Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Szentesi László: Somogyi betyárok nyomában
SZENTESI LÁSZLÓ Somogyi betyárok nyomában MÜTATVÁNY A SZERZŐ NAGY MAGYAR BETYÁRKÖNYV CÍMŰ MUNKÁIÁBÓL, AMELY A MÉRY RATIO KIADÓ GONDOZÁSÁBAN 2009 ELSŐ FELÉBEN JELENIK MEG A Dunántúlon ma is ismerik azt a mondást, hogy nem az erdő van Somogybán, hanem Somogy van az erdőben. Az itteni terepviszonyok valóban alkalmasak voltak a betyárvilág elburjánzására, aligha véletlen, hogy nem Zalából vagy Tolnából, hanem éppen fordítva, innen ütöttek be a szegénylegények a szomszédos vármegyékbe. Különösen kedvezett a gonosztevőknek, hogy több ezer major és tanya, félreeső, magányos hely bújt meg ezen a területen. Joggal írja ugyanakkor A somogyi betyárvilág című alapművében Gönczi Ferenc néprajz- kutató, hogy az itteni betyárságot a nagybirtok, az erdő és a pásztorság együtt szülte. A falvak viszonylagos sűrűségét a végeláthatadan rengeteg ellensúlyozta: a gazdatisztek, molnárok, utazók, a tisztességesebb pásztoremberek rendkívül magányosak, vagyis könnyű prédák a szabad ég alatt tanyázó betyárok számára. Jókai Mórnak a tabi járásról adott jellemzése a korabeli Somogy nagy részére is megállja a helyét: „Ilyen utak még Boszniában sem lehetnek. Siófoktól Zala helységig az egész út a lehetetlenségek meglepő változatossága. Gödrök, amikbe vakmerőén bele kell rohanni, pocséták, amikben a ló hasig gázol, vízmosások, amiknek kígyóvonalát mesterséges tekervényben kerülgeti az ügyes kocsivezető; itt-ott megrakták a dágvány mentén fűzfa-karókkal, hogy el ne süllyedjen a szekér; némely helyen mutatja a bedűlt árok, hogy ott egy előttünk haladt kocsi beledűlt a mélységbe, s előre figyelmeztet, hogy jó lesz kiszállni, és fogni a kocsi oldalát, nehogy ez is utána dűljön. Rettegés fog el a gondolattól, hogyha szemközt talál jönni egy másik szekér, hogy térünk ki egymásnak? Dehogy jön! Három óráig baktatunk előre, s nemhogy szekeret, de még gyalog embert sem találunk; még a mezőn sem látható egy emberi alak; a réten ott savanyodik a lekaszált csáté, a pocsolyában ott bűzöl a lekötözött kender; aztán a hátahopor- jás hegyeken ott terül el hosszan a mély, hallgatag erdő. Ez az erdő volt a tanyája Somogy hírhedett rablóinak; itt uralkodott Patkó, Hajnal és Kutyási meg Séta Pista. (...) Soha szolgabíró, útbiztos erre a tájékra nem vetődik: az utakat tavasszal beboronálják, s azzal minden meg van téve. így aztán az is megérthető, hogy az „expressz” levél, amit három nappal előre küldünk Zalába, érkezésünket tudatva az ott lakókkal, éppen három órával később érkezett meg, mint mi magunk; - lévén a geometriai távolság Siófok és Zala között - „két” magyar mérföld.” Az életrajzokban szereplő egyes települések ma már nem Somogy megyéhez tartoznak, a 19. században azonban még máshol húzódtak a megyehatárok, nincs szó tehát földrajzi tévesztésről. 27
