Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Pusztai János: Önéletrajz III. kötet

gíthatta. Oldalból szemlélve az Egy bátor egér viszontagságai című meseregénye főszereplőjére, Cincogó Feliciánra hasonlított, akárcsak Ráduly József „közgazdász-újságíró”, a muszka Irina Orlova férje. Túltengett benne a szóki- mondási hajlam. Gáli Ernőnek pokolian fáj, hogy elcsábítottad a feleségét, közölte „fapofán”, amitől Jánosnak restellkedésében elgyengültek a térdei. Bő másodpercekbe telt, amíg megemberelhette magát és tudtára adhatta: A bokám, az csábította el. Nem vagyok én vörös katona, hogy bárkivel, bárhol válogatás nélkül bagzódjam. A csúf némberek különben is végzetesen lehangolnak. Hangja érdessé, csiszolóvászon „tapintásúvá” változott és ezt Bajor nyomban észrevette. Engesztelésül elmesélte, hogy járt valamikor, első „nejével” Bányai Judittal. „Sóher” egyetemista volt, tétova, kezdő „íróember”, Judit viszont már „aktív dolgozó nőként” az Állami Irodalmi Kiadónál nyüzsgött, izgett-mozgott, irgett-forgott. Mint lekváros kenyeret a legyek, dongták körül az imádók, a hódolók, az „élő klasszikusok”. Na ja. Beszokott hozzájuk a „nagy, az állami díjas költő”, Horváth István. Őt, az „értelmiségit” minden látogatásakor következetesen „parazitának” nevezte, a fokozódó osztályharccal ijesztgette, „kiküszöbölendő egyednek” nyilvánította. Addig-addig „adta a bankot”, míg Bányai Juditot, „ezt az idegbajos csajt” meg nem ^kettyintette”. Judit teherbe esett tőle, kislányt szült, aztán két év múlva (Érted te ezt? Két év múlva!) kéretlenül, „kommunista egyenességgel” felfedte: nem az övé, hanem Horváth Istváné. „Nem az a te apád, ki a csűrben csépel, hanem az az apád, ki az utcán sétál.) (Népdaltöredék). Andor kávészín, fenyőágas „trencskója” jobb oldalzsebében nyugtató után kapdosott, majd víz nélkül lenyelte. Ő, ez a Judit! kiáltott fel a Titulescu utcán megtorpanva, bizonyos mértékig egyik állandó novella-főhőse, Kajmán elvtárs stílusában. János (persze) villámsebesen rögtönzött: „Kajmán elvtárs felemelkedett dossziékkal rogyásig megpakolt munkaasztalától, hatalmasat nyújtózott, csontjait alaposan megropogtatta, azután a sarkig tárt ablakhoz lépett, hogy kinézzen. Kinn impozánsan,megnyugtatóan zümmögött, dohogott az Első Országos Zabhegyező Kombinát hármas számú, Szocialista Munka Hőse érdemrenddel méltán kitüntetett Kon- kolytalanító Gyáregysége. A meleg májusi levegőben megnyugtató elevenséggel kavargóit a felvert tojásfehérjéhez hasonlóan súlytalan zabpelyva és zab- törek. Kajmán elvtárs egyenletes dobogással működő proletár szívén forró érzelemhullámok kezdtek át-meg átcsapni, ami akaratlanul elérzékenyítette. Köszönöm a Román Kommunista (volt Munkás) Pártnak, hogy ide állított igazgatónak, gondolta hálával telten, könnyektől elhomályosodott szemekkel, amikor meglátta, mert meg kellett látnia galambősz, még az illegalitásban megszeretett éjjeliőrét, aki nappal sosem tudott aludni. Drága, kipróbált elvtársa az irodaház zabszalmával gyönyörűen, aranylóan elárasztott udvarának legmagasabb vadgesztenyefáján hajladozott és lombfűrésszel vágta maga alatt az ágat. Átkiáltott hozzá: hajdani fedőnevén szólította: Hód elvtárs, illene tudnod, hogy a szovjet munkamódszerek már rég kellően megvilágították: az ilyen jellegű termelési folyamatot eredményesen,a termelékenység növelésének elengedhetetlen követelményeit figyelembe véve csakis a Druzsba (Barátság) gépfűrész segítségével vihetjük végébe. „Bajor Andor Jánosba karolt és újra megindult a hepe-hupás járdán: Judit mind a mai napig nem vette le nevemről a gyereket! Az a szerencsétlen meg ámuldozhat, mekkora gazember az apja, nem ír neki, nem látogatja. Amint hallom, anyja álnok ösztönzésére,

1137