Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Garai István versei
Gyújtogatok A háború cséplése véget ért már. De vessünk számot: vájjon mi maradt? Kevéske búzánk (megmentett értékünk) a magyar csűrbe hordtuk roskatag. A csépelt szalmát összevillázgattuk, mert szükségünk van minden szálra még. A tiszta búza elúszott s jutott ránk ocsú meg pelyva, silány kaparék. Es mégis sovány kazlaink tövében gazok lapulnak, vad gyújtogatok. Judás-lelkükkel lángokba borítni akarják házunk előbb vagy utóbb. Mételyes eszmék égő gyutacsával csak sompolyognak, hol a mezsgye szűk, mert magyar tanyák üszkén szeretnének elterpeszkedni, mint a keselyűk. Nézz szembe vélük, hisz közöttünk járnak e hunyászkodva küzdő „harcfiak”. Mint vert kutyák, úgy húzódnak majd vissza igazságunknak napfénye miatt. De ha az éjnek fekete kárpitját magára veszi a gyászos sötét, lesből dobálják ismét kazlainkra gyűlöletüknek izzó üstökét. A háború cséplése véget ért már. Az eredmény: egy országnyi halott. De én magyarnak születtem a földön, s minden magyar vért jobban fájlalok. Azért kiáltom: mindenünk veszélyben, s kiáltsa ezt még millió torok, mert úgy osztoznak különben mirajtunk, mint Krisztus köntösén a zsoldosok. 82
