Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Egy dunántúli "amerikás" falu természetrajza
dönfutóvá. Es pedig nem a nyomor ostorától űzve, hanem a felhalmozódott, idehaza kibontakozási területet nem találó életenergia keres magának utat egy új honfoglalás felé. Hogy miképp használódik fel ez az életenergia, a messze idegen talajban miképp foszlik szét, vagy válik teremtő erővé, arra csak gyéren következtethetünk, ha szemléljük a visszatérőket, a hazajárókat... Kevés van olyan, aki egyszer s mindörökre elutazott. A régi kötelékeket nem lehet olyan könnyen elszakítani. A régi lélek nehezen alszik el, az új ember nehezen születik meg. De még kevesebben vannak azok, akik vissza tudnak gyökerezni a honi talajba, ha egyszer megmártóztak a másik világ szellemében. Két csoportra oszlanak e visszatérő kevesek. Az egyik azoké, akik a visszatérés gondolatát elejétől végig a lelkűkben hordozzák. Ezek rendesen földet, házat és családot hagynak itthon, s az itthoni életformából odaát sem tudnak messze kiemelkedni. Rendesen a paraszti munkához közelálló, nehéz munkát vállalnak. Építéseknél, út- vagy vasútépítéseknél dolgoznak. Nagy nélkülözések és megfeszített munka árán küldözik haza, vagy gyűjtik össze a dollárokat... Hazatérvén pedig kicsinosítják a házuk táját, kicsit jobban berendezik a gazdaságot, ha lehetséges, szereznek még rettentő nagy áron egy-két hold földet, aztán folytatják az életüket, ott, ahol évekkel előbb abbahagyták. Legfeljebb egy megmaradt amerikai nyakignadrág, egy-egy szalmakalap s egy pár fűzőscsizma tanúskodik róla, míg szét nem rongyolódik, hogy a gazda járt a föld másik felén. A visszatérők másik csoportja a nagy lendülettel indult és az átalakulás belső harcában elesett embereké. Akikből nem lehet többé sem amerikai, sem igazi itthoni polgár. Egyik részük már pénzzel megrakodva jön haza. Itthon vásárol, amit tud. Házat épít, cséplőgépet, darálógépet vesz. Első tekintetre úgy látszik, a haladás világító fáklyája lesz a faluban, de mintha valami közös betegség baktériumait hordozná magában valamennyi, aki ilyen. Mint a szalmaláng, lobban el a lelkesedése, kedvetlenné, hontalanná válik a saját hazájában. Hamarosan ivásnak adja a fejét. Először a tőke úszik el, amit arra tartalékolt, hogy alkalomadtán földet vegyen rajta. Aztán a gépek s a ház is, ha az erős alkohol mértéktelen élvezete előbb nem végez a szervezettel. Majdnem mindig van a falunak egy-egy ilyen szomorú alakja, aki iszik későn-korán, a pálinkásüveg örökkön a zsebében van, düllöngéz legnagyobb dologidőben az utcán, elfekszik az árokparton, a gyerekek játéka lesz, akik nyakatekert angol szavakat tanulnak tőle. Akik szegényen térnek meg e csalódott, esett lelkek közül, azok sem találnak vissza az itthoni életbe. A korlátlan lehetó'ségek világából nehéz a magyar paraszt zárt normák szerinti életébe visszahelyezkedni. Gyakran az itthoni atyafiság maga űzi el az ilyent, mert bomlasztó elemnek találja. Ha nem is vissza Amerikába, de lehetőleg más vidékre, városba költöznek ezek, amolyan félig amerikai életet élni. Kocsmát, boltot nyitnak, ha módjukban van, vagy valami más kereskedéssel próbálkoznak. De rendszerint olyan sikertelenül, amilyen sikertelen volt az amerikai vállalkozásuk. 8
