Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Varga Imre: Ezer órán
valamiben elmerülsz, megszereted. A felületen élve, felszínesen nem lehet szeretni. Mindennel, amit szeretsz a világból, kapsz örökségül egy részt. A nap gyakorlati csendje: kései világba-ébredés, tűznek megrakása, gyakorlás. Olvasgatás. Telefonom végre otthon éri a vizesmestert. Át is jön, fölcsavarozza a mosogató munkalapját, helyükre csavarozza az ajtókat, beköti az elvezető csövet. Több hónapos nyűg és baj után ez mégiscsak (kettős)pont. A továbbiakig. Most nézem ahogy szerel, csavaroz, ha kell, arrébb mozdítok. Látja, fogyok. Nincs-e baj? Csak annyi, hogy didergek a fűtetlen konyha kőpadozatán toporogva, s hogy most fázom belülről is. A böjtről olvasmányom. Egy bencés szerzetes könyve. Idézetek. Gandhitól is: „olyan ínségben, amit mi magunk nem tudunk enyhíteni, böjtölnünk és imádkoznunk kell.” Részességet érzek a bűnben, s mély megindultságot. Mi mindennel zavartam meg a teremtés rendjét, mivel gátoltam az alkotó önzetlen kiáradását. Elvégzem-e, ami rám bízatott? Teljes eró'mból, lelkesen, vagy hitványul, mások pisszegésétől is elkedvetlenedve? Ami eltelt, eltelt, félig már megvan, a többi hozzáadódik. Múltunkat már csak a jövőnk változtatja meg. Ha mi is megváltozunk. Ahogy megteremtik a csendből hegedűk, fuvolák, megtestesül általuk a zene. De ez már technika itt. Kész művet továbbít a szalag; nem keletkezik, nem változik, minden újabb lejátszással veszít egyszeriségéból. De még így is nyomatosán is szépség a Haffner szimfónia. Mert persze nem alszom én. Ejfél elmúlt. A mosogató előző', elszabott lapjából készítendő' műalkotáson töprengek. Világablak, valami ilyesféle cím samanisztikus kitekintés a létezésre. Vagy betekintés lelkünk szobáiba. Miből legyen a Nap? Mekkorák a bálványok, ha majd lesznek. Mi kerüljön ide, ami nélkülözhetetlen? Mikor az egyetlen, a megismételhetetlen másolatokban teljed. Ilyen idők. Mindenkinek lehet otthon milói Vénusza, Mona Lisája. Másolatban, legalábbis. A művészet demokráciája. Annyi pénzünk azért akad. Nyomatokra, kazettákra, videóra, fényképekre, lemezekre. Akinek megvan, azt hiszi, a zenét, képet, szobrot birtokolja. Hogy is lehetne egy közérdekű, közhasznú festmény bárkié. Magántulajdonban a tenger. No hiszen, mit kezd vele? Bekeríti. Katonákkal veszi körül. Eltitkolja'? márc. 3. Éjfél után kettőkor még Bachot orgonáznak. Hatkor meg már újra ébren. Kelni még nincs kedvem, korainak vélem. Ejtőzöm, úszkálok a nyugalomban. Hétkor újabb inger, hogy jó lenne kiszöknöm, de az ész az mindig jobban tudja: maradj még, hiszen vasárnap. Pihenő. A nap megindul. A misén didergés, idegen szagokban, aztán az áhitat örvényében. Mise után T. Gyógyfüvekért. Amiből van fölöslegem, neki adom. Itt ragad, mámoros locsogó, és /eületes vendég. A fecsegés hihetetlenségből fakad, mondta al-Halládzs. Amit T. magába fogad, rögtön össze is zavaija. A sorsáért nem irigylem, de mintha visszaélne vele, bosszantóan nem tudni, mit akar. Mindegy, csak csépelje a szalmát! Szétszóródom vele a vasárnap délutánba. Versek gépelése közlésre; aztán nagy örömmel tallózok régibb ezoterikus lapokban. Receptek olvasása. Ami már tegnap is eszembe villant. Az ész megkapja a maga táplálékát. Süsse meg! Kísértés a testnek is, régi, elfeledett, nagyon egyszerű, de csodásán 973
