Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.

győzedelmesen terjed a fény, / szélesedő napokat gördít / ötéves tervek kerekén.” így zeng a híressé vált köszöntő a már említett klasszikus műveltségű lírikus lantján, amely versnek különös grammatikai kötései bizonyára megkapták a maguk elemző mondatait azokon az egyetemi szemináriumokon, amelyeket eme lírai darab elemzésére szánt e kor (s a későbbi) nagyhatású ideológusa a pesti bölcsészkaron, talán feledtetni próbálva pár évvel korábbi érdekeltségét-kötődését a német totális rezsimhez. Az értékekkel telített min- denség neve Sztálin egy másik költőnél, aki évtizedekkel később a rádiókabaré szorgalmas munkatársa lett. Nem biztos, hogy helyes a tulajdonnév előtt a határozott névelő, de nem kizárt, hogy a versszerző számára a név már fogalom: ,A Sztálin neve telt gyümölcsös ág”, amelyen olyan dolgok függenek, mint Béke, Szabadság, Munka, Kenyér, Jog, Igazság, Szépség.

Szavak és fogalmak, eszmék és jelszavak bámulatos szövedékét hozza létre az irodalom, a regény, a novella és főleg a vers, amely az 1948/49 és 1956 közötti években termelődött a magyarországi - nem csak irodalmi - nyilvánosság számára. Az életkép és az óda volt az a két vezető lírai műfaj, amely köré és közé a legszívesebben rendeződtek a versért feszülő indulatok. A sztálini ihletésű versek egyik legmarkánsabbja, A gyűlölet dala, a világbéke megron- tóit ítéli el hevesen, miközben a szerző éneklő kedvese áthalad az idillien kel- lemdús „vasgyár-udvaron”. „Utána néztem hosszasan, — / A Kedves énekelt! / Keményen lépett s éneke / Szívembe vért terelt.” Avers invenciója az, hogy a kétfajta dal - a Kedvesé és a gyűlöleté - a költőben összefonódik. Ez a csepeli lírikus mindenkit megátkoz, akiről úgy gondolja, megérdemli. Látásmódja neki is erősen fiziológiai. ,Megátkozom a főpapot, / Ki Róma rejtekén, / Tüzet kavar az egyszerű, / A jámbor nép eszén.” Láttató kép. Miként ez: „És te is figyelj, trópusi, / ki nyögsz és éhezel, / Míg petyhüdt-inú angolod / Zabái és énekel.” A jogos indulat menti ezt a merész - 4-5 alliterációval zengő - képet: Mozdulj Afrika, Ázsia / A gyűlölet dalán, / Hasítsál hajnalt harcosan / a terhes éj hasán!” Dermesztőén eredeti látványban lepleződnek le a kapitalista munkaadók: „Tetemre hívnak, burzsoá, / Az üszkös asszonyok / És mellükön a kisdedek: /Akis füstoszlopok.” Számos ilyen strófa után szinte csodáljuk a verset záró békés szakaszt. Miközben a költő megcsókolja szendergő gyermekét: „A Kreml-erkélyén éberen / A népek vágyain / Arcán mosollyal, biztatón, / Pipázva áll Sztálin...” (A rímhelyzet ugyan a „Sztálin” szót hívja, de ez megengedhetetlen nyelvi nyegleség volna.)

A Párt (az SZKP és az MDP) valamint a Szovjetunió (a korabeli lózung szerint: ,fl Pöld egyhatod része”, ahol győzött a kommunizmus) jelenti az eszmék hordozóját, az eszmék megfellebbezhetetlen birtokosát, olyan tulajdonost azonban, aki (itt ez a helyes vonatkozó névmás az ami vagy amely helyett) magát osztja szét a haladó emberiség táplálására, mint a kálvinista szószéki faragványok pelikánja, amidőn önkeblét feltépvén táplálja fiókáit. Mégy pártos, költő”, hallik felszólítása a .hűséget” és ,hálát” ódái hangmenetbe állító költőnek, hogy azután két elég nehezen megvalósítható igényt szegezzen a versírók - önmaga és társai - elé, tehát Mégy pártos, költő, pártján / ki lángot köt csokorba, / s aki tüdejét fújja / üvegnek ablakodba!” A Párt - minden külön lírai vagy ideológiai értesítés nélkül azt is jelenti: Szovjetunió. Egy 1955-ös keltezésű munkásmozgalmi dalgyűjtemény emelkedett hangon tudósít arról, hogy a Szovjetuniót idéző dalok már a felszabadulás előtt részei voltak a ma261