Ellenzék, 1941. augusztus (62. évfolyam, 175-198. szám)

1941-08-09 / 182. szám

i. I flMLMK 12 Gráf Teleki Bél® a ko BUDAPEST, AUGUSZTUS 9. HIVATALOSAN JELENTIK: VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS, MA­GYARORSZÁG FüMÉLTőSÁQU KORMÁNYZÓJA SZOMBATON DÉLBEN 12 ÓRAKOR GÖDÖLLŐI KASTÉLYÁ­BAN KIHALLGATÁSON FOGADJA GRÓF TELEKI BÉLÁT, AZ ERDÉLYI PÁRT ORSZÁGOS ELNÖKÉT. Az amerikai sajtó szeriitt Itoosevett és Churchill ismeretlen helyen együtt van R ISEL, augusztus 9. (Búd. Tud ) A B»*tcr N:’«hrithl«n londoni tudósit«.» ja jelenti, hogy \\ :ishi»gtenhnn ltoo»Cr»lt és Church» 1 tnkil- kc á-iit már befejezett réuymok Biz­tosra veszik. hogy a kél államférfi együtt vun. Wa 'iii'gtonhuB ormuk u véleménynek adnak kifejezést, hogy Churohill o*»«k kőt he­lyin lehet: zagy Mo*zkvúbtMi, vagy pedig *z Amerikai elütik fársu»ág,úban. A legtöbb meg­figyelő urra számit, hogy m ta-íá'koaó utón ua.yfonto *ágn eseményekre kerül nor. A tárgy alá ok anyagával kapcsolatosan Ütést érdemel az u birezxtelé*, hogy flarry Hopkiiu moszkvai látogatása «tán azt j*lon. tette, L-urv a usovjetnek sürgősen segitsá^x van szüksége. Mije mii tik még. hogy a taláí- hozást oem előzte meg szokásos dip!omá«iai előkészület. A londoni rádió je’£íité»e szerint Churchill 15 nap múlva tér vissza ax ajagol főráeosba. Valamennyi berliui esti lap részletes j<den- téteket közöl Roosereit dóiamerikai támnaz­A Szent Mihály:ól nevezett Póm. Kát. Egyházközség tulajdonát képező Unló- uKa 11. sz.h zábnn lévő, jelenleg „Roze“ virágüzlet által bérelt üi;;Gthalyisóg 1941. szeptem­ber i-ro klaiöl A'á latok zárt és lepecsételt boríték­ban aug. 16. déli 12 óráig az Egyház- község gazdasági hivataliba, Mátyás ki ály-tér 15. sz. adandók be. Bővebb feivi.ágositásokkal a gazdasági hivatal szolgái. Eu- uszlus IS.-án rendezik a iislazsvái i üreg gazdászok első nagy találkozásukat KOLOZSVÁR, augusztus 9. (Saját tud ) Röviden már jelentettük, hogy a m. kir. Gazdasági Akadémián vég­zett okleveles gazdák, valamennyi év­folyamból, ezévi augusztus 16-án, szom­baton elsőizben rendezik meg ünnepé­lyes nagy találkozójukat az Almdémia Alma Materében. A találkozó megrendezésében az Akadé­miát hathatósan támogatja az EMUL és a Budapesten székelő Magyar Gazdatisz­tek Országos Egyesülete Í3, melynek ja­vaslatára az öreg gazdászok találkozója erdélyi és székelyföldi tanulmányi szem­lével is bővül. Ennek során a résztvevők a kolozsmonosiori Akadémia kisérletügyi intézményét és tangazdaságát, valamint a nagyhírű kolozsvári egyetemi Botanikus- kertet tekintik meg. Tervbe vették gróf Bánfíy Miklós bonchidai ménesgazdasá- gának és az alsózsuki állami ménesgazda- ságnak megtekintését is. Az augusztus 17 —20-a közötti napokban a maroshévizi L rmánczy-gazdaság és kastély megtekin­tése után Borszék-fürdő, a Gyilkos-tó, a Békás-szoros, maid a Hargita hegységen .v Szováta-fürdő és Marosvásárhely meg­tekintése van felvéve az útitervbe. A rendező három testület vezetősége losonci báró Bánffy Dániel földművelés- Ügyi minisztert is meghívta az ünnepség­re, aki menő gazdasági oklevelét szintén a kelorz.monostori akadémián szerezte. Az Akadémia m.nden érdekeltet «ere- tettel meghív a találkoaóra. Felvilágosí­tásért az EMGÉ-hez lehet fordulni (Ko- lc svár. Majális-utca 22.) Az anvaország- 1 ! Veknek a Magyar Gazdatisztek Országos Egyesülete (Budapest, V. kér., Arany Já- nos-utca 1. II. 1.) nyújt készséggel láma- gatást és ott is kell részvételre jelent­kezni. GUMIBÉLYEG TŐIT, zománctáb’áit ké- szUes eL- KÁC5 ELSŐ KERESZTÉNY bé egzőgyárában Ko ozsvár, Farkas-u. 7. . Telefon 13—43. pontpoKtiLójáről. A lapok magyania» közlo- rnényfikbeu nzt a felfogást juttatják kifeje­ié^re, hogy enuuk a po-itik»nak tulaidurkép. paci célja uz. hogy ni lijyc»ü!t-.Áil«m»k u dilHmcrikui saárazföldüo miaifciuc kiterjedő é» raáMgl meg nem osztott «ra'omrn ţegy«n »zart. Robert Ohî* amerikai ezrrdeí. repülőgép* g)irtási szakértő, a I’opo'.nr Navigatiou f«Ló- iroth.nn érdekes cikket irt, amelyben kifejtig hogy az E^ySíiih-Áramok légi f^gyvemona«, a fcíóiői kornaányférfiak műiden hivalkodása ellenére, mennyiig« cg u nőmet repülőgépek iiaómánaik csapán 30 százalékát érheti cl, ezt U oank altkor, hu a mo»t.irü ij>ari programot végrohnjtják. Az ezredes szerint a Luftwaffe hét egymástól ftjg>Ben erőosoporttal reu- dfÜtazák, öwjXMHh egymillió közemberrel és az E^vCcidt-Ákum«ki»k négy erőcsoportja van löU.OOO emberrel, (MTI ) amerikai üzenlek munkássága szisrág^o! C.ÁLDVEL (Nvw-Yersey á'Jum), aufusztu* 9. (Reuter.) A Curtbs-Wright repülőgépgyár nt« term ti hely élnek többszőr. munkás« péteken mcgSzÜDtetto n munkát. A gyár «»ósaólója ki- }el«n»ctt«: A munknzzüinuteb etés egó«<z *záa- rniUió «kV.láro* á’lrzni ro«gT*<tnde'éíüt»k teljesí­tését érinti Mint Newyorkból jelentik 14.000 hajógyári munkás bejelentette a sztrájkot. A Székeli fi odor áig ümepsege Sisinosiaifán A Székely Hadosztály első lövészszá­zada augusztus hó 10-én, vasárnap, em- J lékünnepéllyel egybekötött táboro/ást rendez Szamo&falván, amelyre ezúton bivja meg az összeä lövés/.nlakulatokat. A századok vasárnap reggel fél 8 órakor gyülekeznek kötelékekben a Wesselényi 1 Lövészegyesület Unió-utca 12 szám alatti székhaza előtt és 8 órakor indulnak Sza- mosfalva felé. A község határában Bo- I logli Géza községi jegyző üdvözli a 22 ' év után hazatért Székely Hadosztáiybeli harcosokat. A Székely Hadosztály lövész- I századának, nevében karádi Nagy Lajos ! századparancsnok koszorút helyez el a ; községben lévő honvéd emlék oszlopnál, melyet a 48-es szabadságharcban vértanu- lialált halt Tamásv őrnagy ts Sándor I^ászló nemretőrtiszt emlékére emeltek. Emlékbeszédet mond az emlékműnél dr. ; Baranyai Lőrinc századpnrancsnokhelyet- j tes, a Székelv Hadosztály lovészazázadá- ■ nak megalakltója. A beszéd végeztével ] Lakása akkor lest kényelmes és otth''- I nos, na azt ^aját kész tmé yü bútoraim­ból berendezi. L Gy öné István lakberendező és modernbutor-asztalos. Butorraktár K o 1 o z s vá rt, Horíhy-ut 30. sz. — Telefon 11—59. fciittíiat ■“—Bin—ii fivii—rimnn Tövissy Éva éa Rozsnyai Marit hazafias verset szavalnak. A községi országzászíó- I»ál a századok tisztelegnek és Orbay Fe­renc, az Országos Magyar Lövészszövet- g erdélyi kerületének képviseletéLcu 3 nevében tart beszedet. Utána isten- tisztelet, tartja Keszler Ede evangélikus lelkész, a Székely Hadosztály tábori lel­késze. Istentisztelet után kirándulás a Csonthegyre. A résztvenni óhajtók a Wesselényi Lövészegyesületben jelentsék be szándékukat. C ai*idgo Pemió Budapest, Bécsi-u. 5. T 1. 18°—827. A be város sz:vé'en e^modernebb I beren­dezett c-a'ádi ott on. M nden szobában telt fon, kitűnő kor.yv.a, mérsékelt árak. nkmé VASÁRNAP, AUGUSZTUS 10: BUDAPEST I. 8: Szózat. Hanglemezek. 845: Hirek. 10: Református istentiszteüsr a Kálvin-téri Templomból. Prédikál B-Unkő lit­ván pestkörnyéki espere«. 11: Egyházi ének ói szsntbeczéd a Szentdomonkos-reudi tem- ; p'ombó . A szenrbefczédec mise előtt Páter Badnlilc Bertalan tartomáayfőnök mondja, j 12 20: Időjelzés, vizáLÁajelentés. 23.30: M^l- ; ie& Béla ztóvekar. Ye»ényel Yinc2C Ottó. 13: 1 „A rádió és a csend11. Feö-b ásás. 13.45: Hi­rek. 14: Hanglemezek. 15: 1. ...Szemes ter­ményeink eltartása“. D unise, ka József dr. az»ktisztviselő előadása. 2. _,Karolljuk feil az ! ipari növények Termesztését11. Mayfer Károly dr. miaisztiíri titkár ebl^dása. A Földmiveléj»- ügvi Mioisztérivsm râdoc’oadâc-sorair^Ta. 15.4>: Sza’sjnütik. 16 30: ,,Bolond Istók11. Petőfi Sándor költeményér elmondja Matány Anrak Közművelődési előadásisorozat. 17: Hir"k ma­gyar, szlovák é3 ruszin nyelven. 17.20: Hon- védmii^or. 18: Ticharich Zdfmka zongorázik- 18.25: ,,Vigyázat, felvétel!“ Baróti Géza vi- Î dám csevegése. 18.40: Vécsey Ernő jazz- í együttese. 19: Hirek magyar, német és ro­mán nye’ven. 19.20: ..Madárlátta kenyér“, írta &3 összeá'litotta Babay József. Közremű­ködik Nagy Izabella és Vargha Imre (ének). Dévényi Gyuri, kiséri Sálai Elemér cigány­zenekara. 20: Sport- és lóversenypredméwyek 20.10: ,.Az első feleség“. Vígjáték három f*l­ek I Oütw/ihól jelentik: A legnagyobb k«nad«í aJuminűimgyár műhelyét háromszáz munkóv i mt'ipadriotta é$ Károm napié a keaéi,^ tar­totta. A gyár háromheti termelése, töbheznr tonna aiujsUoijuti kárbaveszeit. A hadiipari i miniszter közlése szerint n m»ukú«>k esolekc. dctHket idíVrcn hatalom ügynökeinek b«foIyá- ‘ ea el?-tt kövtttték el. ki a n g s z e i* o ii et, har non kákát, gramofonokat, lemezeket, ;,o áKat le^o'csob- ban az ősrégi W A G N E R h m srcrk rál tó)! Budapest, Vili. kerület, J >z cl krt. 15. Árjegyzők inryenl ,iáLMZIjA.T..Ö3BL ZB&Z lürek. 17: Hiríík iszovák é*> ru»zin nydvea. 17.J5: „Mindnyájunk gondja“. A KózJiáti»i Szoigálur közlemioye. 17.30: Fodor Jáno* óaekcl, zongorán ki*éri Szikefyhidy Kató. I 17 50: „Régi erdélyi városok: Bca“ írta Caapód^r Csaba dx. Ft<Loiv«*iw. 18.15: A Ho»r- véd Légierők Fuvóa^nckara, Vezónyd Do- rosz'ay Károly. 19: Hirek magyar, nénst-t ti I roiaán ny ölvcn. 19 20: fúziclcme»ak. 19.o3: i „Így élni jó“. Turchányi latrán vidám o»eve* gó-ae. 20.10: ,.Az £»zaki-jfcgct>teugertől a Ftr k«C^‘"t«ngCírig“. A azámat büoda',iai rádió ün­nepi Kangveracnye, Fián, norvég, német, szlo­vák. magyar é* román zínowüvek. Közremű­ködik a horinj rádió zenekara, Gerhardt I Huj-eh (éaok), Bitztrioaky Tibor ChOfţedu) és 1 a Sofia: Gusla kórus. Vezényel Sohulz Dorn- J burg bűrlind, Fvrcaosik János az Operaház j karnagya és JoneC PorW>a román fóaewügaz- £ptó. Az &wgni<btv.s 1 Q-i htr ini adás h.«ngfel' vétele. 21.40: Hírek. 22.10: Közv«:;tés a Hungária tzá'i óh ól Bura S'ndor 0Í5 írryzen kara muzsikái. 23: Hírek német, angli, 1 francia is Gssp«raAtó ny^lvea. 23.30« ^A chilei cssJíwáay“. Hanglemezek Rostja Set« rano mösorábM. 24: Hirtk. h*Érüá 8^®ámk fütakopLi Pe^i« L8Q-tél kezdve 1 F^stsCíiiilka Paula 9 Vitéz Bonczos IíMííós ü'Iűíh- ittk ír a Síufes ’ l'ó'Aoa MAROSVÁSÁRHEI.Y, augusztus 9. Vitéz Bonczos Miklós belügyi államtitkár, aki nyári szabadságát Szovátón tö'ti, a Székely­földre utazott, hogy a nép és családvédelmi j alap munkájáról a helyszínen szerezzen tájé- ! kozódánt. Az államtitkár találkozott Apor j PétLr báró háromszéki és László Dezső csiki főispánnal, akik tájékoztatták a legsürgősebb tnegoldnsrá váró feladatokról. A megbeszélé­sek után mind a hárman ellátogattak Torjá- . re, Bálványosra és Tusn^dfürdore. KáWsklrá^^r 13.52. nwr- mu 'll "ílJ—IHHIII T ftVnlö iétfni—Hi'MIB Villámhirddlésfik j vonásban, Irta John Erviné. Fordította Ham ! sányi Zsolt. Rendező Kiszdy Gyu'a. Szemé­lyek: James Fras&r — Som ay Artur; Ebié, második felesége — Rápolíhy Anna; Janet, első ielcségje —- Mezey Mária; Murdo, era- gyobbik fia — Kédly Gyu’a; Alic?- Murdo félesége — Fáv-Kis-s Dóra. Ninian, kisebbik fia — Puskás Tibor; Philip Logan — Köpe- ezi Boócz Lajos; Mabö\ szobulüny — Nagy Terée. 21.40: Hirek. 22.10: „Hansképrk ví- sárnap sportjáról“. Beszél Pluhár István és LcgeOy-ey József dr. 22.40: Massenet: Cid — baVttzeue (Szimfónskui zeinekar. veaénvel Goossens). Hanplemei. 23: Hirek német, olasz, angol ®s francia nyíiven. 23 25: Köz* vetiréj< a Spolarioh knvóházhóí. Farkas Jenő ugáiiyzeofkara muzsikás. 24: Hirek. HÉTFŐ, AUGUSZTUS 11: BUDAPEST I. 6.40: Ébresztő. Torna. 7: Hirek. Közlemények. Étrend. Hanglemezek. 10: Hirek. 10.20: ..Hogyan lehet Budapesten könnyen tájékozódni?11 Török Anta1 előadá­sa. 11.10: Nemzetközi vizje’zőszo'lgálat. 12: Himiou.sz. 12.10: Csorba Dezső cigányzene- kara. 12.40: Hirek. 13.20: Időjelzés, vizái- lásjelentés. 13.30: A Rádió Zenekara. 14.30: Hirek. 14 45: Műsorismertetés- 15: Árfolyam- hirek. piaci árak, élelmiszerárak. 15.20: Hanglemezek. 16.15: ..Iroda^mtörtén^tirá- Suak úttörői“. Czvittinzer Dávid ée Bőd Pé­ter Ziraándi Pius előadása. 16-4g: IdŐjólzé-», E rovatba apróhirdetéseket kiadóhivatalunk tmuden reggel î'* 10 ig felvesz. Arak: szavas- ként 10 lihér, legkisebb apróhirdetés tia »zeig 1 pengő. Ailástkeresők CÍ4 szóig 70 fillér. EGY—KÉT iskolásleánvt belvároi lakásba zsidó család elváíiai. Ajánlatot „Ügyvéd-4 je­ligére kérek. 3235 LAKÓTÁRSNŐT keresek egy S2ép utcai bútorozott szobába. Deák Ferencutca 23., I. Albu Gyű áaé. 3237 SZOBA azonnal kiadó, villany, viz beve­zetve. Horthy Miklóá-ut 97. Értekezni f ürdő utca 20., ajtó 9. _______________02332 3 NÉMETORSZÁGI tisztviselő keres jól bútorozott 3 szobás lakást, keresztény csa­ládnál. Címeket a kiadóba kér 02338 számra. BÚTOROZOTT szoba, íürdőszobahaszná- latta nyaralásra kiadó. Rákóczi ut 110. 02370 VIRÁGÜZLETBE jómegjeVnésü kötőnőt keresünk. Cim a kiadóban. 02387 FINOMKIV1TEI.Ü, modern dió kombináh- ezekrénvek. rékámierek sürgősen eladók. Dézsnxa utca 2.. asztalosnál 02383 ELÁDÓ 2 oszlopká’yba és 1 darab 3 sütős rakott takarékfüzbeűy. Erzsébet-ur 35. 2385 KERESÜNK keresztény, mérl-egkép 3 könyve’őt «ezonnali belépésre, perfekt ma-4 gvar, német, román nyelvtudással. Aján’ato- kat a kiadóhivatalba kérünk „Mérlegképei“ jeligére. 3285 FAJTISZTA aogora myuiak, szürkében >, eladók. S&gesvári-ut 30. ____23.GA ALIG használt, nagyon szép, komplett uri- szobabenendeaés eadó, rn-e’y áll 1 íróasztal kárpitozott bőrfotellel. 1 kÖnvvszekrény, 1 kerekasztal, 2 zöld bőrfotelből és 1 ugvan- hven nasv kanaoéból. Cim: Wagner kárpi-os. Kcmuth L.-u. 22. ______________ 02389 TELJFSEN uj kombinált diófurniros szobi e/adó Érdeklődni: Wés&clényi-u^za 19 z, Fiizőazalon._________ ____________ 02189 BETEGSEGÉLYZŐ Usryek és egyéb irodai munkák végzésében iártas oskereszténv fiatal­embert ke<r&*ek vidéki munkához. ToH-w épité-z. Jókai utca 3. 02390 MEGBÍZHATÓ őskereszténv raktárnok'.t keresek vidéki munkához. Torday építési, Jókai-utca 3. 02390 TÜZIFAVÁLLALAT kérés könyveié-ban iártas risztvisdőmpt. Címeket „Tüziraválla- lat“ je'1 igére. 02391 ELLEMZÉK ^sütíkaí astfiaf fsiaiös szwSeszti: ZITHURECOT SYUL3 Wsfös Uüií v:is SÍHUÚR A Co^iíordia Rf. nyomdai müintézetén ek nyomása. Felelős nyomdavejzeto: Katóka Gyula.

Next

/
Oldalképek
Tartalom