Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Szabó A. Ferenc: "Szkülla és Kharübdisz között" - Hódi Sándor: A nemzeti identitás zavarai

az összmagyar tudományosság is. Különösen annak sokak által művelt „nemzeti-nemzetiségi” vonulata. Éppen Hódi Sándor művével egy időben vehettük kézbe Szűcs Jenő történelemfilozófiai („A magyar nemzeti tudat kialakulása” - Szeged, 1992), és Csepeli György szociológiai („Nemzet által homályosan” — Századvég Kiadó, 1992) monográfiáját. Ezeket a munkákat nemcsak megjelenésük — véletlennek is tekinthető - időbeli egybeesése köti össze Hódi Sándor könyvével. Szerzőnk idézetei bizonyítják, hogy elsősorban ezeket a kutatókat találta autentikusnak, mértékadónak témájában.

A kötet első fejezetei elsősorban a kisebbségi magyarok szempontjából fontos fejtegetések, mert tisztáznak léthelyzetükben nélkülözhetetlen, ám annyiszor szándékosan félreértelmezett fogalmakat. Mi a különbség például a nacionalizmus és a patriotizmus között? Vagy: létezik-e nagynemzeti nacionalizmus? Egyáltalán, mi a különbség az elnyomók és az elnyomottak túlfűtött nemzeti érzésvilága között? Mit jelentenek a kisebbségek számára a jogi garanciák? Mi a jelentősége az iskolarendszernek, vagy az anyanyelvű tömegkommunikációnak?

Igazi nóvumnak a könyv második része számít, ahol az elvi fejtegetések a kisebbségi lét hétköznapjait ismerő, átélő szerző tapasztalataival hitelesíttetnek. Ezekből az elemzésekből ébredhetünk rá - többek között - arra, hogy milyen bonyolult kérdés a kisebbségek életében a kétnyelvűség. Sok hazai szerző evidenciának tekinti, hogy a szomszédos országokban élő magyarok számára az ottani többségi nyelv elsajátítása és gyakorlása nélkülözhetetlen. Nem szoktak viszont arról értekezni, hogy ez kölcsönösség nélkül könnyen az anyanyelv elveszítésének első fázisát jelentheti. Valódi nemzeti egyenjogúság ugyanis csak az együttélő nemzetiségek nyelveinek egyenjogúsága esetén képzelhető el. Különösen meggyőzően fejti ki a szerző a nemzetiségi értelmiség szerepét az identitás megőrzése terén. Fontosak azok a gondolatai, amelyekkel a kisebbségi komplexusok keletkezését és típusait magyarázza. Megállapítja, hogy két szélsőséggel kell számolni ezen a téren. A túlkompenzálással, amely sokszor a többségi nemzet politikai vezetőinek egyetértésével eredményez olyan asszimilációt, amely a saját eredeti nemzetiség tagadásába fordul, és visszataszító nagynemzeti nacionalizmushoz vezet. A befelé forduló, visszahúzódó gátlásosság is ártalmas a kisebbségi létben, mert látszólag a kisebbségi kultúra, nyelv, identitás állítólagos értéktelenségét bizonyítja nemcsak a politikai ellenfelek, hanem a nemzetiséghez tartozók előtt is.

Különösen aktuálisak a szerzőnek a félelemről írott sorai. Ott nincs demokrácia, ahol a félelem uralkodik el a társadalomban. Ilyen körülmények között a nemzeti identitás megőrzése sem sikerülhet. Kár, hogy ezen a ponton nem támaszkodik Bibó István klasszikus megállapításaira. De hát Bibó ezzel kapcsolatos írásai — nagy példányszámú magyarországi megjelenésük révén - közkinccsé csak 1986-ban válhattak.

Eredményesen dolgozik Hódi Sándor Adán. Példát mutatva arra, hogy a tehetség és az elhivatottság, a nemzeti kisebbségi komplexusok tudatos leküzdése nyomán, a legmagasabb színvonalú tudományos teljesítményre is képessé tesz.

(Fórum Könyvkiadó, 1992)

924