Életünk, 1998 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / Különszám - Rosonczy Ildikó: "Egy maroknyi elkeseredett ember" - A Tömösi-szoros és Brassó fellegvárának bevételéről

küzdenie, fel akarta mérni, hogyan használja ki a terep adottságait, milyenek a fegyverei. Minden érdekelte a tábornokot, a magyarok ruházata, lovai, a vörös zsinóros, bárányprémmel szegélyezett kék huszárdolmányok, a gyalogosok szürke kabátja, könnyű sisakja, a széles szíjakon lógó kenyértarisznyák, a lövó'szeres táskák, amelyek olyanok, mint a mi kaukázusiaink, a gyutaccsal ellátott hosszú puskák. Egy órát biztosan eltöltött ott anélkül, hogy ügyet vetett volna a golyózáporra. Közben az egész hadoszlop róla beszélt. Tiszta tekintete, mindig nyugodt, kellemes arckifejezése, határozott testtartása tetszett a katonáknak. .Micsoda bátor!, mondogatták, ahogy elhaladtak mellette.” - számol be az összecsapás kezdetéről Mihail Ivanovics Daragan ezredes, az V. hadtest vezérkari tisztje az erdélyi háborúról írott munkájában.4

A magyar védelmet Szabó Nándor alezredes vezette. A 85. honvédzászlóalj és a 86. zászlóalj négy századának (ez utóbbi zászlóalj két százada az oldalt, a Sibot-hegyet tartotta megszállva Tuzson János őrnagy parancsnoksága alatt) székely katonái mintegy hat órán át Nyepokojcsickij ezredes, az orosz V. hadtest vezérkari főnöke szerint „elszántan, bátran és nagy kitartással” küzdöttek az előre kialakított védelmi állásoknál, a predeali kolostornál, az erdőkeni lók ó'rbódéjánál, majd a szoros legmagasabb pontján emelt mellvédnél. Végül a lejtőn álló felsőtömösi veszteglőháznál 19-én délután Lüders kifáradt csapatait megállította. A magyarok felgyújtották a veszteglőházat. Az oroszok veszteségként tizenhárom halott és harminckét sebesültet vallottak be. Elesett az I. doni kozákezred parancsnoka, Kosztyin alezredes.

Kiss Sándor a brassói hadosztály parancsnoka június 19-ról 20-ra virradó éjszaka érkezett meg az alsótömösi, egy szikla gerincén emelkedő jól megerősített utolsó védőállásba, melyet 1849 után Magyarvárnak neveztek az itteniek. A két zászlóaljnál alig erősebb magyar védősereg hat órán át tartotta magát öt orosz zászlóaljjal szemben, ágyú és puskatüzével súlyos veszteségeket okozva az orosz támadóknak. Dyck vezérőrnagy megsebesült . Végül Lüders harcba küldte az elővéd további három zászlóalját, s csak ez a tetemes túlerő s az állást jobbról járhatatlannak hitt hegyi utakon meg-kerülő pragai ezred katonáinak váratlan megjelenése tudta összeroppantani a magyar védelmet. Megkezdődött a visszavonulás, amelynek során a súlyosan sebesült Kiss Sándor fogságba esett. „A letáborozó prágai ezred a gabonatáblában sebesült tisztet vett észre. Felemelték. Kiderült, hogy a sebesült Kiss ezredes, a különítmény parancsnoka, a magyarok által nagy tiszteletben tartott férfi, Erdély keleti felének parancsnoka. Vranken ezredes azonnal felajánlotta neki segítségét és orvosát, aki sebét bekötözte. Lüders tábornok parancsára Bukarestbe küldték, ellenségei részéről mindenfelé figyelemben és vendégszeretetben részesült. Amikor aztán három hónap múlva átadtuk az osztrákoknak, mérget vett be, szégyenkezve amiatt, hogy nem az oroszok fogságában van.” - írja Daragan Kiss fogságba esésének és halálának körülményeiről.

Kiss Sándor öngyilkosságáról a poznani Gazeta Polska csernovici levelezője a lap 1849. szeptember 21-i számában megjelent utolsó tudósítása így ír: „Mit írhattam volna nektek? A nagy európai hősköltemény magyarhoni befejeződésével ezen isten háta mögötti hely se érdekes már az újságírásnak... A despotizmus lakájai ma a legörömtelibb diadalünnepüket ülik. Nap mint 5

5 Idézi Kovács István: Mindvégig veletek voltunk. Bp. 1998.

576