Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Szegedi Kovács György: Az "ellenséges" irodalom; Rabságban; A lyukon át; Start cél nélkül (novellák)

— El fogod veszíteni az állásodat. Pedig micsoda remek állás. Nem minden árvaházi cigányból lesz boltvezető'... Szépen indult minden. Most meg...- Hagyj békén! - elnémult a zajos folyosó, majd fokozatosan visszajött a zúgás. Megszökött. Fél napot barangolt a városban, de nem talált rá az anyukájára. Egy családi ház korhadt kerítésén bemászott, s egy üres tyúkólban aludt. Másnap úgy igazából csak a Villám utcában eszmélt fel. Azután eljött az est, a borzalmas sötétség, s azzal együtt a kamasz lányok, és rá került a sor. Előbb ketten bemutatták, hogyan kell csinálni, azután egy kövér lány lá­bai közé nyomták, mire az erősen megmarkolta a haját. Évi sikoltozott, ök- lendezett, majd vadul nekirontott a kövérnek, csépelte, karmolta, ahol érte. Ez már igazi gyönyör volt a körülöttük őrjöngve tomboló lányoknak. Hosszú percekig tartott a küzdelem, míg Évi kezdett felülkerekedni a lassú mozgású, fulladó ellenfelén, ki a vértől már alig látott. Végül az éjszakás nővér lökte be maga előtt az ajtót, s vetette rá magát a földön vonagló testekre.- Sejtettem, hogy ma is idejön! - nevelőnő kijjebb tolta egy csöppnyit az utcára néző ablakot.- Nem ez vitt el egy kislányt a múltkor? - kérdezte a másik. Ott állt az utca túloldalán. Lebegésnek tűnő járással átsétált az úttesten anélkül, hogy körülnézett volna. Az intézet kerítésénél megtorpant:- Nem kell már sokat várni - mondta, hangja vigasztalón csengett -, ma biztosan eljön - kezével a kerítést simogatta, édes mosoly terült az arcára. Fürge léptekkel az épület kapujához sietett, s bement.- Bejött a nő! - a két nevelő egymást taposva rohant ki az udvarra. Döbbenten forgolódtak, nem találtak ott senkit. Csak egy világoskék me­legítős kislány kapaszkodott a kerítésnél. A lyukon át A nő lassú mozdulattal vette le sötét szemüvegét. Először csak távolabbról nézte a nagy lyukat, majd óvatosan közelített, s jobb szemét a nyíláshoz nyomta.- Na, mi van?- Nem látok semmit polgármester úr. Sötét van bent.- Nézze még!- Látok valamit! Egy szőrös mellű férfi fekszik bent, a tarkója alatt van 842

Next

/
Oldalképek
Tartalom