Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 1. szám - Végh Attila: Hogy szívedet kiürítsd (regényrészlet)
a csepeli PIK vagy a Golgota bulijain is gyakran együtt pogózott csíkos gatyás új- hullámos, punk és skinhead. A kilencvenes évekre a helyzet annyit változott, hogy a gyűlölt politikai rendszer megszűnt, az újabb gyűlölni való, a pénzhatalmi rendszer pedig még nem fejlődött ki. A közös ellenség, a kommunizmus réme eltűnt, a harctér kaotikussá vált. Bátran egymásnak estek hát magyarok és zsidók, nemzetiek és kommunisták, szegények és gazdagok. De mielőtt az ország két - számtalan álnevet használó - részre szakadt volna, a pesti éjszakában egy darabig tartotta magát az egység. Akik itt együtt szocializálódtak, mindannyian ragaszkodtak hozzá, hogy továbbra is szeressék egymást, és továbbra is együtt lázadjanak minden ellen, mintha mi sem történt volna. (Ha összeültek inni, nem politizáltak, de ez nem jelentett változást, hiszen agyuk ilyen alacsony szintű működtetésére azelőtt sem vetemedtek soha.) Hihetnénk, hogy a terét vesztett lázadás, az ellenségét vesztett harc hiábavaló, sőt, komikus. Szó sincs róla. Olyan ez, mint lehajtani egy korsó Unicumot a Semmi presszóban. A pesti éjszaka beltenyészet volt. Mindenki ismert majdnem mindenkit, és ha új hús került az arénába, a vadállatok nekiestek. Nem esik messze a valóságtól, ha azt mondjuk, egyetlen nagy orgia volt az egész, csakhogy ennek az orgiának nem volt vallásos jellege, no meg az orgia szereplői sem egy helyen és egy időben üze- kedtek, hanem általában párokra szakadva. Alapi senkibe sem lett szerelmes éjszakai élete háromnegyed éve alatt. Olykor összeírta, kiket hurcolt sikeresen szobára, aláhúzva azokat, akik többet jelentettek, mint a többiek. Az éjszakai élet summája: negyvenhat név, négy aláhúzva. Közülük egy duplán aláhúzva: Kinga. Kingát nyáron, a hatos villamoson látta meg. Alapi új napszemüvegében állt a forgóban. A lány vele szemben valami füzetet olvasott. Fehér póló - melltartó nélkül -, rövid kék szoknya, hosszú combok. Amikor arcát fölemelve ránézett - ahogy később elmondta: megérezte, hogy valaki figyeli -, Alapi már biztos volt benne, hogy nem véletlen a találkozás. Már csak az volt hátra, hogy ezt a lánynak is tudtára adja. Az éppen leszállni készült. Alapi leszállt utána, és a járdaszigeten betámadott: „Ki vagy te, titokzatos idegen? Szerintem beszélgetnünk kéne.” „Szerintem nem” - felelte a lány, és továbbsietett. Alapi megrökönyödött, hogyan lehet, hogy ez a lány nem látja, amit ő? Nem adta föl, utolérte: „De én unatkozom.” A lány most már menekülőre fogta, Alapi pedig rájött, mi a hiba: „Mekkora barom vagyok! Nem vettem le a napszemüveget!” Lekapta szeméről a műanyagot, megint utolérte a lányt, és harmadszor is elmondta, hogy szerinte nekik iszonyúan meg kéne ismerkedniük. A lány belenézett a tekintetébe, és azt mondta: „Hát jó, holnap délután ráérek.” Kinga jogot hallgatott. Semmit, ami szerinte jogtalan volt, nem tűrt. Ha Alapi szidta a komcsikat, a nőket, vagy a társadalom bármely rétegét, Kinga védelmükre kelt. Ebből időnként heves viták kerekedtek. Alapi fő érve ilyenkor az volt, hogy könnyű a pasaréti villából - ahol a lány szüleivel lakott - igazságosztónak lenni. Aztán belefáradtak a vitákba, és megbeszélték, hogy kerülni fogják az efféle összecsapás! alkalmakat. 163
