, Marsav Miklós 10. Magyar Nemzeti Bank fiókja 60, Mayer Ágoston 30. özv. Maver Istvánná 10, Mélykúti Ernő 12. Milotay László 35. jM'ove-Szabolcs 100, Nagy Sándor 40. Mindenkinek fontos a most megjelent legújabb nyári vasúti menetrend (Vasúti Útmutató Menetrend'könjrv kiadóhivatalának kiadása.) Kapható az Ára 2 pengő. „EUenzék“ könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre 2-20 pengő előzetes beküldése mellett azonnal szál ütjük Nemzeti Hitelintézet fiókja 50, Nyircgy háza és Vidéke Hitelszövetkezet 25. Nyíregyházai Kaszinó 300, Nyíregyházai Takarékpénztár Egyesület 150, dr. Po- linszky Pál 24, Szobor Pál 50, dr. Szuhay Zoltán 50, Tahy Iván 50, Tarnoy István (iü, v. Tornay István 100, Túri Sándo'- 20, Turóczy Zoltán 50, dr. Vácz Elemér 50, Vekey István 10. Villamossági Rí 150, Weiszer Gyula 50, Zsák Emil 50, Zsolnay Vilmos 5 pengő. Kamat i P 70 ' fill., összesen 3281 P 70 fillér, b) Rúna, I cipő: Turisták gyűjtése 3 pár cipő, 8 gyermekruha, 4 ing, 6 sapka, 3 nadrág, 7 nyaksál, 3 kabát, Domokos László ajándéka: 2 télikabát, 3 fiuruha, női és gyermek fehérnemű. e) Könyv: Nyíregyháza; Kaszinó 338 kölet, Jákváry Kálmán 25 kötet, dr. Belehorszky Ferenc 0 kötet, Nagy Elek 10 kötet, dr. Vácz Elemei’ 10 kötet, Tanügyi Könyvesbolt 7 kötet, bajszoson 400 kötet, d) Egyéb: Szobor Pálné gyűjtéséből a római katolikusoknak egy teljes kápolna-felszerelés. Kiadás: a) Készpénz: Nagynyiresi Magyar Ház felszerelésére 1000 P, segélyezésre 300 P, róm. kai. és ref. templomi felszerelésre 1200 P, segélyezésre 100 P, Kézdivásárhelyi menekültek segélyezésére 100 P, TJngvár szórvány-internátus felszerelésére 200 P, összesen 3150 P. b) ruha, cipő: az ajándékozott cipőt és ruhát mind a napvnyiresi iskolásgyerme- kek kapták, c) Könvv: Nagynyiresi Megvár Háznak 320 kötet, Ungvári szórvány internátusnak 80 kötet, összesen 400 kőiét. d) Egyéb: a római katolikusoknak egy teljes kápolnafelszerelés Detroiti mintára PhÜadelolvában is négerellenes „offenziva“ készül ? Libszabonból jelenti a TP: Delroitban külsőlep helyreállt a nyugalom — írja a Philadelphia Independence cimii vezető amerikai néger lap iulius 4-i száméban A sportü/’etek- ből <•« a hason'ó üzletekből elővigyázatosságból eltávolították a fegyvereket ás a rendőrség is á-berebb lett Minden esetre 6enki sem tudja, hogy meddig lé'egezhet fel a váro6. 4 zavargás veszélye mindaddig fennforog, amig nem rendo nek el vizsgálatot a po'gármester ás a rendőrság e'len, ame'ynek során meg kell át'npitani hogy a 22 lelőtt néger közű! mié t esett 21 a rendőrségnek áldozatul és hogy a te artóztatott 1000 személy miárt kivétel nélkül néger Időközben Philadelphiában is a négerek elien fordu l a hangulat. Csak egv váratlan eisölátitásse' egybekötött légvédelmi gyakorlat es a légvédelmi őrség beavatkozása akadályozta meg ayt, hogy Philade’phiában a detroiti néger pogromhoz hasonlókra ne kerüljön a sor, 25 hónappal ezelőtt Philadelphiában is hasonló akciót tervez.tek. Vascsövekkel, késekké' és hasonló támadó fegyve- .-ekke1 felszerelt csoport je'ent meg a néget '-egyed bejáratánál és csak a váratlan elsöté- ti'és akadályozta meg az utolsó pillanatban az ,,offenzívat . (G 3. J R.) A Duna és Száva között megsemmisítették a partizán-bandákat BERLIN, julius 23. (MTI.) A Nemzet, közi Tájékoztató Iroda jelentése szerint a balkáni hegyekben a Duna és a Száva között a német és a horvát biztositó csapatok két nagyobb hadműveletükkel a bandák megsemmisítését befejezték. A bandák a tisztogató hadműveletek során sok halottat vesztettek. Még nagyobb a biztositó csapatok kezére került foglyok és gyanús elemek száma. Ezzel a hadművelettel ezeknek a területeknek a Pékés lakossága megszabadult a bandák rémuralmától. A partizánok különösen az aratási munkálatokat igyekeztek megzavarni. Sok faluban a parasztság lelkesen tüntetett a német és horvát felszabadítók mellett. Jellemző a bandák módszerére, hogy az egyik börtön ellen intézett éjszakai támadásukban hosszú idői’e elitéit gonosztevőket. gyilkosokat, rablókat és tolvajokat szabadítottak ki és vettek fel soraikba. Ezeket a gonosztevőket is sikerült most ártalmatlanná tenni. A lakosság most mindenütt zavartalanul végzi az aratás munkáját. A montenegrói területen helyi önvédelmi alakulatok biztosítják a rendet éppúgy, mint Ószer- bia nagy területein, ahol rendőri szolgálatot végző nemzetőrség tartja fenn a közbiztonságot. Külpolitikai figyelő SZOVJET-LENGYEL VISZONY Stanislaus Mikolayczik, az uj lengyel miminiszterelnök első nyilatkozatában olyan hangnemben szólott a lengyel—szovjet viszonyról, amely azt akarta tudomására hozni a szovjet vezetőknek, hogy az uj lengyel kormány hajlandó felülvizsgálni azokat a problémákat, amelyek a szovjet—lengyel diplomáciai viszony felfüggesztésére vezettek. Úgy látszik, Moszkvában megértették és kedvezően véleményezték az emigráns lengyel hangot, mert konkrét javaslatot terjesztettek a Foreign Office elé, amelyben a brit külügyminisztériumot közvetítésre kérték fel. Angol részről vállalták a megbízatást és egyrészt Majszki « szovjet nagykövet, másrészt Römer gróf volt moszkvai lengyel nagykövet között az előkészítő megbeszélések már le is folytak. Az angolszász sajtó igyekszik minden eszközzel elősegíteni a tárgyalások sikeres befejezését. E célból a News Week cimü folyóirat munkatársa beszélgetést folytatott Daviesscl, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövetével és megkérdezte, milyen elképzelései vannak a szovjet—lengyel kapcsolatok jövőbeni alakulására vonatkozóan? Davies a következő négy pontban foglalta össze elképzeléseit: i. Sztálin •visszautasít a háború utáni időre vonatkozó mindenfajta béketervezgetést, mint „a győzelemtől• való eltérítés időpocsékolását**. Éppen ezért csak képviselőt küldött a hots- pringi nemzetközi értekezletre, hogy szövetségesei elkedveticnedésének elejét vegye. 2. Sztálin nem lát ellentétet Lengyelország keleti felére vonatkozó igénye és azon nyilatkozata között, hogy „erős és független Lengyelországot kíván*‘. Inkább azon a nézeten van, hogy Lengyelország ereje az ,,Oroszországgal való barátságból'1 3 4 fog származni és ezt a barátságot éppen a határkérdések kiküszöbölése fogja biztosítani. 3. Sztálin biztosítékot adott, hogy a Szovjetunió akkor, amikor már a békéről fognak tárgyalni, „realisztikus lesz'* és az „élni és élni hagyni“ alapelvet követi. Kitart azonban ama követelése mellett, hogy „a kollektiv biztonságban való részvételét“ igénybevegye. 4. Végül Davies moszkvai tárgyalásai alapján sejteni engedi, hogy „Sztálinnak a japánok iránti bizalmatlansága Oroszországot talán arra jogja bírni, hogy Amerikát és Angliát a pearl harbouri és a szingapúri számla kiegyenlítésére segítse. Azonban Oroszország nem fog addig foglalkozni a „hátát fenyegető tigrissel, amig a lakószobájában tanyázó farkast agyon nem ütötte*“, HITLER-MLSSOLINI TALÁLKOZÓ A tengelysajtó a hivatalos kommentárokon túl nem sokat foglalkozik Hitler és Mussolini találkozásával. Annyit állapítanak meg csak, hogy a „katonai értekezletről" kiadott hivatalos jelentés mindent megmagyaráz és ahhoz nincs semmi hozzátenni való. Róma politikai köreiben élénk elégtétellel vették a találkozó hírét. Kijelentik, hogy találkozó olyan pillanatban következtt be, „amikor gyors lábakon jár a politika és a hadvezetés**. A Ga- zetta del Popolo véleménye szerint a lapidáris rövidségü hivatalos közlemény csupán egy, mindenesetre döntő irányban ad némi felvilágosítást a tárgyalások tartalmáról. Megállapítja ugyanis, hogy a vizsgálat tárgyát képező kérdések katonai jellegűek voltak. Ez félreérthetetlen utalás arra, hogy a Földközitenger kérdésének megoldása katonai, nem pedig politikai probléma. Az angolszászok abban reménykedtek — írja tovább a Gazetta del Popolo —, hogy pusztán politikai nyomással sikerülni fog Olaszországot elszakítani a háromhatalmi egyezmény államaitól, „a Duce és a Führer találkozója azonban egyszers- mindenkorra meghusitotta ezeket az ellenséges vágyálmokat1*. A Wilhelmstrasse szóvivője is nyilatkozott a felsőolaszországi találkozóval kapcsolatban. Kijelentett^, hogy a találkozón nem a szavak voltak a lényegesek, hanem a tettek. (Helyeseben mondva, azok a tettek, amelyek katonai téren valószínűleg hamarosan bekövetkeznek.) ^ NAGY JÓZSEF. m3 Juliuk 2 3. A külpolitika hírül MOSZKVÁBÓL jelentik, hogy a szovjet' fővárosban .szerdán Észtország, Lettország és Litvánia három évvel ezelőtt történt „csatlakozása“ alkalmából ünnepélyes gyűlést tartottak, amelyen a balti tanácsköztársaság menekült kormányainál: tagjai is resztvettek. A n kvai ünnepségen határozatot fogadtak el, amelyben proklamálták Szovjet !•,.->/1- ors/.ág, Szovjet-Lettoii.zág é Szovjet - Iátvá/na helyreállítását. Y ARM AN, a brit tengerész-szál izer vezet helyettes főtitkára a szakszervezet londoni évi közgyűlésén kijelentette, hogy a kommunista pártnak távol kell magát tartania az angol tengeri-szettől, mivel ahova a kommunista párt mesterkedései behatolnak, ott mindig haj és belső bomlás lesz a következmény. BUENOS AIRESBÖL jelentik: Az argentin kormány a legszigorúbban ‘.‘'hm- örz.j a kommunisták működését. Számos letartóztatás történt. Feloszlatták a ,/o- ciálista munkáspártot, amely párt kommunista célokat szolgál. LONDONBÓL jelentik: A Tribune című angol hetilap a Nyugat-Németország ellen intézett légitámadásokról ezt irja: Angliában katonai körök is szívesen fog lalkoztak a polgári lakosság elleni légitámadás erkölcsi hatásával. Azonban nagyon csalódtak azok, akik azt hiHék. hogv a támadások megtörik a német nőn ellenállását. A Rajna- és a Ruhr-vidék lakosságának viselkedését a dacos ellenállás jellemzi. A TÖRÖK Vörös Félhold a görö'7 Vörös Keresztnek nagy tömeg élelmiszer- bocsátott rendelkezésére, ame’;vet egy cvéd eözös szállított Pireusba. A SZÖVETSÉGES katonai hatóságok Szicília megszállt részein a font sterling és lira átszámítási kulcsát 1:400 arányban állapították meg. A FORD repülőgéngvárban szerdán 2.500 munkác abbahagyta a munkát. A HORVÁT hivatalos lanban a horvát jegybank elnöke felhívja a naevkö- zönséget a három^zázmilliós ui államkölcsön jegvzésében való részvételre. A résziegyek egyenként 5000 kuna névértékűéin. Kinevezések A va’lis- és közokfatásügvi miniszter Vasas Lajos szikszói róm. kát., Sidí József ârtândi iei,, Mánya Gyula gyergyóujíalui róm. kaf., Mesterházi Imre nadasdi evang. népiskolr-i tanítókat a VIT. fizetési osztály harmadik ío. kozatába előléptette. A földművelésügyi miniszter Syllaba Ernő zilahi szakaltiszt m. kir. főerdőőrt in. kir. erdészeti üzemi segédtisztté, valamint Biró Sámuel zetetaki járási erdőőrt ideiglenes mnő_ ségü m. kir. erdészeti üzemi segédtisztté, Gerencsér Géza marosvásárhelyi váiesi erdő- tisztet, Jávori József ilcbai Szelei Józa^ ko_ lozsvári. Felsőbányái Tibor csontcsi, Scheiii I.ipót kőrösmezői és Pilisi János alsószinevéri I oszt. altiszt m. kir. erdőőröket. Szakács István nagybányai I. oszt. altiszt m. kir. erdő. őrt, Kékesi István libánfalvi I. oszt. altiszt m. kir. erriőőft, Várfalvi Imre szatmárnémeh, Dáncsi Imre maroshévizr, vitéz Kertész Ká roty bruszturai, Semmelweis Géza rsfkszere. dai, Fodor János színi, ifj. Sziklai Gyula sa- jólászlófalvi, iíj. Antal Mihály sándoríalvi I. oszt. altiszt m. kir. erdőőrőket és Németh Árpád nagybányai I. oszt. altiszt m, kir, erdőőrt kinevezte FÖLDRENGÉST JELZETT A BUDAPESTI ÉS BELGRÁDI ÁLLOMÁS Az Országos Földrengést Vizsgáló Intézet készülékei julius 22-én 9 óra 11 perc 41 másodperckor i6oc kilométerről földrengést jeleztek. A földmozgás Budapesten 25 percig tartott, közben a műszer legnagyobb kitérése 8 mm. volt. Belgrádból jelenti a DNB: A belgrádi földrengést jelző intézet készülékei csütörtökön reggel 4 óra 8 perckor meglehetősen heves földrengést jeleztek amelyenek fészke Bel- grádtól délkeletre 1200 kilométernyi távolságban van. PÁLYÁZAT A SZÉKESFŐVÁROSI JÓZSEF FIUÁRVAHÁZBA HADIÁRVÁK RÉSZÉRE. Ezúton közli a város niépjóléti ügyosztálya, hogy a székesfővárosi József fiuárvaházban és az Erzsébet leányárvaházban a József főherceg nevét viselő két-két alapítványi hely kerül betöltésre. Pályázhatnak a 6-ik életévüket betöltött és a 10-ik életévüket túl nem haladott hadiárvák, akik igazolni tudják, hogy a m. kir. honvédség kötelékébe tartozó v. tartozott apának törvényes hozzátartozói, vagyonuk nincs, félárváknál az életben lévő szülő, vagyontalan, éptestü és elméjű, himlőn átesett, vagy ellene sikerrel beoltatott. A julius 27-ig jelentkezők folyamodványát a nép- ióléti ügyosztály elkészíti \