Életünk, 2005 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2005 / 6. szám - Varga Imre: Lesz-e Anonymunak kutyabőre?
VARGA IMRE Lesz-e Anonymusnak kutyabőre ELEK TIBOR: FÉNYBEN ÉS ÁRNYÉKBAN. KRITIKÁK, TANULMÁNYOK, BESZÉLGETÉSEK A KORTÁRS MAGYAR IRODALOMRÓL Ha én E.T. lennék, nem ama földön kívüli, hanem a kritikus, a szerkesztő, délelőttönként nyilván nem a bagolyborsót csépelném az udvar betonján, hanem a számítógép billentyűit püfölném idebent. Ha én E.T. lennék, nyilván már az első olvasás közben kicéduláztam volna a könyvet, s most jegyzeteim alapján lendületesen leírhatnám, ami fontos, s nem szöszölnék azon, hogy az írásokról írott írásokra nem balgatagság-e egyáltalán betűt pazarolni. Ha én E.T. volnék, a pesti rakodópart alsó kövén ülve nézném, hogy úszik el a dinnyehéj, s már első pillantásra tudnám, ringása kellőképp magyar és európai-e. Ha én E.T. volnék, árnyékból fénybe lépve sem hunyorognék, és fényből félhomályba bukva is gyorsan alkalmazkodna szemem a megmásult látási viszonyokhoz, és nem kápráznék siratófalat magányomban, találnék gyorsan beszélgetőtársakat, és tudnám, mikor térjek át az egyes szám első személyből a többes számba vagy fordítva; a reggeli szemlélődések helyett lapokban tallóznék, folyóiratot szerkesztenék (kivívnám magamnak), és (vegetáriusként) jaj, dehogyis bánnám, ha nem kerülnék a húsosfazekak közelébe. Ha monográfiát írnék, ügyelnék rá, hogy értsék mondataimat: az (ha még él), akiről szól, de nyájas olvasóim is. Az irodalmi viszonyokat ismerve is bíznék abban, hogy mondataim mások számára is adnak értelmet, túlélési kedvet, sőt alkotó erőt. Ha én E. T. lennék, józan eszemnél maradva saját könyvemről nyilván nem írnék, főleg ismertetőt nem, s főképp nem ilyen léhán, de mivelhogy nem ő vagyok, ezt bátran megtehetem, annál is inkább, hogy könyvének sem a fénye, sem az árnyéka nem vetül rám, sem kiátkozottja, sem hőse nem lévén, érintetlen vagyok, sőt ártatlan, mint a ma ám feketén született fehér bárány. Magánügy és mégsem, hogy kerülgettem ezt az írást, mert reménytelen töredéknek tartottam mindent, ami csak irodalom, és számomra hiúságok hiúsága a próza, versek kritikája. Hát még a kritika kritikája. Ezt inkább a marxistákra hagynám, azokból is a vállalkozóbbakra. Úgy látszik, képtelen vagyok arra a bizalomra, amire Elek Tibor. (De mégsem, a mondataim azért rám vallanak.) El is szégyenlem magam egy pillanatra. Savanya a szőlő. Tanult tudatlanság, véltem a kritikáról (a kritika mint olyan), s nem segít hozzá a legfontosabbhoz, hogy emberi káprázatainkat felszámoljuk; minél hangosabban győzködne igazáról, számomra annál tünékenyebb. Szavak, dallamok, bakfitty. Majd egy óra múlva imigyen mondikálok a számgép képernyője előtt: minden értékítélet részleges, s minden kritikusi pálya ennek a részlegességnek diadala. S ez persze így megint csak ítélet és részleges is, kétségeimre és rámvallóan az. (S különben minden 65
