Életünk, 2014 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2014 / 4. szám - Alexa Károly: Szövegvendégség - egy valahai fiókban (II. rész)

revétele, hogy ekkortájt kezd el mintegy „terjeszkedni” az erotikus irodalom a nyilvánosság felé, a hivatalos tiltás következtében „a magyar írók egyre szélesebb csoportja ... kirándulásokat tesz az irodalom alsóbb rétegeibe - egyre bátrabban, szókimondóbban.” Kiss József, Reviczky, Mikszáth nevét olvassuk, meg utalásokat az - akkori viszonyok között „botrányos”-nak számító (képzelhetjük...) Pikáns Lapokra. Császtvay Reviczky-szakértőként utal arra, hogy a búbánatos költőt övező kávéházi körökben ott van Thallóczy Lajos is, a hírhedett „Büzér-kör” vezére, akitől már csak egy lépés Lőwy Árpád. Reviczky maga is mestere a - tárgyias elemekben sem szűkölködő - erotikus verselésnek, ha erről rajongó hölgyolvasóinak akkortájt csak egy egészen szűk köre rendelkezhetett konkrét ismeretekkel... Császtvay nagy műve az Éjjeli lepkevadászat (Bordélyvilág a történelmi Magyarországon), 2009, elegáns kiállítású és bámulatos anyaggazdagságú album és szakmű. (Ennek mintegy pandanja - erőteljes szöveges átfedésekkel - a szintén Császtvay által szerkesztett Budapesti Negyed 69. és 70. kötete, 2010-ből: Regényes mindennapok és Mindennapi regények cím alatt.) A látványokban gazdag kötet részletes ismertetése most nem a dolgunk, de az igen, hogy leírjuk: a magyar irodalom színe-java „érintkezik” így-úgy „ezzel a dologgal” - Karinthy, Kassák, Krúdy, Babits, Bródy, Berda, Asbóth, Kosztolányi, Herczeg stb. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a „hőskorában” bőszen erotizáló Berda Józsefen kívül egyetlen költő tesz merész lépést az igazi pornográfia felé: Jókai Mór. Ez persze csak azoknak lehet meglepő, akik nem ismerik Krúdy sejtelmes leírásait az agg mester esti útjairól a az „Ó utca” vidékén. (Az újabb albumszerű, élvetegen illusztrált és a szépirodalommal is erős kapcsolatot tartó kiadványok között említésre méltó Száraz Miklós Györgytől és Tóth Zoltántól A bujaság története, 2006)

Ebben a „közegben” mind szerényebbnek és „pornográfiájában” is mind esendőbbnek tetsző „pajzán Toldink” mögé még egy erőteljes színt kell - kontrasztként- néhány futó ecsetvonással odavetnünk. Szintén, mint a legújabb idők fejleményeit. Ezek a két francia „klasszikus” alapműveinek hozzáférhetővé tétele magyar nyelven: a de Sade-recepcióról (az ezredforduló tájékáról, de zömmel azután) majd- egy különös személyi-filológiai összefüggés kapcsán - később, most csak pár szót Apollinaire Tizenegyezer vesszőjéről. Ez a könyv a röhejesen túlzó pornográfia területén még ma is alapműnek számít - jellemző „magyar” összefüggés, hogy akkor íródik, amikor a „mi hallatlan erotikus bátorságról” tanúskodó Adynk föllép, a maga vérhevítő héja-nászával az avaron... Ki tudja, találkozott-e Apollinaire munkájával párizsi időzései során, hallani éppen hallhatott róla, mindenesetre nem bírta any- nyira a francia nyelvet, hogy az árnyalatok mélyére hatolhatott volna, és aligha lehetett elegendő - ha mégis - Léda segítő (nyelvi...) - buzgalma sem. A magyar fordítás rajta van a világhálón és legalább öt honi kiadásáról vannak értesüléseink 1990 és 2008 közöttről -, a bizonytalanság annak tudható be, hogy a könyv terjesztői nemigen vették igénybe a hagyományos kiadó szervezetet és terjesztései csatornákat. A szöveg valójában (legfeljebb) kórtörténeti érdekűnek ítélhető perverzió-lexikon, mindennemű érdemi epikus invenció nélkül, eszement túlzásaival, gondolom, a beteg lelkeknek sem nyújt élményt, és annál idétlenebb, hogysem derülni lehessen rajta. Coprofilia és algolagnia, hübrisztofilia és nekrofilia, akroto- mofila és szkatofilia, biasztofilia és aszfixiofilia, szkatofilia és efebofila etc. - hogy megvillantsam szerény lexikális tájékozódásomat ezen a téren... Két nyelvi apró78