Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Bolond Istók életiratai
MOLNÁR MIKLÓS Bolond Istók életiratai „Százados úrnak tisztelettel jelentem: másfél évtizede lakunk a kunvásárhelyi rendőrkapitányság tőszomszédságában. Az egykori apácazárda hosszan elnyúló épületének északnyugati fala végesteien végig vak. A muszájból lett tűzfalon egyetlen ablakot sem hagytak meg. Minden nyílást befalaztak, nehogy át lehessen leskelődni a szomszédba, a rendőrség udvarára, a rendőrlovak istállójába, a rendőrmotorok garázsába, a kapitányság épületébe. De a fülnek is van szeme: beszédes hangok ömlenek át a fal eltömhetetlen pórusain. 1956 novemberében egy szovjet tank a kaput bezúzva, földrengető, tudathasító robajjal nyomult be a rendőrségre, ott volt ugyanis a nemzetőrség főhadiszállása. A lakásunk falán akkor keletkezett repedések átütnek minden vakolaton, glettelésen, meszelésen. Éjjel-nappal áthallatszik hozzánk a motorbőgés, a lónyerítés, a patkódobogás. Reggel ordibálásra ébredünk, éjjel vallatás közbeni jajveszékelésre, káromkodásokkal elegy fölfohászkodásokra riadunk. Csontjainkig hatol a cigányok üvöltése. Lófarokhoz kötve vonszolják be őket a rendőrségre, és rúgásokkal, ökölcsapásokkal, gumibottal kényszerítik a szerencsétleneket, hogy nyáltól csicsogósra nyalják az őrszoba mocskos rongyszőnyegét. »Már megint szőny egpucolás...« A közeli támaszpontról hadgyakorlatra vonuló szovjet harckocsik is havonta legalább egyszer végigtrancsírozzák az utcát és a lelkünket. Anyánk nemegyszer fordul segítségért a szomszédokhoz, hogy velük po- foztasson föl bennünket, ha már végképp nem bír velünk. A Bugyonnij utca 2-ben szüntelenül izzik a levegő, röpködnek a tárgyak, harsognak a torkok, fröcsög az epe. Anyánk csépel bennünket, mint a répát. Két marokkal tépdesi a hajunkat, a sodrófa állandóan ott a keze ügyében. Minden bolha elefánttá nő, és ádáz veszekedéseket szít. Hiába vagyunk szünet nélkül résen, anyánk hangulatváltozásait nem tudjuk kiszámítani. Lírai megenyhülései vulkanikus kitöréseinél is félelmetesebbek. Törjük-zúzzuk egymást és kacatokkal zsúfolt otthonunkat. Minden bútor, minden ajtó tele karcolással, horpadással, repedéssel, lyukakkal. Büntetésként gyakran záródunk ki a lakásból, vagy mi szökünk el hazulról, és inkább mezei szénakazalban, vagy a hátsóudvarban, az iskolai vécében dideregjük át az éjszakát, csak hogy távol lehessünk egy időre az otthoni tébolytól. »Isch- tok, teschék kityere!« - szólongatott kétségbeesetten Trudi néni, a napközi otthon osztrák származású könyvelőnóje. »So jung, und schon a Polont! (Milyen fiatal, és már BOLOND!)« - mondogatta szomorúan, és azt gondolta magában: »Oh, mein lieber Ischtok, bárcsak figyelmeztethetném Magát, hogy 594
