Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Tandori Dezső versei
Brék. Elegem van a langyos ezmegazból, ha kikészítés, alapos legyen. Brekk, brékanyó. Ah, réztáblás barátném, réztáblás Tandorid mondja, Szép Ernővel, vele is csinyált valami kis könyvet, meg mindenféle más könyveket csinált, vigyáz valami Őrangyal Kéz, kezek sora, így, ne legyen ő súlypont, fókusz, véletlen se, de Szép Ernővel mondom, mondja ez a RÉZTÁBLÁSOM A KÜLVILÁG TD, mondom: azéletetbarátomszétszórjaittazélet fáradtvagyoknincskedvemsmagamrólnembeszélek énnemtudommitéltemsmiazhogyénittvoltam, de keserves így erőltetni. Mégis, persze, mégis remélte ő, még egy igazságkötelességgel jobban áldott-vert kor gyermeke volt az Ernő úr, várta, a boldogság fog egy szép nap rá köszönni, s elmúlt ideje fog, mint Nap jön vissza jönni, s ő azt „hajtja” (de szép, úgy-e?), álom, álom. Én nem nézem a felhőket, nem várom és nem hiszem, hogy „boldogságom napjai” fognak... nem az hogy Döblingben cigizve, Ascotban lovin, múzeumokban, vízpartokon... vissza jönni, itt Budapesten sem várok semmi boldogságot, az önfeledtség pillanatait egy-egy fucsomó láttán, cseresznyék pirulásán nem várom, max. szeretek egy-két bormérő bugbodegát piacokon, harmatos salátát, de olyankor kell mindig valaminek az elintézésére valakivel találkozni menni, nem vihetek salátát, retket, flakonom nem tölthetem fel borral. Fejem sajdul a törés helyén. Hidd el, barátom, nem akarok veled se találkozni, véletlen se, olvass el engem, könyvben ezt eleget megírtam, „de ki olvas ma?”. Mellékdal W. S. mesternek Verébkémnek veréb vagyok, szobaközép fotelban, munkát boldogan elhagyok, hogy fotelom kitoljam. Kitolok a világgal, veréb vagyok egy madárnak egy fotellal, egy ággal, mint ággal. Verébkém örül, szél fúj, odafüjja ismét az ágat, 59
