Életünk, 2004 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 3. szám - Alexa Károly: Írók..., írjatok... remekműveket... II.
gyár folklórnak: ,A Szovjetunióról szóló dalok mellett, a fasiszta terror és elnyomás idején mindjobban elterjedtek a magyar munkásmozgalomban és a legkedveltebb dalokká váltak a szovjet tömegdalok. Az Amuri partizánok dala, a Bugyonnij-induló, a Vörös Hadsereg és a Légiflotta indulói és sok más kitűnő szovjet dal elválaszthatatlanul beletartozott a magyar forradalmi munkás- mozgalom dalkincsébe. Ha a túrán vagy a börtönben felhangzottak a „Kremli harangok” szívhez szóló szavai: „Gyújts lángra munkás kebleket...”, a dalolok szinte hallani vélték a Kreml csendülő harangzúgását és úgy érezték, nincs az az áldozat, amelyet meg ne hoznának e „drága szavak hallatán.” Az ugyanekkor megjelent Felszabadult hazánk című évfordulós irodalmi antológia — műbőr borítójába egy tetszetős bronzplakett építve - ,boldog örömtől és hazafiúi büszkeségtől áthatva” ünnepli a néppel „szabadságunk tizedik születésnapját”, az utókor pontosabb szóhasználatával: a magyar államiság újbóli megszűnését. Jó papír, sok fénykép és számos „szovjet” (azaz nem orosz, ha „úgy” is van írva) és magyar szöveg dicséri a szerkesztést és a Vörös Csillag Nyomda ügybuzgalmát. A honvédelmi miniszter igényes előszavából értesülhetünk, hogy ,K tíz esztendő alatt nemzetünk a népek szégyenpadjáról, ahová áruló urai kényszeríttették, az emberi haladás zászlóvivőinek táborába, a nemzetközi munkásmozgalom rohambrigádjainak soraiba emelkedett.” Hogy honnan? ,A gyászos emlékű Horthy-Magyarországon a népnek nem volt joga, csak kötelessége. Eladósodott földbirtokosokból lett szolgabírák ezrei, vadállattá nevelt csendőrök és besúgók tízezrei a legembertelenebb terrorral biztosították, hogy a magyar dolgozók az urak hasznára mindig teljesítsék kötelezettségeiket.” A históriai árnyalatokkal kevéssé törődő mondatra megnyugtatólag következik: „Ma a magyar nép magának dolgozik.” Nyugalmát az itt állomásozó szovjet csapatok garantálják. (Mellékszál ugyan, de talán nem érdektelen egy Dolmatovszkij nevű költő verse, amely a korabeli szovjet turizmusnak egészen egyértelmű megfogalmazása: „Párist nem láttam még soha, / hiszen ott nem jártak hadaink.”) Az idő megállt 1945-ben: a fényképes illusztrációk mintha ma (1955) készültek volna - ,A szovjet harcos megosztja kenyerét az éhező magyar gyermekekkel”, „Édes fiaiként fogadja a magyar parasztasszony a felszabadító Szovjet Hadsereg harcosait” stb. A szovjet (orosz) katona a hősiesség és a béke, az ellenség iránti kíméletlenség és a nép(ek) iránti szeretet idolja, emblémája. íme a felszabadulás: „Lélegzetünkre bakancsuk dobbant... / sapkájukon sarló-kalapács, / úgy fénylett, mint tiszta terítéken / a frissen sült ünnepi kalács.” Majd: „Megtanultam a tőkés mocsárban / osztályomban bízni szüntelen, / s osztályomnak szovjet katonái / felemeltek engem s Nemzetem...” S azután, immár felszabadultan? Egy életkép nyitó strófája: „Elmondom nektek, mert el kell mondanom, / - ily megtiszteltetés nem ért még soha - / a Sztálin úton, egyik utcasarkon / rámtisztelgett egy szovjet katona.” A harc és a béke, a harc és az építőmunka egy. Szakrális egységben van a létezés: „S ha a szent küzdelem hevétől / Mindenütt úr lesz már a nép, / S vörös zászló leng minden ormon, / A hősi gárda visszalép, / A szuronyát kohókba rakja, / S elvonul, mint a fergeteg, / Szent kalapáccsal a kezében / Termel a Vörös Hadsereg.” Csak a szkeptikus utókor akadhat fenn olyasféle ellentmondásokon (tulajdonviszonyok!), mint azt két egymás közelében közölt agrárius tárgyú fotó sugalmaz az emlékkönyvben. Az egyik - klasszikus földosztási pillanatkép - alatt ez olvasható: „Amire a dolgozó paraszt eddig csak 262
