Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 8. szám - Tárnok Zoltán: Bádogfejűek
Lökni kezd a szíve. Nagyokat lök a szíve, és csak nézi őket alulról, nézi.- Valaki meghalt - rebegi színtelenül. Azok nem felelnek.- Ki szállt el? - kérdezi akadozva, s mutatja is a szárnycsapásokat verdeső karjával.- Mi nem halottasok vagyunk, uram - szólal meg az alacsonyabbik.- Jöjjön velünk - mondja a másik. Ignác picire zsugorodik. Mintha fagyos szél érné a testét. Osszekuporodva hallgat, s a fejét ingatja.-Jöjjön szépen. De Sztélék Ignác már csak mosolyog.- Nem az én tervem.- Kár - mondja az alacsonyabbik.- Nincs mitől félnie - mondja a másik. - Jó helyre megyünk, nem börtönbe.- Itt maradok - szögezi le Ignác.- Főtt ételt kap, tiszta ágyneműt. Mi ebben a rossz?- Itt maradok! De most már megmarkolják. Kemény mancsok nyúlnak a hóna alá, húzzák fel a mélyből, mint valami rongybabát. A tükör kibukik az ujjai közül, koccan a rácson.- Jogom van - vinnyogja a rácshoz lapulva. Gyakorlottan nyúlnak alá, s már viszik is lefelé a lépcsőkön. Ignác billeg, a két húsos, rezgő nyakba kapaszkodik. A kapu alatt kitépi magát a durva ölelésből, megtorpan, bámul a két egyenruhásra.- Ne próbáljatok - fújtatja. Hátát a falnak veti, és csépeli a levegőt a gipszes kezével. - Ne próbáljatok megérinteni! Szájából kifordul a hab, a szemében homály. Mosdatlan feje oldalra billen, szétterpesztett, villába meredő karjai a megrepedt falon.- Ne próbáljatok...- Apuka! Ez valami roham? Ilyen az? - Egy kislány hangja.- Gyere innen. A kapualjban csődület. Nézik Ignác lehanyatló fejét. Egy vastag arcú férfi segít az egyenruhásoknak, kivonszolják az ernyedő testet az autóhoz, az utcára.- Én szabad vagyok - motyogja Ignác végső erőfeszítéssel. - Bádogfejűek nem érinthetnek meg... Bőrébe csapódik a tű hegye, szíjak a mellén. A mentőautó ajtaja tompa döndüléssel becsukódik. Felberreg a motor, a kocsi szirénázva elindul. A bámészkodók is szétoszlanak. Ahogy távolodik az autó, a szirénázás fokozatosan elhalkul, majd megszűnik. A kamera befelé indul az utcáról. Lassan, szinte vontatottan. Át a félhomályos kapualjon. Valahol a poroló tájékán megáll. Hosszú ideig csak a néma, kihalt udvart látjuk, ahol nem mozdul semmi. Végre egy férfi bukkan fel az alagsor mélyéből. Eddig még egyáltalán nem láttuk. Álmosan közeledik felénk, közben átvet a vállán valami törülközőfélét. Átlósan keresztülvág az udvaron, a kamera mellett is elhalad, anélkül, hogy belenézne. A kép fokozatosan kifakul. 21
