Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - Ablonczy László: "Engem Kruscsev mentett meg"

emlékszem, ez voltam én, mert a foglár nem tudta a nevem, csak a kihallgatok. Lélektani hatás, hogy ketten, akik vezettek, hátul fogták a kezem, és mindig fütyültek. A kanári-kór okáról később értesültem: mindig akit fölfelé visznek, annak van előnye, az, akit levezetnek, hallván a jelet, azonnal a falhoz áll, így egyik soha nem látja a másikat. Amikor kihirdették a tizenhét évet, az volt életem legcsodálatosabb napja. Egyszerre észrevettem a tárgyalóterem ablakában a kinti fényeket, de igazi mélységében fel se fogtam sorsom gyönyörű fordulatát, csak lassan tudatosodott bennem: tovább élhetek! Ha arra az elvetemült kihallgatógépezetre, a szadista börtönőrökre és százak, ezrek felett ítélkező vérbírókra gondolok, akkor valóban azt mondhatom: engem Kruscsev mentett meg a kötéltől, mert rajtuk nem múlott.- A kőbányai gyűjtőben mint ment sorod?- Azzal, hogy megúsztam a bitót, még ne gondold, hogy komfortos zárkába kerültem, mint a mai elítéltek, akiknek jogairól a strasbourgi európai börtöncharta rendelkezik. A Petőfi Kör üléseiről se tudtam, s a Szabad Népet se olvashattam, amelyben értesülök például arról, hogy Rákosit eltakarították, s helyette Gerő került hatalomra. A kis borzas eltüntetése persze semmiféle örömöt nem okozott volna, hiszen egyik se volt különb a másiknál. A kőbányai gyűjtőben szigorítottba kerültem, ami azt jelentette, hogy 2-3 naponként 20 percet sétáltattak úgy, hogy mindenkinek el kellett tűnni. Fürdőbe hetente egyszer, oda is egyedül vezettek. A mi épületünkben csak politikai, s főként kommunista foglyokat tartottak. Nyáron hatalmas tömegben engedték ki őket, gyermeteg módon azt hittem, hogy én is szabadulhatok. Kikoptak a kommunisták a börtönből, s maradtunk mi, a nép ellenségei. Augusztus 1-jén, a Szabad Nép ismertetette Nonn György legfelsőbb ügyész rádióbeszédét, s ebben nevemet elrettentésül említve közölte a dolgozó néppel: az államvédelmi szerveknek és „minden igaz hazafinak résen kell lennie.” Éppen ekkor szervezték a feljebbviteli tárgyalásunkat, amire szeptember 8-án került sor. Ügyünket a másik vérbíró, Vida Ferenc tanácsa tárgyalta, de nem az ő belátására, hanem az idő további gyöngülésének jeleként a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletként büntetésemet 13 évre csökkentettek, Mikófalvy 9 évet, Magoss pedig 8 évi börtönt kapott, melyről a Szabad Nép szeptember 12-i száma kis hírben számolt be. Egy évvel korábban ez első oldalas politikai példastatuáló szenzációként szerepelt volna a kommunista napilapban, most azonban már azt se merték tudatni, hogy mérsékelték ítéletünket.- De a forradalom aztán alaposan fellebbezett ügyetekben: a tizenhárom évet alig több, mint egy hónapra csökkentette. Ha már megtiszteltél hitvány bolsevik regékkel, egpnkbe beleolvasva azt találom, hogy „a politikai foglyok közül elsőnek éppen Sulyánszki fenőék csoportját szabadították ki”.- Laci, figyelj ide! Ez éppen olyan nagy hazugság, mint amikor Berecz János arról ír, hogy: „1956. október 23-án, amikor a megtévesztett fiatalság kiment az utcára...” Ugyan, ki tévesztette meg a fiatalságot? Talán saját magát vezette félre, amikor tíz és százezrek vonultak az egyetemekről, Csepelről és a munkáskerületekből? Az volt az egyik legszebb vonása a forradalom első napjának, hogy órák alatt önszerveződtek és cselekedtek, követeléseket fogalmaztak, gyűléseket hívtak össze, és tüntettek a kommunista rendszer

16