Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 9. szám - Prágai Tamás: Nyelvespuszi

tovább folytatódtak. Sétáikat, mert ezek a találkozások többnyire a szabadban történtek, távolságtartás és vonzalom érdes érintkezése jellemezte. De miért a „szabadban”? Ha ezekre a találkozásokra vetítem, a „szabad” szó jelentése kétfelé válik, az egyik jelentés a természetben levőt, a másik a nem korlátozottat idézi meg; ám találkozásaikra sem ez, sem az nem volt jellemző. Mindig a Moszkva tér közelében találkoztak, volt úgy, hogy a Déli pályaudvar előtt található süllyesztett, kör alakú tér belsejében, egy egymásba kapcsolódó kockák által térhatást imitáló Vasarely (vagy Vasarely stílusú) téridom előtt, vagy a Margit hídi, vagy a Batthyány téri HÉV-megállónál, ugyanis N. ebben az időben egy óbudai középiskolában tanított. Útvonalaik innen, a Vízivárost határoló peremövezetből indultak el valamerre, többnyire a Vár irányába vagy azon túl, a Gellérthegy vagy a Szabadság-hegy felé, és nagy hurkokat írva le ide is tértek vissza, hogy az Istenhegy lábánál, a Tik-tak presszóban, vagy szinte indulásuk helyszínén, a rendház földszintjére betelepült Batthyány téri Angelikában, vagy a Török utcai Pincecsárda sajtó számára fönntartott különtermében érjenek véget. A séták mégsem a „szabad”-ba vezettek. „Szabadiban lenni - mindenképpen szükséges ehhez a természet legalább jelzésszerű jelenléte, egy játszótérnél nagyobb kiterjedésű zöld, legalább akkora gyepterülettel, amelynek túlsó határán nem látható az azt szegélyező betonjárda, szükséges továbbá néhány fa vagy legalább bokor. De sétáik során óvatosan kerültek minden olyan helyet, ahol a természet jelenléte tolakodó lenne. Nem emlékezett rá, hogy valaha is felkapaszkodtak volna a Gellérthegy északi, vadregényes oldalát lezáró lépcsősoron, amely Szent Gellért szobrához vezet, és ahonnan több, elhagyott útvonalon is el lehet jutni akár a Citadellához, akár annak megkerülésével a Gellérthegy lankás, délnyugati lejtőihez, ahonnét viszont le lehet ereszkedni a Villányi útra, vagy egy kevesek által ismert sziklaösvényen a Pálosok barlangtemploma fölötti sziklatetőre, ahonnét Csepelre és a Gellért- szálló kupolája felé esik kilátás. Bármennyire útba esett is sétáik során a Gellérthegy, mindig elkerülték. Nemcsak ő, hanem N. is kerülte az olyan alkalmakat, amelyek során a pillanat intimitása rákényszeríthetné őket valamire, amit később bánnának. Többször átkeltek viszont a Tabánon, ahol a tér nyitottsága mindenféle intimitást eleve lehetetlenné tett. Utólag talán különös ez a mindkét oldalon következetesen képviselt elzárkózás, a férfi és női szerep erőszakos, csaknem kényszeresen véghezvitt kiküszöbölése. Minden döntésnek híján volt mindez. Érzéseikre hallgattak, és nem vártak el egymástól többet, mint kölcsönös tapintatot, ami e felszínes és mégis mélyről fakadó kapcsolat fenntartásához elengedhetetlenül szükségesnek tűnt: megbíztak egymásban, megbíztak abban, hogy valamiről - és nem tudjuk kimondani, hogy miről, mert ők sem mondták ki, így az nem is juthatott el a megfogalmazódásig - mindketten tapintatosan hallgatni fognak.

Azon a tavaszon szinte nem esett, így sétáikat langyos verőfény tette emlékezetessé. Ha a Déli pályaudvar felől indultak el, adódott, hogy a Vár oldalában, a Logodi utcán menjenek végig, és a Buzogány-tornyot megkerülve a Rondella és a Buzogány-torony közötti kapun keresztül mégis besétáljanak a várba, és ha a belső rácskapu nyitva volt, s így a Buzogány-torony mögött elterülő térről át lehetett jutni a Rondellába, a széles kocsifelhajtón a Clark Ádám térre ereszkedjenek le. Ezt az útszakaszt nem tudta belső feszültség nélkül megtenni. Igaz, a Vár ezen elhagyatott részében is mindig akadtjáró795