Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - Kós Károly-Zalán Tibor: Az ország, az építő
22 WOLFER: Akkor is eb volt. CSANÁD: És nékem atyámfia és atyafia István úrnak. Mondom én, a rühes eb te vagy, német Wolfer. (Wolfer felpattan, Csanádinak ugrik, aki leüti, s elindul kifelé.) ISTVÁN: Megállj. VÉCÉÉIN: Tegnap a csatában Wolfer comes jól harcolt érted. Szégyenben maradt most, és mi, német urak, vele együtt mind. Igazságot kell kapnunk, és azt itt te osztod. ISTVÁN: Wolfer tegnap jól szolgálta urát. De elfelejtette ma, hogy vendége a magyar vezérnek. Láttátok: Koppánnyal igazságot tettem, pedig az én vérem volt. Wolfer az én atyámfiát gyalázta meg, és ezért nem baj, ha nem lesz itt közöttünk. (Wolfer el.) Csanádot pedig hántás nem érheti. SAROLT: István, apád meghalt.... Amikor pár napja híre jött a harcnak, még értette a szót, de már nem szólhatott... most meghalt. ISTVÁN: Győzelmet szereztünk, a lázadó meghalt. Ezt ő akarta így. De lám, most ő is halott. (A többiekhez.) Mondjátok meg nekem, hogy illik temetni az ország urát. SAROLT: Taksony vezér méltó temetést kapott a csepeli szigeten. A vízparton lángolt a halottégető máglyatűz, és a vitézek késsel hasogatták orcájukat. De akkor más hiten voltunk... Uram. ISTVÁN: Gizella? GIZELLA: A birodalom császárát a templomban ravatalozzák fel, az egész templomot fekete posztóval borítják, és éjjel és nappal égnek ott a gyertyák. VECELIN: És éjjel és nappal imádkoznak a papok. A temetésen pedig ott vannak az országok és tartományok rendjei. És a papok éneklik a halottas éneket, mikor leeresztik a koporsót a templom kriptájába. És minden templom minden harangja megkondul akkor. így temetik a császárt. ISTVÁN: így temetik mostantól a magyarok urát. ANASZTÁZIUS: Nem... Nagyúr! ISTVÁN: Miért nem? Itt a templom, amit ő épített, és úgy illik, hogy kriptájába ő kerüljön elsőnek. ANASZTÁZIUS: Nem lehet, Uram! ISTVÁN: Nem lehet? Ki vagy te? Ide futottál, és ő adott néked hajlékot, kaptál püspökséget. És itt van a többi pap mind, aki az ő kenyerét ette és az ő kegyelméből szolgálhatta itt az Úristent. ANASZTÁZIUS: Uram, mégsem lehetséges... ISTVÁN: És a templomban a ravatalt strázsálhatja mind a német comes, akinek ő adott földet és kincseket. ANASZTÁZIUS: Mégsem lehet! ISTVÁN: Miért nem, püspök?
